Német László bíboros a szinodalitásról és XIV. Leó pápáról

Szombaton este szentmise keretében foglalja el Santa Maria Stella Maris címtemplomát Rómában Német László bíboros, Belgrád érsek-metropolitája. Az esemény alkalmából szemlézzük a bíboros interjúját az Avvenire című olasz lapból, benne a szinodalitásról, XIV. Leó pápáról és a nők szerepéről szóló gondolatokkal.

„(…) ‒ Milyen lesz XVI. Leó pápasága?

‒ Olyan, amely megmutatja Isten szeretetét az emberiség iránt. Ugyanakkor az egyház egységére fog építeni – ez nem azonos az egyformasággal, ahogyan Prevost bíborossal is megbeszéltük a szinodalitásról szóló két ülés során. Olyan pápaság lesz ez, amely nyitott minden jóakaratú férfi és nő felé.

‒ Ön és a pápa is volt misszionárius. Miben segítheti ez őt péteri szolgálatában?

‒ A missziós évek révén közvetlenül megtapasztalható a világ kulturális, történelmi és etnikai sokfélesége, és ez segít megérteni, hogy a különbségek tisztelete elengedhetetlen. Ezeket maga az Úr akarta – Isten mindenkit ugyanúgy szeret. Nem a mi dolgunk rangsorolni. Épp ellenkezőleg: feladatunk értékként megbecsülni a különbségeket. Az ágostonosok – csakúgy, mint mi, verbita misszionáriusok, akik 2025- ben ünnepeljük alapításunk 150. évfordulóját – nemzetközi szemlélettel rendelkeznek, és ez tágítja a horizontokat. A szerzetesi élet megkönnyíti a közös döntéshozatalt. Minden elöljáró mellett tanácsadók állnak, akiknek jelentős a szerepük. Remélem, Leó pápa is támaszkodik majd tanácsadói testületre. A Ferenc pápa által létrehozott C9 – a bíborosi tanács – érdekes kezdeményezés volt, de fejlesztésre szorul, és nagyobb súlyt kell kapnia.

‒ A volt Jugoszláviában könnyen fellángolhatnak újra a feszültségek. Mit gondol XIV. Leó békefelhívásairól?

‒ A békéért való elkötelezettség kulcsfontosságú kihívás. Ha Szerbiára gondolok, azt mondom, hogy a béke a párbeszéden és a megbékélés szavain keresztül vezet. Amikor elolvasom hazám újságjait vagy látom, mi történik az utcákon, azt kérdezem: miért nem beszélünk inkább egymással, ahelyett hogy megosztottságot szítunk? A béke nem épülhet egy autoriter rendszerben, ahol a hatalom kevesek kezében van, és a média manipulálja a közvéleményt.

‒ A pápa hivatal létrehozását szorgalmazza a párbeszéd elősegítésére más keresztény felekezetekkel. Mi a helyzet ezen a téren Szerbiával, ahol az ortodox egyház a meghatározó?

‒ A katolikus egyház nem mondhat le a párbeszédről az ortodox egyházakkal – így a moszkvai patriarchátussal sem. Szerbiában a katolikus közösség kisebbségben van. Én inkább párbeszédről, mint ökumenizmusról beszélek. A hangsúly a békés együttélésen van, melynek keretében a szeretet és a tisztelet kéz a kézben jár. Őszintének kell lennünk: ezer éve megoszt bennünket a történelem. A kereszténység két tüdőből áll: egy keletiből és egy nyugatiból. Még ha az eredmények nem látványosak is, folytatni kell az egymáshoz közeledés útját. (…)

‒ A pápa a kollegialitásról és a szinodalitásról beszél. Egyesek viszont „túlzott szinodalitástól” tartanak. Ön mit gondol erről?

‒ Ez irányváltás, amit folytatni kell. A szinodalitást olyan újszülöttként látom, aki kezdetben zavart kelt maga körül, de akit fel kell nevelni. A péteri primátus, a püspöki kollegialitás és a szinodalitás nem állnak ellentétben egymással. Ferenc pápa lendülete a hívő népet állítja középpontba – akiket meg kell hallgatni, és nem lehetnek csupán passzív befogadói az egyházi üzeneteknek. A szinodalitással kapcsolatban bizonyos kérdéseket tisztázni kell. A püspöki szinódus például maradjon meg a püspökök tanácskozásának. Ugyanakkor érdekes az a javaslat, amely 2028-ra egy úgynevezett egyházi közgyűlést irányoz elő – a szinódusi titkárság március 15-i levele alapján. Ez új, eltérő forma, amelynek volt egy sikeres példája Latin-Amerikában 2021-ben. Egyes félelmek érthetők. De nem gondolom, hogy a nép meghallgatása veszélyeztetné püspöki méltóságomat, hiszen az a püspökszentelésből fakad.

‒ Mi a helyzet a nők szerepével?

‒ Beszédeiben Leó pápa már többször külön is köszöntötte a nőket. Ez is annak a jele, hogy tisztában van vele, milyen fontos szerepet töltenek be az egyházban. Úgy gondolom, ebben a kérdésben különböző tempóra van szükség az egyházban: Németországban gyorsabb haladásra van lehetőség; Afrikában vagy ortodox többségű országokban – mint az enyém – óvatosabban kell eljárni, hiszen ott a nőknek nincs semmilyen egyházi feladatuk. Ugyanakkor támogatom a női diakonátus visszaállítását, amely korábban is létezett az egyházi gyakorlatban, és az ortodox egyházban ma is több formában jelen van. Az egyháznak jót tesz, ha a nők nemcsak jelen vannak a liturgiában, hanem aktív szerepet is vállalhatnak benne.”