Tag Archive for: szinódus

Szinkronban a reménnyel – plenáris ülést tartottak az európai egyházi vezetők

Belgrádban tartották az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) idei plenáris közgyűlését, amelyről Német László érsek, a szervezet alelnöke tájékoztatta a Megújul szerkesztőségét.

Az éves találkozóra június 24. és 27. között került sor – formabontó módon – Szerbia fővárosában, hiszen a helyi érsekség idén ünnepli alapításának századik évfordulóját. A találkozó mottója így hangzott: „A remény zarándokai. Egy szinodális és missziós egyházért.” De vajon milyen úton halad az európai kereszténység? Mire utal a remény, és hogyan valósítható meg a szinodális misszió?

Vita, amely előre mozdít

A plenáris közgyűlésen 39 egyházi vezető vett részt, a kontines püspöki konferenciáinak képviselői, míg további két előadó is jelen volt az eseményen. Robert Francis Prevost bíboros, a Püspöki Dikasztérium prefektusa a püspököknek a szinodális egyházban betöltendő feladatáról beszélt, Josef Sayer professzor pedig a kontinentális kapcsolatokról és a püspöki konferenciák közötti együttműködésről tartott előadást. A találkozó résztvevői az egyházi kérdések mellett társadalmi és politikai témákkal is foglalkoztak. Német László szerint

a közgyűlésen tapintható volt az egyházi vezetők közötti véleménykülönbség,

különösen is az európai parlamenti választások eredményei kapcsán. „Heves viták voltak a júniusi európai parlamenti választások eredményeiről, ugyanis a 39 püspöki konferencia közül 27 az Európai Unió területén fekszik. A kérdés az volt, hogy milyen irányba megy most Európa, és mire lehet számítani a közeljövőben” – mondta a CCEE alelnöke.

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának közgyűlésen 39 egyházi vezető vett részt (Fotó: CCEE)

Változó erőviszonyok között is irányt mutat az evangélium

Német László érsek elmondása szerint az új politikai erőviszonyok komoly kihívásokat jelentenek az egyház számára. Ezért az egyházi vezetők kiemelt témaként kezelték a kereszténység politikai életben betöltött szerepét. „Világos, hogy a keresztények is részt vesznek a választásokon, de a püspökökáltal képviselt vélemény nem lehet egyirányú. Nekünk, egyházi vezetőknek mindegyik párttal együtt kell működnünk, amennyiben erre van lehetőségünk. Ugyanakkor például a német püspöki konferencia elzárkózik minden együttműködéstől a radikális jobboldali pártokkal, mint például az Alternatíva Németországért párt. Illetve Ausztriában is felülvizsgálják az egyház és az Osztrák Szabadságpárt kapcsolatát.” Felmerül a kérdés, hogy miért van szükség az egyház politikáról folytatott diskurzusára. A válasz nyilvánvaló:

a CCEE egyik legfontosabb célkitűzése, hogy előmozdítsa a párbeszédet és az együttműködést

az adott társadalmakban, tehát a politikai szereplőkkel is, függetlenül azok ideológiai hovatartozásától. Továbbá fontos, hogy az egyház megőrizze függetlenségét és hitelességét a politikai életben. Hogy az átrendeződő geopolitikai viszonyok hogyan hatnak a kereszténységre? Ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni, mindenesetre annyi biztos, hogy az európai parlamenti választások eredménye és a világban zajló geopolitikai változások nagy hatással lesznek a közösségeinkre. „A CCEE feladata, hogy reagáljon a változásokra, és segítsen az Európában működő püspöki konferenciáknak az evangéliumi értékek megvalósításában” – hangsúlyozta Német László.

A remény útján konkrét lépéseket tettek

A migráció kérdése is nagy hangsúlyt kapott a közgyűlés során. „A döntő többség pozitívan áll hozzá, olyan értelemben pozitívan, mint ahogy a Szentatya is. Tehát tudjuk, hogy mérlegelni kell, hogy hogyan és kiket fogadunk be, és segítünk az integrációban. Nagyon fontos, hogy megőrizzük az európai toleranciát és az együttműködés szellemét, amely a kirekesztés ellen szól. De ehhez hozzátartozik az emberi élet védelme is, amelyet az első pillanattól az utolsóig óvni kell, márpedig ebben különböznek az európai országok álláspontjai” – mondta a belgrádi érsek, majd megjegyezte, hogy az esemény során a püspökök találkoztak Porfirije szerb ortodox pátriárkával is, és közösen imádkoztak a békéért. A háromnapos találkozó alatt minden nap közös Szentmisén is részt vettek a képviselők.

A CCEE emellett kiemelten fontosnak tartja a gyermekvédelem, különösen a prevenció területén végzett munkát.

„A katolikus egyház sikeresen kidolgozott egy nagyon erős gyermekvédelmi szabálysorozatot,

amely jogilag is kötelező érvényű, és sokkal szigorúbb, mint az állami törvények” – mondta Német érsek. Ez a szemlélet segíti az egyházat abban, hogy megvédje a legkiszolgáltatottabb teremtményeket, és biztonságban tudja a közösségeket. A találkozó egyik fontos eredménye Antonio Ammirati atya megválasztása volt a CCEE új főtitkárává. Ammirati atya, aki korábban a CCEE altitkára és szóvivője volt, öt évre kapott megbízatást. A következő plenáris közgyűlésre 2025. október 8-10. között kerül sor Lisszabonban.

„Az egyház számomra olyan, mint a családom” – egy szinodális plébánián jártunk

Vannak, akik még mindig nem akarnak tudomást venni a szinodalitásról, és vannak, akik konkrét lépéseket tesznek, úgy ahogy maga Ferenc pápa kérte. Íme egy magyar példa a cselekedetek szintjén.

A szinodális út, amelyet egy kis magyar közösség kezdett megvalósítani, nemcsak a hívek számára fontos, hanem a magyar egyház számára is példaértékű lehet. Udvarhelyi Zsuzsi, a Piliscsabán működő Klotildliget Plébánia elkötelezett tagja és a helyi Szinodális Munkacsoport vezetője részletesen számolt be nekünk az elmúlt évek szinodális munkájáról és annak eredményeiről. Nem tudunk mást mondani: ez lehet a vezérfonal.

Nem kaptak választ, mégis folytatták a munkát

„2021-ben két kérdést tett fel Szilágyi Szabolcs plébánosunk a szinodális út helyi elindításához: Miként látom az Egyházat? Mire hívja a Lélek az Egyházat? Erre mintegy hetven ember válaszolt írásban, és a plébános atya engem bízott meg azzal, hogy ezeket a válaszokat összegezzem, majd pedig összeállítsam közösségünk szinodális anyagát, egyházi vízióját” – mondja Udvarhelyi Zsuzsi. Az összesített, témákra bontott anyag 2022-ben került a Budai Esperesi Kerületbe, majd onnan a többi plébánia anyagával együtt a székesfehérvári egyházmegyei és az országos szintre, de

válasz, megerősítés sehonnan sem érkezett.

Kérdezzük is, hogy mi lehet a háttérben? Hogyan lehetséges, hogy az egyházért aktívan tevékenykedő hívek nem kapnak semmilyen reakciót munkájukra, meglátásaikra? Mindenesetre egy biztos: ennek ellenére a piliscsabai közösség tevékenyen működik tovább, és folytatta a szinodális gondolkodást is. „Visszajelzést ugyan nem kaptunk semmilyen formában, de minket nagyon megmozgatott ez a munka. 2023-ban ennek a témának szenteltük az éves közösségi napunkat a plébánián. Szinodális úton Piliscsabán – ez volt a cím” – mondja Zsuzsi. A nap során a három nagy téma, vagyis a közösség, a részvétel és a küldetés mentén kiscsoportokban kezdték el feldolgozni a kérdéseket, ahol mindenki elmondhatta, hogy mit gondol és mi a vágya az egyházban. Majd az összesítéseket online megosztották Görföl Tibor teológussal is, aki hamarosan reflektált a hívószavakra, végül egy inspiráló előadást tartott a közösség számára a szinodalitásról.

A piliscsabai közösség tagjai aktívak (fotó: Piliscsaba plébánia)

Az egyház az otthonunk

„A szinodális munkacsoport ezután folytatta és a mai napig is aktívan folytatja a munkáját. Időről időre összejövünk megbeszéléseket tartani arról, hogyan tovább. Kevesen vagyunk, de mindannyian elkötelezettek és nyitottak vagyunk a szinodalitásra”– mondta Zsuzsi, kiemelve, hogy ez az összefogás és a közösség aktív részvétele nélkülözhetetlen az egyház megújulásában. Piliscsabán egyébként ma fiatalok, gyerekek, házasok, édesanyák, férfiak, de még az idősek számára is működik külön-külön befogadó közösség, nem is egy. A plébánia több terme és nagy konyhája, valamint kertje is a közösséget szolgálja a hét minden napján. A templom oldalában egy örökimádás kápolna is található, ahova bárki betérhet a nap során elcsendesedni, imádkozni. Sőt, a templom is nyitva van napközben. Mindennek köszönhetően a piliscsabai hívek nemcsak beszélnek az egyház jelenéről és jövőjéről, hanem aktív formálói a jövő egyházának. A harmincnégy oldalas szinodális anyagukat elolvasva is kitűnik, hogy a közösség számára fontos az egyház hagyományainak megőrzése, ugyanakkor vágynak a megújulásra. Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott:

„Az egyház számomra olyan, mint az otthonom, a családom vagy az anyanyelvem.

Benne nőttem fel és benne tudom értelmezni magamat és a külvilágot, és a világ eseményeit is. Az egyházat élőnek látom, sokfélének, gazdagnak, ugyanakkor sebzettnek, tökéletlennek, gyarlónak. Olyannak, amilyen mindig is lehetett a tizenkét tanítvány óta, akik szintén sokfélék voltak, gyarlóak és gyengék, de nagyon vágyódtak valami szépre, nagyobbra, jobbra, mint amire maguktól a hétköznapi életben képesek voltak. Hiszem azt, hogy Jézus, az egyház alapítója és feje ma is ugyanúgy meghív és vezet bennünket ebben az egyházban, mint legelőször a tizenkét tanítványt.”

A megújulás útján járva

A közösségi visszajelzésekből tehát egyértelműen kiderül, hogy a hívek erősen érzik az egyház megújulásának szükségességét. „Európa válságban van, a népegyház megszűnt, az intézményrendszer roskadozik” – olvasható az egyik összegzésben. De fontos kiemelni, hogy a közösség nagy hangsúlyt fektet az egyház hagyományainak és értékeinek megőrzésére is, valamint a hiteles tanúságtételre, amelyek segíthetnek felnyitni az útkeresők szemét egy olyan világban, amelyben a hívők száma folyamatosan csökken. Nem vitás, hogy a közösségi élet erősítése, az aktív részvétel és a hívek bevonása a plébániai életbe alapvető fontosságú a jövőben. Míg a másik fontos téma, a küldetés, rávilágít arra, hogy jézusi bátorságra lesz szükség a valódi megújuláshoz. „Hitem szerint

a Szentlélek ma is arra hívja az egyházat, hogy hű maradjon Jézus radikális, kemény beszédéhez,

példát mutasson az önzetlenségből és a befogadásból” – írta egyik résztvevő. A hívek is érzik, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni az evangéliumi értékek megélésére és a hiteles tanúságtételre. Ezt képviseli a piliscsabai hívő közösség, akik elkötelezetten cselekszenek saját egyházközségükben. A piliscsabai hívek példát mutatnak sok más magyar plébánia számára. „Szerintem itt Piliscsabán adott a kétoldalú nyitottság, az egyház jól működik. Sokan vannak, akik adni akarnak, és sokan, akik képesek befogadni mindezt” – mondja végül Zsuzsi. A piliscsabai közösség munkája is igazolja, hogy az elkötelezettség és a hívek aktív részvétele által az egyház igenis képes megújulni és megfelelni a mai kor kihívásainak. A szinodális út folytatása és a közösségi élet er ősítése reményt ad a jövőre nézve, hogy az egyház továbbra is betöltheti küldetését az emberek életében. Ami pedig a Szinodális Munkacsoportot illeti, további terveik között szerepel az úgynevezett „Lélekben való beszélgetés” megszervezése, amely újabb lendületet adhat a közösségnek.

 

 

A laikusok adhatnak új lendületet az egyházi életnek

Oltvai Kristóf magyar származású chicagói teológus szerint Luther vizsgálódása Isten tulajdonságai és a világegyetem rendje közötti kapcsolatról választ adhat arra is, hogy miért olyan sebzett az európai katolikus egyház.

– Nagy rálátása van az európai és amerikai egyházi gondolkodásra. Miben látja a legnagyobb különbséget a két földrész kereszténysége között?

– Az amerikai katolikusok autonóm intézményrendszert fejlesztettek ki a polgári társadalmon belül. Így jött létre az amerikai katolikus egyetemek, kórházak, középiskolák és nonprofit szervezetek mai hatalmas hálózata. Másodszor, és ugyanúgy a protestantizmussal való kölcsönhatás miatt, az amerikai katolikusok nagyobb hangsúlyt helyeznek az esztétikai és erkölcsi tisztaságra. A latin nyelvű misék például eléggé népszerűek az USA-ban, amely jelenséget Európában nem érzékeltem. Ezen kívül az amerikai katolicizmus tükrözi az amerikai nép etnikai, faji, és szellemi többszínűségét, míg az európai katolicizmusban gyakran nacionalista áramlatokkal találkozunk. De ezt az utolsó különbséget egyháztanilag építőnek tekintem. Amikor odahaza Chicagóban körbenézek a hyde-park-i Szent Tamás Apostol plébániatemplomban, látom, mit jelent az, hogy „hiszek egy, szent, egyetemes, és apostoli Anyaszentegyházban”.

– Európában, azon belül Magyarországon folyamatosan csökken a katolikus hívek száma. Ezzel szemben mi mondható el az amerikai mintáról?

– Egy ideig úgy tűnt, hogy a 20. század végén az Egyesült Államok ellenáll Európa szekularizálódó irányvonalának, ám a legújabb felmérések szerint az USA hamarosan utoléri azt. Egy tanulmány szerint az 1981 és 1996 között született amerikaik negyven százaléka vallástalannak tartja magát. A 19. század szociológiája teorizálta, hogy ez a természettudományos módszer sikeréhez kötődik, pedig tény, hogy technológiailag igen fejlett társadalmakban – mint például az Öböl-menti államokban – elenyésző a hitetlenek aránya. Ezen látszólagos ellentmondás feloldható, ha máshogy közelítjuk meg a problémát.

Tényleg az a helyzet, hogy kevésbé vallásos lett az Egyesült Államok és Európa,

vagy ezen népességek máshogy fejezik ki az emberiség ösztönös vallási hajlamát? Homo religiosus vagyunk, mondja Kálvin – azonnal hozzátéve, hogy „az emberi szív a bálványok műhelye.” Az USÁ-ban például a kutatók az amerikai templomba járás hanyatlását a politikai polarizációval és a szélsőségek térnyerésével kötik össze. Az állítólag „szekuláris” amerikaiak és európaiak talán elkezdték a vallást különböző politikai ideológiákkal pótolni. Anélkül, hogy úgy tennénk, mintha a kereszténység ártalmatlan lenne ebben a játszmában, ki lehet mutatni, hogy a Szentírás szerint az államimádat a pogányságnak – „Egyiptomnak” – a netovábbja: Krisztust azért feszítették keresztre, mert filius Dei-nek állította magát, amely cím divus Augustus-nak, Cézárnak volt fenntartva, ahogy korábban a Fáraónak.

– A kijelentések korában élünk. Kijelenthető, hogy nagy a szakadék a nyugati és a keleti katolikus egyház tagjai között?

– Inkább tudatlanság jellemzi a latin egyházat a keleti rítusok kapcsán, mintsem hogy szakadék lenne a nyugati és keleti rítusok között. Ez két ok miatt sajnálatos. Először is, mert a részegyházak egysége a különbözőségben minden nemzet eszkatológiai békéjének misztikus jelenléte Krisztus testén belül. Másodszor, mert léteznek gyönyörű gyakorlatok a keleti részegyházakban, amelyek fontosak lennének az egyetemes Anyaszentegyház számára is; például a házas papság és a liturgiák, amelyek gyakran sokkal gazdagabban vannak a héber biblia nyelvébe ötvözve.

Mint sok egyháztani betegséget, szerintem ezen tudatlanságot is a hittannak kell helyreállítania.

Vajon a plébánosok helyesen oktatják-e híveiket, vagy a latin rítusú szülők a gyermekeiket Anyaszentegyházunk egyetemességéről? Ez megint összekapcsolódik korábban említett gondolatommal az örökségről: azért vannak különböző rítusok az egyházon belül, mert gratia supponit naturam – az emberi természetnek elidegeníthetlen része a kulturális többszínűség.

Oltvai Kristóf magyar származású chicagói teológus (fotó: Oltvai Kristóf)

– Mit lehetne tenni a szakadék csökkentése érdekében?

– Az USA-ban ez a szakadék azért kezd összébb záródni, mert a fiatal hívek a liturgikus komolyságra és szépségre vágynak. Ez gyakran a keleti kereszténység iránti érdeklődésként jelentkezik bennük. Katolikus keresztények között ez persze a keleti katolikus plébániákhoz való csatlakozás formáját ölti, bár egy párhuzamos jelenséget is észleltem az evangelikál protestánsok köreiben, miszerint sokan közülük a pravoszláv egyházhoz vonzódnak. Egy posztmodern Nyugaton, amit a villámgyorsan önfelváltó szimulációk és egyfajta – a saját elméleti és érzelmi tevékenységeinket is behatároló – elgépiesedés jellemez, mágnesessé válik az a szabadság, amit a keleti liturgiák az imádságos figyelem, a contemplatio által kínálnak.

– Bizonyára figyelemmel kísérte a jelenlegi püspöki szinódus eseményeit. Hogyan fogadta a 2023 őszén megnyitott ülésszakot? Mi a véleménye az eddig elhangzott vitákról?

– A folyamatban lévő szinódus legfontosabb aspektusa annak a lehetősége, hogy megerősítse a laikusok küldetés- és felelősségérzetét az Egyházon belül és az Egyház iránt. A kereszténység történelmében a világiak adtak lendületet mindegyik megújulási mozgalomnak, amelyek célja az apostoli élet helyreállítása volt. Egy korban, amelyben csökkennek a papi és szerzetesi hivatások (legalábbis Európában és Észak-Amerikában),

kulcsfontosságú a laikus buzgalmat éltetni.

Ebben központi szerepet játszhat a laikus intézményépítés szellemi és anyagi támogatása az egyházmegye részéről, amely minta az elmúlt évtizedekben nagyon sikeressé vált az Egyesült Államokban. Ugyanakkor fontos belátni, hogy a püspökség túlságosan formális elismerése a laikus mozgalmakkal szemben néha ellehetetleníti az utóbbit. Ez azért van, mert az érzés, hogy valaki valami alternatívban, valami tisztában és felforgatóban vesz részt, valójában egy hatalmas erőt adó szellemi motiváció. Ezért volt nagy középkori hagyománya annak, hogy a férfi szerzetesek próbálták elutasítani a felszentelésüket akár a papságra (Cluny-i Odo), akár a püspökségre (Nagy Albert). Remélem, hogy a szinódus ezen összetett realitások tudatában teljesedik ki.

– Meglátása szerint, milyen lesz a jövő egyháza – Száz év múlva milyen változások fognak végbemenni?

– A Nyugat szekularizációja miatt gyakran hallott jóslat, hogy a 21. század egyháza, ahogy XVI. Benedek pápa fogalmazta, „kisebb és világosabb” lesz. Ebben az esetben talán a családi élet válik az egyház tapasztalatának atommagjává. Akár megláthatjuk azt is, hogy a katolikus közösségek elkezdenek szorosan összetartó, félig-etnikai közösségeknek kinézni, ahogy történelmileg meg is történt olyan keresztény kisebbségekkel, mint a koptokkal, maronitákkal, ámisokkal vagy mennonitákkal. De valahogy úgy gondolom, ezen jóslás nem pont így fog valóra válni. Igenis úgy vélem, hogy az az egyháztan, amely a papságot és a szerzetesi életet helyezi a középpontba, a laikus közösségekre fókuszáló irányba fog elmenni. Majdnem minden jelentősebb katolikus intézmény laikus vezetése már kézzel fogható valóság a nyugati világ nagy részén, de a következő évtizedekben ez a jelenség teológiailag sokkal alaposabban meg lesz emésztve. Arra számítok, hogy tanúi leszünk egy olyan korszaknak, amelyet a fokozódó laikus áhítat és a laikusok „szerzetesítése” fog jellemezni a reformáció szellemében, ahogyan azt

Luther figyelmeztetése célként provokatívan az apák elé tűzte: váljanak háztartásuk „apátjává”.

Ugyanakkor azt prognosztizálom, hogy ezek a jelenségek kéz a kézben járnak majd a folyamatban lévő geopolitikai változások egyfajta egyházi tükörképével, amely az egypólusú világrendből egy többpólusú felé vezet. A katolicizmus főleg egy latin-amerikai, afrikai, és kelet-ázsiai vallássá fog válni, és a teológiák és spiritualitások, amelyek évszázadok óta azokban a közegekben fejlődtek ki, erős befolyást fognak gyakorolni az európai és észak-amerikai egyházra. Ezt máris látom például Chicagóban, ahol sok plébániai közösség kezd gyakorlatába latin-amerikai, főleg mexikói, valamint fülöp-szigeti hagyományokat vegyíteni. Mivel az euro-amerikai gondolkodás olyan sokáig dominálta a tudományos teológiát, ezen translatio fidei először felfordulásnak fog tűnni. De talán a messzi jövőben úgy fogunk majd tekinteni rá, mint most arra, ahogyan Róma adaptálta és adoptálta egy messiási zsidó szekta hitét, vagy ahogyan az európai királyok átvették a birodalom vallását, hogy magukra ölthessék annak „hatalmát és dicsőségét”.

Betekintettünk a jövő egyházába

A jövő egyházáról, jelen időben című eseményre személyesen érkezett Budapestre, a Háló Közösségi és Kulturális Központba Német László belgrádi érsek, Csiszár Klára, a linzi Katolikus Egyetem teológus-professzora, és Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita. Három személy három különböző országból, akikben közös, hogy mindannyian jelen voltak tavaly októberben a Ferenc pápa által összehívott Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlésének első ülésszakán, és idén októberben is visszatérnek a Vatikánba, hogy több száz társukkal együtt megvitassák nézeteiket a jövő egyházának alapjairól. Merre tart az egyház? A két ülés között félúton erre keresték a választ adtak a kerekasztal-beszélgetés résztvevői – szervezőként bennünket is meglepett, hogy a szinódusi résztvevők milyen nyitottsággal mesélnek saját meglátásaikról.

A kerekasztal-beszélgetésre sok érdeklődő érkezett

Kinek mit jelent a hit?

Vendégeink személyes tapasztalatuk és tudásuk alapján beszéltek az egyház jövőjéről, a megújulás szükségességéről és az összefogás erejéről. Mindannyian új perspektívát nyitottak a megújulás kérdéséről, amellyel kapcsolatban az is kiderült, hogy sok hívő még mindig nem érti, miért is van szükség megújulásra, noha a szíve mélyén minden keresztény érzi, hogy már

valóban eljött a változás ideje.

Kocsis Fülöp érsek rámutatott, hogy az egyház nem csupán a közösségek vezetőiből áll: ez egy közös otthon, amelyben mindenkinek helye van, és amelyben mindenkinek helye lesz a jövőben is. „Sokan máig azt gondolják, hogy az egyház püspökökből és papokból áll, pedig az egyházat a világi hívek is, egyszóval minden megkeresztelt ember alkotja. A hívek az egyház.” Csiszár Klára professzor hosszan beszélt a teológusok, köztük a női teológusok szerepéről a jövő egyházában. „Vannak, akik már tovább léptek, de még többen vannak, akik még mindig egy régi egyház szabályai szerint élnek. Ezért nekünk, teológusoknak feladatunk, hogy újragondoljuk az egyház felépítését, és ezt továbbadjuk mások számára is.” Német László érsek ugyancsak a világi hívek szerepével kapcsolatban mondta el saját meglátását. „Rengeteg világi munkatárs dolgozik az egyházban, és ezek a munkatársak remekül végzik a dolgukat, egytől egyig jó szakemberek, ezért nekünk, püspököknek és papoknak nem szabad beleszólunk a munkájukba. Hagyjuk kibontakozni a világiakat!”

A közönség is feltette kérdéseit

Nehéz kérdések, egyenes válaszok

A kerekasztal-beszélgetés során hangsúlyos volt a hívő közösségek erősödése, a világi személyek bevonása, a diakónia elterjesztése, a nők diakónussá szentelése, egyáltalán a nők jövőbeli szerepe, de a cölibátus eltörlésével kapcsolatos kérdés is felmerült – némi derültséget is okozott az egyik válasz –, nem beszélve

az egyházi vezetők és a hívek együttes felelősségéről.

Ez a beszélgetés nem csupán gondolatébresztő, hanem valódi lelki és szellemi feltöltődést kínál; erőt és inspirációt ad a mindennapokban, amikor kezdjük azt érezni, hogy egyházunk hajóját mintha szembeszélben kellene kormányozni.

Aki nem tudott jelen lenni, az alábbi felvételen visszanézheti a teljes beszélgetést.

Fény a sötétségben – megkezdődött a bemelegítés a szinódus második ülésszakára

Timothy Radcliffe domonkos szerzetes buzdításával indult az a vatikáni podcast sorozat, amely segíthet ráhangolódni a katolikus egyház megújításának újabb fontos találkozójára.

— Az Egyház útjának ösvényén járva, mély reménységgel és elszántsággal felövezve, egyben kihívásokkal teli időszakban találjuk magunkat – hangzott el a kilencrészes műsor első adásában. E podcast célja, hogy támogassa a felkészülést a XVI. Püspöki Szinódus második, 2024 októberében esedékes ülésszakára. Ezekben a hetekben az előadók a szinodalitás lelkiségét járják körül, ezzel is elmélyítéve a lelki ráhangolódást. Mert bár a szinódus egyfajta tárgyalás, legfőbb alakítója maga a Szentlélek. Amint Mohos Gábor segédpüspök is nyilatkozta a Megújul magazin számára, a Szentlélek vezeti az egyházi döntéshozókat.

Bátor remény

Az első adás bevezéseként elhangzott, hogy a mostani időszak arra a pillanatra emlékeztet, amikor

Jézus megmutatja tanítványainak a fényt a sötétségben,

miközben olyan reménységet ígér, amely az embereket minden népből és nyelvből összegyűjti, majd fehér ruhákba öltözteti. – Ez a remény bátorságot és erőt ad nekünk az úton, amikor a világ sokszínűségének kérdéseivel kell szembenéznünk. Elvégre a változások nem mindig érthetők vagy elfogadhatók számunkra. Ugyanakkor ne feledjük, hogy Jézus felajánlja testét és vérét az utolsó vacsorán, amely szintén egy változást hozott, habár sokan nem értették – hangsúlyozta a domonkos szerzetes. Erős bevezető ez egy vatikáni podcast sorozat esetében, és ezzel még nincs vége a megérintő gondolatoknak. Az adásban hallhatjuk Primo Levi túlélésének történetét is, amely egy apró kenyérrel kezdődött, melyet egy emberséges idegen osztott meg vele, és ez a falat kenyér megmentette az életét. Mire utalt ezzel az előadó szerzetes? Vajon mi, a modern egyház adunk kenyeret az éhezőnek? Kik az éhezők? Vegyük észre, hogy a megújulás egy falat kenyérrel kezdődik!

Legyünk modern apostolok

Timothy Radcliffe figyelmeztet minket, hogy az Isten számára semmi sem kicsi vagy jelentéktelen. – Mária útja az, melyet követnünk kell, ugyanis ez a királyság felé vezető út. Mária példája arra ösztönöz bennünket, hogy még a legapróbb cselekedetekben is keressük Isten jelenlétét és akaratát.

Az egyházban és a világban gyakran találkozunk ellentmondásos reményekkel és nézetekkel. De ha meghallgatjuk egymást, és egymás felé fordulunk az Isten iránti bizalom és tisztelet jegyében, akkor megtapasztalhatjuk azt a reményt és összetartozást,

ami túlmutat minden vitán és megosztottságon – mondja a domonkos, aki rögtön hozzáteszi, hogy tudnunk kell, egykor az apostolok ismeretleneknek tűnő utakon jártak, de hittel és odaadással kitartottak, nem feledkeztek meg arról, hogy Isten velük van, ezért nekünk is feladatunk, hogy hűségesen kövessük. A szinódus időszakában fontos, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben is tanúságot tegyünk Istenbe vetett hitünkről.

Vezérlő fénysugár

Ismételten elhangzott a tanúságtétel fontossága. Legyünk bárhol a világban, legyen egyházi vagy világi hivatásunk, sose feledjük, hogy a Szentlélek vezet minket, hogy életünk középpontja a hit, a remény és a szeretet. – Még a legnagyobb sötétségben is ragyogjon ki az Ő fénye és szeretete, és vezessen bennünket az örök üdvösség felé – fogalmazott a szerzetes. További nyolc podcast epizód segíti a lelki ráhangolódást, amelyekre érdemes odafigyelni, hiszen a megújuláshoz nyitott fülekre is szükség van!

Forrás: Vatican News

Nyitókép: biblicalcounselingcenter.org

A szinodalitás próbája – plébánosok osztották meg egymással történeteiket

Az esemény a szinódus közgyűlésén résztvevők kérésére jött létre, akik korábban kritikaként fogalmazták meg, hogy az egyházközségi papok feltűnően távolmaradtak ezektől az alkalmaktól. A Plébánosok a szinódusért című rendezvény témái között szerepelt az egyház hitelességének válsága, a klerikalizmus, a hivatások csökkenése, a misszió, és a szinodális folyamat. A résztvevő plébánosoknak Ferenc pápa levélben fejezte ki háláját és megbecsülését

„azért a nagylelkű munkáért, amelyet nap mint nap végeztek, és amellyel az evangélium magvait mindenféle talajba vetitek”.

A püspöki szinódus tavaly őszi és idén októberi ülőszaka között félidőben megrendezett találkozón a helyi plébánosokon, a lelkipásztori munka frontvonalában tevékenykedő papokon volt a sor, hogy megosszák a szinodalitással kapcsolatos, saját egyházközségeikben megélt tapasztalataikat, és ezzel párhuzamosan megtapasztalják az egyetemes szinten zajló szinodális munka dinamizmusát, összevessék magukat a szinodalitás szellemével, módszerével és stílusával.

Mario Grech bíboros nyitóbeszédében arról szólt, hogy az emberi történetekben mindig jelen van Krisztus, így ezek Isten történetei is, ahogyan a plébániák „minden, csak nem tökéletes” történetei is azok, megosztásuk így kölcsönös segítséggé válik annak felismerésében, hogy

az isteni Gondviselés „ma is írja az Egyház történetét”.

Nem azért jöttetek ide, hogy tanítást vagy kioktatást kapjatok a szinodalitásról, hanem azért, hogy elmondjátok a történeteteket, mert mindannyiótoké fontos számunkra  mondta nyitóbeszédében a szinódus főtitkára. Hallani akarjuk a történeteiteket, hallani akarjuk, hogyan működik Jézus most is hangsúlyozta, majd hozzátette: a sacrofanói találkozót az ilyen történetek elmondására szánják, mert „ez egy olyan hely, ahol együtt haladhatunk előre, és szembesülhetünk a valósággal”.

Lazarus You Heung-sik bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa kiemelte, hogy a találkozó nem elsősorban a beszédre, hanem egymás és a Szentlélek meghallgatására fókuszál. Emlékeztetett, hogy „a szinodális stílus minden megkereszteltet teljes mértékben be kíván vonni”, és kifejezte reményét, hogy a lelkipásztorok szolgálata gyümölcsöt hozhat, „hogy plébániai közösségeink olyan helyekké váljanak, ahol megtapasztaljuk a velünk járó Feltámadott Úr örömét”.

Tomáš Halík cseh teológus biztatta a plébánosokat, hogy legyenek alázatosak és realisták, Isten jelenlétét lássák a csalódásaikban és a kudarcaikban is:

Amikor Jézus először találkozott leendő apostolaival, fáradt és csalódott halászok voltak, akik egész éjszaka halásztak, de a hálójuk üres volt. Jézus azt mondta nekik: „Próbáljátok meg újra. Menjetek, és eresszétek le a hálótokat!” Jézus ma ugyanezt mondja nekünk: ne essetek kétségbe, ne adjátok fel, próbáljátok meg újra. De újrapróbálkozni nem azt jelenti, hogy megismételjük a régi módszereket és a régi hibákat:

az újrapróbálkozás olykor új és friss módon való próbálkozás kell legyen.

Az ismert cseh teológus szerint a hit gyakran azt jelenti, hogy van bátorságunk elfogadni a titkot:

Isten új, ismeretlen és meglepő jövőként jön hozzánk. Az élő, valóságos Krisztus legyőzi minden zárkózottságunkat, megnyitja lelkünk minden bezárt ajtaját. Lelkét adja nekünk, hogy új utakra vezessen minket.

 

Szükség van az egyháztól sebzettek gyógyítására is

A Kaposvári Egyházmegyében már a püspöki szinódus előtt elkezdődtek a megújulási folyamatok. Az eddigi tapasztalatokról, a szinodális célok gyakorlatba ültetéséről beszélgettünk Varga László püspökkel.

– Hol tart most a Kaposvári Egyházmegye a Ferenc pápa által kijelölt szinodális folyamatban?
– Az jutott eszembe, hogy ha a II. Vatikáni Zsinat megvalósulása 60 évet késett, akkor nem vagyunk elkésve a Kaposvári Egyházmegyében sem. Ha azt nézem, hogy ősszel volt egy szinódusi ülésszak, és még a második ilyen összejövetel előtt vagyunk, akkor nagyon örülök annak, amit eddig meg tudtunk tenni. Úgy döntöttem, hogy először a paptestvérekkel fogom ismertetni a szinódus anyagát. Kétféle formában teszem ezt: egyrészt elküldtem nekik írott változatban a szinódusi összefoglalót, másrészt a rekollekciók, továbbképzések anyagának is ezt választottam. Egy ilyen papi találkozó már megvolt, még három lesz ebben az évben. A rekollekcióban a szinodális egyház arcát vettem alapul, amiből kiválasztottam két témát, amit fontosnak tartottam kiemelni az egyházmegyénk számára. Az elmélkedés két blokkból állt: az egyik a szöveg összefoglaló ismertetése vázlatosan, ahol a hangsúly a szegényeken volt. Utána következett egy spirituális rész, ahol Timothy Radcliffe elmélkedéseiből szemezgettem, kiegészítve a saját meglátásaimmal. Az elmélkedés után szinódust csináltunk hat csoportban.

A csoportvezetők felé az volt a kérésem, hogy mindenkit szólaltassanak meg. Senkit ne engedjenek csendben maradni. Két dolgot nem lehetett: kioktatni a másikat és túl sokat beszélni, hogy legyen idő mindenkire. Nagyon jók voltak a visszajelzések.

Volt három kérdés is, ami alapján lehetett beszélgetni a csoportokban, de persze szabad volt a pálya. Minden további alkalmat így tervezek. A következő rekollekciót májusban tartjuk, aztán szeptemberben és novemberben, de addigra már valószínűleg lezajlik a második, záró találkozója is a szinódusnak. Izgatottan várom, hogy meddig jutunk.

– Hogyan fogadták a paptestvérek a szinodalitás gyakorlatba ültetését?
– Nagyon jó volt – az elmélkedésben külön kiemeltem a félelmet, és erre is reagáltak a paptestvérek. Két nagy aggodalom került felszínre: az első, hogy úgysem fog történni semmi, a másik, hogy történik majd valami. Ezt a két várakozást bontottam ki a félelem és a bizalom mentén. Az igazi ajándék, az igazi remény, ami a félelmet teljesen el tudja venni: az eucharisztikus bizalom. Mit jelent ez? Amikor az utolsó vacsorán minden összeomlani látszott, Júdás elment és pénzért elárulta Jézust, Péter, a főapostol megtagadja esküvel a Mestert, és Jézus nem védi meg őket és önmagát se védi meg, hanem valami olyan ajándékot ad, ami átível a nagypénteken, a nagyszombaton, a húsvéton. Az eucharisztiát adja, és azt mondja, hogy „veletek vagyok minden nap”, és ez a mi reményünk. Ez az, ami megtart bennünket, akármi történik a szinódus kapcsán az egyházban. A legfontosabb, az eucharisztikus remény működik, mert „veletek vagyok minden nap”, és ennek legkézzelfoghatóbb manifesztációja az Eucharisztiában való jelenlét.

– Mi a helyzet a hívő közösségekkel? Milyen csatornákon keresztül érhetők el a szinodalitás üzeneteivel?
– Bízom abban, hogy azok a testvérek, akik nyitottak arra, amit a szinodalitás témájában fölvetettem, a saját egyházközségükben, a találkozásaikkor beszélnek róla. Május végén tartjuk az egyházmegyei napunkat, amikor kifejezetten ez lesz a téma. A képviselőtestületek vezetőit és tagjait is összehívtam erre a napra, nekik is szeretném felvázolni ezt a folyamatot, arra buzdítva őket, hogy próbáljanak bekapcsolódni, beszélni azokról a témákról, amit a szinódus az egyház megújulása, az egyház jövője szempontjából fontosnak tart. Ez a következő lépés.

– Melyek azok a témák a szinódus felvetései közül, amik a legjobban átültethetőek a gyakorlatba?
– Az első a szinodális egyház arca, az első alkalommal ezt bontottam ki magam is részletesen. Nagy újdonság volt számomra a szegényeknek a krisztológiai és a teológiai megközelítése.

Nem egy választható extra a szegényekkel való kapcsolat, hanem ez a küldetésünk. Sokszor fogalmazom meg ugyanezt a paptestvéreknek is, különösen ott, ahol arról panaszkodnak, hogy nem járnak templomba az emberek. Meg szoktam kérdezni: kihalt a falu?

De nem halt ki, mert emberek mindenhol vannak. Öregek, sérültek, betegek… És ha a szegények krisztológiai megközelítését nézzük, akkor ott van, hogy amit ezek közül eggyel tettetek, azt velem tettétek, vagy velem nem tettétek. Ez ennyire egyszerű, erre felé kellene elindulni. A szinódus is megfogalmazza, hogy nemcsak adunk, hanem mi is kapunk ajándékot a szegényekkel való találkozástól. Az a teológiai alapja a szegényekkel való találkozásoknak, hogy Jézus szegény volt. Teljesen szegény körülmények között született, és mindig szegény maradt a működése során. Olyannyira, hogy nem volt hova lehajtani a fejét. A szinódus ezt a teológiai alapot külön kiemeli. Ami szintén közel áll a szívemhez, az a missziós és tanítványi lét, az evangelizáció. Nagyon örülök annak, hogy az II. Vatikáni Zsinat megpróbált válaszolni az idők jeleire az evangélium mentén, megújulást próbált hozni az egyházba. Szent XXIII. János pápa azért imádkozott, hogy a Szentlélek járja át az egyházat, és legyen nyitás, legyen megújulás. Ezt mindegyik zsinat utáni pápa nagyon fontosnak tartotta. Most új formában fogalmazza meg a szinódus ezt a missziót. A tanítványságról Ferenc pápa kijelenti, hogy mindannyian misszionárius tanítványok vagyunk. Mire várunk? Mindenki, aki meg van keresztelve, misszionárius és tanítvány is egyben. Ezt a missziós küldetéstudatot szeretném felébreszteni nemcsak az atyákban, hanem akiket rajtuk keresztül elérünk, mert sajnos úgy tűnik, mintha nem lenne kiválasztottságtudatunk, küldetéstudatunk. A kiválasztottság nem azt jelenti, hogy különb vagyok, hanem azt, hogy küldött vagyok. Nem vagyok különb a többi embernél, de azért lettem kiválasztva, mert küldetést kaptam. Ha ezt felfedezik a katolikusok, akkor elkezdik teljesíteni a küldetésüket, ami nagyon egyszerű: „tegyetek tanítvánnyá minden népet és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit tőlem hallottatok”. Mi fordítva csináljuk: megkereszteljük, oktatásban részesítjük a híveket, de nem tesszük tanítvánnyá őket. Kimarad, ami az első nagy küldetési parancsban ott van: „tegyetek tanítvánnyá minden népet”. Ma nincs hangsúly a tanítványságon, nem feltétele Krisztus követése a templomba járásnak, az egyházhoz tartozásnak. Az evangélium hirdetése ezzel kezdődik: térjetek meg, elérkezett az Isten országa. Bárcsak fel tudnánk, fel mernénk ezt fedezni, és elkezdenénk így élni! Ezért nagyon fontos számomra a szinódusnak ez a nagy témája. Ugyanígy fontos a közösség: amióta 50 éve, a katonaság alatt megtértem, közösségben élek. Nem tudom elképzelni másképpen az egyházat, mint olyat, ami a Szentháromság közösségéből indul ki. Az egyház a közösségek közössége. Szükséges, hogy többen legyenek a tanúk, és közösségben tegyenek tanúságot. Ezért az egyházmegyében minden olyan közösséget, ami elindult, vagy ami a megújulást szolgálja, támogatom, erősítem.

– Milyen közösségekre gondolsz?
– Miközben új utakat is keresünk, már működik az Irgalmasság és az Imádság Háza, ami az evangelizáció, a gyógyítás színtere, aminek a forrása a dicsőítés, a folyamatos ima. Nagyon szeretném, ha 0-24-ben menne. Az Imádság Háza mozgalom olyan felekezetek közötti kezdeményezés, amelynek az a célja, hogy minden nap legyen hangszeres dicsőítés. Jelenleg ott tartunk, hogy minden este van ilyen alkalom, néha két csapat is dicsőít. Napközben is jönnek imádkozók, ki csendesen, ki hangosan, Bibliával vagy hangszerekkel dicsőíti az Urat. Meggyőződésem, hogy ha a forrás működik, akkor minden rendben van. Amióta pap vagyok, folyamatosan ez a tapasztalatom. E forrás akkor vált igazán hozzáférhetővé, amikor elindítottuk a püspökségen az Imádság Házát. Aztán megnyitottuk az Irgalmasság Házát, ahol evangelizáció és gyógyítás is van. Amikor Jézus elküldi a tanítványait, azt mondja, hogy „menjetek és gyógyítsák meg a betegeket, támasszátok fel a halottakat, űzzétek ki az ördögöket és hirdessétek, hogy elérkezett az Isten országa”. Ha ez a kettő együtt van, evangelizáció és gyógyulások, akkor igazán hatékony a küldetés. Az Irgalmasság Háza az evangelizáció és misszió nagy ajándéka számomra. Egy másik intézmény a Fazenda da Esperança közösségi ház – magyarul A Reménység Udvara. Ez egy brazil eredetű közösség, és itt azokat a sérült, sebzett testvéreinket fogadjuk be, akik függőségben szenvednek: drog, alkohol, szex, internet, játék… 160 ilyen ház van a világban. Ferenc pápa azt mondja, hogy tábori kórház az egyház, ezért kellenek olyan helyek, ahol gyógyulhatnak az emberek.

Fontosnak tartom az evangelizáció és misszió szempontjából a szervezetfejlesztést is az egyházmegyében. Keressük azokat az új utakat, módokat, ahogyan segíteni lehet a paptestvéreket, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Olyan struktúráról álmodunk, ami mondjuk 10 év múlva is működőképes, miközben fogynak a hivatások.

Az egésznek a forrása számomra már 36 éve a csendes szentségimádás. Az Irgalmasság Házában nemcsak hangos dicsőítő ima van, hanem csendes szentségimádás is, ezen belül van egy gyóntató helyiség. Hiszek a szentségek gyógyító erejében, ezt meg is tapasztalom, akár a betegek kenetével szolgálok, akár a feloldozással, akár az eucharisztiával. Ez valamikor testi gyógyulást is hoz, nem csupán lelki megszabadulást. A csend gyógyít, spirituális síkon, de nagyon fontos a psziché gyógyítása is. Van 10-15 olyan önkéntes munkatársunk, akik szakemberek: orvosok, pszichológusok, ők is segítenek a gyógyításban. Nemcsak a világ, hanem az egyház is sebzett. Az Irgalmasság Házában ezért az egyháztól sebzettek gyógyítását is célul tűztük ki. Mert nagyon sokan megsebesültek tőlünk, nemcsak a pedofília által, hanem verbálisan is. Az Egyházban ez is jelen van, akár a tekintélyünk rossz használatával vagy a klerikalizmus által. Ezeket a sebeket gyógyítani kellene és lehet is szakemberekkel, imával, kegyelemmel. A szervezetfejlesztéseket már elkezdtük a szinódus előtt, ami csak ráerősített arra, hogy amit csinálunk, az fontos.

(Fotó: Szőke Tibor/Megújul.hu)

– Milyen a jövő egyháza szerinted? Mi a te egyházálmod?
– Semmi új. Legyen olyan, mint a mestere. Legyen szegény, sebezhető és szent, miközben bűnös. Ne nagy akarjon lenni, hanem kicsi. Jézus az eucharisztiában egészen kicsiny. Ott ő a legszegényebb, a legkisebb, a legkiszolgáltatottabb és a legszentebb. Nekem a jövő egyháza igazából eucharisztikus. A mester nem véletlenül így van jelen köztünk. Lehetne másképpen is. Ő a legszegényebb. Nincs semmije, csak a puszta léte, és azt is odaadja. Az eucharisztiában Isten nagyon sebezhető itt, az erőszak világában. Ideteszi magát elénk az Isten, abszolút sebezhetően. A kezünkre adja magát, szó szerint, amikor áldozunk, és azt csinálunk vele, amit akarunk. Nem állít ki a sorból, nem aláz meg, nem oktat ki. Odaadja magát feltétel nélkül: az eucharisztia a legszentebb szentség. Nekem ez az egyszerű egyházképem a jövőre nézve. Hogy mikor lesz ilyen az egyházam, nem tudom, de én ebbe az irányba akarok menni.

– Ferenc pápa azt is mondja, hogy a keresztényeket az Isten Igéjével kell etetni. Mit lehet tenni azért, hogy a testvérek jobban megszeressék a Szentírást?
– Ige nélkül, az Ige ismerete, szeretete, tettekre váltása nélkül nincs evangelizáció. Az eucharisztia és az Ige nemcsak a szentmisében van jelen. Jézus azt mondja, hogy „elrejtettem ezeket a bölcsek és okosak elől”, és a kicsinyeknek nyilatkoztatta ki. Gyakran a tudomány, a teológia bűvöletében élünk – ezeket fontosnak tartom, mert az igazságot ki kell bontani, de oda kell tenni mellé az egyszerűek, a szentek tudományát. Lisieux-i Szent Teréz nem végzett iskolákat, mégis egyházdoktor lett. Úgy beszél Krisztusról, olyan titkokat mond el Istenről, amit a nagy teológusok nem tudnak. Az atomkor szentjének nevezi őt Szent II. János Pál pápa. Az egyszerűek a szívükkel fogják fel a misztériumot, és Jézus ki is mondja a János evangéliumban, hogy „aki szeret, annak kinyilatkoztatom magam”. A megértést megelőzi a szeretet. Ha szeretettel olvasom a Szentírást, egészen mást fogok megismerni belőle, mintha csak elemezni akarnám, vagy tananyagként tekintenék rá. Kell, hogy átjárjon bennünket az Ige, ami a szeretet által lesz élővé. A Szentlélek bárhol tud működni. Ott is, ahol mi azt gondoljuk, hogy nem működhetne. Nem lehet beszorítani egyetlen kategóriába sem a Szentlelket, és ez azt jelenti, hogy az igazságot kimondhatják mások is, nem csak a katolikusok. Mert az Igazság Lelke ott működik másokban is, így valami akkor is igaz lehet, ha nem mi mondtuk. És ez engem csak alázatra tanít. Évekig voltam plébános, és amikor csendes szentségimádást tartottunk, azt mondtam a híveknek, hogy ne beszéljenek, ne imádkozzanak hangosan, hogy ne zavarják a többieket.

Az a fontos, hogy mit mond nekik az Isten, nem az, amit ők mondanak neki.

Döbbenetes volt, ahogy elkezdtek keresztelkedni, gyónni, vagy rendezni a házasságukat, pedig ilyesmiről nem mondtam nekik semmit. Mégis megtörtént, mert a Szentlélek elkezdett működni bennük úgy, ahogyan én nem tudtam volna megtenni. Sorra jöttek hozzám azzal, hogy szeretnének többet tanulni erről, és szeretnék elvégezni a teológiát. Elindult egy folyamat, én meg bátorítottam őket, hogy ismerjék meg az egyház tanítását. Mindezt „csak úgy” elvégezte a Szentlélek, én meg hagytam, nem álltam az útjába.

– Javasolnál még valamit az októberi szinódusi ülésre?
– Az én vágyam az, hogy akármerre haladunk, növekedjen a bizalom és az egység az egyház tagjai között.

Beszélgetőtárs: Szőke Tibor

Nyitókép: Szőke Tibor/Megújul.hu

10 munkacsoport segíti a szinodalitás kritikus kérdéseinek megválaszolását

Március 14-én lépett életbe Ferenc pápa rendelkezése, amely megolajozhatja a katolikus megújulást, egyben meg is hosszabbítja a szinodális folyamat tevékenységét.

Az egyházfő egy idén februárban közzétett dokumentumban rámutat, hogy számos olyan kérdés merült fel a püspöki szinódus XVI. rendes közgyűlésének első ülésszakán, amelyek természetüknél fogva alaposabb teológiai tanulmányozást kívánnak. Ez a jogi és lelkipásztori szempontok megvizsgálását is igénylő szakmai munka a pápa szerint nem végezhető el a második ülésszak folyamán, ezért úgy határozott, hogy a szinódus mellett induljon el egy célzott műhelymunka is.

A munkacsoportok a területért felelős vatikáni dikasztériumokkal együttműködve fognak tevékenykedni,

az összes földrészt képviselő lelkipásztorok és szakértők fogják alkotni a fontos háttérmunkát végző csoportokat.

A munkavégzés szinódusi módszer szerint zajlik majd, ennek felügyeletét Mario Grech bíborosra bízta Ferenc pápa, aki a szervezési feladatokra a Szinódusi Főtitkárságot jelölte ki.

A tanulmányi csoportok a második ülésszak során, 2024. október 2-27. között adnak majd számot a következő hónapok során elért eredményekről,

a tervek szerint 2025 júniusában fogják befejezni a közös munkát.

A tíz munkacsoport az első ülésszak összefoglaló jelentése alapján az alábbi témákat fogja tárgyalni:

1. A keleti katolikus egyházak és a latin egyház kapcsolatainak egyes aspektusai, elősegítve egymás megismerését és a párbeszédet a növekvő migráció és a keleti keresztény közösségek diaszpóráinak kontextusában;

2. A szegények kiáltásának meghallgatása, vagyis mindazoké, akik kirekesztés, abúzus és elnyomás áldozatai, a keresztény közösségen belül is;

3. Misszió a digitális környezetben, mely nem kockázatmentes, de kulcsfontosságú az Egyház tanúságtétele számára a kortárs kultúrában – különös tekintettel a fiatalokra;

4. A papi hivatás ajándékának (a 2016-ban megjelent Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis rendelkezés) felülvizsgálata a missziós szinodalitás távlatában. Szemináriumok és képzési folyamatok, valamint azok kapcsolódása a mindennapi élethez, a liturgikus, teológiai, spirituális és fegyelmi örökség;

5. Egyes teológiai és kánoni kérdések a papi szolgálat specifikus formáival kapcsolatban (például a diakonátus megnyitásának lehetősége a nők számára, ennek teológiai és lelkipásztori tanulmányozása mellett a világiak részvételének megvalósítása, a papi szentségen kívüli egyházi szolgálatok meghatározása);

6. A püspökök, a megszentelt élet és az egyházi csoportosulások közötti kapcsolatokat szabályozó dokumentumok felülvizsgálata a missziós szinodalitás távlatában;

7. A püspök alakjának és szolgálatának egyes aspektusai (különös tekintettel a püspöki jelöltek kiválasztásának szempontjaira, a püspök ítélethozó szerepére, az ad limina apostolorum látogatások természetére és lebonyolítására) a missziós szinodalitás távlatában;

8. A pápai képviselők (nunciusok) szerepe a missziós szinodalitás távlatában;

9. Teológiai szempontok és szinodális módszerek egy közös megkülönböztetésért vitatott doktrinális, lelkipásztori és etikai kérdésekről. A feladat a hagyományos antropológiai, megváltástani és teológiai etikai kategóriák újragondolása azért, hogy világosabban lássuk a szeretet és az igazság közötti kapcsolatokat, híven Jézus életéhez és tanításához, következésképpen lelkipásztori és erkölcstani vonatkozásban is;

10. Az ökumenikus út gyümölcseinek fogadtatása az egyházi gyakorlatban, vagyis az eucharisztikus vendégszeretet kérdése teológiai, kánoni és lelkipásztori szinten, a különböző felekezetű párok és családok tapasztalata, az úgynevezett független keresztény közösségek jelensége, valamint a pünkösdi-karizmatikus mozgalmak újraébredése.

Híradásunk a Vatican News információ alapján készült, a munkacsoportok témáinak magyar fordításánál a Magyar Kurír cikkéhez igazodtunk.

Nyitókép: Vatican Media

Kocsis Fülöp: Teljesítsük a szinodális missziót!

Milyen jelentőséggel bír a szinódus a görögkatolikus egyház számára? Hogyan befolyásolja a szinodalitás a görögkatolikus egyház jövőjét? A kérdésekre a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája válaszol.

– Egyike volt azoknak az egyházi vezetőknek, aki 2023 októberében részt vettek és felszólaltak a püspöki szinódus első ülésszakán. Hogyan készült az eseményre?
– Mint metropolita, hivatalból tagja vagyok a szinódusnak, ezért amikor értesültem az ülés szervezéséről, tudtam, hogy ott leszek. Az első ülésszakot hosszú előkészítő munka előzte meg, amelynek folyamatait végig figyelemmel kísértem. Összehívtam a magyar görögkatolikus egyház püspökeit – a Miskolci Egyházmegye püspökét, Orosz Atanáz atyát, és a Nyíregyházi Egyházmegye püspökét, Szocska A. Ábel atyát – is, hogy közösen gondolkodjunk a szinódusról.

– A szinódus ideje alatt olyan kérdések is előkerültek, amelyekkel korábban nem, vagy csak érintőlegesen foglalkozott a katolikus egyház. Okozott ez valamilyen feszültséget a jelenlévők között?
– Feszültséget nem tapasztaltam. A legrosszabb talán az volt, hogy néhány püspök megkérdőjelezte a szolidáris szinódus hitelességét: a világi személyek jelenléte miatt még az is felmerült, hogy beszélhetünk-e érvényes szinódusról. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy az ülésszak alatt napirendre került LMBTQ-kérdés megosztotta a jelenlévőket. Voltak, akik amellett érveltek, hogy igenis legyünk nyitottabbak a homoszexualitást érintő kérdésekben, és ennek sokan tapsoltak, míg mások elutasítók voltak a kérdéssel kapcsolatban. De

Ferenc pápa mindannyiunkat figyelmeztetett: nem szabad, hogy a média befolyásolja a véleményünket!

Vagyis nekünk az Egyház tanításai alapján kell véleményt alkotnunk, és nem a közvélemény alapján.

– Mi lett a konklúzió?
– Mindenkit be kell fogadnunk az Egyházba, aki kirekesztve érzi magát, a homoszexuálisakat sem lehet kizárni a közösségből. Magam is voltam már olyan helyzetben, amikor azzal szembesültem, hogy homoszexuális személyt kiközösítettek az egyházból, így kiálltam mellette. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy itt nem csupán a homoszexuálisokról van szó, hanem a kisebbségekről is: az Egyháznak gondolnia kell a romákra és a más etnikumból származó emberekre is. Lényeges, hogy ennél a kérdésnél különbséget tegyünk a kisebbségek és az LMBTQ-mozgalom között, és a kisebbségekre igent mondjunk, az LMBTQ-ideológiára pedig nemet. Ezzel kapcsolatban felszólaltam a szinóduson, és arról beszéltem, hogy az LMBTQ-ideológia összeférhetetlen a vallási tanítással, ezért semmilyen szinten nem támogathatjuk azokat, akik ezt az elvrendszert követik.

– Milyen hatást váltott ki a felszólalása?
– Megosztotta a résztvevőket: egyesek egyetértettek velem, üdvözölték a véleményem, mások viszont egyértelműen elutasították.

KOcsis Fülöp

(Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye)

– Hogyan hat a görögkatolikus egyházra, hogy az emberek mintha nyitottabbá váltak volna a keleti vallások iránt? Elképzelhető, hogy ez hatással lesz a hívő közösségek létszámának alakulására?
– Valóban igaz, hogy ma nem a ráció uralkodik a világban. A nyugati emberek szívesen fordulnak a keleti gyakorlatok felé, és be kell látnunk azt is, hogy a keleti egyházak gazdag hagyományaival szemben

a racionális nyugati egyházak nem képesek kielégíteni a modern emberek spiritualitás iránti vágyát. De semmi esetre sem gondolnám, hogy a hívek száma emelkedni fog a keleti egyházaknál.

Gondoljunk például arra, hogy a görögkatolikus egyház magas elvárásokat támaszt a liturgiában, a közösség tagjai nem válhatnak vasárnapi keresztényekké, akik kedvük szerint vesznek részt a liturgiában. Tehát komoly elköteleződésre van szükség, és ez nem vonzó a mai emberek számára, ezért a keleti egyházak sem fognak tömegeket vonzani. A mi feladatunk a görögkatolikus egyház tagjaiként, hogy felkínáljuk a római katolikus egyház tagjainak azt a gazdagságot, amelyet Egyházunk ismer, ahogy Szent II. János Pál pápa is buzdított minket: segítsük, hogy a nyugati egyházak megéljék a keleti egyházak mélységeit.

– Mindezek után, mit vár a szinódus második, egyben záró ülésszakától? Hogyan készíti fel erre a szívét?
– Nem tudom, nem tudhatom, hogy mi fog történni Rómában 2024 októberében. Azt állíthatom, hogy nem a szívemet készítem fel, hanem az egyházamat. A Hajdúdorogi Főegyházmegyében mozgósítottuk a szinódussal foglalkozó csoportokat, hogy teljesítsük a szinodális missziót. Ennek a missziónak része, hogy minden megkeresztelt ember az Egyház tagjának érezze magát, ahogy a tanítás is megfogalmazza. Sajnos gyakran tapasztalom, hogy a hétköznapi emberek úgy gondolják, nem lehetnek az Egyház tagjai, mert ez csak a papokat és a püspököket illeti meg. Pedig

mindenkinek van beleszólása az Egyház alakulásába, a harmincéves dolgozó fiatalnak éppúgy, mint az ötvenéves családfőnek.

A második ülésszakig várom az Egyházam tagjainak válaszait, és remélem, hogy teljesíteni fogjuk a küldetést, amelyre Ferenc pápa hívott mindenkit.

Beszélgetőtárs: Vermes Nikolett

Képek forrása: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket!

Mohos Gábor segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa a magyarországi római katolikus közösség képviseletében vett részt a 16. püspöki szinódus első ülésszakán. Tapasztalatairól, valamint az esemény során elhangzott pápai buzdításokról beszélgettünk.

– Személyesen is jelen volt a szinóduson. Kérem, meséljen az előzményekről! Mikor tudta meg, hogy Ön fogja képviselni közösségünket ezen a rendkívül fontos eseményen?
– A szinódus előtt megközelítőleg egy évvel értesültem a megtisztelő hívásról. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia – mivel létszáma nem haladja meg a 25 főt – egy résztvevőt delegálhatott, és a püspök testvérek engem jelöltek erre a feladatra. Személy szerint nagy lehetőségként tekintettem a részvételre, hiszen ilyen módon újra bekapcsolódhattam egy világegyházi eseménybe. Ma is szívesen emlékszem vissza életem első világegyházi élményére, amikor harmadéves szeminaristaként Rómában folytathattam tanulmányaimat a Pápai Gergely Egyetemen, ahova több mint száztíz országból érkeztek hallgatók. Hatalmas ajándék megtapasztalni, hogy egy kulturálisan sokszínű világegyház tagjai vagyunk, akiket összeköt a Jézus Krisztusba vetett közös hit. Ez tapintható volt a szinódus ideje alatt is, ugyanis – annak ellenére, hogy néhány kérdésben alapvető véleménykülönbség volt köztünk – közös hitünk révén mély egységben voltunk egymással.

– Volt alkalma szentmisét bemutatni Ferenc pápával?
– A nyilvános szentmisék során volt lehetőségem koncelebrálásra, de a magánmiséin nem vettem részt. Kegyelmi időszak volt ez, és szívesen emlékszem vissza arra, hogy a szinódust megelőző hónapokban plébánosként, a magyar püspöki karral is volt alkalmam fogadni Ferenc pápát a Szent István-bazilikában.

Magyar papok közös szentmiséje 2023. október 8-án, a szinódus idején a vatikáni magyar kápolnában (Forrás: Vatican News)

– Sokan egészen új egyházi “műfajként” tekintenek a szinódusra. Valójában milyen múltra tekint vissza?
– A II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban Szent VI. Pál pápa alapította meg a püspöki szinódus intézményét. Éppen ezért

nem új dologról van szó, hanem egy olyan intézményről, amely több mint ötven éve működik, és rendszeres időközönként ülésezik.

Meg kell említeni a rendkívüli szinódusokat is, mint amikor Szent II. János Pál pápa idején a kétezredik nagy jubileumi évre készülve földrészenként is szerveztek püspöki szinódust. Az intézmény közel fél évszázada ismert, tehát nem újdonság, ellentétben azokkal a módosításokkal, amelyeket maga Ferenc pápa kezdeményezett az utóbbi években. Korábban jól körülhatárolt kérdéseket tárgyaltak a püspöki szinódusok alatt, mint a papnevelés, a püspöki szolgálat, az ifjúság, a család, vagy egy-egy földrész konkrét kérdései. A szinodalitás ennél általánosabb téma, amely bizonyos értelemben az egész egyházat érinti, ezért Ferenc pápa úgy döntött, hogy immár világi személyek is részt vehetnek a szinóduson, szavazati joggal – egészen pontosan hetvenen csatlakoztak így hozzánk. Érthető, hogy ez a változtatás sok kérdést vetett fel, többek között azt, hogy ezentúl is püspöki szinódusnak, vagy Isten népének szinódusaként fogjuk nevezni az eseményt? A Vatikán határozottan kijelentette, hogy ezentúl is püspöki szinódusnak nevezzük, de vitathatatlan, hogy több tekintetben megváltozott.

– Tehát a megújulás nem most kezdődött?
– A szinódus a II. Vatikáni Zsinat gyümölcse. A megújulás folyamatosan zajlik, és nem a teljes átalakulás a cél, hanem az, hogy Isten népeként – ahogyan 2000 éve a történelemben – ezután is úton legyünk. Emlékezzünk, hogy az 1960-as években létrejött az új misekönyv, majd a latin helyett népnyelven kezdtek szentmisét celebrálni. 1983-ban megjelent az új egyházi törvénykönyv, amely a zsinati változtatásokat volt hivatott átültetni az egyházi törvénykezésbe. Később, 1992-ben Szent II. János Pál pápa kiadta A Katolikus Egyház katekizmusát. Ezek a változások mind részei voltak annak, hogy a II. Vatikáni Zsinat döntései megjelenjenek a gyakorlatban. De szeretném megemlíteni a pápai enciklikák fontosságát is az utóbbi évtizedekből, amelyek az Egyház tanításait fogalmazzák meg a mai korban, mint alapvető hitbeli vagy szociális kérdésekre irányuló enciklikák. A haladás nem most kezdődött – mi már kétezer éve járjuk ezt az utat. Nem a nulláról kellett elkezdenünk, ahogy a civil világban olyan gyakran előfordul. Illetve

az Egyházunkat nem mi, emberek újítjuk meg, hanem a Szentlélek. Az októberi szinódus központi gondolata is ez volt: figyeljünk oda a Szentlélekre!

A gyakorlatban ez nagyon szépen és jelenvaló módon valósult meg azáltal, hogy a felszólalások között időről időre imádkoztunk, valamint minden új szakasz előtt részt vettünk egy közös szentmisén a Szent Péter-bazilikában. Maga Ferenc pápa is hangsúlyozta, hogy itt nem az emberi szempontjainkat ütköztetjük, hanem a Szentlélek sugallataira nyitottan tárgyalunk egyes kérdéseket. Meg kell értenünk, hogy a megújulás nem megy a Szentlélek nélkül.

Mohos Gábor

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Mohos Gábor segédpüspök 2023. szeptember 30-án a Szent Péter téren, a szinódust felvezető Together programon (Fotó: Szefcsik Boldizsár)

– Mit üzen ezen kívül a szinodalitás?
– Felmerült, hogy mennyire tudunk egységes közösséget alkotni, meghallgatni egymást, figyelni egymásra? Ferenc pápa erre szerette volna felhívni a figyelmet a szinodalitás szóval, amelyet még sokan ízlelgetünk. Személy szerint az Apostolok Cselekedetein keresztül tudom leginkább megragadni a jelentését, amikor a legelső hívő közösségről azt olvassuk, hogy egy szív és egy lélek volt minden hívő (vö. ApCsel 4,32), de ez nem zárta ki, hogy a közösségnek legyenek vezetői. Ugyanitt olvassuk, hogy az apostolok voltak a közösség gazdasági és lelki vezetői, és ezt a hívők elismerték (vö. ApCsel 4,34). Az apostolokat pedig maga Jézus Krisztus választotta ki, és kegyelmi többlettel ajándékozta meg őket – nem a képességeik alapján emelt ki egyes személyeket, nem azt nézte, hogy ki volt jó szónok, jó vezető, ki ismerte jól az ószövetségi írásokat. Az apostolok között volt halász és vámos is, akiket olyan kegyelemmel ruházott fel Jézus Krisztus, amely alkalmassá tette őket arra, hogy természetfeletti támogatással vezessék az Egyházat. Látni kell, hogy ez mind a mai napig így van, a püspökök ugyanezzel a különleges kegyelemmel felruházva végzik a szolgálatot az Egyházban. Nem azért, mert sokkal jobban értik a teológiát, vagy mert jobb szónokok lennének, hanem azért, mert Isten erre hívta őket, minket.

– A statisztikák alapján csökken a katolikus hívek száma. Hogyan látja, a szinódusnak lehet szerepe a folyamat megállításában?
– Érdekes kérdés, hogy milyen oldalról vizsgáljuk ezt a statisztikát. Mert bár Európa-szerte sajnos valóban arról tanúskodnak a felmérések, hogy fogy a katolikus hívek száma, viszont a világ más részein egyre többen csatlakoznak a Katolikus Egyházhoz, miközben a papok száma stagnál. Vegyük például Afrikát vagy a Távol-Keletet, ahol dinamikusan növekvő közösségek működnek. Hogy a szinódus erre milyen hatással lesz? Még nem tudjuk megmondani. Érdekes volt, amikor maguknak a szinódusi titkárság vezetőinek tették fel ugyanezt a kérdést, ők csak a következő választ adták: ezt mi sem tudjuk, hiszen a Szentlélek vezet minket – ha mi előre megterveztük volna, akkor nem hagytuk volna szóhoz jutni a Szentlelket.

A megújulás lényege, hogy nyitottak legyünk Istenre, Ő az, aki megújít,

Ő az, aki kreatív módon érint meg bennünket, és felszínre hozza a bennünk lévő kreativitást.

Beszélgetőtárs: Vermes Nikolett

Nyitókép forrása: Magyar Kurír