Akadálymentesíteni kell a templomokat és a szíveket is
Vajon milyen érzés lehet egy palesztin nő mellett ülve beszélgetni az egyház jövőjéről?
A felszentelt személyek és Isten népének nem felszentelt tagjai közötti hatékonyabb együttműködés állt a legutóbbi tanácskozások fókuszában a szinodalitásról szóló szinóduson, nem először kihangsúlyozva a nők szerepének fontosságát, a női egyháztagok méltóságát.
Az október 14-én tartott sajtóbeszélgetésen sajnálatos jelenségként hívták fel a figyelmet némely újságíró tolakodására, akik megpróbáltak hozzáférni a megbeszélések dokumentumaihoz. A kommunikációs munkatársak lépéseket tettek a fokozottabb adatvédelem irányába, de talán a média képviselői is mérsékletet tanúsíthatnának a kíváncsiskodás terén. E kérést mi is közvetítjük.
Azért is, mert nem lehetünk elégedetlenek az egyébként semmit el nem titkoló, ám a tanácskozásokról egyelőre nem részletesen, hanem általánosságban beszámoló Vatikán ténykedésével. Folyamatosan képet adnak ugyanis a szinodális folyamat eme záró eseményéről, majdnem naponta tartanak beszámolókat, és ezúttal is több szinódusi tag válaszolt az újságírók kérdéseire.
Ott volt például a kerekesszékben érkező Enrique Alarcón Garcia, a FRATER szervezet spanyol elnöke. Az elnevezés a fogyatékkal élő keresztényekre utal (Fraternidad Cristiana de Personas con Discapacidad), az elnök pedig elmondta: nem szimplán kedves gesztus a pápa részéről, hogy őt is meghívta a szinódusra, hanem ez maga a szinodalitás cselekedete. Hiszen
sokan vannak a katolikus egyház tagjai közül, akiknek még egy templom épületébe való bejutás is komoly nehézséget jelent, a kirekesztettség, a másodrangúság érzetét kelti,
ezért fontos az ő hangjukat, kéréseiket is meghallgatni. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a fogyatékkal élők teljes jogú egyháztagok. A sajtóbeszélgetésen célzás történt arra vonatkozóan, hogy ők alkotják a világ egyik legnagyobb kisebbségét.
A mexikói María de los Dolores Palencia Gómez szerzetesnővér egy másik gigantikus társadalmi csoport, a migránsok lelkigondozásával foglalkozik fél évszázada. Elmondta, hogy szerteágazó tapasztalatot gyűjtött afrikai, észak-amerikai, dél-amerikai és egyéb régiók népvándorlói kapcsán, ismeri fájdalmuk forrását, küzdelmeiket. Szerinte ez a problémakör soha nem lesz teljesen megoldható, az egyháznak ezért sincs más választása, mint együtt haladni a menekültekkel is, nem kizárva, akadálynak tekintve őket. Ahogy elhangzott: mindannyian vándorok, úton lévő teremtmények vagyunk. A mexikói szerzetesnő úgy érzékeli,
a szinódus nem önmagában a meghallgatásról szól, ez inkább segítő módszer az egymástól való tanuláshoz, a megértésben való közös fejlődéshez.
A svájci származású Mauro Giuseppe Lepori, a ciszterci rend generálisapátja a monasztikus közösségeket képviseli a tanácskozásokon. Ő maga is arra utalt, hogy sokat tanul ezen a szinóduson, s bár a vatikáni eseményre készülődve kicsit aggódott, hogy miket fog majd mondani, rájött, hogy ennek az összejövetelnek egészen egyedi stílusa van, ahol a hallgatás, a figyelem kerül előtérbe.
– Képzeljék el, milyen érzésben lehet részem azáltal, hogy egyazon asztalnál ülök egy palesztin nővel! Egészen új megvilágításba kerül az a háború, ami most zajlik az arab világban. Vettem már részt korábban is szinóduson, de ez a kiscsoportos módszer teljesen új számomra – mondta a szerzetes. Ugyanő a nők szerepének értékelése kapcsán rámutatott, hogy a ciszterci rendben már most is egyenlőség van az apátok és apátnők között, utóbbiak nem másodrangúak.
Ebben a témában a sajtóbeszélgetéseket vezető Paolo Ruffini hozzátette, hogy
bár egyelőre nem születtek konkrét javaslatok a nemiséget érintő bármely részletkérdés terén, a szinódus abban mindenképp új utat mutat, hogy ezekről a témákról nyíltan, őszintén tudnak beszélgetnie egymással a résztvevők.
Ráadásul jellemzően nem egyetlen álláspont ütközik a dialógusok során egy másik állásponttal, hanem sok árnyalat, hangsúly jelenik meg.
Miután néhány napja rövid római zarándoklaton vettek részt a szinódus tagjai, a hétvégén a Vatikáni Múzeumot tekintik meg.