A luxemburgi bíborosnak a püspöki szinódus főrelátoraként fontos szerepe volt abban, hogy a világ minden tájáról beérkező hangokból harmónia legyen a tanácskozások végére. A Megújul.hu Rómában készített vele interjút, ahol elmondta: neki is szüksége volt szinodális megtérésre.

– Mi a feladata a püspöki szinódus főrelátorának?
– Ez a személy felel a záródokumentum elkészítéséért. Persze nem egyedül írtam meg az egészet. Az egyrészt aligha lehetséges, másrészt nem is lenne túl szinodális cselekedet. Több ember foglalkozott a szövegezéssel, ők összegezték mindazt, ami a tagok és a szakértők részéről a szinódus során az asztaloknál elhangzott. Minden gondolatot és szempontot figyelembe kellett venniük ahhoz, hogy megírhassák ezt a dokumentumot, az én feladatom pedig ezután az volt, hogy hitelesítsem a szöveget, gondoskodjak annak helyességéről. Némely nehezebb témánál különösen ügyelnem kell rá, hogy megfelelő legyen az egyensúly. A főrelátor olyan közvetítő, aki a pártatlanságot képviseli. Vagyis nem tartozik semmilyen csoportba, nem húz egy vitában egyik félhez sem, hanem arra törekszik, hogy minden fél felismerje saját gondolatait a záródokumentumban. Tulajdonképpen ez volt a fő feladatom.

– Ezek szerint Ön jól végezte a munkáját, mert a végső szavazás során mind a 155 pont esetében az igen szavazatok voltak jelentős többségben, és volt néhány pont, amely 100 százalékban megerősítő szavazatot kapott. Ez azt mutatja, hogy mindaz, ami a záródokumentumban le van írva, hűen tükrözi a szinódus tagjainak gondolatait.
– Emellett azt is tapasztaltam, hogy a résztvevők többsége elégedett volt a püspöki szinódus új megvalósítási módjával. Több konkrét esetben is előfordultak véleménybeli eltérések, ahol egy jelentősebb kisebbségi álláspont is kialakult, de mindenhol messze a 2/3-os többség feletti arányban fogadták el a résztvevők az egyes pontokat.

A szinódus mindazonáltal nem demokráciára épül, nem elég egy döntéshez az 50% plusz egy szavazat.

Minden kérdés kapcsán egy nagyobb konszenzusnak kell megszületnie, ezért legalább 2/3-os egység szükséges egy döntés elfogadásához.

– Ön nem csupán a szinódus főrelátora, hanem aktív résztvevője is volt. Sokakban felmerülhet a dilemma, hogy bár lezárult, de vajon befejeződött-e a 2021-ben Ferenc pápa által meghirdetett szinodális folyamat, hiszen annak otthon, a saját közösségeinkben kell folytatódnia. Ön mit visz haza, változott-e valami Önben a szinódus hatására?
– Az elmúlt években nekem is végig kellett járnom a szinodális megtérés útját. Nagyon figyelmesen kellett hallgatnom a szinódus során, hogy minden hangot meghallgassak, átélve azt, amiről Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a Szentlélek új harmóniát teremt. És ebben az új harmóniában sokféle hangszer, sokféle dallam van jelen. Néha egyes hangszerek egyféle dallamot játszanak, a többiek pedig egy másikat. Főrelátorként mindegyiket meg kellett hallgatnom. Meg kell térnünk ahhoz, hogy igazán meghallgathassuk egymást. Nem egyszerűen azért, hogy jó munkát végezzünk, hanem azért, hogy valódi empátiával figyeljünk másokra, tudva, hogy a Szentlélek mindenkihez szól – nem csak a többséghez, ez nagyon fontos. A szinodális megtérés nagy lecke volt számomra. Ha vannak is feszültségek, ezek olyanok, mint a szólamok a szimfóniában.

Szükség van feszültségekre is, hogy a végén egy gyönyörű dallamunk szülessen.

– A szinódussal kapcsolatban számos elvárás fogalmazódott meg mind egyházi, mind szekuláris oldalról. Sokan nagy változásokat szeretnének látni, például a választható cölibátus, a női papság ügyében, LMBTQ+ kérdésekben és így tovább. Emiatt várhatóan sokan elégedetlenek a már említett záródokumentum kevéssé konkrétnak tűnő tartalmával. Mit üzen azoknak az embereknek, akik többet vártak, mint amire a tanácskozás résztvevői jutottak?
– Érdemes óvatosnak lenni az elvárásokkal, hiszen a mostani püspöki szinódus kezdettől fogva a szinodalitásról szólt. Nem az egyházkormányzatról szóló szinódus volt, nem is a homoszexualitás volt a fő téma. Ezeket a létező kérdéseket annyiban érintették a megbeszélések, amennyiben a szinodalitáshoz kapcsolódtak, de önmagában egyik probléma megoldása sem volt cél ezúttal. Az egyháznak igenis szembe kell néznie mindezekkel a kihívásokkal, és ezt szinodális módon kell megtennie. Méghozzá a püspöki szinódus által meghatározott szinodális módon. Fontos tudni, hogy a püspököknek meg kell hallgatniuk minden érintettet, de továbbra is adott a lehetőségük arra, hogy ne értsenek egyet a különböző hangok képviselőivel. De ha ilyen nézeteltérés támad, azt meg kell magyarázni, és úgy kell elmagyarázni, hogy az emberek megértsék a püspöki döntés indokát. Meggyőződésem, hogy a kérdésben említett témákkal igenis foglalkozni kell. Nem tudom, mi lesz a megoldás, hiszen én csak egyetlen lélek vagyok, nem láthatom egymagam az összképet. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a nevezett problémák közül sok téma elsősorban európai kérdés. Egy rendes szinódus viszont az egész egyház szinódusa. És az egész egyház nem fókuszálhat kizárólag Európára. Olvastam, hogy a németországi katolikusok egyik központi személyisége nagyon csalódott volt a szinódus döntései kapcsán. De kérdem én: mire számított? Ez a szinódus határozottan rámutatott, hogy

az egyház középpontja már nem Európa. Sőt, nem is máshol van a központ. Ahogy Ferenc pápa mondta, regionalitásban kell gondolkodnunk.

Más igények, más kihívások vannak Dél-Amerikában, Ázsiában, Európában, Észak-Amerikában, Afrikában, Óceániában. Épp ezért a záródokumentumnak több ponton nyitottnak kellett maradnia. Mert amikor például a kontinensek püspöki struktúráiról beszélünk, azok nem lesznek teljesen egyformák. Latin-Amerikában már létezik a CELAM (Consejo Episcopal Latinoamericano, Latin-amerikai Püspöki Tanács, a szerk.), az ottani egyházi vezetők hatalmas utat jártak be együtt. Nekik már vannak struktúráik, de át kell alakítaniuk őket, hogy egyszerűbben működjenek. Európában ennek a folyamatnak még mindig csak az elején járunk. Ázsiában nehéz lesz e téren fejlődni, mert ott a kultúrák és a vallások jelenléte rendkívül sokszínű, de ők is dolgoznak már egy ideje a szervezeti fejlődésen. Kanadában és az Egyesült Államokban szinte egyáltalán nincs ilyen jellegű struktúra, Afrika pedig, mondhatni, most ébredezik. Ebből is látszik, mennyire különböző helyzetek vannak jelen az egyházon belül.

– Amikor a mostani püspöki szinódus szervezői közzétették a résztvevők listáját, ezzel is megerősítve, hogy valóban nők, laikusok is részt vehetnek a tanácskozásokon, sőt, szavazati joguk is lesz, sokan felháborodtak. Némelyek azt is megkérdőjelezték, hogy lehet-e egyáltalán püspöki szinódusnak nevezni egy ilyen eseményt. Ön szerint jó döntés volt kinyitni ezt a kaput?
– Nagyon jó döntés volt. Nekünk, püspököknek az a feladatunk, hogy szolgáljuk Isten népét. Az egyházhoz tartoznak olyan személyek is, akik nem püspökök – az ő képviselőik arra emlékeztettek bennünket a szinóduson, hogy mi az általuk is épített egyháznak vagyunk a püspökei.

Az egyház nem dönthet a püspökök nélkül, de a püspökök sem dönthetnek Isten szent népe nélkül.

Most kétségkívül valami mást kaptunk a szinódustól, mint amikor azt VI. Pál pápa bevezette. De VI. Pál előre látta, hogy az általa alapított szinódus magában hordozza a fejlődés lehetőségét, ezt ő maga foglalta írásba. És fejlődött is: ne feledjük, hogy három éve tart a mostani szinódus, amiben Isten egész népe részt vehet. Aztán tavaly októberben és idén októberben megtartottuk a püspökök szinódusának két ülésszakát a szinóduson belül. A püspöki szinódus tagjai tehát nem dönthettek csak úgy, a semmiből, hanem az egyház tagjai által adott útmutatás alapján kellett munkálkodniuk. Meg kellett hallgatniuk, mit mondtak az emberek. De itt még mindig mondhatták volna a püspöki szinódus tagjai, hogy ez vagy az az irány nem katolikus, viszont akkor meg kellett volna magyarázniuk a döntésüket úgy, hogy Isten népe azt meg tudja érteni. Erre most nem volt szükség. A püspöki szinódus tagjai annak alapján tanácskoztak és szavaztak, amit Isten népe megfogalmazott ez alatt a három év alatt. Valami teljesen új dolog vette kezdetét az egyházban.

Beszélgetőtárs: Gégény István