Krisztushoz hű egyházat szeretnék, amely élő szövet a társadalomban. A nagyokat (ego és nagyranőttek) visszarántja, a kicsiket felemeli. Elérhető, része a társadalomnak. Jellem, küldetés és szenvedélyes igazságszeretet párban jár nála. Az egyház a sötétben lámpás, a kételyek esetén iránytű, a veszélyben menedék, az éhezőknek egy falat kenyér, a szomjazónak hűsítő víz. A betegeknek gyógyszer, a sérülteknek hintőpor. Nem kiszolgál, hanem szolgál. Amit Jézustól kapott, azt tovább adja. MR.

A jövő egyháza tagjainak hűségesnek kell maradniuk Krisztus 2000 éves tanításához. Nem feszegetni a határokat, lebegtetni, hogy lesz-e legális melegházasság és nősülhetnek-e a papok, hanem elfogadni, amit Krisztus tanított. Sokat kell imádkozniuk is, otthon, a templomban, közösen és egyénileg. És felvállalni a hitüket mások előtt: ha kell, megvédeni, ha kell, ismertetni. Szeretettel, türelmesen, de határozottan.

Hiteles papokra van szükség... Persze, az meg mi. Már szemináriumtól fogva kiemelik őket. "Szegények, nekik mennyi órájuk van.. Tanulniuk kell. Ne fárasszuk semmivel, ami az élettel kapcsolatos. Szolgáljuk ki őket." (Lehet,változó a tendencia) Innentől fogva egy hatalom imádó, megalomán csapat kijön. Akiben van jó érzés, nem tud megmaradni. Kontraproduktív a rendszer. A püspökség intézményétől kezdve. Az egyetlen hatékony a keresztény barátok összetartása. (No priests, no priests thank you!)

Olyan egyházról álmodom, mely hűséges Ferenc pápa tanításához, akkor is, ha nem ért vele mindenben egyet, komolyan veszi, életre váltja és életben tartja a szinódusi folyamatot, szegény, a szegényekért él, nem klerikális, nyíltan véleményt formál, nem hódol be az aktuális hatalomnak, képes önkritikát gyakorolni, akar az elesettek, gyengék mellé állni, foglalkozik korunk égető problémáival, a fiatalokkal és a béke magjait hinti el mindenütt.

Ha a katolikus egyházunk betartaná a saját társadalmi tanítását és betartatná a magát kereszténynek tartó politikusokkal, nem törődve azzal, hogy kap-e támogatást vagy sem emiatt, mert ez az evangelizáció része és hitelességének záloga.

Ha a jelenlegi hierarchia megszűnne es mindenki egyenlő lehetne a testvérével, hogy ne lehessen lelki elnyomás a közösségükben, hanem csak a szeretet és a szolgálat. Ebben minden támogatást megkapnának.(anyagi,erkölcsi,lelki).

Nagyon öröm, amikor az ember eljut addig, hogy hálát adjon azért Istennek, hogy a Nap süt és az ég kék. Viszont nem mindenki van olyan helyzetben a mindennapi gondjai közepette, hogy lehetősége legyen erre (szegénység, depresszió, egyebek miatt). Az Egyház nem állhat meg ott, hogy hálát adjon mindezekért, az Egyháznak segítenie kell azokat, akik nem tudnak mindezért hálát adni, mert esetleg napi szinten komoly problémákkal kell megküzdeniük. Az Egyház nem lehet kényelmes.

Semmiféle megújulásra nincs szüksége a katolikus egyháznak, sokkal inkább visszatérésre a gyökerekhez, a hagyományainkhoz. Mi ne egy alulról jövő egyház legyünk, a mi egyházunk az egyedüli amelyet maga Jézus Krisztus alapított, és melynek az első pápája Szent Péter volt. Legyünk büszkék az istentelen világ támadásai ellenére is a 2000 éves tudásunkra és hagyományainkra. Mi legyünk a fény a sötétségben, igenis ki kell állnunk értékeink mellett, nem behódolni a liberalizmusnak.

A legfontosabb, hogy a szeretet egyháza tegye lehetővé a papok nősülését és a cölibátus választható opció legyen. Ne kényszerítsék őket hazugságban élni. Az ember társas lény. Egy az Isten! Ugyan az görög katolikusnak, evangélikusnak és reformátusnak, mint a római katolikusnak! Hiteltelenné, szemforgatóvá válik azaz egyház, amely titkolózásba kényszeríti papjait. A másik nagy problémát a politikai összefonódádok jelentik. Azzal, hogy elfogadják a hatalom pénzét alárendelik magukat.

Bár a jelekből következtehetünk a jövőre.... "Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja." Ma milyen az Egyház és ma milyennek kellene lennie az Egyháznak? Tegyünk és imádkozzunk azért, hogy olyan legyen MA itt a Földön, mint a Mennyben!

Úgy érzem, hogy a hívők és a pásztorok a templom falai mögött rekedtek. Hirdetjük az igét, tanúságot teszünk, de csak egymásnak. Ki kell lépnünk a fal mögül a többi ember közé, hogy hallhassák a hangunkat és mi is meghalljuk az övéket.

Szeretném, ha az egyház olyan lenne, amiben jól éreznék magukat a megvetettek, kitaszítottak, szegények, elesettek. Ha a papok nem az államtól kapnák a fizetésüket és nem kellene az állami vezetés felé lojálisnak lenniük. Szeretném, ha a püspököket valóban a Szentlélek választaná ki és a papok szabadon dönthetnének a házasság mellett úgy, hogy nem adják fel az élethivatásukat.

Ami a katolikus egyház egészét illeti, azt gondolom, hogy a kötelező papi cölibátus ideje lejárt. Hatalmas, pozitív értelemben vett szabadságot jelentene a papság iránt érdeklődő fiataloknak, ha a nőtlenséget (vagy a házas papi létet) 100 százalékig önkéntes, szabad döntésben választhatnák meg. Hazai viszonyainkat illetően pedig a pártpolitikától való teljes függetlenség híve vagyok. Az egyház jelen pillanatban nemigen válhat otthonává azoknak, akik nem szimpatizálnak a jelenlegi hatalommal.

Egyedül Jézus Krisztus. Vissza, vissza, vissza a gyökerekhez, a Lélekhez. Megható, hogy foglalkozunk a keretekkel, megoldásokkal, ötletekkel, meghallgatjuk egymást a hogyanról. Mégis Assisi Szent Ferenc példája kell, el kell kezdeni élni egyesével, lelki házzá épülni. Nem magyarázkodni folyamatosan. Ha egy ember van a szentmisén, akkor egy van. Kinyitni a templomokat, kivinni a földi értékeket, ami miatt zárják. Megoldani, hogy az imádság háza legyen. Éjjel-nappal.

Nagyon sokat foglalkoztat a jövő egyházának a kérdése. Próbálom magam számára megválaszolni. Én a nagy keresztyén gyülekezetek helyett sejtszerű, kis csoportokban képzelem el a jövő keresztyénségét, legalábbis a nyugati világban. A sejtszerűség számbelileg kevesebb, de lényegében több, mert sokkal jobban tudja a világ felé képviselni a keresztyén értékeket. Ebből az állapotból tud újra építkezni és jószolgálatot teljesíteni a világban. A jövő egyház nyitott mindenki felé, nem kirekesztő.

Olyan egyházat látnék szívesen, melyben középpontban áll az Igazság kérdése és az Igazság komolysága. Ferenc pápa irányvonalával az egyház egy egyszerű karitatív-szociális szervezetté válik. A neoliberális világban eltűnt a közösségiség és a szociális háló, a szocialista mozgalom pedig meghalt. De nem hinném, hogy ez okot adhat arra, hogy az egyház kizárólag erre a társadalmi szükségletre fókuszáljon, benyomulva a baloldal által hagyott űrbe. Ferenc iránya gejl, giccses, barokkosan érzelgős.

Egy olyan egyház az álmom, mely valóban tevékenyen a szegények mellett áll, és felemeli a szavát az igazságtalanságok ellen. Nem csak az örök életről és a megváltásról beszél, hanem pl. elítéli a mai Mammont, a deforesztációt, az adóforintokból hízlalt ,,vállalkozókat", elítéli pl. a közös elhelyezés nélküli kilakoltatást, gyűjtést szervez, felvonul a szociális ellátás társadalombiztosítás bővítéséért. És revideálja az LMBTQ emberekről mondottakat; felszólal, ha gyűlöletbűncselekmény történik.

A minap egy pap a klerikalizmusról prédikált. Arról, hogy milyen jó volna, ha a hívek nem a papoktól várnák az egyház és a szűkebb közösség megmentését. Olyan egyházat szeretnék, ahol a papok nem azt érzik, hogy a hívek tőlük várják a megváltást. Ahol a papok nem hiszik azt, hogy ez a hívek akarata. Mert ez a hit az igazi klerikalizmus, vagy annak egyik legfőbb alapja. Olyan egyházat szeretnék, ahol minderről lehet beszélni az adott pappal is, és nem csak egy internetes felületen leírni.

Az Egyház (beleértve híveket, egyházi személyeket) jó lenne, ha mások személyesen nekik nyújtott segítséget nem tulajdonítaná feltétel nélküli Istennek tett szolgálatnak. Ne legyen a segítőkész emberek kihasználása általános Isten neve mögé bújva! Sem a templomban, sem baráti körben... Gondolok itt templomi szolgálatra (sekrestyések végtelen kihasználása, templomtakarítás, mosás a papnak) és gondolok itt családok segítésére (pl. keresztény családnál ingyen gyerekvigyázás a végtelenségig, és stb.).

Jézust követő, külsőségekben “szegény”, lehajló szeretetben gazdag, politika és "júdásmentes" magyar egyházat szeretnék. Olyat, amilyet globálisan Ferenc pápa a Szentlélek vezetésével megvalósítani igyekszik.

A jövő Egyháza legyen megértő, elfogadó és irgalmas. Közvetítse az élő és igaz Isten szeretét, ami hatalmasabb és erősebb minden földi esendőségemnél. Segítsen a bennem élő Istenkép formálásában/újra alkotásában (sokáig gyermeki istenképem volt). Legyen ténylegesen elérhető, ne csak formálisan. Találjon /kínáljon megoldást megtört élethelyzetekre. Legyen jelen életünk minden örömteli és kesetű pillanatában. Számomra ezektől lesz hiteles, élő és igaz.

Egyházam legyen az irgalom egyháza. Az Emberre tekintsen elsősorban, ne az egyházi előírások és hagyományok legyenek az elsők. Mit tenne Jézus? - ezzel fogjunk hozzá mindenhez. Törekedni kell (.a papoknak, helyi közösségeknek)utánanyúlni a távozók után.! Megkérdezni, marasztalni, segíteni őket. Az elváltak ügye: sok barátom, barátnőm szentségi házassága tönkrement..Most polgárilag újra házasok.Hiába járnak gyerekeik katolikus iskolába:, anya- apa nem gyónhat, nem áldozhat...! Szenvednek ettől!

Az álmom egy olyan Egyház, amely imádkozó családokból és kisközösségekből áll. Mentes a központosított hatalomtól és közvetlen kapcsolata van Istennel és ígéreteivel. Helyesen és élő módon kapcsolódik a zsidó néphez, mely Isten szeretett választott népe. Ez az Egyház tiszteletben tartja Izrael elsőségét a szövetségben, és ebből a szövetségből meríti az erőt a saját Istenkeresésében. Jeruzsálemből várja a keresztény egység megteremtését és a végidőkben a Béke városára tekint.

Római katolikusnak vallom magam minduntalan, hiába nem gyakorlom nap mint nap már. Ez számomra egy értékrend, amit nagyanyámtól láttam és példaként szolgál számomra. Jóllehet nem felvilágosult ember volt Ő, de annál becsületesebb. Hiszem, hogy az, ami ma az egyház egyik oldala, számára sem lenne elfogadható. Az én egyházam nem politizál, nem talpnyalója egy olyan hatalomnak, ami az ország egyes kissebbségeit bántja, uszít ellene. Felnőtt meleg férfiként elvárnám az egyházamtól az oltalmat.

Olyan Egyházat szeretnék, amely végre felismeri - és Jézust követve meri tanítani is - hogy az erőszak semmilyen körülmények között, semmilyen formában, soha nem elfogadható és nem igazolható. Bár ez elég kényelmetlen és ezért egyetlen világi hatalom felfogásával és gyakorlatával sem kompatibilis - így komoly bátorság kell ahhoz, hogy merjük nyíltan felvállalni - mégis megkerülhetetlen azoknak akik valóban Jézust akarják követni, vagyis céljuk az üdvösség.

Kedves Levelem Elolvasója! A jövő egyháza - ha katolikus alapokon nyugvó akar lenni és a magyar viszonyokra akarjuk vonatkoztatni - függetlennek kell lennie a politikai forrásoktól. Addig be nem teszem a lábam misére, míg a szószéken Fidesz propaganda szól. Istent magamban is meg tudom találni, de az egyház nélkül ezt nem fogom továbbadni. Ezért az egyház egyetlen esélye a túlélésre hosszú távon, ha ezt a mocskos mázt leveti magától. Nem hiszem hogy sikerülni fog, de örülnék neki! Sz.Ferenc

Az embereknek, családoknak nagy szüksége volna segítségre, útmutatásra a párkapcsolatok, a gyermeknevelés, az anyagi nehézségek megoldásában. Fontos volna, hogy az Egyház kaput nyisson feléjük, közösségek alakításával, előadások szervezésével, "konkrét tárgyi segítséggel" támogassa őket. A világi hívők bevonásával ezeket a feladatokat el lehetne látni (gyűjtések, ruhabörze, idős gondozás, termés felajánlás, gyermek felügyelet, táboroztatás... - a felújított plébániákon családok üdülhetnének...)

Fontos volna a papság képzése a neveléstudomány, a mentálhigiéné területén is! Ha lenne tárgyi tudásuk az embernevelésről, a különböző életkorok jellegzetes problémáiról, a jó kommunikációról, akkor bátrabban nyitnának az emberek felé. Ha ők maguk is közösségekben élhetnének, meg tudnák őrizni a lelki egészségüket, nem betegednének meg a magánytól (alkoholizmus, devianciák...). Sajnos a mai Egyházban a papok többsége nem ért ezekhez a dolgokhoz, és nem is érdekli őket ez a fontos feladat!

Olyan Egyházat szeretnék, ahol a püspökök és a papság fontosnak tartanák a Katolikus Egyház társadalmi tanítását: felszólalnának a kizsákmányolás ellen, kiállnának a emberi méltóság, a javak igazságosabb elosztása mellett. Jó példával járnának elöl: a püspökök nem járnának luxus autókkal, a templomok és püspöki paloták, egyházi épületek felújításában nem törekednének a luxusra, a hivalkodó megoldásokra. Mi célt szolgál a sok felújítás, ha üresek az épületek, ha az Egyház elveszti a híveket?

Olyannak szeretném látni az Egyházat, amilyennek Ferenc pápa is elképzeli (ahogyan azt Jézus tanította): a szegényekre, elesettekre, hátrányos helyzetűekre figyelő, őket támogató és segítő Egyháznak. Nem pedig a hatalmon lévőkhöz maximálisan lojális egyháznak. A Katolikus Egyháznak pl. fel kellett volna emelnie a szavát a szegényeket segítő Oltalom karitatív szervezet ellehetetlenítése miatt, és nem a kormánypárti találkozókon képviseltetni magát. Ezzel csak további híveket fog veszíteni...

(Szűznek mondott) Mária személyét, a Bibliában, az őt megillető helyre kellene tenni. Mint egyiket, a tiszteletre, és nem imádatra méltó személyeknek. Meghalt, odaszánt életű személyek, ne legyenek közbenjárók Isten, és ember között. A szent hagyományt félretéve, a Szentírás 66 könyvére kellene építeni az egyház tanítását.

Az Egyház feladata minden korban azt a Jézustól kapott feladatot megvalósítani, hogy hiteles tanúságot tegyen róla. Ahogy Jézus az emmauszi tanítványok számára megjelent, úgy kell nekünk is működnünk a társadalomban. Először meghallgatni és átérezni, utána tanítani és vezetni.

Az az álmom, hogy visszatalál az egyház oda, ahol nem feküdt le az új, divatos ideológiáknak. Erre vannak és voltak is kiváló teológusok, nem kell ehhez sem szinódus, sem hasonló demokratizálódás. Ne a világhoz idomuljon az egyház, hanem fordítva.

FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZAMARA IS LEHETŐVÉ KELL TENNI A MINISTRÁNS SZOLGÁLATOT SZENTMISÉKEN. (CSAK ENYHÉN FOGYATÉKKAL ÉL. ) AZ EGÉSZSÉGES MINISTRÁNS BESEGÍTHET NEKIK A SZENTMISÉKEN. ÉN LÁTÁSSÉRÜLTKÉNT KEZDTEM 1992_BEN. A MAI NAPIG IS MINISTRÁNSKÉNT SZOLGÁLOK A SZENTMISÉN. BUDAPEST BATTHYÁNY TÉR SZENT ANNA TEMPLOMBAN. NAGYON SZERETEM EZT A SZOLGÁLATOT. VAKOK INTÉZETE, BUDAPEST, HERMINA ÚT 21.

Egy Krisztusi Egyház. Ami elsőre az eszembe jut.: A vallási sznobizmus teljes elhagyása! Egy "csóró öltözetű rosszhírű taggal" éreztessük, hogy a templomban helye van köztünk! Kevesebbet a látszatra, többet a szívekbe! Rugalmasságot és türelmet a megtérők felé! Ítélkezés helyett, evangelizációt!(ha meleg, ha pogány) Legyen minden akadálymentesítve, a Szentély is! Braille Bibliát és jeltolmácsot mindenhova! Nálunk Roma misék is legyenek! Teljes politikai függetlenséget! Isten véleményét kérjük ki!

Az Egyház akkor működik jól, ha megmutatja az Atyát, Jézust és a Szentlelket, vagyis az Egyház vezetői, papjai, tagjai minden szavukkal és tettükkel Jézus örömhírét akarják közvetíteni. Nincs szürke zóna, ahol nem szentnek, hanem praktikusnak kell lenni. Jézus nem szigorú bíró, hanem a Szeretet, vagyis az Egyháznak is ebbe az irányba kell újra elindulni. Oda kell figyelni azokra a lelki mozgalmakra, amelyek átviszik az Egyházat a túlsó partra.

- nem klerikális; vagyis nem "cölibátusban élő" emberek a vezetői, hanem őszinte, a közösségért tenni tudó emberek (mint az ókeresztényeknél); - nem hierarchikus; vagyis ahol lehet, partneri alapon tisztázva és mindig őszintén szembe nézve a problémákkal (ha vmi vitás, üjön össze vmiféle esküdtszék); - gazdálkodásban átlátható; vajon látjuk egyszer is, hogy az egyház miből, mire fordít (és miért)? - szeretet alapú, vagyis pl. az elváltakat újra magához öleli; érthetetlen a "számüzetésük"!

A latin egyháznak nem megújulásra van szüksége, hanem visszatérésre az egyházszakadás előtti gyökerekhez! Egységre az ortodoxiával, sziklaszilárd hitre Krisztusban! Aki a világ igényeihez akar alkalmazkodni, az előbb-utóbb azonosul a világgal, neoliberális korunk istentagadó világával. Imádsággal és böjttel viszont ki lehet űzni a gonoszt, és meg lehet kezdeni a visszatérés folyamatát, visszatérést az Élet forrásához, Krisztushoz.

Legyen olyan, mint régen volt, a II. Vatikáni Zsinat előtt.

A papjaink legyenek felkészültebbek , pszichológiai, mentálhigénés képzést is kapjanak. A klerikusok intenzivebben dolgozzanak magukon, a gőg kisértése ellen. Mindezt mély lelki élettel, imádsággal törekedjenek megvalósítani. Papjaink prédikációi a megélt imádságos életükből fakadjanak. Fájdalmasak a rutin szerű prédikációk.

Az egyház legyen fiatal. Gondolataiban, lelkiségében, módszertanában, viselkedésében, megjelenésében. Az egyház legyen őszinte és nyílt. Rendszer szinten és személyek szintjén is. Az egyház legyen szabad. Szabad és független. Független a világi rendszerektől.

Nős latin papságot, mint a görögkatolikusoknál!

Római katolikus vagyok, erős a hitem Krisztusban, és vallásomat rendszeresen gyakorlom. Azonban meleg fiatalként számtalanszor szembesültem a kirekesztéssel, a megszégyenítéssel, az elutasítással, kortárs és idősebb egyházi közösségekben is. Kívánom, hogy félelem, szégyen, rettegés nélkül vehessen részt a szentmisén, ugyanolyan szeretettel forduljanak a meleg emberek felé, mint ahogy én fordulok embertársaimhoz. Ez az én Egyház álmom, egynek lenni a sok közül, megbélyegzés nélkül.

Olyan Egyházról álmodom, ahol nem csak a papok bűneit figyelik a hívek, hanem néha elgondolkodnak, hogy ők milyen sebet adnak a papoknak. Ahol elfogadják a hívek, hogy a papok felszenteltek és a papok nyílt szeretettel látnak mindenkit a templomban, plébánián.

Az én álmom egy olyan Egyház, ahol mindenki tudja a feladatát és a helyét. A hívek nem akarnak papi szerepet betölteni, a papok meg hitelesen élik a felszenteltségüket. Az én álmom egy olyan Egyház, ahol a felszenteltség nem oka a rivalizálásnak. Ahol nem csak a papok bűneiről lehet beszélni, hanem a hívek papok elleni vétkeiről.

Az egyháznak nem megújulásra van szüksége, hanem visszatérésre! Az álmom egy olyan egyház, ami a világ minden változásával szemben sziklaszilárdan kiáll Jézus és az apostolok tanításai mellett. Bármilyen szörnyüseget is hisz a világ, az egyháznak nem szabad egy centit sem engednie és mindig az igazért és jóért kell harcolni. Egy olyan egyház, aminek tagjai nem akarják annak alapvető szabályit és szokásait megváltoztatni, hanem, hanem Krisztus szolgálni, akármivel is kell ezért szembenézni!

Az Egyháznak sok mindenben szüksége van a változásra, ugyanakkor ez számomra megújulás és a hagyományokhoz való visszatérés is egyben. Sajnos szinodialitás csak az első igényre reagál, míg a hagyományok tiszteletét, az eddigi stabil katolikus tanításokat nem kezeli prioritásként. Az én álmom egy olyan egyház ami büszkén és hitelesen éli meg hagyományait. Ami nem akar megfelelni a 21. század progresszív tévútjainak, hanem egy biztos közeget nyújt az Isten és időtlen igazságok felé nyitottaknak.

Olyan egyházi személyekre van szükség, akik valóban hivatásként élik meg az útjukat. Nem csak abban merül ki, hogy nem él szexuális életet, hanem segít az embereknek és nem csak szavakkal, hanem tettekkel is hivatását éli. Ha én - reményeim szerint - szívből végzem a hivatásomat, tegyék ők is azt.

Olyan egyházat szeretnék, amelyben a papok lelki beszélgetésekben segítenek Isten segítségével gyógyítani a lelkem és nem megalázóan elküldeni. Olyan egyházat szeretnék, amiben a pap számára nem az a becsülendő, ha egy ügyvédnek menő autója van, ha nem jár politikusokkal vadászni (ami luxus) és nem a korrupt politikus lesz az első a hívővel szemben.

Az Egyháznak tudomásul kéne vennie, hogy már Jézusnak is szigorúbb elvárásai voltak az ő követőivel, mint a "világ fiaival" szemben; fel kéne adnia azokat a törekvéseit, hogy saját erkölcsi normái okvetlen megjelenjenek a törvényekben. Pl., ne - nevezzük házzaságnak – de, nem kéne elzárkóznia attól, hogy az állam egy meleg pár szeretetteljes, gondoskodó, tartós kapcsolatát hasonló jogokkal (pl. özvegyi nyugdíj) ismerje el, mint egy házaspárét, de nem kéne harcolni az abortusz tiltásáért sem.

Az egyházi iskoláknak, óvodáknak befogadóbbaknak kéne lenniük. Válogatnak, mert válogathatnak, és épp csak a problémás családból jövőket nem veszik fel, pedig nekik lenne leginkább szükségük a megértő, meleg környezetre. Jelenleg a jól szituált családok számára az egyházi iskolák menedékéül szolgálnak a "rossz" gyerekek elől, így a társadalmi szakadékot tovább mélyítik.

Az Egyháznak tudomásul kell vennie a társadalmat, amiben épp létezik, különben megszűnik kovásznak lenni benne. Az alap Jézus tanítása. Ettől nem térhetünk el, hiszen ettől vagyunk keresztények, de ez nem fedheti le az emberiség összes problémáját a világ végezetéig, ezért kaptuk a Szentlelket, az önálló gondolkodás képességét. Ami az Evangéliumokból a Szentlélek által nem vezethető le, az átgondolható, átgondolandó. Például a cölibátus, de talán még a nők korlátozott szerepe is.

Olyan jó lenne, ha templomaink újra megnyílnának a hívek előtt. Vidéken lehetetlen a hétköznapokban megélni: “én nézem Őt, Ő néz engem” A hívek elidegenednek a zárt “épülettől” egy idő után az igény is eltűnik, hogy bemenjenek az erőforrásuk közelébe. Papjainktól elsősorban a napi áldozatbemutatásra vágynánk függetlenül attól hány hívő van ott. Hogy felszálljon az ég felé naponta az áldozat. Gyónási lehetőségre (beteg haldokló testvéreinknek is) Minden másban mi hívők is munkálkodhatnánk.

Az én idealista álmom az, hogy visszatérnénk a kezdetekhez, amikor Jézus az ember kezébe helyezte az egyházat, visszatérni ahhoz a puritán, tisztán jézusi vallásmagyarázathoz, istenkapcsolathoz. Megtisztítani a keresztény vallást az évezredek alatt rárakódott üledéktől, ami azóta bebetonozódott rajta.

Az egyház papjai legyenek hiteles, jó emberek. Szeressék Istent és a rájuk bízott embereket. Legyenek felkészültek, hétről hétre tanítsanak bennünket. Ennyi... A többi jön magától.

Merjünk más vallású emberek felé nyitni, meghallgatni őket, majd beszélni nekik hitünkről, a jézusi szeretetről. Merjünk evangelizálni. (Ismerek személyesen eredetileg iszlám hívőt, aki mára nem csak keresztény lett, hanem evangelizál is.)

Határozottan felkérni a misén politizáló papokat, hogy ezt azonnal hagyják abba. A felszólításnak semmilyen retorziója nem lehet. Jézus mindenkit szeret. Igyekezni arra, lehetőleg minél több templom legyen nyitva reggeltől estig, főleg vidéken. Nagyon fontos a prédikáció utáni csend az elhangzottak átgondolására. Mint ahogy az áldozás utáni kellő idejű csend is nagyon fontos. Itt nem lehet sietni, tovább menni. A templomba betérő idegent különösen fontos támogatni, szeretettel fordulni felé.

Bár nem vagyok Istenhívő, hiszek benne, hogy az emberi közösségek fontosak és hogy egy Jézus tanításait követő közösség jó dolgokat képvisel. Remélem a katolikus egyház képes lesz visszatérni Jézus tanításaihoz, elveihez és azokat hirdetni.

Nagyon fontos lenne olyan papokat nevelni, akik érzékenyek a családokat, fiatalokat, időseket, szegényeket érintő kérdések iránt. A plébániák megnyitása a plébániai közösség előtt, alulról jövő kezdeményezéseknek teret engedni (természetesen megfelelő iránymutatás mellett), civilek bevonása az egyházépítő munkába, egyházi tulajdonú ingatlanok egyházi célokra való használata, nem profit szerzés céljára.

A papság ne uralkodjon felettünk, hanem Krisztussal szimbiózisban élve szeressék a rájuk bízottakat. A Don Matteo típusú papokra nem csak az olaszok vágynak, hanem mindenki.

Amíg mi keresztények nem tudunk teljesen eggyé lenni, mert tanításbeli részletkérdések, szertartások, öltözetek, külsőségek, szentek tisztelete, áldozás, stb. fontosabbak, mint a Jézus parancsolta egység, addig a világ nem fogja felismerni hogy Jézus Krisztust az Isten küldte. Pedig éppen ennek a hirdetése lenne Jézus mindenkori tanítványainak a feladata.

Az egyház állítsa vissza a hitelességet, főleg azt, hogy az egyház élén állók igen is, ahogy Jézus meghagyta szolgái legyenek az embereknek, ne fordítva. Az embereknek egyház tagjainak a véleményét kérjék ki, fontos ügyekben és úgy döntsenek, ne az egyháztagok felett hozzanak rossz döntéseket.

A legfőbb problémának azt tartom, hogy nem reflektál az egyház a mai, poszt-modern kor nagy társadalmi kihívásaira: elmagányosodás, széteső közösségek, növekvő pszichológiai problémák mellett a világ szegényebb részein továbbra is meglévő nyomor enyhítése. Az egyháznak egyszerre kellene megújulnia és visszatérnie gyökereihez (gondviselés, szegények, elesettek felé fordulás).

Az ima, a vallás, a teológiai tanulmányok, a közösség, a templom ne cél legyen hanem eszköz a hit elmélyülése egy igaz élethez Krisztusban. Ő Általa, Ő Vele és Ő Benne.

Mély, személyes megtérés nélkül nem lesz érdemi változás. Akarni kérni szükséges a megtérést, majd imádkozni a Szentlélekért, hogy Isten költözzön a szívünkbe és Ő cselekedjen általunk. (Jn 14,23) A népegyház kora lejárt, új közösségi egyházra van szükség.

A fontosabbnak látom általában a felnőtt emberek saját jogukon történő bevonását-bevonódását az egyház életébe. Ezen azt értem, hogy ne csak mint anyuka-apuka vagy segítő személyzet jelenjenek meg a programokon, s szervezzenek nekik vagy maguknak ezzel kapcsolatos ilyen-olyan alkalmakat. Tehát szerintem a valódi, tartalmas közösségi élet lenne vonzó mind a fiatalok, mind a nem hívők számára.

Az evangelizáció, a közösségi programok alkalmával ne bontsák meg a híveket korcsoport és nemek szerint, hanem Krisztus módjára egységben, összetartozásban tanuljunk egymástól, tegyünk tanulságot és erősítsük egymást. A családokat nemek szerint szétbontani akárcsak egy program idejére is ebben a rohanó világban bűn. A fiatalok és az idősebbek szétválasztásával is többet ártunk mint használunk.

Fogyatékossággal élők gyakorolhassak hitüket és megkaphassák a szentségeket. Láthatóvá tenni őket az egyházban, fontos érték minden ember Isten számára és az egyház számára is.

Jó lenne tanítani a részben vallásosokat arra, hogyan alakítsák ki a vallásgyakorlás rutinját. Pl. Hogyan illesszék bele az életvitelükbe a szentmisét? Hogyan alakítsanak ki rendszert az otthoni imára? Hogyan alakítsanak ki rendszert a hétvégi főzésre, házimunkára, bevásárlásra, pihenésre, tanulásra, edzésre, együttlétre, kirándulásra, hogy beleférjen a szentmise?

Egyetlen mondatban leírható, hogy mi a baj velünk, az egyházzal: "Hiányzik az őszinte és személyes odafordulás a hívekhez."

Sokkal nagyobb szerepet kellene vállalnia a társadalmi problémák megoldásában, ott, ahol szükséges, igenis legyen "jótékonysági intézmény". Élen kellene járnia a társadalmi béke megteremtésében, a megosztottság felszámolásában, védelmébe kellene vennie mindazon társadalmi rétegeket, akik a legminimálisabb érdekérvényesítő képességgel sem bírnak. Röviden: legyen a szegények egyháza!

A papok, plébánosok elhelyezéséről, ne csak a püspök dönthessen, hanem a plébániai közösség (az egyházi adót fizetők) vétózhasson ez ügyben.

A magyar katolikus egyházvezetés- kevés kivételtől eltekintve- elszabotálta, és a "hétköznapi" hívők elől elzárta, elbagatellizálta az egész szinodális folyamatot, az abban való aktív részvétel lehetőségét. Az ünnepélyes, csillogó, megnyitó miséken és a l'art pour l'art "Haladjunk együtt" belterjes beszélgetéseken kívül semmi sem utalt erre az alapvetően fontos lehetőségre; a mi (és hány másik?) egyházmegyénkben a templomba járó hívők közül a többség nem is hallott róla.

Tettekkel fejezni ki a szeretetet az emberek felé, támogatni egymást a szükségleteik szerint, kapcsolatokat építeni.

A legfontosabb ma az egyházban szerintem : hűség Jézus Krisztushoz, az Ő tanításához, a katolikus egyház hagyományaihoz, a Szentíráshoz. Jézus Krisztus a Feje az egyháznak, Ferenc pápa az Ő szolgája, aki onnan felülről kapta a megbízatást, ezért nem változtathatja meg azokat a tanításokat, amit Jézus Krisztus adott nekünk. A világnak Krisztus tanítását és Őt magát kell hirdetnie az egyháznak, nem pedig a világhoz idomulni. Az emberek az Igazságra -Aki maga Jézus Krisztus- szomjasak.

Letisztult, szociálisan érzékeny, a társadalmi problémák, nézetkülönbségek megoldására törekvő, politikamentes, a Krisztusi tanítás teljes mértékben való közvetítését előtérbe helyező, HITELES egyházra van szüksége a ma emberének. Akkor tud az egyház megszólítani embereket, ha azt példaadással, őszinte hittel és SZERETETTEL teszi. Istennek hála, azért vannak a környezetemben ilyen egyházi és világi személyek!

Az alapokban szilárdságot, a kifejezésben rugalmasságot tanúsítson az egyház. A papok mindennapi életének a ma kihívásaihoz illesztése és az ő támogatásuk nélkül nem lesz hiteles papság. Amúgy is a személyes hitelességben látom a legnagyobb bevonzó erőt, főleg a fiatalok számára. És még egy apróságnak tűnő, de a kommunikációban fontos dolog: a nyelvezet. Még a képzett katolikusok sem mindig értik a megfogalmazásokat, nem hogy más, így nem ér semmit a kommunikáció.

Szerintem a befogadó, élő, működő, fiatalokat is magában foglaló helyi közösségek kialakítása-működtetése a legfontosabb, ahol a Krisztusi tanítások a gyakorlatban, napi szinten működnek, külsőségek nélkül. Ahol jó érzés lenni annak is, aki nem vallásos, vagy nem mindennel tud azonosulni. Ahol nem ráerőltetett szabályokat lát, hanem azt, hogy a szabályok jól működnek, jó közösséget teremtenek. Akkor fog valóban hinni bennük.