Tag Archive for: szinódus

Kocsis Fülöp: Teljesítsük a szinodális missziót!

Milyen jelentőséggel bír a szinódus a görögkatolikus egyház számára? Hogyan befolyásolja a szinodalitás a görögkatolikus egyház jövőjét? A kérdésekre a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája válaszol.

– Egyike volt azoknak az egyházi vezetőknek, aki 2023 októberében részt vettek és felszólaltak a püspöki szinódus első ülésszakán. Hogyan készült az eseményre?
– Mint metropolita, hivatalból tagja vagyok a szinódusnak, ezért amikor értesültem az ülés szervezéséről, tudtam, hogy ott leszek. Az első ülésszakot hosszú előkészítő munka előzte meg, amelynek folyamatait végig figyelemmel kísértem. Összehívtam a magyar görögkatolikus egyház püspökeit – a Miskolci Egyházmegye püspökét, Orosz Atanáz atyát, és a Nyíregyházi Egyházmegye püspökét, Szocska A. Ábel atyát – is, hogy közösen gondolkodjunk a szinódusról.

– A szinódus ideje alatt olyan kérdések is előkerültek, amelyekkel korábban nem, vagy csak érintőlegesen foglalkozott a katolikus egyház. Okozott ez valamilyen feszültséget a jelenlévők között?
– Feszültséget nem tapasztaltam. A legrosszabb talán az volt, hogy néhány püspök megkérdőjelezte a szolidáris szinódus hitelességét: a világi személyek jelenléte miatt még az is felmerült, hogy beszélhetünk-e érvényes szinódusról. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy az ülésszak alatt napirendre került LMBTQ-kérdés megosztotta a jelenlévőket. Voltak, akik amellett érveltek, hogy igenis legyünk nyitottabbak a homoszexualitást érintő kérdésekben, és ennek sokan tapsoltak, míg mások elutasítók voltak a kérdéssel kapcsolatban. De

Ferenc pápa mindannyiunkat figyelmeztetett: nem szabad, hogy a média befolyásolja a véleményünket!

Vagyis nekünk az Egyház tanításai alapján kell véleményt alkotnunk, és nem a közvélemény alapján.

– Mi lett a konklúzió?
– Mindenkit be kell fogadnunk az Egyházba, aki kirekesztve érzi magát, a homoszexuálisakat sem lehet kizárni a közösségből. Magam is voltam már olyan helyzetben, amikor azzal szembesültem, hogy homoszexuális személyt kiközösítettek az egyházból, így kiálltam mellette. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy itt nem csupán a homoszexuálisokról van szó, hanem a kisebbségekről is: az Egyháznak gondolnia kell a romákra és a más etnikumból származó emberekre is. Lényeges, hogy ennél a kérdésnél különbséget tegyünk a kisebbségek és az LMBTQ-mozgalom között, és a kisebbségekre igent mondjunk, az LMBTQ-ideológiára pedig nemet. Ezzel kapcsolatban felszólaltam a szinóduson, és arról beszéltem, hogy az LMBTQ-ideológia összeférhetetlen a vallási tanítással, ezért semmilyen szinten nem támogathatjuk azokat, akik ezt az elvrendszert követik.

– Milyen hatást váltott ki a felszólalása?
– Megosztotta a résztvevőket: egyesek egyetértettek velem, üdvözölték a véleményem, mások viszont egyértelműen elutasították.

KOcsis Fülöp

(Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye)

– Hogyan hat a görögkatolikus egyházra, hogy az emberek mintha nyitottabbá váltak volna a keleti vallások iránt? Elképzelhető, hogy ez hatással lesz a hívő közösségek létszámának alakulására?
– Valóban igaz, hogy ma nem a ráció uralkodik a világban. A nyugati emberek szívesen fordulnak a keleti gyakorlatok felé, és be kell látnunk azt is, hogy a keleti egyházak gazdag hagyományaival szemben

a racionális nyugati egyházak nem képesek kielégíteni a modern emberek spiritualitás iránti vágyát. De semmi esetre sem gondolnám, hogy a hívek száma emelkedni fog a keleti egyházaknál.

Gondoljunk például arra, hogy a görögkatolikus egyház magas elvárásokat támaszt a liturgiában, a közösség tagjai nem válhatnak vasárnapi keresztényekké, akik kedvük szerint vesznek részt a liturgiában. Tehát komoly elköteleződésre van szükség, és ez nem vonzó a mai emberek számára, ezért a keleti egyházak sem fognak tömegeket vonzani. A mi feladatunk a görögkatolikus egyház tagjaiként, hogy felkínáljuk a római katolikus egyház tagjainak azt a gazdagságot, amelyet Egyházunk ismer, ahogy Szent II. János Pál pápa is buzdított minket: segítsük, hogy a nyugati egyházak megéljék a keleti egyházak mélységeit.

– Mindezek után, mit vár a szinódus második, egyben záró ülésszakától? Hogyan készíti fel erre a szívét?
– Nem tudom, nem tudhatom, hogy mi fog történni Rómában 2024 októberében. Azt állíthatom, hogy nem a szívemet készítem fel, hanem az egyházamat. A Hajdúdorogi Főegyházmegyében mozgósítottuk a szinódussal foglalkozó csoportokat, hogy teljesítsük a szinodális missziót. Ennek a missziónak része, hogy minden megkeresztelt ember az Egyház tagjának érezze magát, ahogy a tanítás is megfogalmazza. Sajnos gyakran tapasztalom, hogy a hétköznapi emberek úgy gondolják, nem lehetnek az Egyház tagjai, mert ez csak a papokat és a püspököket illeti meg. Pedig

mindenkinek van beleszólása az Egyház alakulásába, a harmincéves dolgozó fiatalnak éppúgy, mint az ötvenéves családfőnek.

A második ülésszakig várom az Egyházam tagjainak válaszait, és remélem, hogy teljesíteni fogjuk a küldetést, amelyre Ferenc pápa hívott mindenkit.

Beszélgetőtárs: Vermes Nikolett

Képek forrása: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket!

Mohos Gábor segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa a magyarországi római katolikus közösség képviseletében vett részt a 16. püspöki szinódus első ülésszakán. Tapasztalatairól, valamint az esemény során elhangzott pápai buzdításokról beszélgettünk.

– Személyesen is jelen volt a szinóduson. Kérem, meséljen az előzményekről! Mikor tudta meg, hogy Ön fogja képviselni közösségünket ezen a rendkívül fontos eseményen?
– A szinódus előtt megközelítőleg egy évvel értesültem a megtisztelő hívásról. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia – mivel létszáma nem haladja meg a 25 főt – egy résztvevőt delegálhatott, és a püspök testvérek engem jelöltek erre a feladatra. Személy szerint nagy lehetőségként tekintettem a részvételre, hiszen ilyen módon újra bekapcsolódhattam egy világegyházi eseménybe. Ma is szívesen emlékszem vissza életem első világegyházi élményére, amikor harmadéves szeminaristaként Rómában folytathattam tanulmányaimat a Pápai Gergely Egyetemen, ahova több mint száztíz országból érkeztek hallgatók. Hatalmas ajándék megtapasztalni, hogy egy kulturálisan sokszínű világegyház tagjai vagyunk, akiket összeköt a Jézus Krisztusba vetett közös hit. Ez tapintható volt a szinódus ideje alatt is, ugyanis – annak ellenére, hogy néhány kérdésben alapvető véleménykülönbség volt köztünk – közös hitünk révén mély egységben voltunk egymással.

– Volt alkalma szentmisét bemutatni Ferenc pápával?
– A nyilvános szentmisék során volt lehetőségem koncelebrálásra, de a magánmiséin nem vettem részt. Kegyelmi időszak volt ez, és szívesen emlékszem vissza arra, hogy a szinódust megelőző hónapokban plébánosként, a magyar püspöki karral is volt alkalmam fogadni Ferenc pápát a Szent István-bazilikában.

Magyar papok közös szentmiséje 2023. október 8-án, a szinódus idején a vatikáni magyar kápolnában (Forrás: Vatican News)

– Sokan egészen új egyházi “műfajként” tekintenek a szinódusra. Valójában milyen múltra tekint vissza?
– A II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban Szent VI. Pál pápa alapította meg a püspöki szinódus intézményét. Éppen ezért

nem új dologról van szó, hanem egy olyan intézményről, amely több mint ötven éve működik, és rendszeres időközönként ülésezik.

Meg kell említeni a rendkívüli szinódusokat is, mint amikor Szent II. János Pál pápa idején a kétezredik nagy jubileumi évre készülve földrészenként is szerveztek püspöki szinódust. Az intézmény közel fél évszázada ismert, tehát nem újdonság, ellentétben azokkal a módosításokkal, amelyeket maga Ferenc pápa kezdeményezett az utóbbi években. Korábban jól körülhatárolt kérdéseket tárgyaltak a püspöki szinódusok alatt, mint a papnevelés, a püspöki szolgálat, az ifjúság, a család, vagy egy-egy földrész konkrét kérdései. A szinodalitás ennél általánosabb téma, amely bizonyos értelemben az egész egyházat érinti, ezért Ferenc pápa úgy döntött, hogy immár világi személyek is részt vehetnek a szinóduson, szavazati joggal – egészen pontosan hetvenen csatlakoztak így hozzánk. Érthető, hogy ez a változtatás sok kérdést vetett fel, többek között azt, hogy ezentúl is püspöki szinódusnak, vagy Isten népének szinódusaként fogjuk nevezni az eseményt? A Vatikán határozottan kijelentette, hogy ezentúl is püspöki szinódusnak nevezzük, de vitathatatlan, hogy több tekintetben megváltozott.

– Tehát a megújulás nem most kezdődött?
– A szinódus a II. Vatikáni Zsinat gyümölcse. A megújulás folyamatosan zajlik, és nem a teljes átalakulás a cél, hanem az, hogy Isten népeként – ahogyan 2000 éve a történelemben – ezután is úton legyünk. Emlékezzünk, hogy az 1960-as években létrejött az új misekönyv, majd a latin helyett népnyelven kezdtek szentmisét celebrálni. 1983-ban megjelent az új egyházi törvénykönyv, amely a zsinati változtatásokat volt hivatott átültetni az egyházi törvénykezésbe. Később, 1992-ben Szent II. János Pál pápa kiadta A Katolikus Egyház katekizmusát. Ezek a változások mind részei voltak annak, hogy a II. Vatikáni Zsinat döntései megjelenjenek a gyakorlatban. De szeretném megemlíteni a pápai enciklikák fontosságát is az utóbbi évtizedekből, amelyek az Egyház tanításait fogalmazzák meg a mai korban, mint alapvető hitbeli vagy szociális kérdésekre irányuló enciklikák. A haladás nem most kezdődött – mi már kétezer éve járjuk ezt az utat. Nem a nulláról kellett elkezdenünk, ahogy a civil világban olyan gyakran előfordul. Illetve

az Egyházunkat nem mi, emberek újítjuk meg, hanem a Szentlélek. Az októberi szinódus központi gondolata is ez volt: figyeljünk oda a Szentlélekre!

A gyakorlatban ez nagyon szépen és jelenvaló módon valósult meg azáltal, hogy a felszólalások között időről időre imádkoztunk, valamint minden új szakasz előtt részt vettünk egy közös szentmisén a Szent Péter-bazilikában. Maga Ferenc pápa is hangsúlyozta, hogy itt nem az emberi szempontjainkat ütköztetjük, hanem a Szentlélek sugallataira nyitottan tárgyalunk egyes kérdéseket. Meg kell értenünk, hogy a megújulás nem megy a Szentlélek nélkül.

Mohos Gábor

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Mohos Gábor segédpüspök 2023. szeptember 30-án a Szent Péter téren, a szinódust felvezető Together programon (Fotó: Szefcsik Boldizsár)

– Mit üzen ezen kívül a szinodalitás?
– Felmerült, hogy mennyire tudunk egységes közösséget alkotni, meghallgatni egymást, figyelni egymásra? Ferenc pápa erre szerette volna felhívni a figyelmet a szinodalitás szóval, amelyet még sokan ízlelgetünk. Személy szerint az Apostolok Cselekedetein keresztül tudom leginkább megragadni a jelentését, amikor a legelső hívő közösségről azt olvassuk, hogy egy szív és egy lélek volt minden hívő (vö. ApCsel 4,32), de ez nem zárta ki, hogy a közösségnek legyenek vezetői. Ugyanitt olvassuk, hogy az apostolok voltak a közösség gazdasági és lelki vezetői, és ezt a hívők elismerték (vö. ApCsel 4,34). Az apostolokat pedig maga Jézus Krisztus választotta ki, és kegyelmi többlettel ajándékozta meg őket – nem a képességeik alapján emelt ki egyes személyeket, nem azt nézte, hogy ki volt jó szónok, jó vezető, ki ismerte jól az ószövetségi írásokat. Az apostolok között volt halász és vámos is, akiket olyan kegyelemmel ruházott fel Jézus Krisztus, amely alkalmassá tette őket arra, hogy természetfeletti támogatással vezessék az Egyházat. Látni kell, hogy ez mind a mai napig így van, a püspökök ugyanezzel a különleges kegyelemmel felruházva végzik a szolgálatot az Egyházban. Nem azért, mert sokkal jobban értik a teológiát, vagy mert jobb szónokok lennének, hanem azért, mert Isten erre hívta őket, minket.

– A statisztikák alapján csökken a katolikus hívek száma. Hogyan látja, a szinódusnak lehet szerepe a folyamat megállításában?
– Érdekes kérdés, hogy milyen oldalról vizsgáljuk ezt a statisztikát. Mert bár Európa-szerte sajnos valóban arról tanúskodnak a felmérések, hogy fogy a katolikus hívek száma, viszont a világ más részein egyre többen csatlakoznak a Katolikus Egyházhoz, miközben a papok száma stagnál. Vegyük például Afrikát vagy a Távol-Keletet, ahol dinamikusan növekvő közösségek működnek. Hogy a szinódus erre milyen hatással lesz? Még nem tudjuk megmondani. Érdekes volt, amikor maguknak a szinódusi titkárság vezetőinek tették fel ugyanezt a kérdést, ők csak a következő választ adták: ezt mi sem tudjuk, hiszen a Szentlélek vezet minket – ha mi előre megterveztük volna, akkor nem hagytuk volna szóhoz jutni a Szentlelket.

A megújulás lényege, hogy nyitottak legyünk Istenre, Ő az, aki megújít,

Ő az, aki kreatív módon érint meg bennünket, és felszínre hozza a bennünk lévő kreativitást.

Beszélgetőtárs: Vermes Nikolett

Nyitókép forrása: Magyar Kurír

Austen Ivereigh: Az egyház megváltozott

Ferenc pápa életrajzírója teológus szakértőként vesz részt a mostani szinóduson. Megosztotta velünk, miért kivételes ez a tanácskozás, és hogyan lehet fejlődni a szinodális megújulásban.

– A szinódus első ülésszaka után milyen benyomások vannak a szívében?
– A legtöbben úgy érezzük, hogy valami fontos történt, a kegyelem működött, a Szentlélek jelen volt. Az a megtapasztalásunk, hogy a különbözőségeink ellenére is egymáshoz tartozunk – ez is a Szentlélek üzenete számomra. Az októberi ülésszak lezárása, az összefoglaló jelentés többórás, maratoni felolvasása, majd a szavazás lenyűgöző volt. Feltűnően magas, 95 százalék feletti volt az igen szavazatok aránya a dokumentum szinte minden bekezdését érintően. A diakónusnőkről szóló két bekezdés volt a kivétel, de egyik sem állt közel ahhoz, hogy a szinódusi tagok harmada ellenezze. Mindez azt mutatja, hogy a szinóduson sokkal nagyobb volt az egység, mint reméltük. Valami megváltozott a tanácskozásaink során. Az ülésszak a nyitottság szellemében ért véget – olyasféle érzés van bennünk, hogy „megcsináltuk”. Hogy mi is történt konkrétan, azt nehezebb elmagyarázni, mert ha megnézzük a döntéseket, csupa javaslattal találkozunk: jöjjenek létre bizottságok ennek a témának a vizsgálatára, tárjuk fel alaposabban amazt a kérdést. De ha belegondolunk, hol tartottunk 2023 októberének elején, amikor a világegyház először gyűlt össze, hogy egyetemes szinten folytasson “párbeszédet a Lélekben” – erre korábban soha nem volt lehetőség –, akkor egészen figyelemreméltó, hogy úgy fejeztük be az ülést, ahogyan. Ha azzal álltunk volna fel, hogy „rendben, fogadjuk el, hogy mindannyian másképp gondolkodunk”, ha nem kísérte volna egyetértés a munkánkat összefoglaló jelentést, akkor azt kellene mondanunk, hogy sikertelenek voltunk. De nyilvánvalóvá vált, hogy megannyi kulturális különbözőségünk és a hittel kapcsolatos nézőpontjaink rendkívüli sokfélesége ellenére konszenzus van abban, hogy egységesnek kell lennünk ahhoz, hogy megbirkózzunk az előttünk álló összetett kérdésekkel, és közös utakat találjunk a jövő felé.

– Tehát Ön nem elégedetlen a szinódus munkájával?
– Egyáltalán nem, de az érdemi munka most kezdődik igazán, és természetesen 2024 októberére a felmerült kérdések aligha fognak megoldódni. Az a tény, hogy elköteleztük magunkat a közös úton haladásra – amellett, hogy ezeket a kérdéseket megvizsgáljuk kánonjogi, erkölcsi, teológiai, lelkipásztori szemszögből –, és ahogyan az egyház valóságának mélyebb megértésére irányuló döntésünk megszületett, azt mutatja, hogy mindannyian egy egyházmegismerési folyamatban vagyunk. Ezt figyelemre méltónak tartom. E folyamatnak köszönhetően

az egyház megváltozott és tovább is fog változni. Olyan járművel haladunk, ami jelentősen különbözik attól, amilyenben eddig utaztunk.

Austen Ivereigh (az interjú fotóit Gégény Balázs készítette)

– A szinódus közben tartott sajtóbeszélgetések révén lehetőségem nyílt távolról követni az első ülésszak eseményeit. Világossá vált számomra, hogy a beszélgetések egyik fontos gyümölcse annak felismerése, hogy ma már nem Európa az egyház központja: a katolikus egyház immár többpólusú és sokszínűbb, mint azt sokan elképzeltük. Gondolja, hogy e sokféleség tiszteletben tartása – akár örömteli üdvözlése, ünneplése – kihívást jelent majd a hívek számára?
– Igen. Könnyű azt mondani, hogy ünnepelnünk kell a sokszínűségünket, ez nagyon jól hangzik. Különbségeink ellenére az együttmaradás és a közös munka mellett dönteni meglehetősen nehéz feladat, és olyan egzisztenciális elmozdulást igényel, ami egyesek számára kifejezetten nehezen ment a tanácskozások során. Ennek megértéséhez nézzük meg a formát és a módszert! Ez volt az első alkalom, hogy egy püspöki szinóduson 25 százalékban nem püspökök vettek részt – néhány püspök ezt nehezen fogadta el. Akadtak olyanok, akik megkérdőjelezték a szinódus legitimitását. Voltak feszült pillanataink, ami jól mutatja, milyen kemény munkát végeztünk. Ráadásul olyan szinódusról beszélünk, amelyen nem a nyugati egyház, hanem a globális egyház szempontjai érvényesültek. Az afrikai, a közel-keleti résztvevők azt mondták: a ti prioritásaitok nem a mi prioritásaink; a ti templomaitok üresek, a mieink tele vannak; nálatok alig jelentkezik valaki papnak, a mi szemináriumaink tele vannak; ti „LMBT”-ről beszéltek, mi nem használunk ilyen nyugati, liberális, ideológiai jellegű kifejezést. Ezeket a mondatokat nem volt könnyű befogadni. És tudja, néha az ilyen hangok bizonyos arroganciával is párosulnak. Az a tény, hogy az „LMBT” kifejezés hiányzik a végleges dokumentumból, ennek a globális szempontnak a jele. Több kontinentális dokumentumban szerepelt, benne volt a munkadokumentumban (Instrumentum laboris), de az összefoglaló jelentés összeállításakor megváltunk tőle. Ez a tény is a történteket tükrözi. Azért sem kezdtünk alaposabb beszélgetést erről a témáról, mert nem állunk készen egy ilyen eszmecserére; az egyház egyes tagjai számára még az „LMBT” kifejezés használata is nehézségekbe ütközik. Ön mondhatja erre, hogy „lám, itt bizony történt egy elbukás”, de én nem tekintem kudarcnak, mivel globális egyházi szinten még soha nem folytattunk ilyen jellegű beszélgetést. Alapvető fontosságú, hogy mindenki elmondhassa, amit gondol, és őszintén szembesüljünk a nézeteltéréseinkkel. Csak ezután kezdhetünk együtt haladni valamerre. Míg bizonyos kérdésekben, például a nők egyházi szerepét illetően keményen dolgoztunk, és a dokumentumok néhány fontos áttörést mutatnak, például a diakónusnők ügyében, más kérdésekben elkezdődött ugyan a beszélgetés, de nem igazán haladtunk előre. Számos kérdésben tudtunk tehát együtt dolgozni, de nem mindenben. De ez még csak az első volt a két ülésszakból. Az a lényeg, már maga az sikernek tekinthető, hogy el tudtunk kezdeni egy őszinte beszélgetést, és az asztaltól felállva megállapodtunk ennek a beszélgetésnek a folytatásáról.

– Beszéljünk az Ön részvételéről! A szinóduson két nagyobb csoport volt jelen: a szavazati joggal rendelkező tagok és a teológus szakértők, vendégek csoportja. Mi volt az Ön feladata?
– A szinódus első ülésszakának 364 szavazati és felszólalási joggal rendelkező tagja volt. Ők részt vehettek a kis csoportos megbeszéléseken. Volt egy másik kör: a testvéri küldöttek, más egyházak meghívott képviselői. Ők is csoportokba rendeződtek; felszólalhattak, de nem volt szavazati joguk. És ott volt a szakértők csoportja, összesen körülbelül 80 fő. Legtöbbjük facilitátor volt, akik beültek a kis csoportokba, irányították a beszélgetéseket, de formálisan nem voltak tagjai a csoportnak. Az volt a dolguk, hogy megkönnyítsék a szinódus folyamatát. Végül volt egy kisebb, 24 teológusból álló kör, ide tartoztam én is. Nem ültünk együtt a szinódusi tagokkal a plenáris tanácskozásokon, hanem ugyanabban a teremben, de a saját asztalainknál foglaltunk helyet. Amikor a kis csoportokban beszélgettek, mi végeztük a saját dolgunkat: szakmai szemmel kellett átolvasnunk mindent, ami az üléseken vagy a kis csoportokban elhangzott, még az egyéni hozzászólásokat is. Az összefoglaló jelentés megírását is mi segítettük. Vagyis a háttérben figyeltünk, segítettük a szinódus folyamatát, a szövegek megalkotását. Az összefoglaló jelentés megírását egyébként a szinódus közgyűlése által választott szakmai bizottság felügyelte.

– Teológusként mit válaszol azoknak, akik kétségbe vonják a szinódus érvényességét?
– Erre a kérdésre világos választ adott Mario Grech bíboros a szinódus során, amikor a 2018-as Episcopalis Communio alapján mindenekelőtt egyértelművé tette, hogy a szinódus egy konzultatív testület, amelyet a pápa hív össze, hogy tanácsot adjon neki. A pápa pedig úgy szervezi meg a szinódust, ahogy helyesnek látja. Az is megerősítést nyert, hogy amíg a szavazásra jogosult tagok 75%-a püspök, addig ez püspöki szinódus. Most is ez történt: a szinódusi tagok mindössze 25%-át tették ki papok, szerzetesek és szerzetesnők, diakónusok és világi nők és férfiak, többségük 7 világrész delegáltja. Az ő hozzájárulásuk nagyon sokat számított, „a szinodális folyamat tanúiként” tekinthetünk rájuk. Grech bíboros szerint

ennek a szinódusnak valójában minden eddiginél nagyobb tekintélye van, mert Isten népe hitbeli tapasztalatának alapján áll. A püspökök tekintélyét tulajdonképpen erősítik a szinóduson jelen lévő „többiek”.

Az összefoglaló jelentésben foglaltak szerint kánonjogi kérdéseket kell megválaszolni azzal kapcsolatban, hogy a folyamat végén püspökeink hogyan tudják majd gyakorolni a hierarchiából fakadó tekintélyi karizmájukat. Néhányan például úgy gondolják, hogy csak püspökök szavazhatnak majd 2024 őszén, a folyamat végén. Mindenesetre meggyőződésem szerint egyetértés volt abban, hogy a szinódus gazdagabb lett a nem püspöki tagok jelenlétének köszönhetően. A világ minden tájáról sokféle ember jött össze, akik sokféle szerepet töltenek be az egyházban.

– Több püspöktől, még bíborostól is hallottam, hogy szerintük azért jobb ez a szinódus a korábbiaknál, mert nem egy nagy előadóteremben ül mindenki, ahol néhányan a főasztalnál felszólalnak, hanem a kerekasztalos elrendezésnek köszönhetően gyümölcsöző párbeszédek alakulnak ki.
– Tényleg jobb a mostani szinódus. A korábbi rendszerben, II. János Pál pápa és XVI. Benedek pápa idején az volt a szokás, hogy az első héten 10 percig beszélhetett bárki bármilyen kérdésről. Szó szerint mindenről! Kaotikus volt. Az egyik püspök úgy jellemezte ezt, mintha egy transzatlanti repülőút lenne, filmnézési lehetőség nélkül. Nem igazán voltak viták. Ferenc pápasága idején a szinódusok dinamikusabbak lettek, de a kétségtelenül nagy áttörést az jelentette, hogy az egész rendezvényt a közönség fogadására szolgáló épületbe költöztették, és kerekasztaloknál zajlanak a beszélgetések. Nem hiszem, hogy ezután bárki vissza akarna térni a korábbi rendszerhez. A résztvevők a bevezető lelkigyakorlatot is örömmel fogadták – sokat segített nekik, hogy imádságos lélekkel kapcsolódjanak be a folyamatba. A kerekasztal-beszélgetések középpontjában a „párbeszéd a Lélekben” módszerrel folytatott beszélgetés állt, ami szintén újdonság volt a püspöki szinódusokon: minden tag 4 percig beszélt, vita nélkül, a többiek hallgattak. Aztán csend. Aztán egy második kör következett, amelynek során ahelyett, hogy vitát kezdeményeztél volna, megosztottad azt, ami a szívedben visszhangzott az imént hallottak kapcsán. A harmadik szakaszban a csoporttagok megpróbáltak megegyezni abban, hogy miben értenek egyet, miben nem értenek egyet, és milyen további lépések szükségesek egy adott kérdés tisztázásához és az előrehaladáshoz. Ez a módszer azt feltételezi, hogy igazán mélyen oda kell figyelni másokra, de a parlamentáris logikával ellentétben nem a többiek meggyőzése a cél; ez nem tárgyalási, érvelési tevékenység. Az volt a szándék, hogy nagyon figyeljünk, így meghalljuk, mit mond nekünk a Szentlélek. És sikerült! Amikor valaki megpróbált meggyőzni a másikat az álláspontjáról, az jellemzően negatív reakciót váltott ki. Nem mások meggyőzése a cél, hanem annak felismerése, hogy mit akar üzenni a Szentlélek az egyháznak. Az igazság kollektív kereséséről beszélünk, aminek eléggé változatos dinamikája van. Sokan kifejezték: „nézd csak, felfedeztünk valamit, amire nagy szüksége van a világnak”. A háború és a polarizáció jelenlegi korszakában találtunk egy módszert – egy valójában nagyon régi, az egyház őskorából származó módszert –, amely egyszerre teszi lehetővé az egyetértést, de azt is, hogy az egyet nem értés alkotó, gyümölcsöző legyen, ahelyett, hogy megosztana bennünket. Nem többségi/kisebbségi szavazatokkal rendezzük ily módon a nézeteltéréseinket, hanem olyan konszenzusra juthatunk, ami nem A, nem is B, hanem valami más, új horizont. Ez tanulási folyamat volt minden szinódusi tag számára, és nem mindenkinek ment könnyen; néhányan türelmetlenek lettek. De a végén felismertük, hogy a dolog működik, és így kell működnünk egyházként, az egyház minden szintjén.

– Mit javasol olyan helyi és nemzeti egyházi közösségeknek, ahol a papság és a laikusok eltávolodtak egymástól?
– Az egyház válságban van a nyugati világban, mert a struktúrák és a gondolkodásmód sok tekintetben úgy formálódott, hogy meg kell védeni magunkat a modernitástól, az ellenséges államoktól és így tovább. De a modernitás összeomlóban van, az egyház viszont nincs megfelelően felkészülve arra a meghallgatásra és párbeszédre, amelyet a keresők posztmodern társadalma megkövetel. Ma már nem elég, ha a pápa, vagy a püspökök azt mondják az embereknek: „Mi tudjuk a válaszokat, ne aggódj, majd megmondjuk, mit tegyél, mit gondolj”. Ez egyszerűen nem működik. Felmerül a kérdés: hogyan tovább?

A patriarchális szemlélet, a tekintélyelvűség nem járható út. De a parlamentáris rendszer is bajban van, hiszen a demokrácia épp összeomlik. Leginkább vissza kellene állítanunk azt az utat, amelyet Jézus adott az egyháznak.

Azt mondta a tanítványoknak: ne aggódjatok, a Szentlélek vezet majd titeket – ez történt, amikor az apostolok mind összegyűltek a jeruzsálemi zsinaton, 20 évvel az első pünkösd után. Megvalósult a nagy megújulás, a Szentlélek által kitárt új horizont körüli együttlét. De ehhez mindenkinek benne kellett lennie az „együttben”, és mindenkinek részt kellett vennie a meghallgatásban és a megkülönböztetésben, az elöljáróknak pedig csak a meghallgatás és a megkülönböztetés alapján szabadott dönteniük. Ez maga a szinodalitás, amely gyakorlatba ülteti azt, amit a Lumen Gentium mond rólunk, hogy Isten népéhez tartozunk keresztségünkből fakadóan, és arról, hogy a Szentlélek kiárad minden megkereszteltre. El kell kezdenünk ezt komolyan venni az egyház struktúráiban és kultúrájában. Valójában erről beszélünk most, erről szól az egész aktuális szinódus. Ez az összejövetel egy kísérlet arra, hogy globálisan is gyakoroljuk mindezt, a püspöki szinódus által, mindenki részvételét fontosnak tekintve. Ebből fakad, hogy itt ül a bíboros, a püspök mellett egy apáca, egy diakónus, netán egy laikus is. Bár eltérő a szerepünk, mindannyian együtt veszünk részt ugyanabban a folyamatban. Mindenekelőtt Isten népe vagyunk, amelynek tagjai részt vesznek most ebben a kollektív felismerésben, odafigyelve, hogy mit üzen a Szentlélek az egyháznak.

– Hogyan tudjuk a legjobban kihasználni az időnket a szinódus két ülésszaka között?
– Grech bíboros az utolsó októberi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: reméljük, hogy amikor a szinódusi résztvevők hazamennek saját közösségeikbe, magukkal hordozva érzéseiket, formálódásukat, szinódusi tapasztalataikat, lépéseket tesznek a „Lélekben való párbeszéd” gyakorlására az egyház minden szintjén – egyházmegyei, plébániai szinten ugyanúgy. Amikor az emberek felelősségteljesen részt vesznek az egyház életében, akkor az egyház missziós, evangelizáló közösséggé válhat. A három együtt jár: misszionárius, evangelizáló és résztvevő. Kaptunk most egy évet, és ha végiglapozzuk az összefoglaló dokumentumot, láthatóan sok lépésnek kellene 2024-ben megtörténnie. A realitás talaján maradva úgy gondolom, hogy mindennek a nagy része nem fog megvalósulni, hiszen az útnak még csak az elején járunk. Az a gond, hogy a helyi gyülekezeteink – akár Magyarországon, akár Nagy-Britanniában, Amerikában vagy Franciaországban – nincsenek erre a folyamatra felkészülve. Nincsenek kéznél a megfelelő mechanizmusok, nincs szinodális kultúránk. Kétlem, hogy bármely egyházközség magától elővenné ezt a dokumentumot, és hirtelen csoportokat alkotna, vitákat folytatna. Az út ennél nehezebb lesz. De elkezdhetjük kitárni a szinódus által nevesített ablakokat, kialakíthatunk munkacsoportokat, megfogalmazhatunk javaslatokat, ezeket a tapasztalatokat pedig a következő közgyűlés elé lehet majd vinni.

– Utolsó kérdésem az Álmodjunk együtt című könyvéhez kapcsolódik. Mit tehetnének a katolikus hívek, hogy megvalósítsák álmaikat az egyházon belül?
– Gyakran mesélem el a következő történetet, amikor arról kérdeznek, hogyan működik mindaz a gyakorlatban, amit az imént elmondtam. 2022 februárjában a plébániámon workshopot tartottam a Lélekben való beszélgetésről. Tetszett a résztvevőknek, és azt mondták, jó lenne élni ezzel a módszerrel a plébánián. Aztán mindenki hazament, és sokáig nem történt semmi. Eltelt egy kis idő, Putyin lerohanta Ukrajnát, és a plébánosom, egy kolostor apátja megkérdezte, mit tegyünk. Egy szinodális ülés összehívását javasoltam. Az teszi szinodálissá, és nem mondjuk üzleti megbeszéléssé, hogy nem arra kerestük a választ, hogy miként segítsünk az ukránoknak. A kérdés ez volt: mit kér ebben a helyzetben tőlünk a Szentlélek? Itt kell kezdenünk, ez a szembenézés lépése. Meghirdettem hát az összejövetelt, és el is jöttek sokan a plébániánkra, de nem csak a saját templomunkból. Anglikánok, baptisták, metodisták is csatlakoztak… Fogalmuk sem volt a Lélekben való párbeszéd módszeréről, ezért először meg kellett tanítanom nekik. Erre alapozva négy különböző csoportba gyűltünk össze – katolikusok, anglikánok stb. – és mindannyian megvitattuk, mire vágyunk a Szentlélek részéről. Az egész délelőttös program gyümölcse az alábbi felismerés volt: meg kell nyitnunk házainkat a menekültek előtt, de ami ennél is fontosabb, hogy a jövőben egy közösségként kell működnünk együtt az egész térségben, ehhez egységet kell építeni magunk között. Rájöttünk, hogy a legfőbb kihívás számunkra nem az anyagi források megléte, hanem hogy képesek vagyunk-e együtt tevékenykedni? Valódi közösséget alkotunk-e? Ez a történet rámutat a szinodális módszer lényegére: a Szentlélek olyan dolgokra hívhat, amelyekre nem számítottál. Végül létrehoztunk egy felekezetközi csoportot, amely jelenleg hat családot fogadott be a környékünkön. Mindennek alapján azt tanácsolom, hogy mindig kezdjük ezzel a kérdéssel: mit kér tőlünk most a Szentlélek? A „tőlünk” lehet plébánia, iskola, lehet egy egész egyházmegye. Először is el kell kezdeni szembenézni azzal a valósággal, amelyben élünk. Ügyeljünk arra, hogy a lehető legszélesebb körre odafigyeljünk, vagyis hallgassunk meg minél több embert. Tartsunk egy konzultációs szakaszt, amikor csak figyelünk. Egy újabb szakaszban éljünk a megkülönböztetéssel, ehhez használjuk a „párbeszéd a Lélekben” módszert, így figyelve arra, hogy mit üzen a Szentlélek az elhangzottakon keresztül. Csak egy-két dologra fókuszáljunk, ne írjunk össze hosszú listát, keressük meg a legfontosabb kérdéseket! Az utolsó kérdés legyen az, hogy mit tegyük, hogyan tovább. De ez valóban az utolsó kérdés legyen, és csak akkor éljünk vele, ha az előzőekben konszenzusra jutottunk. Mindezt bármelyik szervezet, iskola, intézmény megteheti. Kezdjük imával, Isten szavával, tanuljunk meg hallgatni, használjuk a „párbeszéd a Lélekben” módszert, és legyünk tudatában annak a kísértésnek, hogy állandóan vitázni vágyunk, így tárgyalássá válhat a folyamat. Az egyház nem cég, nem világi szervezet. Ha üzleti találkozóra vágysz, tedd azt az üzleti életben! Ha egyházi közösségről van szó, akkor cselekedj egyházi módon, azaz: szinodálisan! Hiszem, hogy mindannyian erre kaptunk meghívást: csak gyakorlás útján tudjuk felfedezni, hogyan is működik ez az egész. A gyümölcseit fel fogjuk ismerni. És mi, akik Rómában megtapasztaltuk a szinódus valóságát, tudjuk, milyen kemény munkáról van szó, ami néha fájdalmas és nehéz, ami elkötelezettséget igényel, de a gyümölcsei nagyon-nagyon nagyszerűek. Ez megújít bennünket. A legtöbb ember, amikor ezen az úton jár, felismeri: ilyennek kell lennie az egyháznak.

Beszélgetőtárs: Gégény István

* * *

Austen Ivereigh legújabb könyve First Belong to God: On Retreat with Pope Francis (Leginkább Istenhez tartozunk: lelkigyakorlaton Ferenc pápával) címmel idén februárban jelenik meg a Messenger Press gondozásában.

Német László: Beszélgessünk sokat, és hallgassuk meg egymást!

Ünnepi interjú a szinodalitásról szóló szinóduson résztvevő belgrádi érsekkel, a Megújul.hu nagykövetével.

– Két hónappal a szinódus első ülésszakának lezárását követően milyen érzésekkel tekint vissza arra a négy hétre?
– Nagy örömmel gondolok a XVI. püspöki szinódus rendes közgyűlésének első részére. Több püspöki szinóduson vettem már részt, ez azonban teljesen más volt, mint az előzőek. Más volt a munka metódusa, más volt a résztvevők összetétele, fizikailag is máshol voltunk, és ez a „másság” tényleg új erőket szabadított fel, motivált és aktív részvételre buzdított. Fontos volt számomra a szinódusi szintézis, amely az első szakasz munkáját foglalta össze. Minden bekezdését szavazással támogattuk, és jó volt látni, hogy

a 4 hét munkáját összegző dokumentumot minden várakozást felülmúló többséggel fogadtuk el.

– Nem hozott tétlenkedést az azóta eltelt időszak sem, hiszen az európai püspökök képviselői tartottak egy összejövetelt Máltán, amelynek következő alkalmára meghívta a résztvevőket házigazdaként Belgrádba. Mi volt a célja ennek a találkozónak, és milyen eredményt hozott a megbeszélés?
– Ez a rendezvény hosszú évek óta létezik, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának szokásos éves konferenciája. Európában 39 püspöki konferencia működik, ezeknek az elnökei jönnek össze évente egyszer, hogy megbeszéljék a közös témákat, feladatokat, kihívásokat. Idén ez a találkozó Máltán volt. A nemrég befejezett szinódusi ülést követően a beszélgetéseink fő témája a szinodalitásról szóló szinódus volt. Meghívtuk Mario Grech bíborost, a Szinódus főtitkárát, és több neves vendéget. Jó hangulatban folyt a négynapos találkozó, amelynek keretén belül el kellett azt is dönteni, hogy jövőre hol fogunk találkozni. 2024-ben az új egyházmegyém, a belgrádi érsekség megalapításának századik évfordulóját ünnepeljük, és erre az alkalomra invitáltam a testületet Belgrádba. A jelen levő elnökök egyhangúlag elfogadták a meghívást, aminek nagyon örülök. Eredményként könyvelhetjük el, hogy hosszú előkészület után jövőre áthelyezzük a Tanácsunk titkárságát és székhelyét az olasz fővárosba. Eddig a svájci Sankt Gallenben volt a központunk, ami a hidegháború időszakában jó megoldás volt, de ma már mindenki probléma nélkül mehet Rómába. Ezért remélem, hogy Tanácsunk tevékenysége is újra erőre kap, nem csak kullog az események után.

Német László érsek (b) és Csiszár Klára teológus (k), a szinódus résztvevői a Szemlélek munkatársaival Rómában, az első ülésszak lezárásakor

– Idehaza is belendülni látszik a szinodalitásról szóló gondolkodás, egyre többen kezdik megismerni Ferenc pápa egyházi működést megújító kezdeményezését. A Megújul.hu friss felmérése ugyanakkor azt mutatja, hogy kissé lassacskán jutnak el a magyar hívekhez az információk. Mit gondol ennek a kutatásnak az eredményéről?
– Úgy vélem, ez egy normális folyamat. 2022 októberében volt egy nemzetközi találkozó Budapesten, ahol a lengyel püspöki konferencia elnöke arról számolt be, hogy a 35 millió lengyel katolikusból csak 100 ezren vettek részt a szinódust előkészítő munkában. Nem volt az arány rosszabb Magyarországon, de Szerbiában sem.

Egy hatalmas folyamatról beszélünk, amelyet nem lehet csak úgy megindítani, mint egy focimeccset, amikor valaki a labdába rúg.

Még ott is kell idő ahhoz, hogy a játékosok bemelegedjenek, és a meccs is izgalmassá váljon. Meg kell egy gól is ehhez…

– 2024 októberében jönnek össze újra a Vatikánban a szinódus résztvevői, hogy a második ülésszak lezárásakor várhatóan pontot tegyenek a 2021-ben megkezdett folyamat végére. Ez nyilván nem befejezés, inkább egy új egyházi korszak kezdete lesz, de hogy sikeres legyen az Önök munkája, ahhoz mi, hívek is kellünk, nem várhatunk másokra. Mit tegyünk, mit tehetünk a következő hónapokban, ha részt szeretnénk venni az egyház megújításában?
– Sokat kell imádkozni azért, hogy az egyházi vezetők és a papok a szinódusi folyamatban ne veszélyt lássanak, hanem lehetőséget az evangélium hirdetésére. Fontos lenne az is, hogy kis csoportokban, családi, baráti körben, plébániákon beszélgessünk a szinódusi témákról. Örülök, hogy a Megújul.hu szerkesztői fontosnak tartották annak a dokumentumnak a magyar nyelvre való lefordítását, amely előkészít minket a szinódus második részére.

– Miként gyakorolhatnánk most, az ünnep napjaiban a szinodalitást saját családunkban, rokonságunk körében, plébániánkon?
– Beszélgessünk sokat, hallgassuk meg egymást, tiszteljük a másságot, imádkozzunk együtt, és

fogadjuk el, hogy az Egyház építése mindannyiunk feladata.

Ehhez kívánom Isten kegyelmét és áldását ebben a karácsonyi időben! Áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok minden jóakaratú embernek!

Beszélgetőtárs: Gégény István

Magyarul is elérhető a szinodális munkalap

Hasznos segédlet készült azok számára, akik be kívánnak kapcsolódni a katolikus egyház megújításának folyamatába.

Miután 2023 októberében lezajlott a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlésének első ülésszaka, a tagok szavazatai alapján elfogadtak és közreadtak egy Összefoglaló jelentést, amely ide kattintva érhető el magyar nyelven.

A Püspöki Szinódus Általános Bizottsága decemberben arra buzdítja a plébániákat, az egyházmegyéket, a püspöki konferenciákat, hogy a jelentés alapján tegyenek konkrét lépéseket abba az irányba, hogy a katolikus hívek megismerjék az eddigi témákat, kérdéseket, egyetértési pontokat, dilemmákat, azokra saját élethelyzetük, tapasztalatuk alapján reagáljanak, és juttassák el visszajelzéseiket a szinódusi titkárságra, hogy 2024 októberében hatékonyan tudjanak részt venni a szinódusi tagok a második ülésszakon.

Két folyamatábrát is közzétettek a szinódus központi honlapján: az egyik az első ülésszak állomásait, szakaszait szemlélteti, a második a 2023 decemberétől 2024 októberéig tartó tevékenységeket vázolja fel.

Az első ülésszak szakaszai (Forrás: Szinódusi Titkárság)

A második ülésszakig vezető út tennivalói (Forrás: Szinódusi Titkárság)

Hogy a két ülésszak közötti idő valóban gyümölcsözően teljen, elkészült egy szinodális munkalap, amely hasznos segédeszköz lehet a konkrét lépések megtételéhez. Ez a munkalap a Megújul.hu fordításában immár magyarul is elérhető, ide kattintva bárki letöltheti.

James Martin: Akkor is testvérek vagyunk Krisztusban, ha nem mindenben értünk egyet

Az amerikai jezsuita világszerte ismert lelkipásztorává vált azoknak, akik szexuális irányultságuk miatt kirekesztve érzik magukat a katolikus egyházból. Meggyőződése, hogy ez nem csak „nyugati” probléma.

– Milyen érzések vannak Önben a szinodalitásról szóló szinódus első ülésszakát követően?
– Nagyon hálás vagyok, amiért a Szentatya meghívott a részvevők közé. Ez igazán nagy megtiszteltetés számomra. Az a bizonyos négy hét egyszerre volt lenyűgöző és fárasztó. Leginkább a hála érzése tölt most el.

– Fel tudna idézni valamilyen érdekességet ebből a 4 hetes találkozóból, és hiányol-e bármit, amire számított, hogy megvalósul, szóba kerül?
– Az tűnt a szinódus talán legizgalmasabb velejárójának, hogy miként tudtunk egymással párbeszédet folytatni az asztalainknál, a „Lélekben való beszélgetések” módszerével, amely a meghallgatást és a megkülönböztetést, felismerést helyezte előtérbe. Az első körben minden résztvevő megszakítás nélkül beszélhetett a saját asztalánál, ami azt jelentette, hogy eközben a többieknek figyelmesen hallgatniuk kellett. A második körben mindenki arról beszélt, ami megérintette, vagy amin megütközött, ismét megszakítás nélkül. Végül a harmadik körben szabadabb párbeszédet folytathattunk. Szóval rengeteg lehetőségünk adódott egymás meghallgatásra. Ezután „egyetértések”, „különbözőségek”, „kérdések” és „feszültségek” címszavak mentén összefoglaltuk a beszélgetéseinket, így

nem valamiféle hamis konszenzusra törekedtünk, hanem az asztaloknál elhangzott gondolatok valódi egybegyűjtésére. Mindez nagyon gyümölcsöző volt.

– Ön az LMBT+ személyek közismert lelkipásztora. Miként fogadta, hogy az összefoglaló jelentésből annak ellenére hiányzik az „LMBT” kifejezés, hogy mind a 7 kontinentális szinodális dokumentumban, sőt a munkadokumentum, az Instrumentum Laboris lapjain is szerepelt, és a témát nem is kerülték ki a szinódus során?
– Engem nem lepett meg, hogy így alakult. Néhány résztvevő – különböző országok képviseletében – kifogásolta ezt az „LMBTQ” vagy „LMBT+” kifejezést. A szöveget összeállító szakértők emiatt úgy érezték, jobb lenne nem említeni. Ennek ellenére az összefoglaló jelentésben továbbra is ott szerepel a határozott felszólítás, hogy odaálljunk azok mellé, akik „identitásuk vagy szexualitásuk” miatt (olaszul „nemi identitásuk és szexuális irányultságuk” miatt) kirekesztve érzik magukat, foglalkozzunk komolyabban velük, ismerjük meg alaposabban a helyzetüket, de ugyanez vonatkozik másokra is, akik kirekesztettnek érzik magukat. Számomra fontos, hogy azt a kifejezést használjam, amivel a legtöbb LMBTQ-ember hivatkozik önmagára. De összességében sokkal fontosabb, hogy az ilyen közösségek gondozásának igénye bekerült a szövegbe. Azt is szeretném elmondani, milyen

nagy örömet jelentett számomra, hogy a szinódus során olyan emberekkel tudtam közvetlen hangvételű, megértő beszélgetést folytatni, akik nem értenek egyet velem LMBTQ-kérdésekben: ilyen például Kocsis Péter Fülöp érsek,

a Hajdúdorogi Főegyházmegye érseke, a magyar görögkatolikus egyház metropolitája. Hasznos, őszinte párbeszéd lett belőle, a végén egy közös fotót is készítettünk. Ez arra emlékeztetett, hogy bár nem értünk egyet, mégis testvérek vagyunk Krisztusban. Nagyon hálás voltam az érseknek a beszélgetésünkért.

– Úgy tűnik számomra, a szinodális folyamat fő célja az, hogy a beszélgetéseink stílusát a „felülről ítélkezés” helyett a „melletted állva meghallgatlak” váltsa fel. Mit jelent az Ön szempontjából a szinodalitás, és vajon valóra válhat-e Ferenc pápa erre vonatkozó álma?
– A szinodalitás sok ember számára érthetetlen kifejezés és törekvés. Lényegét tekintve arról szól, hogy legyünk együtt, hallgassuk meg egymást. De arra is felhívja a figyelmünket, hogy a Szentlélek mindannyiunkban munkálkodik, nem csupán a bíborosokban, az érsekekben és a püspökökben. Természetesen időbe telik, amíg az „egyházi lét” új módját megértik és a gyakorlatba átültetik az emberek. Nagyon ősi dologról van szó, hiszen az Apostolok Cselekedeteiben is említett jeruzsálemi zsinat talán a legelső ilyen összejövetel volt. De ugyanezt a modern időkben megvalósítani – szavazati jogot adni papoknak, szerzeteseknek, világi férfiaknak és nőknek, nem csupán püspököknek – egészen újszerű. A II. Vatikáni Zsinat után újraéledtek a szinódusok, de egyedül Ferenc pápa idején kaptak részvételi és szavazati jogot a „nem-püspökök”. Mindehhez tehát időre van szükség.

– Épp csak véget ért az első ülésszak, amikor a Hittani Dikasztérium 6 válaszát tartalmazó dokumentum megjelenéséről értesülhettünk. Ebből kiderül, hogy megfelelő körülmények között transzneműnek, melegek is megkeresztelkedhetnek, lehetnek keresztszülők, esküvői tanúk. Hogyan fogadta ezt a nyilatkozatot?
– Nagyon pozitív lépésnek tartom, hogy a transznemű emberekre nem kategóriaként vagy sztereotípiák alapján tekintünk, hanem képesek vagyunk őket egyszerűen embereknek tekinteni, akár katolikusoknak is. Nem vagyok a terület szakértője, de fontos tudniuk ezeknek az embereknek, hogy ők is az egyház tagjai, mint bárki más. Nekik különösen nagy szükségük van az egyházra,  hiszen gyakran kénytelenek erőszakkal, gyűlölettel szembesülni. Ugyanígy az egyháznak is szüksége van mindenkire, függetlenül attól, hogy ki az illető. Néhány ember számára zavaró lehet ez a jelenség, de sok transznemű embert ismerek, és ők csak annyit szeretnének, hogy a közösség részei lehessenek.

– Szinte minden sajtóbeszélgetésen részt vettem az első ülésszak idején, és a világ minden tájáról érkező újságírók által feltett kérdések jelentős része kifejezetten az LMBT-témára irányult. Hogyan vélekedik erről a tényről, és Ön szerint milyen üzenetet hordoz ez a kimagasló érdeklődés?
– Egyesek talán azt reagálnák, hogy „ilyen a média”, én viszont azt mondanám, hogy

a média azért foglalkozik a témával, mert az embereket nyilvánvalóan érdekli. És ez az ügy egyre több embert érint világszerte, mivel egyre több embernek van LMBT-családtagja és barátja. És míg némelyek szerint ez csupán amolyan „nyugatias dolog”, az LMBT-emberek minden országban jelen vannak.

Tehát bár nem ez volt a legfontosabb téma, amelyet a szinóduson megvitattunk, mindenképpen a komoly kérdések közé tartozott: az egyház továbbra is töpreng rajta, hogy miként szolgálja ezeket a közösségeket, amelynek tagjai gyakran erőszak, bántalmazás, zaklatás áldozatai.

– Mit üzenne azoknak az LMBT-embereknek, akik határozottabb nyitást vártak az egyház részéről, és mit mondana azoknak, akik attól tartanak, hogy a katolikus egyház túlságosan „liberális”, sőt „önpusztító” lesz, ha befogadóbbá válik az LMBT-emberek felé?
– Azoknak az LMBT-embereknek, akik többre számítottak, azt mondanám, hogy ez a szinódus nem jogi szervezet – vagyis nem hoz egyházi törvényeket. Tanácskozás a küldetése. De azt is tegyük hozzá, hogy az LMBT-emberek aggodalmai az egyháztörténelemben talán először lettek a legmagasabb szinten megvitatva. Azt a számos pozitív lépést is tartsuk szem előtt, amely Ferenc pápa részéről történt az LMBTQ-emberek irányába – a legutóbbi példa, ahogy Ön is említette, a transzneműek iránti nyitottság. Akik pedig attól tartanak, hogy az egyház „önpusztító” útra lép az LMBTQ-emberek befogadásával, arra kérem, hogy ismerjék meg az LMBT-személyeket, emberként tekintve rájuk. Úgy gondolom, ennek a félelemnek egy része az ismeretek hiányából fakad, vagy abból, hogy ezekre az emberekre kategóriaként, sztereotípiák alapján tekintenek. Azoknak pedig, akik amiatt aggódnak, hogy az LMBTQ-emberek esetleg nem követik az egyházi tanítást egyik vagy másik területen, azt mondanám, hogy senki élete sincs tökéletesen összhangban az egyházi tanítással. Gondoljunk például a „rendes házaspárokra”, akik fogamzásgátlást alkalmaznak – ide tartozik a katolikusok nagy százaléka, legalábbis az Amerikai Egyesült Államokban. Ezt is bűnnek tartja az egyház, mégsem mondja senki, hogy „lerombolják” az egyházat. Az LMBTQ-emberekkel szembeni ellenséges hozzáállás részben abból ered, hogy egy „ideológia” eredményének látják őket – ez szerintem félrevezető. A melegek és a leszbikusok – a legtöbb pszichológus, biológus és tudós álláspontja szerint – nagyrészt így születnek. Ez egy bonyolult téma, és bár a média hatással lehet néhány befolyásolható tinédzserre, valójában az ember attól nem lesz meleg, hogy elolvas egy könyvet vagy megnéz egy videót a YouTube-on (jóval a közösségi média létezése előtt is léteztek melegek). Másrészt abból is fakad a negatív hozzáállás, hogy ezekért az emberekért egyesek a „nyugati gyarmatosítást” okolják, holott ők ténylegesen léteznek, és valószínűleg mindig is léteztek minden országban. Hozzátenném, hogy létezik egy másik formája a gyarmatosításnak: amerikai médiumok és gazdag politikai csoportok világszerte terjesztik az LMBTQ-ellenes hozzáállást. Látnunk kell ezt a fajta „gyarmatosítást” is. De ezen intellektuálisabb érveken túl az a legfontosabb, hogy emberi lényként lássuk őket.

Ismerd meg őket! Kérdezd meg tőlük, milyen az életük, mitől szenvednek, kicsoda Isten számukra!

Akkor úgy fogsz rájuk tekinteni, mint akik a testvéreid.

Beszélgetőtárs: Gégény István

A nyitóképet Német László belgrádi érsek készítette.

Az interjú angol változata ide kattintva olvasható.

Kérem, zavarjon!

Szinódusi résztvevők osztották meg élményeiket az első ülésszak hangulatáról, meglepetéseiről, csendjéről, humoros jeleneteiről.

Az olaszországi Sophia Egyetem november 6-án webináriumot tartott a püspöki szinódus egyetemes szakaszának október végén lezárult első részéről. Megosztotta élményeit az ír Brendan Leahy püspök, Margaret Karram, a Fokoláre Mozgalom elnöke, Pál József Csaba temesvári püspök és Noemi Sanches, a szinódusi titkárság munkatársa. Az ujvaros.hu készített összeállítást az online beszélgetésből, ami ide kattintva érhető el. Az alábbiakban ebből az írásból idézünk részleteket.

– Megismertem az írországi emberek reményeit és vágyait a plébániákon, az egyházmegyében, országos szinten. Egy zoom-konferencián, néhány nappal az elutazásom előtt az egyik küldött azt mondta nekem: »Ne felejts el a szinóduson kiállni a nőkért!« De amikor Rómába értem, egy olyan eseménybe léptem be, amelynek sajátos dinamikája volt. A teremben mintegy 440 embert találtam – köztük 365 szavazati joggal rendelkező tagot –, és mintha ők szó szerint minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből lettek volna. És azt éltem át, hogy

azok a hangok, amelyeket a szinódust megelőző folyamatok során hallottam, és amelyek természetesen magukban foglalták a különböző kontinensekről felolvasott jelentéseket és magát az Instrumentum Laborist is, paradox módon elcsöndesedtek bennem, de új módon meg is erősödtek.

Tartalmilag sok érdekes szempontot ismertem meg és rengeteg felfedezésre tettem szert. Megtudtam például, hogy Ázsiában több mint 2000 nyelv és 1000 nyelvjárás létezik. A mi egy Krisztusba vetett hitünk sok kultúrában és nyelven fejeződik ki – mondta Brendan Leahy.

Brendan Leahy (limerickpost.ie)

Noemi Sanches felidézte egy idős európai bíboros szavait, aki kiemelte a nők jelenlétének pozitív hatását. – Az elmúlt 40 évben 8 különböző szinóduson vettem részt, és mondhatom, hogy ez itt kétségtelenül a legszebb. És biztos vagyok benne, hogy az önök jelenlétének köszönhető, hogy mindig életet és újdonságot hoz az egyházba – mondta az illető. – Megérintett ez az őszinte és tiszta vallomás egy olyan püspök részéről, aki kora és múltbeli tapasztalata ellenére nem ragaszkodott a szinódusok megtartásának régi stílusához, amely nosztalgiát néhány más püspöknél megtapasztaltam – osztotta meg személyes történetét a szinódusi titkárság munkatársa.

Noemi Sanchez (Youtube / sophiauniversity.org)

– A Szentatya is többször hangsúlyozta, hogy a Szentlélek itt a főszereplő. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt lépésről lépésre, a szinódust megélve tapasztalhattuk meg.

Szinte versenyeztünk abban, hogy egymás előadásából megtaláljuk a legszebb, legemlékezetesebb részeket, és azokat emeljük ki.

Tudatosult bennünk, hogy nemcsak bennem szól a Szentlélek, hanem másokban is – foglalta össze Pál József Csaba temesvári püspök a tapasztalatot, amiről sok résztvevő hasonlóan nyilatkozott.

Pál József Csaba és a Szemlélek lapigazgatója, Gégény István a szinódus helyszínén 2023. október 29-én

– A laikusok jelenléte talán az egyik legnagyobb újdonsága ennek a szinódusnak, ahol

az egyháztörténelemben először 54 nőnek volt szavazati joga.

Az összefoglaló dokumentum egyik központi gondolata éppen az egyház missziós profiljára vonatkozik: „Az egyház maga a misszió. A laikus hívek létfontosságú módon járulnak hozzá ennek megvalósításához minden környezetben és a leghétköznapibb, mindennapos helyzetekben. Főként ők azok, akik az egyházat jelenvalóvá teszik és hirdetik az evangéliumot a kultúra és a társadalom különböző részeiben” – mondta Margaret Karram, aki maga is laikus nőként volt jelen a szinóduson.

Margaret Karram (cittanuova.it)

Noemi Sanches egy kedves anekdotát is megosztott a beszélgetés során:

„A szinódusi ülés utolsó napjaiban, az egyik utolsó plenáris ülés során az egyik asszisztensünk lélekszakadva rohant be a titkárságra: »Rólad beszélnek a teremben!« Kicsit értetlenül néztünk egymásra a kollégáimmal, és megkértük, hogy magyarázza el nekünk. Rámutatott a kis táblára, ami az asztalomon volt »KÉREM, ZAVARJON!« felirattal, és hozzátette: »Ezt a mondatot idézték és említették a titkárságot, mint példát arra, hogy milyennek kell lennie egy szinodális egyháznak, vagyis egy olyan egyháznak, amely mindig kész arra, hogy megzavarják, hogy mások kihívást jelentsenek számára, mindig kész befogadni és gondosan értékelni mindazok különböző kéréseit és igényeit, akik hozzá fordulnak… Röviden:

a szinódusi egyház egy »KÉREM, ZAVARJON!« egyház.

Na, ez aztán kellemes meglepetés volt számunkra! Ki gondolta volna, hogy az a kis dísz, amit a Tigerben vásároltam, egy nap majd arra mutat rá, hogy mi is a szinodalitás az egyházban.”

Itt olvasható magyarul a szinódusi összefoglaló jelentés

Köszönet a szöveg gondozásáért Bertalan Tímea erdélyi doktorandusznak!

A vatikáni kommunikáció szélsebesen, már október 28-án este közzétette a szinodalitásról szóló szinódus első ülésszakának összefoglaló jelentését, ami valóban figyelemre méltó gyorsaság ahhoz képest, hogy akkor csak másnap zárult szentmisével a tanácskozás. A terjedelmes írás azonban világnyelveken, köztük angolul vált elérhetővé, magyarul eddig nem olvashattuk.

Beszédes tény, hogy két héttel a közreadást követően egy romániai felsőoktatási intézmény, a Babes-Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájának hallgatója és a mesterséges intelligencia csapatmunkájában született meg a nem hivatalos magyar szöveg, egy szerbiai érsek, Német László kezdeményezésére. A 68 oldalas dokumentum ide kattintva érhető el.

A belgrádi érsek szerint ez a szöveg alkalmas arra, hogy dolgozzunk vele a plébániáinkon, közösségeinkben.

– Mindenkinek van benne munka bőven. Ajánlom a kedves hívek figyelmében, és javaslom használatra. Ha valami idegenül hat ránk, ne hárítsuk el azt magunktól, hanem érdeklődve járjunk utána.

Hívjunk meg érintetteket, vagy kérjünk meg olyan embereket, hogy tartsanak nekünk előadást, akik járatosabbak bizonyos kérdésekben és nagyon fontos, hogy nem a dokumentumban megfogalmazottak ellen vannak. – fogalmazott buzdításában Német László, a megujul.hu nagykövete.

Az érsek konkrét tanácsai a feldolgozáshoz:

=> Ha nem tudunk mit kezdeni a különféle szexuális orientációval rendelkező emberek befogadásával, hívjunk meg érintett személyeket, akik beszélnek életükről, küzdelmeikről, Istennel való kapcsolatukról.

=> Ha nem szeretjük a migránsokat, hívjunk meg valakit közülük, hogy beszéljen nekünk életéről, vágyairól, motivációjáról.

=> Ha nem tudjuk elképzelni, hogyan és miért lehetnének nők az egyházban állandó diakónusok, hívjunk meg valakit, aki ezt elképzelhetőnek tartja, foglalkozik vele és ismeri az erről szóló teológiai munkálatokat, és el tudja mesélni, hol tart a világegyház ebben a témában. De megkérdezhetjük közvetlen környezetünkben, különösen a szeretetszolgálatot végzők körében, hogy nem érez-e valaki nőként diakónusi hivatást.

– Engedjünk magunkhoz közel merész kérdéseket, hiszen Isten népének, az egyháznak nem idegen semmi, ami az embereket foglalkoztatja. Legyünk a lehetőségek egyháza,

mert az egy igazán missziós egyház, aki nem bélyegez meg senkit és nem közösít ki senkit, hanem mindenkit meghallgat – bátorít őszinte együtthaladásra Német László.

Most kezdődik a szinodális folyamat legizgalmasabb szakasza

Legalábbis Mario Grech főtitkár szerint. Minden vatikáni szem a világ katolikusaira szegeződik, az övék pedig azokra, akik vagy bevonják őket a közös párbeszédbe, vagy nem.

Október 28-án jelentős késéssel kezdődött az esti órákra tervezett, végül éjszakába nyúló sajtóbeszélgetés a szentszéki médiaközpontban. Előtte órákon keresztül olvasták fel az egy hónapos tanácskozás összefoglaló jelentését (Synthesis Report), amelyet aztán a média munkatársai is megkaptak, a szavazási részeredményekkel együtt. Mivel csúcsra járatódott az információáramlás ezen a szombat éjjelen, nehéz volt követni, mi is történik valójában, mit nevezhetünk eredménynek, leginkább pedig hogyan tovább, szinodális folyamat.

– Dehogy ért véget, most kezdődik igazán – fogalmazott Grech bíboros bevezető szavaiban, arra utalva, hogy a szervezők szándéka szerint az idei és jövő évre tervezett ülésszakok között visszakerül a labda a „feladókhoz”, a katolikus egyház helyi közösségeihez. Az ő dolguk lesz a következő egy év során átolvasni, kielemezni mindazt, ami a közel félezer szinódusi résztvevő rengeteg beszélgetéséből kimenetként megfogalmazódott. – Azt halljuk-e vissza, amit valóban üzentünk, amit szeretnénk, amit problémának tartunk – segítette az ide kattintva angol nyelven elérhető dokumentum feldolgozását a főtitkár.

A The Tablet munkatársa tette fel talán a leghasznosabb kérdést ezen a késői órán. Arról érdeklődött,

miként szavatolható, hogy a helyi közösségek tényleg érdemben be lesznek vonva a kiértékelésbe, tényleg odafigyelnek majd a szavukra,

valóban visszajut a második ülésszak résztvevőihez 2024 októberére minden érdemi reakció.

Mario Grech úgy látja: annyira nagy lelkesedés tapasztalható a szinódusi résztvevők körében, hogy nem is lehetne másként. Márpedig a brit újságíró nem a magánvéleményét, hanem a maga tapasztalatát osztotta meg kérdésében. Szerinte nagyon sok katolikus hívő számára nem adatott meg a lehetőség a szinódus első ülésszaka előtt – hiába kérte ezt Ferenc pápa –, hogy kifejthessék gondolataikat.

Nem tudjuk, melyik országban miként valósult meg a lokális szakasz, de az nyilvánvaló, hogy Magyarországon erősen korlátozva voltak a hívek a bekapcsolódásra. E sorok írásakor még néhány napig kitölthető a megujul.hu szinódushoz kapcsolódó felmérése, de máris tudunk néhány érdemi reakciót idézni.

„A szinódus előkészítésében részt venni a lakóhelyem szerinti egyházmegyében nem igazán volt lehetőség, úgy tűnik, a püspökség saját hatáskörében intézte, szélesebb információgyűjtés nélkül.”

„Itthon az eddigi felmérések többségénél azt láttam, hogy azokat kérdezték, akikben biztosak lehettek, hogy azt válaszolják, amit hallani szeretnének. A periférián élőket alig.”

„Sajnálom, hogy az egyházmegyében, ahová tartozom, nem vonták be a hívőket az első lépésbe.”

„Sajnos egyházmegyénkben a megyéspüspök a szinódus ügyét nem tartotta fontosnak, egyházmegyei és így plébániai szinten semmilyen kérdőív nem került kiadásra és a vélemények begyűjtésére!”

„Nem vettem részt a folyamatban, mert egyszerűen nem volt pont, ahol bekapcsolódhatnék. Bizonyára a periférián mozgok, azért nem. Pedig nagyon megörültem, amikor meghallottam egy misén, hogy ez lesz.”

„A templom, ahova járok, nem plébániatemplom – nem tudom, hogy emiatt volt-e, de a szinodalitás konkrétan egyszer sem került elő sem a prédikációban, sem a hirdetésekben, sem egyéb fórumon (hetente többször járok misére, úgyhogy biztosan nem arról van szó, hogy elkerülte a figyelmemet). A saját templomi közösségemtől függetlenül is az az érzésem, hogy a magyar katolikus egyház általánosságban elmismásolta a hívek bevonását a szinodális folyamatokba.”

Grech bíborosnak igaza volt: most kezdődik a szinodális folyamat legizgalmasabb szakasza, amikor kiderül, hozott-e érdemi változást az a négy hét a szinódusi résztvevők hozzáállásában. Ha igen, akkor

nagyon aktív, minden magyar katolikust együtthaladásra, egymásra figyelésre invitáló eszmecserének, össznemzeti párbeszédnek lehetünk tanúi

a következő hónapokban.

Új módon vagyunk egyház

Megtartották az utolsó idei szinódusi sajtóbeszélgetést.

Tikos. Bizalmas. Ez a két kifejezés vezette fel az október 27-én a média képviselői számára szervezett tájékoztató eseményt. Arra utalt e szavakkal Paolo Ruffini, a szinódus Tájékoztatási Bizottságának vezetője, hogy péntek este kapják meg a szinódus szavazati joggal rendelkező tagjai az összefoglaló jelentés tervezetét angol és olasz nyelven, amelyet szombaton 15:30-ig tanulmányozhatnak. Aznap délután megkezdődik a véglegesítési eljárás, praktikusan egy titkos szavazás, s az, hogy mi szerepel a dokumentumban, egészen addig bizalmas, amíg – várhatóan szombaton este – nyilvánosságra hozzák az úgynevezett „Synthesis Report” dokumentumot. Százával érkeztek észrevételek, amelyek mindegyikét figyelembe veszik a szerkesztők, így várhatóan nagyon árnyalt összefoglaló jelentés készülhet el hamarosan.

Paolo Ruffini

Nem feledkeztek meg a megszólalók arról, hogy Ferenc pápa erre a péntekre böjti napot hirdetett a világban zajló háborúskodás megszűnéséért – emlékeztettek, hogy soha nem fáradhatunk bele a békéért való imába.

A 2024 októberére tervezett második szinódusi ülésszakra vonatkozóan a résztvevők több javaslatot is tettek, amelyek nehezen hozhatók összhangba, de ugyancsak mindet megfontolják majd a szervezők. Tarthatna némelyek szerint 4 helyett 3 hétig az újabb tanácskozás, de legyen benne több csoportbeszélgetés, több idő az elmélkedésre, személyes feldolgozásra, szabad programra. Praktikus ötletként értékelte a szinódus főtitkársága, hogy

készülhetne tömörített változat is majd az összefoglaló jelentésből, amelyet akár fiatalok, akár az egyházhoz nem tartozó érdeklődők is könnyen befogadhatnak.

Várhatóan születni fog ilyen kivonat is.

Maria Ignazia Angelini

Ezúttal is érkeztek vendégek a sajtóbeszélgetésre. Az olasz származású Maria Ignazia Angelini szerzetesnővér meglepődött, hogy őt is meghívták a szinódusra, hiszen monostorban él, nem szokott ilyen találkozókon részt venni, táblagépet sem használt eddig. Azért örült az invitálásnak, mert úgy érzi,

a világegyházban a monasztikus életszemlélet mintha háttérbe szorult volna,

most viszont az ő hangjára is kíváncsi volt a szinódus közössége.

Timothy Radcliffe

– Nagyon fontos a jó kapcsolat a médiával, ezért is örülök, hogy Önök itt vannak – fogalmazott Timothy Radcliffe brit domonkos szerzetespap. Szerinte rendkívüli mértékű változás zajlott le a mostani szinódus megszervezése során, hiszen a korábbi három hasonló eseményen mindannyian egy nagy előadóteremben ültek, egymás hátát nézték, és a hozzá hasonló, nem püspöki résztvevőknek a „fejfedősök” mögött, a leghátsó szektorban jutott hely. A korábbi szinódusokra jellemző előre megírt felszólalások helyét most átvették a személyes hangvételű, közvetlen beszédek.

– Úgy érzékelem, túl sok várakozás irányul e szinódus kapcsán a feltételezett változásokra. Pedig a lényeg a tanuláson, a közös döntéshozatalon van, és épp csak a kezdetén vagyunk ennek a folyamatnak – ismételte meg korábbi szinódusi tagok hasonló szempontját a világhírű prédikátor. Elmondta, hogy ő

mindhárom korábbi szinóduson szavazhatott, holott nem püspök, tehát nem ezen a tanácskozáson fordul elő ilyesmi először.

Alois Löser

Alois Löser, a franciaországi Taizéi Közösség elöljárója Ferenc pápa meghívására, különleges vendégként, az ökumené képviselőjeként volt jelen a szinóduson. Úgy gondolja, nem kell a mostani összejöveteltől a felekezetek közötti párbeszéd kapcsán radikális változást elvárni, miután a II. Vatikáni Zsinat rátette a katolikus egyházat arra az ösvényre, amelyen tovább kell haladni.

– Új módon vagyunk egyház. Ott láttuk az ökumenikus nyitottság szép jeleit a szeptember 30-án tartott imaesten, amelybe sok fiatal is bevonódott. Ezek

a fiatalok megértésre vágynak,

hogy tisztelettel forduljunk hozzájuk – mondta. Szerinte az egyház jövője ökumenikus szempontból a sokféleség lehető legegyszerűbb megélése.