Bűnelkövető volt, Isten gyermeke lett – lelki szabadulás a börtönökben
A Meghallgatlak podcast újabb adásában egy évtizedes büntetését nemrég letöltött egykori fogvatartottal és az ő „angyalaival” beszélgetünk.
Képzeld el, hogy 18 évesen börtönbe kerülsz, és egész eddigi felnőtt életedet rácsok mögött töltöd! Sanyi számára ez nem képzelet, hanem valóság. Olyannyira megjárta a lelki mélységeket, hogy öngyilkosságot is megkísérelt, szíven próbálta szúrni magát.
A sötétség azonban nem győzött felette, s ebben a Mécses Szeretetszolgálatnak is óriási szerepe van. Ők olyan önkéntesek, akik fogvatartottakkal leveleznek, időnként személyesen is találkoznak velük, s reményt, fényt, hitet visznek a zárkák világába.
A Megújul műsorában Sanyit elkísérte egykori levelezőtársa, Éva, valamint Tarján Gabriella, a szeretetszolgálat vezetője.
A beszélgetésben kiderül, hogyan is működik az a bizonyos „ablaknyitás a börtön falára”,
mi köze ennek a missziónak a jobb latorhoz, s mi visz rá valakit arra, hogy fogvatartottakkal levelezzen.
Az alábbi videón látható a teljes beszélgetés.
Aki szívesen felvenné a kapcsolatot a szeretetszolgálattal, vagy részletesebben szeretne tájékozódni a tevékenységükről, ide kattintva érheti el a honlapjukat.
Itt olvasható a Szemlélek korábbi interjúja a misszió vezetőjével.