Tag Archive for: társadalom

„Hidakat kell építenünk, nem ellenségeket keresnünk”

Philippe Lamberts keresztény politikusként a szinódust felvezető Together nevű program során a világ előtt álló kihívásokról beszélgetett ifjú hívőkkel. Az esemény után válaszolt a megujul.hu kérdéseire.

– Rómában beszélgetünk, egy olyan műhelymunka után, amelynek során fiatalok az Ön segítségével kerestek válaszokat az Európa jövőjét és a kereszténység jövőjét érintő kérdésekre. Milyen benyomásokat szerzett ezen az alkalmon?
– Figyelemre méltónak tartom, hogy ezek a fiatalok tökéletesen tisztában vannak a világ társadalma előtt álló kihívások komolyságával, világosan látják, hogy a veszélyek korát éli most az emberiség. Ugyanakkor épp azért jöttek Rómába, erre a rendezvényre, mert erős remény él bennük. Alapvető tapasztalat az ilyen műhelymunkák során, hogy megerősödhetünk abban, hogy nem vagyunk egyedül. Nem arról van szó, hogy én egyedül kényszerülök szembesülni a XXI. század kihívásaival, hanem mi mind, együtt állunk szemben ugyanazokkal a problémákkal. Az a tény, hogy együtt vagyunk – amire a program elnevezése, a „Together” is utal –, erőt és reményt ad mindannyiunknak. Az, hogy beszélhetünk egymással, meghallgathatjuk egymást, már önmagában annak a reményét ajándékozza nekünk, hogy nem vagyunk tehetetlenek. A műhelymunka résztvevőinek többsége az Európai Unió országaiból érkezett, és az fogalmazódott meg a hozzászólások kapcsán, hogy

rendelkezünk egy közös intelligenciával, kreativitással, ezáltal képesek lehetünk kezelni mindazt, amivel Európa most szembesül.

De ott van a szívekben a félelem is: a klímaváltozástól indulva eljutottunk a demokrácia állapota miatti aggályokig. A demokrácia hajtóereje a bizalom: az embereknek meg kell bízniuk egymásban, az őket képviselők rendszerében. Európában ma a bizalom beteg állapotban van. Ahol pedig megfogyatkozik a bizalom, ott növekszik a feszültség. Még rosszabb a helyzet, ha bizonyos politikusok szándékosan növelik a feszültséget, mondván, ő ellenség, benne ne bízz meg, ne bízz Brüsszelben, ne bízz a szomszédodban. Ezek a politikusok olajat öntenek a létező feszültségek tüzére, ami súlyosan rombolja a demokráciát. Azok a fiatalok, akikkel most beszélgethettem, változtatni szeretnének ezen a bizalomhiányos helyzeten, ami reményt ad számomra.

Fiatalok faggatják Philippe Lamberts keresztény politikust 2023. szeptember 30-án Rómában

– A demokrácia párbeszédre, egymás meghallgatására, együtthaladásra épül. Ezzel szemben Magyarországgal együtt számos európai országban érzékelhető a társadalom belső széthúzása, egyre jellemzőbb a közös dolgok higgadt megtárgyalása helyett az érzelemtől fűtött, indulatos kommunikáció. Egyre több nemzeten belül társadalmi háborúk zajlanak, egyre szélsőségesebb irányzatok kerülnek hatalmi pozícióba. Hogyan tud választ adni a kereszténység erre a jelenségre?
– Teljesen egyetértek Önnel: rémisztő látni az európai közélet radikális polarizációját, ami arra épül, hogy aki nem ért velem egyet, az az ellenségem. A másként gondolkodók ellenségként kezelése erőszakhoz, háborúhoz vezet. Lehet, hogy csak szavak háborúja ez, vagy kulturális csatározás, de attól még háború. Még jobban elszomorít, ha egy ilyen háborúskodást az úgynevezett „keresztény Európa” megvédése nevében folytat valaki. Keresztényként ennek épp az ellenkezőjére kaptunk meghívást: hidakat kell építenünk. Nem az a küldetésünk, hogy ráerőltessük másokra „az egyetlen igazságot” – a valódi igazság birtoklása nem privát privilégium, az igazság megismerése kollektív intelligenciát igényel –, hanem fel kell kínálnunk mások számára azt a részét az igazságnak, amit ismerünk. Ehhez pedig kapcsolatban kell lennünk egymással, nem pedig démonizálni a másikat. A szélsőjobboldali pártok említett erősödése kapcsán az jut eszembe, hogy különösen veszélyes, amikor valakik bizonyos emberi jogokat meg akarnak tagadni honfitársaiktól ezzel együtt sok ilyen politikust tisztelek, kapcsolatba tudok velük lépni, van mondanivalójuk számomra, és én is meg tudom velük osztani a gondolataimat, tanulhatunk egymástól. Ezért fontos, hogy meg tudjuk hallgatni egymást. A világ rendkívül összetett, fontos kérdések tornyosulnak előttünk, és sem egyetlen személy, de egyetlen politikai család sem rendelkezik az összes helyes válasszal ezekre a dilemmákra. Aki ilyet állít, nem mond igazat. Hiába vagyok jó ideje járatos a politika világában, tisztában vagyok vele, hogy nem tudok mindenről mindent.

Keresztényként az a feladatom, hogy példát mutassak a másikra való odafigyelésemmel, a másként gondolkodóktól való tanulással, és a másokkal közös munkálkodással a megfelelő megoldások megtalálásában.

A menedékkérők sokasága, a migráció, a klímaváltozás, a demokrácia fenntartása, megannyi szociális kérdés – ezek mind komplex témakörök. Meggyőződésem, hogy kizárólag a kollektív bölcsesség adhat megfelelő válaszokat. Miután a keresztényeket a tetteik alapján lehet felismerni, aki kereszténynek gondolja magát, közben a társadalom megosztásán fáradozik – számomra ez jelentős ellentmondásnak tűnik.

Ott szokott ülni az Európai Parlamentben a belga képviselő

– Mit gondol a Ferenc pápa által meghirdetett szinodális folyamatról, különösen a fiatalok, a jövő egyháza vonatkozásában, tekintettel azokra a hangokra, amelyek szerint úgysem hoz majd nagy változást a most zajló szinódus?
– A szinodalitás azt jelenti, hogy együtt haladunk egy közös cél felé. Erre a közéletben, a politika világában is nagy szükség van, hiszen mindannyian érintettek vagyunk. Nem jó, ha a megoldásokat odafentről diktálja valaki. Erre tesz kísérletet Ferenc pápa a katolikus egyházban, szerintem nagyon is komolyan vágyik a megújulásra, miközben kétségtelenül van rá esély, hogy nem jár majd sikerrel a kezdeményezése. Erős remény él bennem, hogy igenis változást hoz az egyházban ez a szinódus. Tisztában vagyok vele, hogy még a katolikus egyházon belül is vannak olyan hangok, és igencsak erősek, amelyek ellenségesek a pápával szemben.

Kétségkívül ijesztően hangozhat némelyek számára, hogy hamarosan már nem felülről lesznek diktálva a megoldások. Ezek az emberek jellemzően hatalmi pozícióban vannak, és hozzászoktak, hogy fentről diktálnak másoknak.

Megértem ezeket az embereket, nagyon emberi tulajdonságról van szó, sokan szeretnek ragaszkodni a meglévő hatalmukhoz. De ezt el kell tudni engedni. A szinodalitás nem a hatalomról szól, hanem a megoldások közös kereséséről. Nagyon kedvelem azt, ahogy Ferenc pápa igyekszik kitárni az ajtót, az ablakokat, hogy friss levegő áradjon be az egyházba. Már a Laudato si’ enciklika által is rengeteg embert képes volt megmozgatni, még azokat is, akik valamiért elhagyták az egyházat. Bízom benne, hogy pápasága további hasonló ajándékokat tartogat számunkra.

– Ahogy egy konklávé előtt jó idővel megindul a tippelgetés az új pápa személyére, a mostani szinódus esetében is csak úgy sorakoznak az elvárások, hogy min kellene változtatni: visszaélések felszámolása, kötelező cölibátus feloldása, nők pappá szentelése… Ön mit vár a mostani tanácskozásoktól, milyen változásra lenne a legnagyobb szüksége a katolikus egyháznak?
– Az az alapvető reményem, hogy a katolikus egyház az egyazon szervezeten belüli élő, gyümölcsöző párbeszéd jó példáját mutathatja fel az emberiség számára. A konkrétumok terén figyelembe kell venni, hogy az egyház olyan intézmény, amit emberek alkotnak, akik esendőek, akik közül némelyek elkövettek bűncselekményeket. Ahhoz, hogy az egyházra újra megbízható szervezetként tekintsen a világ, az első lépés a valóság feltárása, beismerése: igen, az egyház tagjai elkövettek bűncselekményeket, ezeket a tetteket pedig elfedte, eltussolta az egyház intézményrendszere. Akkor fognak az egyházra hallgatni az emberek, ha ez a beismerés megtörténik. Az egyháznak szembesülnie kell a múltjával. A második fontos lépés a felelősség megosztása az egyház tagjai között. Eddig minden a nőtlen, férfi, pappá szentelt egyháztagok kezében összpontosult. A dolgok nem működhetnek így tovább, mint ahogy nem is volt mindig kötelező a cölibátus a papok számára az egyház történelmében. Az tehát a reményem, hogy a jövőben képesek leszünk jobban osztozni a feladatokon a közösségeinkben. Az már csak a személyes kiegészítésem, hogy nem látom indokoltnak sem a cölibátus fenntartását, sem a nők pappá szentelésének tilalmát.

Ha több felelős pozíciót töltenének be a nők – és most a világ társadalmának a feléről beszélünk –, szerintem sok problémára hamarabb megoldást találnánk.

Persze nem tudom, milyen változások fognak megvalósulni, de ne feledjük, hogy az egyház nem csupán hívek közössége, hanem intézmény is, aminek hitelességre van szüksége. Bármilyen változás akkor lesz gyümölcsöző, ha nem felülről diktálják, hanem közösen munkálkodunk rajta. És máris visszajutottunk a szinodalitáshoz. Nem hiszek benne, hogy mindenre csak egyetlen jó megoldás létezik. Az egyház a társadalomban létezik, a társadalom pedig sokszínű. Ferenc pápa is arra hív, hogy lehetőséget lássunk ebben, ne problémát. Példának okáért nincs külön német egyház, ami más nemzetek egyházi közösségei nélkül működhet. Ami egységes mindannyiunk számára, erősebb, mint amiben esetleg különbözünk. Az egységünk pedig a Krisztusba vetett hiten alapul, és mindazon, amit tanított számunkra, és ahogyan közöttünk élt. Kereszténységünk forrása a hitbeli elkötelezettség, a remény, annak felismerése, hogy minden ember Isten teremtménye, és létező különbözőségeink mellett ugyanazzal az emberi méltósággal rendelkezünk.

A fiatalok változtatni szeretnének…

– Mit üzenne a katolikus egyház előtt álló változások kapcsán akár azoknak, akik eltávolodtak az egyháztól, akár azon elkötelezett egyháztagoknak, akik ódzkodnak a változásoktól?
– Egy másik pápától, II. János Páltól idéznék számukra egy üzenetet: ne féljetek! Bízzatok! Az emberiség rengeteg kreatív erőforrással rendelkezik, amikkel akár ártani, akár sebeket gyógyítani is lehet. A félelem soha nem jó üzemanyaga a tetteinknek.