A Bécsi Főegyházmegye munkatársa az egyház szívében beszélgetett a Megújul.hu nagykövetével. A pasztorálteológussal október 15-én készült interjút a szerző hozzájárulásával közöljük magyar nyelven.

Rómában, őszi déli napsütésben a csendes Campo Santo Teutonicon keresünk menedéket Csiszár Klárával. A szinódus félidejénél tart, és a reális elvárások kérdése egyre sürgetőbbé válik. Az egyetemi tanár, oktatásért és kutatásért felelős rektorhelyettes „belső hullámvasútként” írja le benyomásait. Ebben a beszélgetésben megosztja reményeit és meggyőződéseit az egyház jövőjével kapcsolatban.

– A szinódus már két hete tart. Milyen érzéseket és reményeket kelt ez Önben?
– Az elmúlt napokban többször használtam a hullámvasút képét. Az érzelmi feszültség folyamatosan jelen van – néha fenn vagyok, néha mélyponton. Nem könnyű találkozni a különböző hangokkal és nézőpontokkal, miközben mindig ott van a kérdés a fejemben: hová vezet minket ez az út? Mindazonáltal reményt merítek az itt közreműködő emberek elkötelezettségéből. Sokan feláldozzák az idejüket, és készek bátran új utakat keresni az egyház számára. Ez azt mutatja számomra, hogy minden különbség ellenére van egy erős közös alap.

– Ezúttal másképp érzi magát, mint a korábbi szinódusi ülésszakon? Más a légkör a csoportban?
– Abszolút. Már az összejövetel elején érezhető volt a különbség. Nem idegenként jöttünk össze; jól ismertük egymást. A teológusok csoportjában jó volt újra ismerős arcokat látni. Sok püspökkel is újra találkoztam a világ minden tájáról, és ez ismerős érzést ad. Ez az ismeretség szilárd alapot teremt a munkához. De persze két hét után az ember érzi a nyomást is.

Egyesek nagy, gyors változásokat akarnak, mások nem. De az a benyomásom, hogy kialakulóban van egy „okos közép”, amely azt mondja: „Jöjjünk össze, és járjuk együtt az utat”.

Ehhez idő, türelem és bátorság kell.

– Az ilyen csoportokban szinte elkerülhetetlenek a konfliktusok. Milyen frontok alakulnak ki? Le tudná írni részletesebben a csoportokat?
– Nem könnyű erre válaszolni, de nagyjából három csoportot látok. Az első nem akar semmilyen változást, ragaszkodik a régi elképzelésekhez. A második csoport konkrét döntéseket és gyors reformokat vár. Ők többet akarnak, mint amit ez a testület el tud érni, hiszen itt nem közvetlen döntéshozatalról van szó. És van egy növekvő csoport a középen, amely nyitott és tanulni akar, ezért átfogó képet alkot a kérdésekről. Ez a csoport gyakran közvetítőként lép fel és levezeti a feszültségeket, ami segít hidakat építeni és leküzdeni a „buborékos” szemléletet.

– Az egyházi szolgálat és a nők szerepe gyakran vitatott kérdés. Ez itt is így van?
– A szolgálat és a nők szerepének kérdése folyamatosan napirenden van, de ezt sokan félreértik. Nem hiszem, hogy most teológiai vitákra van szükségünk, inkább egy tágabb keret szükséges ahhoz, hogy újragondoljuk a nők szerepét az egyházban.

A következő hetekben nem fogunk női diakónusokat felszentelni, de ez nem jelenti azt, hogy a kérdés lekerül az asztalról. Arról van szó, hogy a nőket vezetői pozíciókba hozzuk és láthatóbbá tegyük őket.

Ehhez türelemre és bátorságra van szükség, hogy a szolgálatot mélységében újragondoljuk, és a nőket bevonjuk a döntéshozatali folyamatokba.

– Ön gyakran említi a sensus fidei-t, a hívők hittudatát. Milyen jelentősége van ennek a szinóduson?
– A sensus fidei a szinódus alapszólama. A II. Vatikáni Zsinat közelebb hozott minket ehhez a fogalomhoz, ez most a munkánk teológiai alapja. Arról van szó, hogy meghallgatjuk a híveket, tiszteletben tartjuk az észrevételeiket. Gyakran kérdezték tőlem, hogy bizonyos püspökök, akik szigorúbb álláspontot képviselnek, hitelesen képviselik-e a híveiket. Bizonyos esetekben igen. És ez óriási alkalmazkodóképességet igényel. A romániai egyház nem olyan, mint az ausztriai. Ott nem tarthatok ugyanolyan előadásokat, amilyeneket Bécsben tartanék, mert mások az igények, más a kulturális kontextus.

– Lát a szinódusban a közösségek önszerveződésére vonatkozó aspektust is?
– Igen, mindenképpen. Linzben például már sok közösség önmagát szervezi. A laikusok egyre több felelősséget vállalnak, és emlékeztetnek minket arra, hogy a keresztség által mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy aktív szerepet vállaljunk az egyház építésében.

Nem várhatjuk többé, hogy a felszentelt személyek formálják számunkra, helyettünk az egyházat.

A szinodalitás azt is jelenti, hogy státuszunktól függetlenül mindannyian felelősséget vállalunk.

– Úgy tűnik, hogy a linzi esemény is befolyásolta ezt a dinamikát. Mit ért el az ottani találkozó?
– Linz valóban fordulópont volt. Sokakkal volt lehetőségünk személyesen találkozni, kapcsolatokat építeni. Ez elmélyítette a bizalmat, ami itt, Rómában is érezteti hatását. Az emberek közelednek egymáshoz és nyíltan beszélgetnek, még akkor is, ha bizonyos témákban nem értenek egyet. Linz lehetőséget teremtett arra, hogy emberként találkozzunk, és ne csak mint teológusok vagy püspökök, akiknek rögzült álláspontjuk van. Ez erősíti az együttműködést, megkönnyíti a hídépítést.

– Mit várhatnak az osztrák hívek ettől a szinódustól? Vannak-e konkrét kezdeményezések, amelyeket haza lehet majd vinni?
– Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak, függetlenül attól, hogy hol a helyünk az egyházban, le kell fordítanunk a szinódus üzenetét a magunk nyelvére. Számomra személy szerint ez azt jelenti, hogy a teológiai karon betöltött szerepemben intenzívebbé teszem az együttműködést a különböző emberekkel, és sokféle személy bevonásával irányítom a fakultást.

Be kell fejezni az úgynevezett „one-man-show”-mentalitást, amely még mindig uralkodik az egyház egyes struktúráiban.

Minden közösségben fel kell tennünk magunknak a kérdést: valóban mindenki képviselteti magát? Van-e hangja a menekülteknek, a fogyatékkal élőknek, a fiataloknak? És ha felismerjük a hiányosságokat, akkor törekednünk kell arra, hogy bevonjuk őket, akkor is, ha ez gyakran kényelmetlen. De ez szükséges ahhoz, hogy szinodális egyházzá váljunk.

– Mi a benyomása, képes ez a szinódus kontinentális szintű változást kezdeményezni?
– Nagyon remélem. Arra számítok, hogy a szinódusi törekvéseket úgy fogjuk megerősíteni, hogy kontinentális szinten és a püspöki konferenciák szintjén folytatjuk őket. Ha a szinódus jól működik, akkor nem szabad, hogy Rómára korlátozódjon, hanem folytatódnia kell a helyi egyházakban. Van egy logikus íve ennek a folyamatnak, amely arra épít, hogy fontos a visszacsatolás. A konkrét döntéseket a kontinensek szintjén, és a püspöki konferenciák szintjére kell meghozni, mielőtt azok a helyi egyházakba kerülnének. Ez erősíti majd a szinodális egyházat, és akkor a hívek világszerte azt érezhetik, hogy az ő szempontjaikat is meghallgatják, figyelembe veszik, így azok mentén épül az egyház.

Beszélgetőtárs: Georg Schimmerl

Magyar fordítás: Kiss Edina