Tag Archive for: megújulás

Nőt neveztek ki egy vatikáni „minisztérium” élére

Egyháztörténelmet írt Ferenc pápa – a mostani lépés a szervezeti megújulás első fontos lépése lehet. Az olasz apáca helyettese egy spanyol bíboros lesz.

Január 4-én új vezetőt nevezett ki Ferenc pápa a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma élére, az erről szóló hivatalos értesítés január 6-án jelent meg a Vatikán hivatalos értesítőjében. Az új prefektus Simona Brambilla szerzetesnővér lett, általa pedig a katolikus egyház történelmében először került nő ilyen magas pozícióba. A dikasztériumok a Római Kúria csúcshivatalai, nagyjából a demokratikus országok minisztériumainak felelnek meg az ilyen szervezetek.

Brambilla nővér Monzában született 1965-ben. 21 éves korában ápolónői végzettséget szerzett, majd néhány évvel később belépett egy missziós rendbe (Consolata Missionaries, M.C.), pszichológiát tanult Rómában. Misszionáriusként Mozambikban szolgált, 2002-2006 között pedig már előadó volt a Pápai Gergely Egyetemen. 2011-ben megválasztották rendje legfőbb elöljárójának, ebben a tisztségében hat évre rá megerősítették, így 12 évig irányította a misszionárius közösséget. 2023 óta a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma titkára volt, most a teljes szervezet vezetésére kapott kinevezést.

Ez a döntés összhangban van a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlésének záródokumentumában foglaltakkal, különösen a 60. pont iránymutatásával. A tanítóhivatal részévé vált dokumentum szerint

„nincsenek olyan okok, amelyek megakadályoznák a nőket abban, hogy vezető szerepeket töltsenek be az Egyházban”.

A dikasztérium új prefektusának helyettese a spanyol származású Ángel Fernández Artime szalézi szerzetes lett, akit úgy kreált bíborossá 2023-ban Ferenc pápa – és vált ezáltal pápaválasztóvá –, hogy akkor még nem volt püspökké szentelve (ami rendkívül ritka a katolikus egyházban). Ő 10 évig, 2014-2024 között volt saját szerzetesrendje legfőbb elöljárója, nagyrektora.

Simona nővér is részt vett a legutóbbi püspöki szinóduson, ennek kapcsán így fogalmazott: „Mélyen hiszek a szinodális folyamatban. A Szentlélek tapasztalatával gazdagodtunk és gazdagodunk, amely arra hívja az Egyházat, hogy együtt haladjunk, egymást meghallgatva, együtt fejlődve. Ebből a tapasztalatból már nincs visszaút.”

(Nyitókép forrása: vitaconsacrata.va)

Újabb év telt el a hit megújulásának útján – ezek voltak a leginspirálóbb gondolatok 2024-ben

A Megújul.hu az elmúlt évben számos meghatározó interjút közölt, amelyek az egyház jövőjével, a szinodalitással és a közösségi megújulással foglalkoznak. Vallási vezetők, teológusok és a világegyház kiemelkedő alakjai osztották meg velünk gondolataikat és reményeiket. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb beszélgetéseket, ezekből idézünk.

Mohos Gábor: „Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket!”

Mohos Gábor segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa a 16. püspöki szinódus első ülésszakán szerzett tapasztalatairól februárban mesélt nekünk. Az interjúban kiemelte Ferenc pápa buzdítását, miszerint hagyni kell, hogy a Szentlélek vezesse az egyházat, és nyitottnak kell lenni az új utakra és megoldásokra, amelyeket a szinódus hoz.

Mohos Gábor: „Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket!”

Részlet az interjúból:

– Tehát a megújulás nem most kezdődött?

– A szinódus a II. Vatikáni Zsinat gyümölcse. A megújulás folyamatosan zajlik, és nem a teljes átalakulás a cél, hanem az, hogy Isten népeként – ahogyan 2000 éve a történelemben – ezután is úton legyünk. Emlékezzünk, hogy az 1960-as években létrejött az új misekönyv, majd a latin helyett népnyelven kezdtek szentmisét celebrálni. 1983-ban megjelent az új egyházi törvénykönyv, amely a zsinati változtatásokat volt hivatott átültetni az egyházi törvénykezésbe. Később, 1992-ben Szent II. János Pál pápa kiadta A Katolikus Egyház katekizmusát. Ezek a változások mind részei voltak annak, hogy a II. Vatikáni Zsinat döntései megjelenjenek a gyakorlatban. De szeretném megemlíteni a pápai enciklikák fontosságát is az utóbbi évtizedekből, amelyek az Egyház tanításait fogalmazzák meg a mai korban, mint alapvető hitbeli vagy szociális kérdésekre irányuló enciklikák. A haladás nem most kezdődött – mi már kétezer éve járjuk ezt az utat. Nem a nulláról kellett elkezdenünk, ahogy a civil világban olyan gyakran előfordul. Illetve az Egyházunkat nem mi, emberek újítjuk meg, hanem a Szentlélek. Az októberi szinódus központi gondolata is ez volt: figyeljünk oda a Szentlélekre! A gyakorlatban ez nagyon szépen és jelenvaló módon valósult meg azáltal, hogy a felszólalások között időről időre imádkoztunk, valamint minden új szakasz előtt részt vettünk egy közös szentmisén a Szent Péter-bazilikában. Maga Ferenc pápa is hangsúlyozta, hogy itt nem az emberi szempontjainkat ütköztetjük, hanem a Szentlélek sugallataira nyitottan tárgyalunk egyes kérdéseket. Meg kell értenünk, hogy a megújulás nem megy a Szentlélek nélkül.

A teljes interjú itt olvasható. 

Kocsis Fülöp: „Teljesítsük a szinodális missziót!”

Kocsis Fülöp érsek-metropolita a tél végéhez közeledve osztotta meg velünk gondolatait a szinodalitás jelentőségéről és az egyház megújulásáról. A görögkatolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a közös út, a párbeszéd és az együttműködés elengedhetetlen az egyház jövője szempontjából – ebben pedig óriási szerepe van a híveknek.

Kocsis Fülöp: „Teljesítsük a szinodális missziót!”

Részlet az interjúból:

– Hogyan hat a görögkatolikus egyházra, hogy az emberek mintha nyitottabbá váltak volna a keleti vallások iránt? Elképzelhető, hogy ez hatással lesz a hívő közösségek létszámának alakulására?

– Valóban igaz, hogy ma nem a ráció uralkodik a világban. A nyugati emberek szívesen fordulnak a keleti gyakorlatok felé, és be kell látnunk azt is, hogy a keleti egyházak gazdag hagyományaival szemben a racionális nyugati egyházak nem képesek kielégíteni a modern emberek spiritualitás iránti vágyát. De semmi esetre sem gondolnám, hogy a hívek száma emelkedni fog a keleti egyházaknál. Gondoljunk például arra, hogy a görögkatolikus egyház magas elvárásokat támaszt a liturgiában, a közösség tagjai nem válhatnak vasárnapi keresztényekké, akik kedvük szerint vesznek részt a liturgiában. Tehát komoly elköteleződésre van szükség, és ez nem vonzó a mai emberek számára, ezért a keleti egyházak sem fognak tömegeket vonzani. A mi feladatunk a görögkatolikus egyház tagjaiként, hogy felkínáljuk a római katolikus egyház tagjainak azt a gazdagságot, amelyet Egyházunk ismer, ahogy Szent II. János Pál pápa is buzdított minket: segítsük, hogy a nyugati egyházak megéljék a keleti egyházak mélységeit.

A teljes interjú itt olvasható. 

Német László: „A bíborosi kinevezésem összefügghet az egyház szinodális megújulása iránti elkötelezettségemmel”

Német László belgrádi érsek bíborosi kinevezése kapcsán adott interjújában hangsúlyozta a helyi egyházak és a hívek meghallgatásának fontosságát, valamint a párbeszéd és az együttműködés szükségességét az egyház jövőjének alakításában. A bíboros elmondása alapján ezek nélkül nem beszélhetünk az egyház megújulásáról.

Német László: „A bíborosi kinevezésem összefügghet az egyház szinodális megújulása iránti elkötelezettségemmel”

Részlet az interjúból:

– Érsekként érkeztél a most zajló püspöki szinódusra, kinevezett bíborosként fogsz távozni onnan október végén. Mi változik az életedben?

– Egyelőre csak azt tudom mondani, hogy fogalmam sincs. A december 8-án tartandó bíborosi kreációt követően, miután együtt ünnepeltünk a pápával, akkor kapom meg a tituláris templomomat Rómában, és jönnek majd a döntések Ferenc pápa részéről, hogy hol szeretné – ha szeretné – igénybe venni a különböző kuriális irodákban a tapasztalatomat, az együttműködésemet. Ma még fölösleges lenne arról álmodozni, hogy mi vár rám. Két hónapon belül biztos többet fogok tudni a jövőbeli új feladataimról.

– Mit üzennél a püspöki szinódus helyszínéről a magyar olvasóknak?

– Szeretettel üdvözlök minden kedves olvasót. Szerintem fontos lenne, hogy párbeszédbe lépjünk minél többen egymással. Nagyon sok jó dolog van itt, a szinóduson, és nagyon sok jó dolog van Magyarországon is. Olyan jó lenne közelebb hozni a különböző meglátásokat és tapasztalatokat, és közösen leépíteni azt a rengeteg gyűlöletet, félelmet, ami jelenleg Magyarországon uralkodik.

A teljes interjú itt olvasható.

Csiszár Klára: „A remény hullámvasútja”

Csiszár Klára professzor a szinódus második ülésszaka alatt adott interjújában egy hullámvasúthoz hasonlította az egyház megújulását. Kiemelte, hogy a szinodalitás az egyház kötelessége, ezzel kapcsolatban pedig hangsúlyozta a nők szerepének fontosságát. Mint mondta, nem kizárt, hogy a jövőben megvalósulhat a nők diakónussá szentelése.

Csiszár Klára: „A remény hullámvasútja”

Részlet az interjúból:

– Az egyházi szolgálat és a nők szerepe gyakran vitatott kérdés. Ez itt is így van?

– A szolgálat és a nők szerepének kérdése folyamatosan napirenden van, de ezt sokan félreértik. Nem hiszem, hogy most teológiai vitákra van szükségünk, inkább egy tágabb keret szükséges ahhoz, hogy újragondoljuk a nők szerepét az egyházban. A következő hetekben nem fogunk női diakónusokat felszentelni, de ez nem jelenti azt, hogy a kérdés lekerül az asztalról. Arról van szó, hogy a nőket vezetői pozíciókba hozzuk és láthatóbbá tegyük őket. Ehhez türelemre és bátorságra van szükség, hogy a szolgálatot mélységében újragondoljuk, és a nőket bevonjuk a döntéshozatali folyamatokba.

– Ön gyakran említi a sensus fidei-t, a hívők hittudatát. Milyen jelentősége van ennek a szinóduson?

– A sensus fidei a szinódus alapszólama. A II. Vatikáni Zsinat közelebb hozott minket ehhez a fogalomhoz, ez most a munkánk teológiai alapja. Arról van szó, hogy meghallgatjuk a híveket, tiszteletben tartjuk az észrevételeiket. Gyakran kérdezték tőlem, hogy bizonyos püspökök, akik szigorúbb álláspontot képviselnek, hitelesen képviselik-e a híveiket. Bizonyos esetekben igen. És ez óriási alkalmazkodóképességet igényel. A romániai egyház nem olyan, mint az ausztriai. Ott nem tarthatok ugyanolyan előadásokat, amilyeneket Bécsben tartanék, mert mások az igények, más a kulturális kontextus.

A teljes interjú itt olvasható.

Mario Grech: „Nincs okunk félni a megújulástól”

Mario Grech bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára a szinódus lezárása után adott interjújában hangsúlyozta, hogy a szinodális folyamat nem ért véget az ülés lezárásával. Sőt, igazán csak most kezdődik a helyi egyházakban, amikor a hívek is a megújulás útjára lépnek.

Mario Grech: „Nincs okunk félni a megújulástól”

Részlet az interjúból:

– A szinódust lezáró liturgia nagyon megérintette a szívemet. Ferenc pápa az ülő stílusú egyház és a mozgásban lévő egyház képéről beszélt. Nem szabad hagynunk, hogy egyházként csak üljünk és várakozzunk, hanem mozognunk kell, fejlődnünk kell. Mindannyiunknak, Isten népének át kell mennünk egy megtérésen, mégpedig szinodális megtérésen. A mostani szinódus kiindulópontja még 2021-ben volt, most pedig itt vagyunk egyfajta végpontnál 2024 őszén. Ahogy már utaltam rá, az út érdekes része most kezdődik, amikor hazatérünk. Mit javasol azoknak, akik Magyarországon érdeklődnek a szinodalitás iránt? Hogyan tudnak rálépni erre az útra, és hogyan tudják követni azt az irányt, amit a szinódus megfogalmazott?

– Valóban, a szinódus ünneplése véget ért, de ez egy folyamat, és még mindig tart. A most kezdődő, nagyon fontos szakaszt én leginkább visszacsatolásnak nevezném. Mert minden azzal kezdődött, hogy meghallgattuk az embereket, meghallgattuk a helyi egyházi közösségeket. Ismételten mondom, a munkadokumentumokat, amelyek a szinódus mindkét ülésére készültek, nem Rómában találták ki. Ezek olyan dokumentumok voltak, amelyeket a helyi egyházak jelentéseiből állítottunk össze. És most a szinódus záródokumentuma visszakerül a helyi egyházi közösségekhez, nem csupán azért, hogy a helyi egyházak lefordítsák, alkalmazzák, a dokumentumban foglaltakat a lelkipásztori döntésekben, hanem azért is, hogy helyben folytassák az egyház tagjai a megkülönböztetést. Mert vannak bizonyos kérdések, amelyek még mindig nyitva vannak, és figyelembe kell venni az adott hely fontosságát, hiszen az egyház mindig egy bizonyos területen van jelen a történelemben. Egy dolog biztos: Péter apostol nyomdokain haladunk, hűek vagyunk az evangéliumhoz és a szenthagyományhoz. Egyáltalán nem kell félni a megújulástól. De jobban meg kell egymást értenünk, és jobban össze kell fognunk, hogy képesek legyünk Jézust hirdetni a mai világnak. Minden megkeresztelt osztozik ebben a küldetésben.

A teljes interjú itt olvasható.

 

Indul a zarándoklat a remény felé – december 24-től új fejezet nyílik az egyház életében

Karácsonykor kezdődik a 27. rendes szentév, amelynek mottója: „A remény zarándokai”. Az év középpontjában a bűnbocsánat, a kiengesztelődés, a megtérés és a testvéri szeretet áll.

A szentév spirituális és társadalmi jelentősége rendkívüli, hiszen Krisztus életének és kegyelmének hordozójaként segíti a hit elmélyítését és a közösségi megújulást.

Mózestől napjainkig

A szentév, vagy más néven a jubileumi év az Ószövetségig vezethető vissza. Mózes törvénye szerint minden ötvenedik év „nagy örömünnep” volt, melynek során a földeket visszaadták eredeti tulajdonosaiknak, a rabszolgákat felszabadították, az adósságokat elengedték (vö. 3Móz 25,10–14). Az Újszövetségben is olvasható utalás a szentévre, amikor Jézus beteljesítette az Úr kegyelmének évét. Később, a Római Katolikus Egyház történetében elsőként VIII. Bonifác pápa hirdette meg a szentévet 1300-ban, amelynek célja az egyetemes megbocsátás és a keresztény közösség lelki megújítása volt. Az esemény hatalmas zarándoktömeget vonzott Rómába (érdekesség, hogy köztük volt Dante Alighieri és Giottó is). Ezt követően huszonöt évente hirdették meg a szentévet. Ezek közül kiemelkedik az ezredforduló, amikor Szent II. János Pál pápa a 2000-es szentévére készülve megfogalmazta, hogy ez az időszak a bűnbocsánat, a kiengesztelődés, a megtérés és legfőképp a szolidaritás éve, amely az életszentségre hívja az embereket.

A 2025-ös szentév fő célja a Krisztusba vetett hit elmélyítése, amely arra ösztönöz minket, hogy őszintén és következetesen valljuk meg a Krisztusba vetett hitünket.

Emellett kiemelt hangsúlyt kap a szolidaritás és a testvéri szeretet, amelynek jegyében mindannyiunkat arra buzdítanak, hogy támogassuk a szegényeket, a rászorulókat és a társadalom peremére szorult társainkat. Végül ugyancsak fontos szerepet kap a bűnbánat és a kiengesztelődés, amelyek segítik a megújulást.

A püspöki szinódus szerepe a szentév alatt

A holnap kezdődő szentév a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje, ezért is választotta Ferenc pápa „A remény zarándokai” mottót. Ez kifejezi, hogy aki rálép a kiengesztelődés és az életszentség útjára, az egy reményteli jövő felé halad, akár a zarándok, aki szent meggyőződéssel tesz meg minden egyes lépést a célig. A remény zarándokaiként most mi is  megújulhatunk, hogy velünk egyházunk is megújuljon. Mert ez nem csupán egyéni út ez az egész egyház közös útja, amelyet a 2024 októberében lezárult Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlésének záródokumentuma is támogat. A szinódus célja, hogy az egyház új lendületet kapjon a közösségi élet, a párbeszéd és az együttműködés terén.

Ez a szellemiség pedig tökéletes összhangban van a szentév üzenetével, amely az egység és az irgalmasság megélésére ösztönöz.

A szentév arra hív minket, hogy megújult szívvel és lélekkel tegyünk tanúságot az evangéliumról. Ferenc pápa fontosnak tartja, hogy a szinódus által elindított lelki és közösségi megújulás a szentév során láthatóvá váljon az egyházban és a világban egyaránt. Ehhez viszont szükség van arra, hogy a helyi egyházak csatlakozzanak az egész éves eseményhez.

A jövő év megújulásra hív mindenkit (Fotó: Getty Images)

Milyen programok várnak ránk?

Talán nem meglepő, hogy a 2025-ös év egyházi programjai társadalmi szempontból is kiemelkedőek lesznek. A szentév hamarosan Rómába vezető zarándoklatokkal indul, az egyházmegyék pedig helyi zarándoklatokat szerveznek, melyekről a honlapjaikon adnak tájékoztatást.

A zarándoklatok mellett külön figyelmet kapnak az ezzel párhuzamosan induló szociális projektek is: a szolidaritás szellemében  a rászorulókat, a szegényeket és a hajléktalanokat cselekvő módon támogatja az egyház. Mindezek mellett számos kulturális programot tartanak világszerte, amelyek célja, hogy megmutassák a keresztény kultúra sokszínűségét. Lesznek koncertek, kiállítások, konferenciák és szemináriumok is. A Megújul.hu, valamint a Szemlélek csapata is több programmal készül, a részletekről hamarosan információval szolgálunk.

Végül nem maradhat ki a digitális evangelizáció sem, amelynek keretében online események és közösségimédia-kampányok szólítják meg a fiatalokat annak reményében, hogy közelebb kerüljenek az életszentséghez. A 2025-ös szentév tehét tele lesz olyan értékes programokkal, melyeknek magunk is részesei lehetünk, hogy testben és lélekben is a megújulás útjára lephessünk.

 

 

Szinodalitás: Az Egyház közös útja

A szinodalitás fogalma az utóbbi években került az egyház középpontjába, különösen Ferenc pápa pápaságának idején. Az „együtt haladás” mint alapelv nemcsak a döntéshozatali folyamatokra, hanem az egyház missziós tevékenységére, hitéletére és közösségi mivoltára is hatással van. De mit jelent a szinodalitás a gyakorlatban, és hogyan segítheti az egyház lelki és strukturális megújulását? Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a szinodalitás fogalmát, bibliai alapjait, gyakorlati megvalósítását, valamint kihívásait és lehetőségeit.

Read more

A szinódus jelentősége: Együtt gondolkodás az egyház jövőjéről

A szinódus az egyházi élet egyik legfontosabb és legmélyebb hagyománya, amelyben a közösség tagjai – püspökök, papok, szerzetesek és világi hívők – együtt keresik az utat az evangéliumi tanítások és a mai világ kihívásai között. Nemcsak tanácskozás, hanem valódi lelki utazás, amely az imádság, a párbeszéd és a közösségi bölcsesség fényében zajlik. Read more

Milyen kihívások között dolgoznak a mai hitoktatók?

A katolikus egyházra jellemző paphiány következménye többek között, hogy a világi munkatársak egyre több és jelentősebb feladatokat kapnak. Ilyen a hitoktatás is. De milyen a katekéták helyzete, és hogyan alakítja jelenlétük a jövő egyházát? Erről kérdeztük Csonta Rékát, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatóját.


Hogyan látja a hitoktatás szerepét a mai társadalomban?

A jézusi missziós parancs indítja arra az egyházat, hogy felsőoktatási képzőintézményeket tartson fenn, ahol olyan szakembereket képez, akik képesek az evangélium örömhírét közvetíteni. Különbséget kell ugyanakkor tennünk a katolikus és az állami iskolákban zajló hitoktatás, illetve a plébániai katekézis között. A három helyszínen céljait tekintve nem teljesen azonos tevékenység folyik. A katekézist szabályozó egyházi dokumentumok – a Katekézis Általános Direktóriuma, a Magyar Kateketikai Direktórium és a legújabb, a 2020-ban megjelent Katekézis Direktóriuma – szerint a katolikus intézményekben a hitoktatás az iskola identitásának lényegéhez tartozó tevékenység, „pedagógiai feladatának elengedhetetlen része, és létezésének alapja” (KÁD 75). Itt a katolikus nevelésnek nem a heti két órarendi hittanóra az egyetlen fóruma, hanem ezt kiegészítik a lelki programok, a liturgia ünneplése, zarándoklatok stb.

– Ez nyilván nem adott az állami iskolákban.

– Ott nem feltételezhető, hogy a hittanra beíratott gyermekek mndegyike hitét gyakorló családból érkezik, ezért hitébresztésre, előevangelizációra van szükség, vagyis olyan módon megszervezett hitoktatásra, amely beavatja a gyermeket a keresztény életbe. A harmadik helyszín a plébánia, ahol a szó legszorosabb értelmében vett katekézis történik: bevezetés a liturgikus közösségbe, bekapcsolás az egyház küldetésébe, felkészítés a szentségi életre. Ha a relevancián eredményességet értünk, tartok tőle, hogy ezt

nem lehet úgy számonkérni a hitre nevelői tevékenységen, mint mondjuk az idegennyelv-tanításét.

Ha lehetne, akkor éppen a kegyelmi dimenziót hagynánk ki belőle. A katekéta a Szentlélek eszköze. Ha szakmailag mindent megtett, hogy az óráit jól felépítse, és élő, napi kapcsolatban van Istennel, akkor sem lehetünk biztosak benne, hogy a közvetített üzenet megváltoztatja a fiatal szívét.

Melyek a legnagyobb kihívások, amelyekkel ma szembe kell nézniük a hitoktatóknak? 

A nehézségek egyik része olyan jellegű, amilyenekkel a többi pedagógus is találkozik. Egyre gyakoribb, hogy a fiatal nehezen tud elcsendesedni, nehezen vehető rá az intellektuális erőfeszítésre, számosan igen motiválatlanok. Létezik ugyanakkor egy másik vetület is, amely a hittan és az etika közötti választással függ össze. Egyre több családban nem megalapozott döntés nyomán kerül a hittancsoportba a gyermek, vagyis a szülők nem intézményes segítségként igénylik az iskolai hittant, amely mélyíthetné a családi katekézist, hanem jó esetben a katekéta pozitív személyisége miatt választják. Mondom, jó esetben, mert történnek esetleges beíratások is, „Idén kipróbáljuk a hittant” jelszóval. Vagyis egy fogyasztói logika alapján részévé válnak egy szolgáltatásnak, amelyet aztán tanév végén következmények nélkül le lehet mondani. Ez jelentősen meg tudja nehezíteni az órai munkát.

Hogyan változott az elmúlt években a hitoktatás szerepe a katolikus egyházban?

A rendszerváltozás óta eltelt 35 évben a módszerek természetesen változtak, hiszen az egymást követő nemzedékekhez nem tudunk ugyanúgy szólni. Napjainkban leginkább annak a módját keressük, hogy az örömhír hogyan válhat személyes tapasztalattá a tanítványaink életében. Erre a kérdésre próbálnak válaszolni a nemrég megjelent tankönyvek, segédanyagok és továbbképzések is. Ilyenek például Franz Kett módszere –  közismert nevén a padlóképes módszer –, vagy

a bibliodráma egyes elemeinek alkalmazása, a történetmesélés vagy akár a kreatív írás is.

Ezek mind ugyanazt a célt szolgálják: lehetővé tenni, hogy a befogadó az üzenetet egyes szám első személyben hallja meg. Továbbá az iskolából kilépve a személyes megtapasztalást segíti, ha a fiatalokat szentmisére, szentségimádásra, zarándoklatra hívjuk és kísérjük, bekapcsoljuk a szeretetszolgálatba, az egyház életébe.

Csonta Rékával beszélgettünk a hitoktatás jelenéről és jövőjéről (Fotó: PPHF)

– Ki lehet mutatni a számokban az iskolai hitoktatás hatásosságát?

Arról sajnos nem tudok beszámolni, hogy az elmúlt bő tíz év iskolai hitoktatásának következménye tömeges megtéréseket eredményezett volna. Én inkább azt kérdezném, hogy az evangelizációra érvényes-e a fogyasztói logika? Ha nagy energiákat mozgósítunk, és az mégsem hoz számokban megfogalmazható eredményt, akkor adjuk fel? Inkább arra hajlanék, hogy álljunk elő az evangéliummal akár alkalmas, akár alkalmatlan. A többi a Szentlélek dolga.

Ismer olyan újításokat, amelyek hatékonynak bizonyultak a hitoktatásban? Illetve mi a helyzet a digitális tanulási eszközökkel? 

A már említett módszerek számítanak manapság újnak, vagy újra felfedezettnek. A tanulás digitális támogatása az oktatás egyik területén sem csodaszer, hanem egy lehetőség a sok közül. Amikor a pedagógus, a katekéta módszert választ, több dolgot kell mérlegelnie: a legfontosabb, hogy a módszer alkalmas-e a foglalkozás céljainak megvalósítására. Ha nem, akkor másikat kell választani.

Minden kihívás ellenére hogyan tudja felkészíteni a hallgatókat a hitoktatás gyakorlati oldalára?

A tréninget mint intenzív, elmélyült műhelymunkát csak most kezdjük a hallgatókkal, így egyelőre eredményekről nem tudok beszámolni. A munka lényege, hogy több módszert is megvizsgálva, kipróbálva, a hallgatók tanítási gyakorlatából hozott tapasztalatokkal átgyúrva megnézzük, hogy melyiket milyen célok elérésére tudjuk alkalmazni, milyen elméleti/teológiai nézőpontokat kell figyelembe venni stb. Ugyanakkor

semmilyen kurzus nem tudja felkészíteni a hallgatókat az összes kihívásra vagy váratlan helyzetre.

Megkockáztatom, hogy egyetlen szakmában sincs ilyen, hiszen az élet állandóan új dolgokat produkál. Ezért a tanárképzésben is arra törekszünk, hogy a sok információval és gyakorlási lehetőséggel a hallgatók kompetenciáit fejlesszük. Hogy olyan megtenni tudással és hozzáállással rendelkezzenek, amivel az ismeretlen pedagógiai helyzeteket meg tudják oldani.

A hitoktatás szerepe fontos a családok életben is.  De hogy segíthetik a családok a katekéták munkáját?

A Magyar Kateketikai Direktórium külön bekezdésben kéri a szülők bevonását gyermekeik plébániai katekézisébe. Ugyanakkor látjuk, hogy a katekéták mennyi erőfeszítést tesznek ennek érdekében, sokszor alig látható eredménnyel. Gyakori panasz, hogy a szentségfelkészítőre beíratott gyermekek szülei sem értik, hogy miért fontos gyermekeikkel közösen elmenniük a vasárnapi szentmisére. A családok bekapcsolását a plébániai életbe nehezíti az is, hogy sok katekéta több, elnéptelenedett településen, plébánián szolgál, ahol mindössze hat-nyolc gyereket tud megszólítani. Nem reális azt kérni a katekétától, hogy mindegyik szolgálati helyén közösséget fejlesszen.

– Mindezek után hogyan látja a hitoktatás jövőjét? 

Hitoktatás helyett most a katekézis szót használnám, hogy az egész evangelizációs tevékenységre utaljak. Az egyház nem fog lemondani róla, mivel küldetésének lényegéhez tartozik. 2020-ban jelent meg, magyarul pedig 2022-ben a legújabb kateketikai direktórium, amely Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításának szemléletét veszi át. Azt hangsúlyozza, hogy a katekézisben központi szerepe kell hogy legyen a kérügmának, az evangélium első hirdetésének. Tehát a katekézis feladata, hogy lehetőséget biztosítson a hit megszületésének. Továbbá részletesen foglalkozik a globalizációval és a digitalizációval mint a mindennapjainkat meghatározó jelenségekkel