szinodális Archívum

Tag Archive for: szinodális

Ez történik a szinóduson: a munkacsoportok keresik a választ a főbb kérdésekre

A szinódusi munkacsoportok célja, hogy olyan konkrét javaslatokat tegyenek, amelyek alapvetően befolyásolják, hogy milyen irányba haladjon tovább az egyház a következő években. A csapásvonal meghatározása jelenleg is zajlik.

A szinodális szinódus arra hivatott, hogy választ adjon az egyház jelenlegi kihívásaira, egyúttal irányt mutasson a jövő egyháza számára. A legfőbb célok közé tartozik a közösség megújítása és az egyház hitelességének megőrzése. Ezért a következő fontos témák kerülnek terítékre az előttünk álló napokban: a nők szerepe az egyházban, az ökumenizmus, és az Evangélium szerepe a digitalizáció világában. A munkacsoportok pedig ezekben a percekben is azon dolgoznak, hogy döntéseket hozzanak a témákat illetően.

Mi lesz a perifériára sodródott csoportokkal?

Minden bizonnyal a következő hetek egyik legizgalmasabb kérdése a nők szerepének újragondolása. Ezzel kapcsolatban a munkacsoportok feladata, hogy világos irányvonalat adjanak arra vonatkozóan, hogyan válhatnak a nők az egyház életének még aktívabb részeseivé. Így a gyakorlati kérdések mellett a teológiai alapok újraértelmezése is fontos:

lehetnek női döntéshozók az egyházban?

Mennyire engedhetjük meg, hogy a nők a hierarchiában is helyet kapjanak? Amennyiben a hagyományból indulunk ki, a munkacsoportok előtt nehéz döntések állnak, és ezzel még nincs vége a feladatoknak. A következő napokban érzékeny téma lesz Afrika helyzete is, ahol az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a keresztények száma. Az afrikai püspökök szerint ezért az egyháznak olyan stratégiákat kell kidolgoznia, amelyek tiszteletben tartják a helyi kultúrát, ugyanakkor összhangban maradnak az evangélium értékeivel, hogy a helyi hívek száma továbbgyarapodjon.

Az egyház a szinodalitás útjára lépett (Fotó: Vatican Media)

Felelősségteljesen az ökumenizmusról

Harmadsorban a munkacsoportoknak egészen új kérdéseket is meg kell vitatniuk, amelyek a keleti egyházak helyzetére és az ökumenikus párbeszédre fókuszálnak. Az egyházi vezetőkből és világi munkatársakból álló csoportoknak nagy figyelmet kell fordítaniuk a háborús területeken lévő keleti egyházak megmentésére is, hiszen ezek a felekezetek mindennapos veszélyekkel néznek szembe. A csoportok célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a nemzetközi támogatás súlyára, valamint az ökumenikus párbeszéd előmozdítására, amely segíthet a béke megteremtésében és a hit megőrzésében még ebben a nehéz helyzetekben is. Mert a keresztény egyház nem nézheti tétlenül, ahogy a többi egyház küzd a világban uralkodó gonosz ellen.

Az egyház és a digitalizáció kapcsolata

A szinódus legérdekesebb kérdései közé tartozik az evangélium hirdetése a digitális térben. Vannak olyan keresztény közösségek, ahol már elfogadott a digitalizáció, míg máshol túlzottan elutasítók ezzel kapcsolatban. Ezért a munkacsoportoknak világos választ kell adniuk a következő kérdésre: hogyan lehet hitelesen elérni a fiatalokat a közösségi médián keresztül? Hogyan lehet elérni tágabb csoportokat a virtuális térben anélkül, hogy csökkenne az egyház hitelessége? A teológusok várhatóan heteken belül választ adnak arra, hogyan hozzák közelebb az egyházat a modern társadalomhoz. Végezetül fontos megjegyezni, hogy

a szinódus a következő napokban nemcsak a problémákra koncentrál, hanem a reményre is.

Ennek érdekében különböző példákon keresztül – mint a helyi közösségi kezdeményezések, a szociális projektek vagy a hátrányos helyzetű csoportok támogatása – azt is bemutatják a jelenlévők, hogy a megújulás már elkezdődött, és az egyház jövőjét illetően bátran lehetünk optimisták. A szinódusra érkezett munkacsoportoknak tehát a legfőbb kihívások mellett folyamatosan emlékeztetniük kell magukat és az egyház minden tagját arra, hogy a remény ajándéka itt ragyog előttünk a mindennapokban. De miért van szükség erre? Ferenc pápa a szinódust megelőzően többször hangsúlyozta, hogy az egyház hivatása a világ jobbá tétele és a remény erősítése. Mert az egyház feladata, hogy jelen legyen az emberek életében, meghallgassa a híveket, reagáljon a világban zajló eseményekre és támogassa az elesetteket. Az előttünk álló hetekben választ kapunk arra, hogy a munkacsoportok milyen konkrét javaslatokat tesznek az egyház jövőjére vonatkozóan. Ahogy maga a Szentatya fogalmazott: „Az egyháznak változnia kell, de soha nem szabad elfelejtenie a küldetését.”

A Megújul.hu ott lesz a helyszínen, hogy erről folyamatos tájékoztatást adjon.

A szinódus Isten ajándéka – részletek az első szinódusi sajtótájékoztatóról

Már javában zajlik Rómában a szinodális szinódus – a következőkben részletes tudósítást olvashatnak a mai sajtótájékoztatóról.

Október 3-án, a délutáni órákban került megrendezésre a Püspöki Szinódus 16. Rendes Közgyűlés második ülésszakának első sajtótájékoztatója a Vatikánban. A rendezvény középpontjában a szinodalitás megújulásának útja és a közeljövőt érintő egyházi megújulás állt. Az eseményen részt vettek a szinódus különböző vezetői, köztük Giacomo Costa, Riccardo Battocchio, Maria de los Dolores Palencia Gómez, Daniel Ernest Flores és Paolo Ruffini.

Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket!

Még a sajtótájékoztató előtt Ferenc pápa emlékeztette a résztvevőket, hogy a szinódus nem pusztán egy adminisztratív hivatali esemény, hanem komoly lelki folyamat, amelynek célja az egyházi közösség újjáépítése. A Szentatya egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy ebben a komoly folyamatban nincsenek egyedül a döntéshozók.

„A Szentlélek vezeti a lépteinket, amikor az egymás iránti szeretet útjára lépünk”

– mondta Ferenc pápa, hangsúlyozva, hogy a közösségi párbeszéd és a Szentlélek hívása kulcsfontosságú ezekben a napokban, amikor az egyháznak nyitottnak kell lennie, és el kell fogadnia olyan nézőpontokat is, amelyekről eddig hallani sem akart.

Az október 3-án tartott, nagy jelentsőggel bíró sajtótájékoztatón Mario Grech bíboros, a szinódus főtitkára kiemelte, hogy a szinódus a hallgatás és az imádság útja. „Az igazi megújulás és a reform nem csupán szerkezeti változásokból áll, sokkal inkább a közösség megújulásában, amely az egész egyházat érinti” – mondta Grech bíboros, aki megjegyezte azt is, hogy ez a változás, ez a reform nem lehet öncélú, még akkor sem, ha sokan önös szándékokat látnak benne.

A sajtótájékoztatót nagy érdeklődés követte (Fotó: Vatican Media)

Az evangélium hitelességének megőrzése

A Szentatya és a szinódus főtitkára után Riccardo Battocchio, a szinódus különleges titkára szólt a jelenlévőkhöz. Az atya a szinodalitás mélyebb teológiai jelentőségéről beszélt. „Nagyon fontos, hogy az egyházi megújulásnak összhangban kell lennie az evangéliumi üzenettel. Ennek része, hogy felismerjük, Isten jelen van közösségeinkben, és minden hívőt meghív arra, hogy aktívan részt vegyen az egyház megújulásában” – mondta az olasz teológus, aki szeretné, ha a szinódusi folyamat során minden résztvevő meghallgatásra találna, hiszen az egyház

csak így találhatja meg a közös utat, amelyen járva hitelesebben tudja képviselni az evangéliumi üzenetet.

Ezt követte Maria de los Dolores Palencia Gómez nővér tanúságtétele, amelyben megosztotta saját tapasztalatait arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a különböző kultúrákban és közösségekben tevékenykedő nővéreknek. „A Szentlélek által vezetett szinodalitás egy új reményt hozhat azoknak, akik a periférián élnek, és akiket szó szerint kizárnak az egyházi életből.” A nővér szerint ezért is olyan lényeges, hogy az egyház eljusson a legtávolabbi helyekre is, ahová eddig nem jutott el.

Daniel Ernest Flores bíboros szerint a szinódus célja a béke erősítése (Fotó: Vatican Media)

A cél közös

A sajtótájékoztatón felszólalt Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa is, aki ismertette a szinódus kommunikációs stratégiáját. Hangsúlyozta, hogy a nyilvánosság és a média bevonása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a szinódus üzenete elérje a világ minden tájára. „Az egyház mondanivalója nem zárható be a templom falai közé, nyitottan kell szólnunk mindenkihez, beleértve a fiatalokat, a szegényeket, és azokat, akik még nem hallották az evangélium üzenetét” – mondta, majd bejelentette, hogy a szinódus során négy nyilvános fórumra is sor kerül, ahol az egyház tagjai megoszthatják személyes tapasztalataikat. A kezdeményezés célja, hogy elősegítse az egymás iránti nyitottságot a közösségi döntéshozatal során. Végül Daniel Ernest Flores bíboros, a szinódus egyik delegált elnöke szólt a jelenlévőkhöz, aki a szinódus fontosságáról beszélt, már ami a világ békéjének előmozdítását illeti.

„Amikor a világban ennyi konfliktus van, a szinódusnak azt kell üzennie, hogy a béke igenis elérhető,

ha képesek vagyunk meghallgatni egymást, és közösen keresni Isten útját” – mondta, majd hozzátette, hogy az egyház feladata, hogy híd legyen a különböző emberek és közösségek között, és hogy a szinodalitás révén az egyház példát mutasson a világ számára az igazság és a közjó keresésében

A sajtótájékoztató során elhangzott felszólalások és nyilatkozatok egyértelművé tették, hogy a szinódusi folyamat nemcsak egyházi reform, nemcsak egy formális ülés, hanem a közösségi meghallgatás, az alázat és a Szentlélek vezetése által zajló megújulás. A szinódus meghívást jelent a világ számára, hogy közösen keressük az igazságot és a békét, amellyel Isten megajándékozta az embert. Ez az út arra hívja az egyház tagjait és a világ közösségeit, hogy együtt, egymást meghallgatva járják az evangélium útját, és törekedjenek a közös jó elérésére.

A mély kérdések arra hívnak bennünket, hogy új módon éljünk, új nyelven beszéljünk

Timothy Radcliff OP első elmélkedése 2024. szeptember 30-án, a szinódusi lelkigyakorlat kezdetén.

Tavaly a lelkigyakorlatunkon elgondolkodtunk azon, hogyan hallgathatjuk meg egymást. Hogyan nézhetünk reménnyel nézeteltéréseinkre, és hogyan nyithatjuk meg szívünket és elménket egymás előtt? Ledőltek bizonyos korlátok, és remélem, hogy nem ellenfeleknek, hanem tanítványtársaknak és keresőknek kezdtük látni azokat, akikkel nem értünk egyet.

Idén új fókuszunk van: „Hogyan lehetünk missziós szinodális közösség?” Mindennek, amit tenni fogunk, ugyanaz az alapja: a türelmes, fantáziadús, intelligens és nyitott szívű hallgatás. Még arra is gondoltam, hogy megismétlem ugyanazokat az előadásokat, melyeket az elmúlt lelkigyakorlaton elmondtam, de azt talán észre fogják venni. Egyszer Herbert McCabe OP az utolsó pillanatban jött rá, hogy előadást kell tartania egy tekintélyes teológiai társaságnak. Felkapott egy előadást az irataiból, felpattant a motorjára, és éppen időben érkezett. Amikor ott a helyszínen jobban megnézte a jegyzeteit, látta, hogy egy évvel korábban ugyanazt az előadást tartotta ugyanannak a társaságnak. „Mit csináltál? – kérdeztem. „Kihagytam a vicceket. Ez az egyetlen dolog, amire mindenki emlékszik.” De az Önök emlékezete bizonyára jobb.

Még mindig a mély hallgatás az alapja mindennek, amit ebben az évben végezni fogunk. Ez, ahogy az Instrumentum Laboris mondja, „az egyház első felvonása” (IL 60). Amos Oz író ezt mondta nagyapjáról: „Figyelt. Nem csak udvariasan úgy tett, mintha hallgatna, miközben türelmetlenül arra várt, hogy a másik befejezi és elhallgat. Nem szólt bele társa mondatába és nem is fejezte be azt helyette. Nem szólt bele, hogy összefoglalja, amit a másik mondott, hogy áttérjen aztán egy másik témára. Nem hagyta, hogy az, akivel beszélt, üres szavakat beszéljen, miközben ő a fejében előkészítette a választ, amit akkor fog adni, amikor a társa végre végez. Nem csak úgy tett, mintha érdekelné vagy szórakoztatná, amit a másik mond, valóban érdekelte.”[1] Istenre és testvéreinkre hallgatni a szentség fegyelme.

Ebben az évben „a feltámadott Úr és az ő evangéliumának missziójáról” (IL, Bevezetés) fogunk elmélkedni egy olyan világban, amely „a sötétségben és a halál árnyékában lakozik” (Lk 1,79). Elmélkedéseinkhez négy feltámadási jelenetet fogunk felhasználni János evangéliumából: „A keresés a sötétben”, „A bezárt szoba”, „Az idegen a parton” és „Reggeli az Úrral”. Mindegyik rávilágít arra, hogyan lehetünk missziós, szinodális egyház keresztre feszített világunkban.

Első jelenetünk éjszaka kezdődik: „A hét első napján korán, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz” (János 20,1). Ma is ezen a ponton tartunk. Világunkat még jobban elsötétítette az erőszak, mint egy évvel ezelőtt. A világ jön, és szeretett mestere holttestét keresi. Mi is összegyűltünk ezen a szinóduson, hogy keressük az Urat. Nyugaton úgy tűnik, hogy Isten nagy részben eltűnt. Nem annyira az ateizmussal, mint inkább a széles körben elterjedt közönnyel állunk szemben. A kételkedés még sok hívő szívét is megmérgezi. De minden keresztény mindenhol az Úr után keres, mint Mária Magdolna hajnal előtt.

Mi is sötétben érezhetjük magunkat. A legutóbbi szinódusi gyűlés óta sokan, köztük a szinódus résztvevői is kétségeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e valamit elérni. Mária Magdolnához hasonlóan egyesek azt mondják:

„Miért vették el a reményünket? Sokat vártunk a szinódustól, de ezek talán csak szavak.”

És ugyan sötét van, de az Úr már jelen van a kertben Mária Magdolnával és velünk. Halála előtt Jézus ezt mondta: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (János 12,24). A magot Arimatheai József és Nikodémus vetette el a kert gazdag talajába, egy új sírba, amelyet senki sem használt. Mindjárt virágzik. A hajnal közeleg. Mária Magdolnához hasonlóan mi is többet fogunk kapni, mint amennyit keresünk, ha mi is nyitottak vagyunk az Úrral való találkozásra.

A kertben három keresővel találkozunk, Mária Magdolnával, a szeretett tanítvánnyal és Simon Péterrel. Mindegyik a maga módján keresi az Urat, mindegyiknek megvan a maga módja a szeretetre, és mindegyiknek megvan a maga üressége. És mindegyik keresőnek megvan a maga szerepe a feltörekvő reménységben is. Nincs rivalizálás. Kölcsönös függőségük testesíti meg a szinódus lényegét. Mindannyian tudunk azonosulni legalább az egyikükkel. Melyikük Ön?

Tomas Halik azzal érvelt, hogy az egyház jövője azon múlik, hogy képes-e elérni társadalmunkban a keresőket. Gyakran ezek az „apácák”. Ez alatt nem a szemlélődő vallásos nővérekre gondolok, hanem azokra az emberekre, akik azt állítják, hogy nincs vallási elkötelezettségük. Gyakran keresik ők is életük értelmét. Halik azt írja, hogy a keresztényeknek késznek kell lenniük arra, hogy „keresők legyenek azokkal, akik keresnek, és kérdezők legyenek azokkal, akik kérdeznek”.

A feltámadás minden beszámolója tele van kérdésekkel. Mária Magdolnát kétszer is megkérdezik, miért sír. Ő azt kérdezi, hogy hova helyezték a holttestet. Mind azt kérdezik, miért üres a sír. Márk evangéliumában az asszonyok azt kérdezik: „Ki hengeríti el nekünk a követ?” (Márk 16,3). Lukács beszámolója a feltámadásról tele van kérdésekkel: Miért keresed az élőt a holtak között? Jézus megkérdezi az Emmausba menekülő tanítványokat: „Mit beszéltek?”, majd megkérdezi a tanítványokat: „Miért rémültetek meg, és miért támadt kétség a szívetekben?” (Lukács 24,38). A feltámadás nem józan ténymegállapításként tör be életünkbe, hanem fürkésző kérdések formájában.

A mély kérdések nem információkat keresnek. Arra hívnak bennünket, hogy új módon éljünk, és új nyelven beszéljünk. Rainer Maria Rilke költő ezt írta: „Ne keresd azokat a válaszokat, amelyeket most nem kaphatsz meg, mert akkor nem tudnád megélni őket. És mindezt meg kell élni. Éld a kérdéseket most. Talán egy napon a távoli jövőben, fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, a választ fogod élni.”[3]

A feltámadás nem Jézus élete, amely egy rövid megszakítás után újrakezdődik, hanem egy új életforma, amelyben a halál legyőzetett. Az evangéliumokban a feltámadás először olyan sürgető kérdésként tör be életünkbe, amely már nem engedi meg, hogy úgy éljünk, mint korábban.

Sok kérdéssel érkezünk mi is erre a szinódusra, például a nők egyházi szerepével kapcsolatban. Ezek fontos kérdések.

De nem tekinthetők csak olyan kérdéseknek, amelyek arról szólnak, hogy valami vagy engedélyezve, vagy elutasítva lesz. Ez azt jelentené, hogy ugyanaz az egyház maradunk. A kérdések, amelyekkel szembe kell néznünk, inkább hasonlítsanak az evangéliumokhoz, amelyek arra hívnak bennünket, hogy együtt, mélyebben éljük meg a feltámadt életet!

Ezért mernünk kell szívünk legmélyebb kérdéseit a szinódus elé vinni, aggasztó kérdéseket, amelyek új életre hívnak bennünket. Mint a három kereső a kertben, nekünk is válaszolnunk kell egymás kérdéseire, ha új utat akarunk egyházi létünk hogyanjára találni. Ha nincs kérdésünk, vagy csak felületes kérdéseink vannak, a hitünk halott. Egy bizonyos érsek, aki ma nincs velünk, ezt mondta egy csoport domonkos novíciusnak: „El kell olvasni az Aquinói Summát. 56 000 választ tartalmaz mindenkinek, aki kritizálja a katolikus egyházat!”[4] Aquinói Tamás elborzadt volna. A legenda szerint gyermekkorában az első kérdése az volt: „Mi az Isten?”. Őszentsége minden választ megtagadott, mert – mint mondta – úgy kapcsolódunk Istenhez, mint az ismeretlenhez.

Ha tisztelettel és félelem nélkül hallgatjuk egymás kérdéseit, fogunk egy új utat találni a Lélekben való élethez. Ahogy tavaly is mondtam, a bagdadi Dominikai Akadémia mottója: „Itt nincs tiltott kérdés.” Mi vagyunk Mária Magdolna, a szeretett tanítvány és Simon Péter, és csak együtt találjuk meg a ránk váró Urat.

Nézzük meg mindegyik keresőt, és nézzük meg, mit taníthatnak nekünk korunk keresőinek eléréséről. Mária Magdolnát egy olyan szeretet vonzza, mely gyengéd. Ő földhözragadt, fizikai, húsból és vérből való. Gondoskodni akar szeretett Ura testéről. Ő minden bizonnyal azokat képviseli, akiknek életét a világ sebesültjei iránti együttérzés vezérli. Teréz anya Kalkutta utcáin kereste Ura testét. Molokai Szent Damján, aki életét adta a leprásokért, Hawaiin.

Gondoljunk az emberek millióira is, akik nem ismerik Krisztust, mégis együttérzéssel vannak azok iránt, akik szenvednek. Mária Magdolnához hasonlóan a halottakat, a sebesülteket keresik. A világ tele van sírással. Négy nappal a Püspöki Szinódus utolsó gyűlésének kezdete után a Hamász elkövette azokat a szörnyűségeket, amelyek háborúba sodorták a Közel-Keletet. Ukrajnában és Oroszországban az emberek sírnak több százezer fiatal halála és megcsonkítása miatt, ahogyan Szudánban és Mianmarban is sírnak. A Szentatya által összehívott egyik tanulmányi csoport „A szegények kiáltásának hallgatása” címet viseli. Úgy is nevezhetnénk: „Hallgasd a sírók kiáltását!” Mária Magdolna a védőszentjük.

Ekkor Mária meghallja a nevét: „Mária”; „Rabbuni”. Illő, hogy ő, akinek életét az együttérző, gyengéd szeretet határozza meg, nevével tölti ki ürességét. Holttestet keresett, de többet talált, mint amiről álmodni tudott volna, mégpedig az örökké élő szeretetet. Istenünk mindig nevünkön szólít minket: „De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézsaiás 43,1) Neve a találkozást jelenti, az Úr jelenlétét. Az első dolog, ami a keresztségben történik, a név utáni kérdés. „Mi a neved?” vagy „Milyen nevet adsz a gyermekednek?”. A név nem csak egy címke, amit a gyerekekre helyezünk, hogy megkülönböztessük őket egymástól: akkor én lennék a 4-es számú gyerek. A név jele annak, hogy egyediségünket Isten értékeli.

Ferenc pápa azt a módot, ahogyan a római császár a világot, mint egy népszámlálást, ahol számokat számláltak, Istenünkkel hasonlította össze: „Kedves testvéreim, Isten számára, aki egy népszámlálás során változtatta meg a történelmet, te nem szám vagy, hanem egy arc. … Krisztus nem a számokat nézi, hanem az arcokat.”

Ezért az a feladatunk, hogy megnevezzük azt az Istent, aki a sötétségben keres minket; és hogy egymás nevét és arcát is megbecsüljük. Csak akkor tudjuk közvetíteni Isten jelenlétét, ha ott vagyunk egymás számára a szinódus alatt. Gregory Boyle SJ fiatal bandatagokkal dolgozik Los Angelesben. Szolgálatának titka az, hogy tudja a nevüket.

Nemcsak a hivatalos nevüket vagy a becenevüket, hanem az anyjuk által adott azon neveket is, amikor nem haragszanak rájuk.

Amikor a fiatal Lulát a nevén szólítja: „Olyan volt, mintha áramütés érte volna. Egész teste görcsbe rándult az örömtől, amikor felismerte, hogy hívják, hogy hangosan kimondják a nevét. A zebrán való átkelés során Lula folyamatosan megfordult és rám mosolygott.” [5]

A zsarnoki rezsimek eltörlik a neveket és az arcokat. Auschwitzban Szent Maximilian Kolbe a 16670. számú fogoly lett. Az orosz elnök következetesen megtagadta a vele bátran szembehelyezkedő férfi, Alekszej Navalnij nevét kimondani. Csak „egy bizonyos személy” volt. Hasonlóképpen lett Nelson Mandela az apartheid rendszerrel szembeni ellenállás arca. Amikor bebörtönözték, tilos volt képet közzétenni róla. Kitörölték a közemlékezetből. Amikor több évtizedes börtön után ismét sétálhatott a tengerparton, már senki sem ismerte. Arcát megfosztották annak erejétől.

Ez a szinódus a kegyelem pillanata lesz, ha együttérzően nézünk egymásra, és olyan embereket látunk, akik hozzánk hasonlóan keresnek. Nem az egyházi pártok képviselői, nem az a szörnyű konzervatív bíboros, nem az a félelmetes feminista! Hanem emberek, akik keresnek, akik megsebesültek, és mégis örülnek. Be kell vallanom, hogy nehezen emlékszem a nevekre, részben azért, mert süket vagyok. Ez az én bocsánatkérésem. Bocsássatok meg!

Mária Magdolna gyengéd szeretetének azonban gyógyulásra van szüksége. Jézus megparancsolja neki: „Ne ragaszkodj hozzám!” A tudósok néhány abszurd magyarázatot adtak erre, a legvalószínűtlenebb az, hogy Jézus sebei még túl frissek voltak. Jézus azt akarja mondani, hogy Mária nem veheti őt birtokba. Nem tarthat kizárólagos igényt az ő jelenlétére. A feltámadás a közösség születése. „Isten népe soha nem egyszerűen a megkereszteltek összessége, hanem az Egyház „mi”-je” (IL 3). „Menjetek a testvéreimhez, és mondjátok nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” János evangéliumában ez az első alkalom, amikor „testvéreknek” nevezi a tanítványokat. Fratelli Tutti! Mária Magdolnának meg kell szabadítania szeretetét minden kizárólagosságtól! Akkor kész lesz elmondani a tanítványoknak a jó hírt: „Láttam az Urat.” Ez a mi kihívásunk is. Nem az angol Jézusomhoz vagy a domonkos Jézusomhoz ragaszkodunk, hanem az Úrhoz, akiben mindannyian testvérek vagyunk, beleértve a jezsuitákat is! Ez a szinódus akkor lesz gyümölcsöző, ha megtanuljuk azt mondani, hogy „mi”: „Atyám és a ti Atyátok, az én Istenem és a ti Istenetek”.

Aztán ott van a tanítvány, akit az Úr szeretett. Neki is megvan a maga módja a szeretetre, és megvan az üressége is, élete fényének kialvása. Hagyja, hogy az öreg Péter menjen be először a sötét sírba – zihálva, de látja az üres helyet az angyalok között, és hisz. Ez az a szeretet, ami látóvá tesz. Ubi amor, ibi oculus (Szentviktori Richárd). Ahol szeretet van, ott látás is van. A szeretet szemével lát, és így látja a szeretet győzelmét. Evangéliuma a sas evangéliuma, amelyről azt hitték, hogy szemével közvetlenül a nap fényébe tud nézni, és nem vakul meg. Keresése erősen teológiai jellegű.

Idén két hetet töltöttem a jeruzsálemi École Biblique-ben. A testvérek a halál árnyékában élnek, 40 percre Gázától. Ott maradnak, tanulmányozzák Isten Igéjét, tanítanak és imádkoznak. Jelként maradnak ott, ahogy „a világosság a sötétségben ragyogott, és a sötétség nem győzte le” (János 1,5). Mária Magdolna ürességét egy névnek a hívása – a jelenlété – gyógyította meg, az Ő tündöklő fénye, mely egy üres sírban ragyog.

Így ez megtestesíti mindazokat, akik igyekeznek megérteni életünk értelmét, az Isten-formájú ürességet a szívünkben,

ahogy Blaise Pascal mondta. Természetesen keresztény gondolkodók, de mindazok is, akik azért küzdenek, hogy fényt találjanak szenvedésünk sötétjében: a költők, a művészek és a filmesek, akik nem hiszik el, hogy a sötétség győzedelmeskedhet. A feltámadás hirdetéséhez szükségünk van rájuk, akik nyitottak a bölcsességre, mint Aquinói Szent Tamás a pogány Arisztotelésszel szemben volt. Aquinói írta, hogy minden „igazság, függetlenül attól, hogy ki mondja ki, a Szentlélektől származik” (omne verum, a quocumque dicatur, est a Spiritu Sancto).[6]

Aztán ott van Simon Péter. Az ő üressége a legnehezebb mind közül: a kudarc terhe. Megtagadta barátját. Bizonyára vágyik a gyógyító szavakra, amelyek végre elhangzanak a parton. Így a mi lelkipásztori feladatunk is az, hogy együtt legyünk mindazokkal, akiket kudarc és bűn terhel, és megosszuk a mi már befogadott bocsánatunkat, saját magunk felfedezését arról a csodálatos kegyelemről, amely „megmentett egy olyan boldogtalant, mint én. Elveszett voltam és most megtaláltak, vak voltam, és most már látok.” A mi feladatunk, hogy nevén szólítsuk az Irgalmast, akire nekünk is szükségünk van, mint Péternek.

Az első feltámadási jelenetben tehát azt látjuk, hogyan reagál az Úr a keresés három formájára, amelyek megfelelnek életünk három ürességének: a gyengéd szeretet, amely a jelenlétet keresi; az értelem, a fény keresése, és a megbocsátás keresése. Minden keresőnek szüksége van a másikra. Mária nélkül nem jöttek volna a sírhoz. Azt hirdeti, hogy az Úr jelen van. A szeretett tanítvány nélkül nem feltámadásként értelmezték volna a sír ürességét; Péter nélkül pedig nem értették volna meg, hogy a feltámadás az irgalom diadala.

Mindegyik egy csoportot képvisel, amely valamilyen módon kirekesztettnek érezte magát a legutóbbi összejövetelünkön. Mária Magdolna arra is emlékeztet bennünket, hogy a nőket gyakran kizárják a vezetői pozíciókból az egyházban.

Hogyan találhatunk olyan utat, amelyet az igazságosság és a hitünk követel?

Az ő keresésük a miénk is. A legutóbbi gyűlésünkön sok teológus is kirekesztettnek érezte magát. Néhányan azon töprengtek, miért vették egyáltalán a fáradságot, hogy eljöjjenek. Nélkülük nem tudunk előrelépni. A szinódusi útnak leginkább ellenálló csoport pedig a pásztorok, a plébánosok voltak, akik mindenekelőtt Péter irgalmas pásztor szerepén osztoznak. Az egyház nélkülük sem válhat igazán szinodálissá.

Ha viszont szinte mindenki kirekesztettnek érzi magát, akkor ne legyen verseny az áldozati szerepért! Az Úr sötétben való kereséséhez mindezekre a tanúkra szükség van, ahogyan a Szinódusnak is szüksége van mindazon formákra és módokra, amelyekben szeretjük és keressük az Urat, ahogy korunk keresőire is szükségünk van, még akkor is, ha nem osztják hitünket.

Hogy tud mindez átáramlani küldetésbe? Ezeket a szavakat Antoine de St. Exupérynek tulajdonítják. Még annál is jobbak, mint amiket valójában írt: „Ha hajót akarsz építeni, ne gyűjtsd össze a férfiakat és a nőket, hogy parancsokat adj nekik, vagy hogy elmagyarázd minden részletét annak, hogy mit kell tenniük, vagy hogy hol találnak meg mindent. … Ha hajót akarsz építeni, akkor kelts vágyat a tenger iránt a férfiak és a nők szívében! Adj az embereknek ízelítőt a végtelenből, és ők maguk fogják megtalálni a módját, hogy hajókat építsenek, és kihajózzanak a hatalmas óceánra!.”[7]

A tanúk mindegyikét egy olyan szeretet érinti meg, mely végtelen. Mária Magdolnát a végtelen gyengédség érinti meg; a szeretett tanítványokat megindítja a határtalan értelem utáni keresés; Pétert a végtelen irgalom iránti szükséglet, amely nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer bocsát meg. Amikor megnyílunk egymás végtelen vágyakozása előtt, akkor vízre bocsátjuk a küldetés hajóját. Csak együtt, amint az efezusi levél mondja, „majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.” (Efezusiaknak írt levél 3,18. 19).

Ma délután újra a sötétben, a zárt szobában találjuk a tanítványokat.

[1] A Tale of Love and Darkness, Vintage, London, 2005, p.110.

[2] Patience with God, p. 9.

[3] Letters to a young Poet, Letter 4, July 16th 1903. Translated by N. D. Herter Norton.

[4] Paul Murray OP ‘Dominicans and the Key of Knowledge1’ A Talk to Dominican Friars Studying in Rome – PUST, Angelicum, 19 February 2022.

[5] Ugyanott. p.47

[6] S.T., I II, q.109, a.1, ad 1.

[7] “To create a ship is not to weave sails, forge nails or read the stars, but to give a taste of the sea, which is one, and in the light of which nothing is contradictory but community in love.”

(magyar fordítás: Kiss Edina)

Fotó: Vatican media

Visszanyerni a hitelességet – bűnbánati virrasztással kezdődött a szinódus

Október 1-én Ferenc pápa vezetésével bűnbánati virrasztást tartottak a Vatikánban. A Püspöki Szinódus 16. Rendes Közgyűlése a második ülésszakához érkezett, melynek első nyilvános eseményén a résztvevők különböző tanúságtételeket hallgathattak meg, amelyek mély emberi történeteket tártak fel háborúról, visszaélésekről és migrációról, valamint az egyház felelősségéről és a közösségek újjáépítéséről.

Ferenc pápa beszédében hangsúlyozta, hogy a béke és az egymás iránti tisztelet megőrzése mindannyiunk közös felelőssége, és különösen fontos, hogy az egyház visszanyerje hitelességét. „A megbocsátás az egyetlen út a békéhez, a szeretethez és a közösség megőrzéséhez. Isten ezt akarja látni az emberek életében” – mondta a Szentatya, akinek szavai rávilágítottak a megújuló egyház céljára, amely nem más, mint hogy minden hívő részese legyen a közös útkeresésnek az igazság és a szeretet jegyében. A bűnbánati liturgia láthatóan megérintette a jelenlévő egyházi vezetőket, a megszentelt életet élő férfiakat és nőket, illetve a világi munkatársakat, köszönhetően azoknak a tanúságtevőknek, akik nyíltan vállalták személyes történeteik megosztását.

Tanúságtétel a legsötétebb pillanatokról és a reményről

Deema nővér Homsz városából érkezett, amely az elmúlt hónapokban a háború áldozatává vált. „A háború nemcsak épületeket és utakat pusztít el, hanem azokat a legbelső kötelékeket is, amelyek emlékeinkhez, gyökereinkhez és kapcsolatainkhoz rögzítenek minket” – mondta a szíriai keresztény tanúságtevő. Kiemelte, hogy a fegyveres konfliktus miatt az emberek közötti empátia elutasítása mára normálissá vált, ami még inkább megnehezíti a közösség összetartozását. Deema emlékeztetett arra, hogy a háború kihozhatja belőlünk a legrosszabbat, de képes megmutatni a legjobbat is: az ellenállás, az összefogás, a gyűlölet elutasítását. Erre kell koncentrálnunk. Ezt követte Laurence tanúságtétele, aki az egyházi visszaélések áldozataként szólalt fel a Szent Péter-bazilikában. A dél-afrikai tanúságtevő

nyíltan vállalta, hogy gyerekkorában egy katolikus pap bántalmazta őt.

„Egy kis dél-afrikai városban egy »ragadozó« pap megtalált engem, egy 11 éves gyermeket. Több hónapon át molesztált, majd elvett tőlem valamit, amit így soha senkitől nem szabadna elvenni” – mondta Laurence, aki beszédében rávilágított arra, hogy az ilyen típusú visszaélések hosszú távú hatásai nemcsak az áldozatokat, hanem közvetlen környezetüket is érintik, és tagadhatatlanul súlyos károkat okoznak a közösségekben és az egyház hitelességében.

A tanúságtevők Ferenc pápa elé álltak (Fotó: Vatican media)

Az érsek bocsánatkérése

A felszólalók között volt Oswald Gracias, Bombay érseke, aki bocsánatot kért Isten és a jelenlévők előtt, amiért nem őrizte a békét. „Bátorságra van szükség a béke megteremtéséhez: igent kell mondani a találkozásra és nemet az összecsapásra. Ezt elmulasztottam, ezért most az egyház nevében bocsánatot kérek a jelen és a jövő generációitól mindazért, amit egyházi vezetőként nem tettem meg a béke érdekében, különösen az emberi méltóság és a közösségi élet tiszteletben tartása érdekében.” A bűnbánati liturgia ezen pillanatában csend járta körbe Szent Péter székét, majd a felszólalók sorát Michael Czerny, az Átfogó Emberi Fejlődés prefektusa folytatta.

Az elöljáró bűnbánatot tartott azért, hogy az egyház hozzájárult a teremtett világ pusztulásához.

„Kertből sivataggá alakítottuk a teremtést, saját kedvünkre manipuláltuk, és sokszor nem tettünk semmit annak megőrzéséért” – mondta, majd hozzátette, hogy a teremtett világ megóvása mindannyiunk kötelessége, és az emberi méltóság tisztelete mindenek felett áll.

A laikusok bűnbánata

Az egyházi vezetőket laikusok követték, akik között elsőként SaraVatteroni, a Fondazione Migrantes regionális igazgatója beszélt nyíltan a menekültek embertelen szenvedéseiről. „Azok, akik túlélték és partot értek, azok, akik borzasztó körülmények között átkeltek a sivatagon, éheztek és szomjaztak, és mindenféle erőszakot elszenvedtek, azok útja egy életre nyomot hagyott a testükön és a lelkükön” – mesélte az asszony, aki felhívta a figyelmet a migránsok kézzelfogható fájdalmaira. Ezzel együtt pedig hangsúlyozta

az erőt, amely jelen van a szenvedésben, és amely képes összekovácsolni a kirekesztett emberek közösségét.

Végül Kevin Farrell, a Laikusok, Család és Élet Dikasztériumának prefektusa is bocsánatot kért az egyház összes tagja, különösen a férfiak nevében. Egyetlen mondata tanúságot tett minden kapcsolódó bűnről: „Nem ismertük el és nem védtük meg a nők méltóságát az egyházban.” Majd bűnbánatot tartott mindazért, amit az egyház nem tett meg a fiatalok támogatásáért és fejlődéséért.

Építsünk együtt új közösséget!

A szinódus kedd esti bűnbánati liturgiája szándéka szerint segít az egyháznak visszanyerni hitelességét, és felhívni a figyelmet a béke és az igazság fontosságára. A virrasztáson elhangzott tanúságtételek és imádságok megerősítették azt az üzenetet, hogy a béke útjának követése soha nem könnyű, de elengedhetetlen a közösség számára. Az este során minden egyes megrázó tanúságtétel, bűnbánat, és Ferenc pápa beszéde is arra buzdította a híveket, hogy új alapokra helyezzék a közösségi együttélést, az igazságot és a szeretetet a bűnös világgal szemben.

A liturgiát követő napon, október 2-án kezdetét veszik a szinódus megbeszélései, a Megújul.hu pedig napról napra elhozza a legfrissebb híreket a katolikus egyház megújulásáról.

Célegyenesben az egyház megújulása, a Megújul.hu közel hozza a vatikáni eseményeket

Október 2-án hivatalosan is kezdetét veszi a szinodális szinódus második ülésszaka, amely jelentősen befolyásolhatja a katolikus egyház jövőjét.

2024. október 2. és 27. között kerül sor a XVI. Püspöki Szinódus rendes közgyűlésének második ülésszakára, amelynek soránt a Megújul.hu kiemelkedő szerepet vállal a magyar médiában, hiszen napról napra friss, hiteles és részletes tájékoztatást nyújtunk a szinódusról. Online és személyesen is jelen leszünk a rendezvényen, hogy a megnyitó előtti vesperástól a záró szentmiséig részletesen beszámoljunk mindarról, ami ebben a fontos időszakban a Vatikánban történik. Ott leszünk az egyház megújulásának határozott lépéseinél, hogy megmutassuk, milyen irányba halad tovább a katolikus egyház.

Amint azt a tavalyi, első ülésszak idején sokan megtapasztalhatták, a Megújul.hu megbízható forrásként szolgál mindazoknak, akik hiteles híreket szeretnének kapni a formabontó, merthogy nem csupán klerikus férfiak, hanem szerzetesnők, sőt laikusok, köztük nők részvételével zajló csúcstalálkozóról. Célunk, hogy olvasóink ne csak felületesen értesüljenek az eseményekről, hanem mélyebb betekintést nyerjenek a folyamatok hátterébe. A tudósítások mellett exkluzív interjúkat is készítünk – a záró szavazást követően, tiszteletben tartva a szinódus bensőséges légkörét – a szinódus résztvevőivel és szakértőkkel, így

közvetlen betekintést nyújtunk abba is, hogyan látják a döntéshozók az egyház előtt álló feladatokat.

A helyszíni beszámolók révén az olvasók olyan részletekről is értesülhetnek, amelyekről máshol csak kevés szó esik, legyen szó a visszaélések felszámolásáról, a szegények helyzetéről, vagy a nők egyházi szerepéről.

Ott leszünk a helyszínen, hogy elhozzuk a friss híreket (Fotó: Gégény István)

Közeleg a bűnbánati liturgia

A szinódus második ülésszakasza előtt, a résztvevől lelkigyakorlata után október 1-jén bűnbánati liturgia helyszíne lesz a Szent Péter-baizlika, amelyet maga Ferenc pápa vezet. A vesperás célja, hogy a résztvevők szembenézzenek azokkal a bűnökkel, amelyeket az egyház képviselői követtek el, különös tekintettel a fiatalok elleni szexuális visszaélésekre.

A bűnbánati est során olyan fiatalok fognak felszólalni, akik különböző tragikus események (szexuális abúzus, háború vagy a migráció) áldozatai.

Az esemény zárásaként Ferenc pápa bocsánatot fog kérni Istentől és az egész emberiségtől minden hívő ember nevében. Ezzel az erős üzenettel veszi kezdetét a szinodális szinódus második (záró) ülésszaka, amelynek legfőbb célja a katolikus egyház megújítása.

Miért érdemes követni az eseményeket?

A szinódus hatása elsősorban a katolikus közösségeket és híveket érintik, de a várható változások hatása messze túlmutat a templomok falain. Az októberi ülésen az egyházi vezetők és a világi munkatársak arról döntenek majd, hogy milyen irányba tanácsolják formálni a katolikus egyház jövőjét. Mi ott leszünk, hogy első kézből tájékoztassuk a magyar nyelvű olvasókat – érdemes lesz velünk tartani!

Linzen keresztül vezet az út Rómába

Legalábbis a szinodális szinódus második ülésére. Nemrég a Duna-parti városban találkoztak a szinódus európai résztvevői, hogy felkészüljenek az októberi eseményre.

A találkozón egyházi vezetők mellett több világi teológus, köztük nők is jelen voltak – 25 országból 43-an jöttek össze Felső-Ausztria fővárosában, hogy együtt gondolkozzanak a közelgő szinodális ülésről, amely 2024 októberében kerül megrendezésre Rómában. A linzi találkozó nem csupán egy regionális egyházi esemény volt, sokkal inkább egy globális folyamat része. A résztvevők Európa különböző pontjairól érkeztek, mindannyian hosszú utat tettek meg azért, hogy közösen gondolkodjanak a szinódusi folyamat európai vonatkozásairól. A találkozó résztvevői elsősorban arra keresték a választ, hogy hogyan lehet a szinodalitás szellemében megerősíteni az egyházat, és hogyan lehet megteremteni egy olyan közösséget, amely nyitott a párbeszédre, az együttműködésre és az inkluzivitásra.

A szinódus előtti találkozón egyházi és világi személyek együtt gondolkodtak (Fotó: Kathpress)

A különbségek ellenére is közös a célunk

Franz Lackner salzburgi érsek, az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke a találkozó elején hangsúlyozta, hogy a szinódusi folyamat egy egyházkormányzati kérdés, és egyúttal az egyház életének újragondolása, ami túlmutat az egyházpolitikán. „A szinodalitás azt jelenti, hogy meghallgatjuk egymást, hogy együtt lépünk előre, és hogy nyitottak vagyunk Isten hangjára, amelyet a közösség minden tagja megszólaltathat” – mondta a fogalom tisztázása céljából Franz Lackner érsek, majd hangsúlyozta, hogy a szinodalitás folyamata nem pusztán a püspökök, a papok vagy az egyházi vezetők kiváltsága, hanem minden hívő közös felelőssége és lehetősége. Ez a szemlélet nyitottságot és részvételt kíván mindenkitől. A tét nem kisebb, minthogy az egyház valóban a közösség egyházává váljon, ahol mindenki számít, legyen szó egyházi vagy világi munkatársakról, férfiakról vagy nőkről, hívőkről vagy útkeresőkről. Ezt szimbolizálta a találkozó struktúrája is, amely a szinodalitás elveire épült, hiszen a résztvevők kiscsoportos beszélgetéseken osztották meg egymással gondolataikat és tapasztalataikat. Ezek a beszélgetések pedig lehetőséget adtak a különböző európai egyházközösségek helyzetének feltérképezésére.

A megosztás eredménye lett a kölcsönös tanulás, ami kulcsfontosságú a szinodalitás sikeréhez.

De ne felejtsük el, hogy még mindig elméleti megosztásról, rövid tanulásról beszélünk, a gyakorlatban ennél sokkal konkrétabb lépésekre van szükség a cél érdekében. Ezzel kapcsolatban Petar Palić mostari püspök így nyilatkozott: „Világos, hogy az európai egyházaknak sok különböző kihívással kell szembenézniük, ennek ellenére közös feladatunk, hogy olyan egyházat építsünk, amely meghallja a hívek hangját. A szinodalitás számunkra egy újfajta út, amely összekapcsolja a híveket és a vezetőket, és megerősíti a hit közösségét.”

A nehéz kérdésekre is választ kell találni

A találkozó résztvevői között püspökök, teológusok, laikus vezetők és szakértők is voltak, akik a szinodalitás különböző aspektusait vizsgálták, egész pontosan azt, hogyan lehet a szinódusi folyamatot mélyebben integrálni az európai egyházak mindennapi életébe, és hogyan lehet az egyház struktúráit a párbeszéd és a közös döntéshozatal elvei mentén újragondolni. Az európai egyházak számára ugyanis a szinodalitás nem elméleti kérdés, hanem gyakorlati kihívás, de

hogy hol, mikor és miként fog megvalósulni ez a törekvés, az nem egységes.

Annyi biztos, hogy a résztvevő püspökök számára prioritást élvez, hogy az egyház nyitott és befogadó legyen a társadalmi változások iránt, ugyanakkor hűséges maradjon a keresztény hit alapelveihez. „Az európai egyház különleges helyzetben van, hiszen egy olyan kontinensen élünk, ahol a vallási sokszínűség és a szekularizáció együtt létezik. Ez kihívás, de egyben lehetőség is arra, hogy az egyház új formákat találjon a misszióra, és még inkább közel kerüljön az emberekhez” – mondta a találkozó alkalmával Ivan Ćurić Đakovo eszéki segédpüspök.

A linzi találkzó eredményesen zárult (Fotó: Kathpress)

Lépésről lépésre

A linzi találkozó nem titkolt szándéka volt, hogy előkészítse a terepet a szinódus második ülésszakára. Ezt erősítik Csiszár Klára pasztorálteológus, tanszékvezető professzor, a XVI. Püspöki Szinódus teológiai tanácsadójának gondolatai. „A linzi találkozó különleges jelentőséggel bírt, mert a résztvevők nemcsak elméleti szinten, hanem konkrét példákon keresztül is megvitatták, hogyan valósítható meg a szinodalitás az egyházi életben. Véleményem szerint a találkozó lehetőséget adott arra, hogy a különböző európai egyházak képviselői egymástól tanuljanak.” Az itt megfogalmazott gondolatok és javaslatok szorosan kapcsolódnak ahhoz, amit Rómában a püspökök és más egyházi vezetők heteken belül megvitatnak majd. A júliusban bemutatott „Instrumentum Laboris” alapján tudjuk, hogy milyen témákra fókuszálnak a munkacsoportok, és egyes szakértők szerint már a végeredmény is prognosztizálható.

Vajon képes lesz megtalálni a történelmi egyház a hagyomány és a megújulás közötti szűk, de járható utat? Ami biztos, hogy a résztvevők számára a szinodalitás folyamata nem fejeződik be a szinodális szinódus második ülésszakával, épp ellenkezőleg: ez inkább egy hosszú átalakulási folyamat első lépése. Mi ott leszünk ennél a lépésnél, hogy továbbadjuk a hírt: merre vezeti a Szentlélek az egyház útját a jövőben.

Fotók: Kathpress