Ferenc pápa felhívására szinodális 
egyházzá válni – erről szól ez az oldal

Megújulni jó. Benne vagy?

Kövesd a szinódus eseményeit, és tegyél velünk közösen a szinodális egyházért!

Szinodalitás Magazin

„Európa soha nem volt keresztény”

A Ferenc pápa által a közelmúltban kinevezett belgrádi érsek egy interjúban számos határozott kijelentést tett. A verbita misszionárius szerint a beteges konzervatívozás-liberálisozás összeegyeztethetetlen Jézus tanításával, az egyházi kommunikációban is változást sürget.

A jövő egyháza nem fentről bíráskodó szervezet

A francia származású Nathalie Becquart xaveriánus nővér a korábban csak püspökök részvételével zajló, immár laikusok, nők felé is nyitott szinódus altitkára. 2023 júliusában készült videóinterjúját magyar nyelven tesszük közzé.
Csiszár Klára köszöntője

Csiszár Klára köszöntője

Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy megoszthassuk mi is az egyház fejlődésével, a krisztusi örömhír tolmácsolásával kapcsolatos vágyainkat, kérdéseinket, és bekapcsolódhassunk abba a szinodális megújulási folyamatba, ami immár két éve tart, és egy újabb fontos állomáshoz érkezik.

Mit jelent a szinodalitás?

Ha ismeretlenül hangzik a fogalom, nem meglepő: az egész nyugati keresztény világ – köztük Magyarország – társadalmai ezekben az években fedezik fel, ízlelgetik azt a kifejezést, amelynek jelentése a keleti kereszténység számára jól ismert szemlélet és gyakorlat.

A szinodalitás tükörfordítással „zsinatiságot” jelent, és ebből már felismerhető, hogy valamiféle közösségi dologról, gondolatok megosztásáról van szó.

A szinodalitás Ferenc pápa egyházfői szolgálatának központi hívószavává vált, és az egyházi szervezet és az egyházi gondolkodásmód átformálását jelenti a klerikális, felülről diktált, előíró módszertan felől a párbeszéden, egymás meghallgatásán alapuló, ténylegesen közösségi egyházkormányzás felé.

Ez a megújulás nem jelent demokratizálódást, hiszen a döntéseket továbbra is a felszentelt pásztorok hozzák majd meg, de minden megkeresztelt egyháztag szavának meghallgatására törekedve.

A szinodalitás nem jelenti a katolikus tanítás újraírását sem: ez a remélt változás a szívekben, fejekben való fejlődési folyamatként értelmezhető, amely a hitélet aktivitását, egyben a kereszténység megélésének hitelességét eredményezheti.

A szinodalitás valóra váltásának céljával hirdette meg Ferenc pápa a 2021-2024 közötti szinodális folyamatot, amely a helyi kisközösségek, a hívek véleményének összegyűjtésével kezdődött, majd nemzeti, később kontinentális szinten folytatódott, hogy két vatikáni ülésszakon, 2023 októberében, majd 2024 októberében a szinodalitásról szóló Szinódus tagjai fogalmazzanak meg tanácsokat, fejlesztési javaslatokat Ferenc pápa számára.

A szinodalitás maga is egy fejlődő fogalom: azt fogja jelenteni, amit megvalósítunk belőle. Élet van benne.

„A szinódus párbeszéd a megkereszteltek között, az Egyház tagjai között az Egyház életéről, a világgal folytatott párbeszédről, az emberiséget ma érintő problémákról.”

– Ferenc pápa

A megujul.hu nagyköveteinek köszöntője

Dr. Német László
a Belgrádi Főegyházmegye érseke,
a szinodalitásról szóló szinódus tagja

Ez a meghívás mindenkinek szól

“Megszokott látvány a templomtorony a legtöbb településen, szoktunk látni keresztet falon, nyakláncon… Hozzászoktunk, hogy az egyház jelen van valahol, körülöttünk. De vajon mit kezdjünk vele? Benne vagyunk-e? Ideje feltenni olyan fontos kérdéseket, hogy kik azok a katolikusok, miként vagyunk mi egyház, vajon nem váltunk-e némely szokások rabjává, képesek vagyunk-e utat mutatni a toronyirányt haladni vágyóknak?

A szinodalitást – ahogy magát a szó jelentését – még tanuljuk, ízlelgetjük, de a szándék világos: ideje van a szívünk mélyén sokasodó fontos kérdések megfogalmazásának, a közös válaszkeresésnek, leginkább az együtthaladásnak. A megujul.hu honlap azért jött létre, hogy a Ferenc pápa által kezdeményezett világméretű párbeszédnek, egymás meghallgatásának hasznos eszköze legyen, s hírt adjon mindarról a sok lelki kincsről, ami beszélgetéseink, válaszkeresésünk során felszínre kerül. Ebből az együtthaladásból senki nincs kizárva: bárki hozzátehet, rákérdezhet, javasolhat.

Mindenkit buzdítok, aki erre a honlapra ellátogat, hogy tájékozódjon, kérdezzen, szóljon hozzá, legyen a megújulás helyi apostola. Formáljuk együtt a jövő egyházát!”

Prof. Dr. Csiszár Klára
pasztorálteológus, tanszékvezető professzor,
a szinodalitásról szóló szinódus szakértője

Újuljatok meg lelketekben és gondolkodástokban! (Ef 4,23)

„Nem tudjuk még pontosan, mit hoznak a következő hónapok, évek, de azt biztos, hogy fontos hittapasztalatok, Isten-élmények, egyházzal kapcsolatos vélemények, gondolatok kerülnek felszínre, amelyek kétségtelenül már ma elkezdik formálni a jövő kereszténységét. Egy olyan térré szeretne változni az egyház ebben a megújulásban, ahol az ember fellélegezhet, fejlődhet és megtalálhatja azokat az útmutatókat, melyek segítségével saját maga és rábízottjai számára jó döntéseket tud hozni. Ebből a kalandos közös utazásból ki lehet ugyan maradni, de nem érdemes.

Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy megoszthassuk mi is az egyház fejlődésével, a krisztusi örömhír tolmácsolásával kapcsolatos vágyainkat, kérdéseinket, és bekapcsolódhassunk abba a szinodális megújulási folyamatba, ami immár két éve tart, és egy újabb fontos állomáshoz érkezik.”

Fohász a jövő egyházáért

Fiatal szívű Jézus,
eléd hozzuk annak vágyát és reményét,
hogy új lendületet adhatsz az egyháznak,
kaput tárva a fiatalok számára
a szinodalitásról szóló szinódushoz való csatlakozás felé.

Segíts nekünk kereső szívükhöz társulva olyan utat találni,
ahol választ kaphatnak aggodalmaikra, vágyaikra,
küzdelmeikre és sebeikre.

Szeretnénk, ha több szóhoz jutnának Egyházadban
az evangélium örömhírének hirdetésében,
nyitottan a Szentlélek szavának felismerésére.

Taníts bennünket, hogyan kísérjük, vezessük őket,
szabadon hagyva számukra annak lehetőségét,
hogy kreatívan, merészen új ösvényeket fedezzenek fel.

Ajándékozd nekünk annak kegyelmét,
hogy osztozni tudjunk velük az életben,
ünneplésben, éneklésben,
és odafigyeljünk hiteles vallomásaikra.

Segíts, hogy minden velük való közösségi találkozásunk során
úgy érezzük, az élet Istenével találkozunk.

Ámen!

Az ima eredeti, angol nyelvű szövege itt érhető el.

Egyházálmok

Te milyennek látod a jövő Egyházát? Miben van szüksége változásra? Mire fektetnél nagyobb hangsúlyt, annak érdekében, hogy még több emberhez elérjenek tanításai? Írd meg nekünk ötleteit, véleményed. Mondd el röviden, neked mi az Egyház álmod?

1 comment(s) need to be approved.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Kárpáti Gábor

    A jövő egyházát Krisztust követőnek szeretném látni. Mint "intézmény" aligha lehet tökéletes bármikor is. Tökéletes egyedül Jézus Krisztus. Ő legyen az egyház feje. Hívő, pápa, püspök és bárki csak utána következik. Ne írjuk felül a Bibliát! A szeretet nyelvén közelíteni mindenkihez életszerűen, gyakorlatiasan, érthetően. A teológia és mindenféle hagyomány ehhez képest másodlagos. Bizony tükör által, homályosan látunk. Tartozzunk bármelyik felekezethez is.

  • dr Tietze Károly

    Pál apostol a Galatabelieket inti, hogy ne térjenek vissza a törvény alá, ma arra intene, hogy a később kreált törvények, dogmák, cselekedetekre épülő megigazulási kísérletektől térjenek vissza az eredeti, igazi Krisztusi szabadsághoz. A jövő egyháza a helyreállítás egyháza; az apostoli tanítások resztorációjának egyháza.

  • Balázs

    Az egyházat a Szentlélek vezeti, Jézus szavai szerint. Ez nem feltételekhez kötött kijelentés, vagyis ezt a mai, konkrét egyházat is a Szentlélek vezeti. Ezért azt tartom fontosnak, hogy ez a vezetés minél inkább érvényesülhessen, amihez észre kell vennünk a Szentlélek akaratát, és elfogadnunk azt is, hogy a szabadságban adott méltóságunk ennek a legalkalmasabb eszköze és a legnagyobb csapdája, hátráltatója egyszerre. Társadalmilag pedig: bárányok vagyunk, nem birkák.

  • Gyimóthy Géza

    Csak egy Úrunk legyen, a Megváltó Jézus. Távozzon tőlünk a túlzott megfelelési kényszer, a pótcselekvések, a bántó középszerűség. Legyünk hitvalló egyház!

„Az emberek befogadóbb egyházra vágynak, egyhangú kérés a nők aktívabb bevonása.”

– Nathalie Becquart szerzetesnővér, a szinódus altitkára

A szinódus magyar résztvevői

Összesen hét személy képviseli a magyar nemzetet, ami hazánk méretéhez, lélekszámához, vallási jelentőségéhez képest kimagaslóan magas szám.

A résztvevő tagok és szakértők teljes listája a szinódus központi oldalán érhető el.

A görögkatolikus kánonjogász professzor Szabó Péter a szinódust előkészítő Teológiai Bizottság tagja, szakértői résztvevő.

A magyarországi római katolikusok közösségét Mohos Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke képviseli.

Mellette hivatalból meghívást kapott Kocsis Fülöp a görögkatolikusok képviseletében.

Szinódusi tag Német László belgrádi érsek, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke. Ő a megujul.hu egyik nagykövete.

Kezdeményezésünk másik nagykövete az erdélyi születésű Csiszár Klára pasztorálteológia-professzor, a Linzi Katolikus Egyetem tanára. Ő szakértőként vesz részt a szinóduson.

Romániát hivatalosan a Gyulafehérvári Főegyházmegye vezetője, Kovács Gergely érsek képviseli.

Pápai meghívás alapján vesz részt a szinóduson Pál József Csaba temesvári püspök.

„Az egyház jelenlegi szerkezete bizonyos értelemben egy régebbi korszak maradványa. Új struktúrákra van szükség, új módon kell egyháznak lennünk ahhoz, hogy közvetíteni tudjuk azt az üzenetet, ami már ki lett nyilatkoztatva, ám szükség van rá, hogy napjaink korszerű kontextusában adjuk tovább. A szinodális folyamat mutatja meg számunkra, hogyan tudjuk ezt megtenni.”

– Austen Ivereigh, a pápa életrajzírója, a szinódus szakértői résztvevője

Ajánlott honlapok:

Megújul.hu plakát színes

Nyomtatható plakát letöltése

Ha szeretnéd te is népszerűsíteni a szinodális folyamatot és a Megújul.hu oldalt saját közösségedben, akkor töltsd le A/4 plakátunkat színes vagy fekete-fehér verzióban!

Maradjunk kapcsolatban!

Kérdésed merült fel, vagy megosztanád velünk gondolataidat?

Várjuk leveled az alábbi űrlapon keresztül!

    Kövesd a szinódus eseményeit, értesülj első kézből a szinodális folyamat aktualitásairól!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!