Tag Archive for: keresztény

A laikusok adhatnak új lendületet az egyházi életnek

Oltvai Kristóf magyar származású chicagói teológus szerint Luther vizsgálódása Isten tulajdonságai és a világegyetem rendje közötti kapcsolatról választ adhat arra is, hogy miért olyan sebzett az európai katolikus egyház.

– Nagy rálátása van az európai és amerikai egyházi gondolkodásra. Miben látja a legnagyobb különbséget a két földrész kereszténysége között?

– Az amerikai katolikusok autonóm intézményrendszert fejlesztettek ki a polgári társadalmon belül. Így jött létre az amerikai katolikus egyetemek, kórházak, középiskolák és nonprofit szervezetek mai hatalmas hálózata. Másodszor, és ugyanúgy a protestantizmussal való kölcsönhatás miatt, az amerikai katolikusok nagyobb hangsúlyt helyeznek az esztétikai és erkölcsi tisztaságra. A latin nyelvű misék például eléggé népszerűek az USA-ban, amely jelenséget Európában nem érzékeltem. Ezen kívül az amerikai katolicizmus tükrözi az amerikai nép etnikai, faji, és szellemi többszínűségét, míg az európai katolicizmusban gyakran nacionalista áramlatokkal találkozunk. De ezt az utolsó különbséget egyháztanilag építőnek tekintem. Amikor odahaza Chicagóban körbenézek a hyde-park-i Szent Tamás Apostol plébániatemplomban, látom, mit jelent az, hogy „hiszek egy, szent, egyetemes, és apostoli Anyaszentegyházban”.

– Európában, azon belül Magyarországon folyamatosan csökken a katolikus hívek száma. Ezzel szemben mi mondható el az amerikai mintáról?

– Egy ideig úgy tűnt, hogy a 20. század végén az Egyesült Államok ellenáll Európa szekularizálódó irányvonalának, ám a legújabb felmérések szerint az USA hamarosan utoléri azt. Egy tanulmány szerint az 1981 és 1996 között született amerikaik negyven százaléka vallástalannak tartja magát. A 19. század szociológiája teorizálta, hogy ez a természettudományos módszer sikeréhez kötődik, pedig tény, hogy technológiailag igen fejlett társadalmakban – mint például az Öböl-menti államokban – elenyésző a hitetlenek aránya. Ezen látszólagos ellentmondás feloldható, ha máshogy közelítjuk meg a problémát.

Tényleg az a helyzet, hogy kevésbé vallásos lett az Egyesült Államok és Európa,

vagy ezen népességek máshogy fejezik ki az emberiség ösztönös vallási hajlamát? Homo religiosus vagyunk, mondja Kálvin – azonnal hozzátéve, hogy „az emberi szív a bálványok műhelye.” Az USÁ-ban például a kutatók az amerikai templomba járás hanyatlását a politikai polarizációval és a szélsőségek térnyerésével kötik össze. Az állítólag „szekuláris” amerikaiak és európaiak talán elkezdték a vallást különböző politikai ideológiákkal pótolni. Anélkül, hogy úgy tennénk, mintha a kereszténység ártalmatlan lenne ebben a játszmában, ki lehet mutatni, hogy a Szentírás szerint az államimádat a pogányságnak – „Egyiptomnak” – a netovábbja: Krisztust azért feszítették keresztre, mert filius Dei-nek állította magát, amely cím divus Augustus-nak, Cézárnak volt fenntartva, ahogy korábban a Fáraónak.

– A kijelentések korában élünk. Kijelenthető, hogy nagy a szakadék a nyugati és a keleti katolikus egyház tagjai között?

– Inkább tudatlanság jellemzi a latin egyházat a keleti rítusok kapcsán, mintsem hogy szakadék lenne a nyugati és keleti rítusok között. Ez két ok miatt sajnálatos. Először is, mert a részegyházak egysége a különbözőségben minden nemzet eszkatológiai békéjének misztikus jelenléte Krisztus testén belül. Másodszor, mert léteznek gyönyörű gyakorlatok a keleti részegyházakban, amelyek fontosak lennének az egyetemes Anyaszentegyház számára is; például a házas papság és a liturgiák, amelyek gyakran sokkal gazdagabban vannak a héber biblia nyelvébe ötvözve.

Mint sok egyháztani betegséget, szerintem ezen tudatlanságot is a hittannak kell helyreállítania.

Vajon a plébánosok helyesen oktatják-e híveiket, vagy a latin rítusú szülők a gyermekeiket Anyaszentegyházunk egyetemességéről? Ez megint összekapcsolódik korábban említett gondolatommal az örökségről: azért vannak különböző rítusok az egyházon belül, mert gratia supponit naturam – az emberi természetnek elidegeníthetlen része a kulturális többszínűség.

Oltvai Kristóf magyar származású chicagói teológus (fotó: Oltvai Kristóf)

– Mit lehetne tenni a szakadék csökkentése érdekében?

– Az USA-ban ez a szakadék azért kezd összébb záródni, mert a fiatal hívek a liturgikus komolyságra és szépségre vágynak. Ez gyakran a keleti kereszténység iránti érdeklődésként jelentkezik bennük. Katolikus keresztények között ez persze a keleti katolikus plébániákhoz való csatlakozás formáját ölti, bár egy párhuzamos jelenséget is észleltem az evangelikál protestánsok köreiben, miszerint sokan közülük a pravoszláv egyházhoz vonzódnak. Egy posztmodern Nyugaton, amit a villámgyorsan önfelváltó szimulációk és egyfajta – a saját elméleti és érzelmi tevékenységeinket is behatároló – elgépiesedés jellemez, mágnesessé válik az a szabadság, amit a keleti liturgiák az imádságos figyelem, a contemplatio által kínálnak.

– Bizonyára figyelemmel kísérte a jelenlegi püspöki szinódus eseményeit. Hogyan fogadta a 2023 őszén megnyitott ülésszakot? Mi a véleménye az eddig elhangzott vitákról?

– A folyamatban lévő szinódus legfontosabb aspektusa annak a lehetősége, hogy megerősítse a laikusok küldetés- és felelősségérzetét az Egyházon belül és az Egyház iránt. A kereszténység történelmében a világiak adtak lendületet mindegyik megújulási mozgalomnak, amelyek célja az apostoli élet helyreállítása volt. Egy korban, amelyben csökkennek a papi és szerzetesi hivatások (legalábbis Európában és Észak-Amerikában),

kulcsfontosságú a laikus buzgalmat éltetni.

Ebben központi szerepet játszhat a laikus intézményépítés szellemi és anyagi támogatása az egyházmegye részéről, amely minta az elmúlt évtizedekben nagyon sikeressé vált az Egyesült Államokban. Ugyanakkor fontos belátni, hogy a püspökség túlságosan formális elismerése a laikus mozgalmakkal szemben néha ellehetetleníti az utóbbit. Ez azért van, mert az érzés, hogy valaki valami alternatívban, valami tisztában és felforgatóban vesz részt, valójában egy hatalmas erőt adó szellemi motiváció. Ezért volt nagy középkori hagyománya annak, hogy a férfi szerzetesek próbálták elutasítani a felszentelésüket akár a papságra (Cluny-i Odo), akár a püspökségre (Nagy Albert). Remélem, hogy a szinódus ezen összetett realitások tudatában teljesedik ki.

– Meglátása szerint, milyen lesz a jövő egyháza – Száz év múlva milyen változások fognak végbemenni?

– A Nyugat szekularizációja miatt gyakran hallott jóslat, hogy a 21. század egyháza, ahogy XVI. Benedek pápa fogalmazta, „kisebb és világosabb” lesz. Ebben az esetben talán a családi élet válik az egyház tapasztalatának atommagjává. Akár megláthatjuk azt is, hogy a katolikus közösségek elkezdenek szorosan összetartó, félig-etnikai közösségeknek kinézni, ahogy történelmileg meg is történt olyan keresztény kisebbségekkel, mint a koptokkal, maronitákkal, ámisokkal vagy mennonitákkal. De valahogy úgy gondolom, ezen jóslás nem pont így fog valóra válni. Igenis úgy vélem, hogy az az egyháztan, amely a papságot és a szerzetesi életet helyezi a középpontba, a laikus közösségekre fókuszáló irányba fog elmenni. Majdnem minden jelentősebb katolikus intézmény laikus vezetése már kézzel fogható valóság a nyugati világ nagy részén, de a következő évtizedekben ez a jelenség teológiailag sokkal alaposabban meg lesz emésztve. Arra számítok, hogy tanúi leszünk egy olyan korszaknak, amelyet a fokozódó laikus áhítat és a laikusok „szerzetesítése” fog jellemezni a reformáció szellemében, ahogyan azt

Luther figyelmeztetése célként provokatívan az apák elé tűzte: váljanak háztartásuk „apátjává”.

Ugyanakkor azt prognosztizálom, hogy ezek a jelenségek kéz a kézben járnak majd a folyamatban lévő geopolitikai változások egyfajta egyházi tükörképével, amely az egypólusú világrendből egy többpólusú felé vezet. A katolicizmus főleg egy latin-amerikai, afrikai, és kelet-ázsiai vallássá fog válni, és a teológiák és spiritualitások, amelyek évszázadok óta azokban a közegekben fejlődtek ki, erős befolyást fognak gyakorolni az európai és észak-amerikai egyházra. Ezt máris látom például Chicagóban, ahol sok plébániai közösség kezd gyakorlatába latin-amerikai, főleg mexikói, valamint fülöp-szigeti hagyományokat vegyíteni. Mivel az euro-amerikai gondolkodás olyan sokáig dominálta a tudományos teológiát, ezen translatio fidei először felfordulásnak fog tűnni. De talán a messzi jövőben úgy fogunk majd tekinteni rá, mint most arra, ahogyan Róma adaptálta és adoptálta egy messiási zsidó szekta hitét, vagy ahogyan az európai királyok átvették a birodalom vallását, hogy magukra ölthessék annak „hatalmát és dicsőségét”.