Fókuszban a párbeszéd fontossága és a digitális misszionáriusok

Az október 9-én megtartott sajtótájékoztató a XVI. rendes püspöki szinódus második ülésszakának újabb fordulóját foglalta össze. Az esemény a nők szerepének kibővítésére, a laikusok fokozott bevonására és az egyház megújulási folyamataira összpontosított, miközben az eltérő kulturális hátterek közötti párbeszéd fontosságát is kiemelte.  

Az eseményen több jelentős egyházi vezető is felszólalt, köztük Inácio Saure érsek Mozambikból, Luis Fernando Ramos Pérez érsek Chiléből, és Geert De Cubber diakónus Európából. Mellettük Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa, és Sheila Leocádia Pires, a Dél-Afrikai Katolikus Püspöki Konferencia kommunikációs vezetője is kiemelt szerepet kapott az esemény alkalmával.

Több megbecsülés járna a nőknek az egyházban

Inácio Saure érsek felszólalásában hangsúlyozta a nők szerepének növelését az egyházban, kiváltképp Mozambikban, ahol az egyházi közösségekben a nők már most is jelentős szerepet töltenek be. „A nők méltósága és felelőssége ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a klerikusoké, ezt mégsem ismeri el teljes mértékben az egyház intézményes szinten, és ez nagy hiba” – nyilatkozta Saure érsek, akinek a szinódusi tanácskozásból egyértelművé vált, hogy

a nők szerepe az egyházi élet különböző területein jelentős átalakuláson megy keresztül, azonban még messze van a cél.

Luis Fernando Ramos Pérez érsek hozzátette, hogy a laikusokra és a nőkre irányuló figyelem kiterjesztése alapvető szándéka ennek a szinódusnak. Úgy véli, hogy a szinódusi munkadokumentumban (Instrumentum laboris) kevés hangsúlyt kaptak a laikusok és a családok, márpedig fontos elemei az egyház életének. Az érsek hozzátette, hogy mindezen kívül a helyi közösségek és a szegények – különösen a jelenleg dúló háborúk áldozatai – is nagyobb figyelmet igényelnek, mint amennyit ma az egyházban kapnak.

Liturgikus megújulás

A sajtótájékoztató alkalmával Paolo Ruffini, a Vatikán Kommunikációs Dikasztériumának vezetője kiemelte, hogy a szinódusi folyamatok egyértelművé tették, hogy az egyháznak többet kell tennie a párbeszédért, különösen az eltérő kultúrák képviselői között. „A liturgia sátrát ki kell tágítani, hogy ne csak a papoké legyen a központi szerep, hanem a hívek is együtt ünnepelhessenek ebben a szent pillanatban, és ne csak közvetett, hanem közvetlen módon is” – mondta. A sokak számára szélsőségesnek hangzó kijelentéshez azonban sokan csatlakoztak, a szinóduson részt vevő vezetők szerint a hívek nagyobb bevonása igenis kulcsfontosságú lépés az egyház megújulásához vezető úton. Ehhez kapcsolódóan a marokkói Cristóbal López Romero bíboros kiemelte, hogy a szinódusi folyamat elindítása (2021) óta

Marokkóban egy 2,5 éves megújulási programot valósítottak meg a hívekkel együtt,

amelyre a helyiek büszkeséggel tekintenek. A bíboros beszámolt több egyházmegyei találkozóról, ahol központi szerepe volt az egyházi és a világi személyek között folytatott párbeszédnek, és annak az újfajta közösségépítésnek, amelyről eddig talán hallani sem akart az egyház.

Digitális misszionáriusok: új irány az evangelizációban

Az október 9-ei esemény harmadik legfontosabb kérdése a digitalizáció és az evangelizáció kapcsolatát boncolgatta. Geert De Cubber diakónus rámutatott, hogy az egyház missziós stratégiáját is újra kell gondolni. Geert De Cubber diakónus szerint a digitális misszionáriusok szerepe kulcsfontosságú lesz a jövőben, és erről már ma beszélni kell. „Tömegek napjainkban a világhálón található, nem az utcákon, és ezért az egyház feladata, hogy ott érje el őket, ahol vannak, vagyis az online térben.” Többek között ezt a célt szolgálják az olyan kezdeményezések is, amelyek a digitális térben teremtenek kapcsolatot az emberekkel, és így hirdetik az evangéliumot. Érdekesség, hogy az elmúlt időszakban több virtuális találkozót tartottak csaknem 67 ország bevonásával, azonban ez még mindig kevés, ugyanis a digitális misszióhoz még több ország bevonására van szükség.

Sheila Leocádia Pires, a Dél-Afrikai Katolikus Püspöki Konferencia kommunikációs vezetője (Fotó: Vatican Media)

Az „együtthajózás” metaforája

A sajtótájékoztató során az Óceániából érkezett Sheila Leocádia Pires külön kiemelte a régió sajátos problémáit, különös tekintettel az emelkedő tengerszint okozta migrációra és az elszigetelt közösségek aggasztó helyzetére. Sheila Leocádia Pires szerint Óceániában az egyház missziója több szempontból is különbözik a világ más részeitől, mivel a hívek a szigetek elszigeteltsége miatt kirekesztve érzik magukat a világegyház közösségéből.

„Ami más régiókban együtthaladás, az Óceániában leginkább együtthajózás”

– mondta röviden, de kifejezően, utalva a régió különleges földrajzi helyzetére, amelyet figyelembe kell vennie a világegyháznak is. A szinódus résztvevői szerint az „együtthaladás” elve, amely a szinodalitás egyik központi fogalma, megköveteli, hogy bizonyos területeken lassítani kell, míg más területeken gyorsítani. A változások mindenkire hatással lesznek, de elsősorban nem szervezeti, hanem szívbeli megújulásra van szükség. Ide tartozik az is, hogy a szinódus kiemelt figyelmet szentel a nők méltóságának és szerepének elismerésére, ám nem a felszentelés kérdéséről van szó, hanem arról, hogy a nőknek is ugyanolyan tiszteletet kell kapniuk az egyházban, mint a férfiaknak. A sajtótájékoztató végén világossá vált, hogy a szinódus célja egy nyitottabb és befogadóbb egyház, főként a nők és a laikusok számára. Az egyházi vezetők szerint a valódi megújulás csak akkor lehetséges, ha az egyház minden tagja, nemre és státuszra való tekintet nélkül, teljes mértékben részt vehet a közösségi életben.

Ezt a szándékot hivatott erősíteni a szinódus, amelynek soron következő eseményeiről a Megújul.hu napról napra elhozza a legfrissebb híreket.