„Ferenc pápa nem liberális, ő radikális”

Jean-Claude Hollerich bíboros szerint a papoknak nem főnökként, hanem pásztorként kellene viselkedniük. A Megújulnak Rómában interjút adó jezsuita főpásztor ezúttal Pannonhalmán járt.

A luxemburgi bíboros nem csupán a legutóbbi püspöki szinódus főrelátori tisztségét töltötte be, de ő a Nemzetközi Ministránsszövetség (CIM)elnöke is – március közepén e tisztségében látogatott hazánkba. A Magyar Kurír vele készült teljes beszélgetését ide kattintva lehet elolvasni, az alábbiakban részletet közlünk az interjúból.

– Nagyon gyors változások zajlanak, a fiatalok generációi erősen különböznek egymástól. Hogyan tudja az Egyház hirdetni az örömhírt a körükben?
– Hatalmas antropológiai változást, a történelem legnagyobb változását éljük meg napjainkban, és még csak az elején tartunk. Éppen ezért nagyon fontos meghallgatni a fiatalokat, hogy megértsük őket. Át kell adnunk nekik Isten szavát, ez a legfontosabb, mert olyan világban élünk, ahol az emberek már nem ismerik, nem értik Istent, és azt gondolják, nincs is szükségük rá.

Magába zárkózott a világ. A fiatalokban viszont él a remény, és segíteni kell őket, hogy személyesen megtapasztalják Isten jelenlétét. Meg kell tanítani őket imádkozni.

Ez a legfontosabb, a többit majd ők elvégzik, nekünk az Istennel való személyes kapcsolatra, az evangélium átadására kell koncentrálnunk. Bíznunk kell Istenben, és bíznunk kell ebben az új nemzedékben.

– Kitágítva a horizontot: mit jelent a mai összetett világban kereszténynek lenni?
– Kisebbség vagyunk a világban, és ezt meg kell értenünk. A fiataloknak ez különösen nehéz. Akik itt tanulnak a bencés gimnáziumban, azok szerencsések. Nagyon fontosak nekik az olyan nemzetközi összejövetelek, mint a római ministránstalálkozó, mert szükségük van arra, hogy lássák: más fiataloknak is ugyanaz a hitük, és a maguk fiatalos módján, a saját kultúrájukon belül megélhetik a hitüket. Nekünk is meg kell értenünk a kultúrájukat ebben a posztmodern társadalomban, ahol rengeteg választási lehetőség áll előttük. Ismerek fiatalokat, akik az egyik vasárnap latin misére mennek, a másikon gitáros misére.

Fontos, hogy képesek legyünk inkulturálni az evangéliumot a világukba, hogy megérintse a szívüket, s aztán ők maguk legyenek a főszereplői egy új keresztény kultúrának.

– Az Egyház olyan, mint egy nagy család. A fiataloknak sok nemzedék mutatja az utat, az idősek generációja is.
– Én már nagypapakorban vagyok. Nagyon szép élettapasztalat ez. A nagyapa nem olyan, mint az apa, aki megmondja, mit hogyan kell csinálni. A nagyapa azt értékeli, ami van. A fiataloknak szükségük van nagypapákra és nagymamákra, akik nem ítélkeznek, hanem szeretnek.

– Mit gondol az Egyház szinódusi útjáról, mit jelent a papok és a laikusok számára?
– Még csak az elején járunk ennek az útnak. A megkereszteltek népe Isten népe, ahol a papoknak nem főnököknek, hanem pásztoroknak kell lenniük, ami egészen más. Amikor bérmálok, hiszem, hogy a Szentlélek ott van abban az emberben: meg kell hallgatnom őt, mert a Szentlélek általa is szól. Egy szinodális Egyházban a plébániai, egyházmegyei pasztorális tanácsok aktívak, élőek. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben ők döntenek, de a pásztornak meg kell hallgatnia a többieket. Én magam is többször változtattam meg a véleményemet azért, mert azt láttam, hogy amit az emberek gondolnak, az közelebb áll Istenhez, mint amit én gondoltam. Mindig készen kell lennünk a megtérésre. És persze az is lehet, hogy a pásztornak időnként nemet kell mondania. Meg kell hallgatnunk egymást, együtt kell járnunk az úton. A szinodális Egyház missziós egyház, ha nem missziós, akkor nem Jézus Egyháza. Ez azt jelenti, hogy meg kell élnem az evangélium örömét, és tennem kell a szegényekért, a betegekért. Az Egyház missziós jellegét főképp a cselekedetekben tudjuk megélni, és – ahogy a pápa mondja – ha szükséges, szavakkal is.

Ha egy pap, egy püspök szépen prédikál, de az emberek nem látják, hogy az Egyház megéli ezeket a szép dolgokat, akkor nem hisznek. Akkor a szavak csak szavak maradnak.

Isten népének elkötelezetten kell tennie azért, hogy minél jobban megélje az evangéliumot. Ez ad súlyt az evangélium hirdetésének, a szavainknak.

– Mi az, amit az Egyház ma nyújtani tud a háborúktól szenvedő világunknak, Európának?
– Kilépő Egyháznak kell lennünk – ahogy Ferenc pápa mondja –, amely elindul az emberek felé. Azt hiszem, ma különösen szükségük van Istenre, az evangéliumra. Európában egyre inkább olyanok vagyunk, mint a juhok, amelyek mindenfelé szétszóródnak. Újabb és újabb ellenségeskedések születnek. Elvész a társadalmunk egysége, a szolidaritás, az erkölcsi érzék. Az erkölcs teherré válik, mintha elvenné az emberektől az örömet, és nem látjuk, hogy valójában az igazi öröm felé vezet. Nem a múltba fordulással tudjuk megőrizni az európai értékeinket, a humanizmus örökségét. Ha valaki megtapasztalta Istent, majd elvesztette, és úgy próbál visszatalálni a múltbeli helyzetéhez, hogy újra a régi körülményeket igyekszik megteremteni, az nem működik. Előrehaladva tudjuk megtapasztalni Istent. Egy új keresztény európai humanizmust kell megteremtenünk, és a Szentlélek segítségével ez sikerülhet.

– Látja a reménykeltő jeleket?
– Bízom Istenben. Erősen szekularizált társadalomban élünk, mi még inkább, mint Közép-Európa. Mégis, hamvazószerdán Luxemburgban tele volt a székesegyház. Van egyfajta új ébredés, megmutatkozik egy új igény. Nem beszélhetünk olyan nyelven, amit az emberek nem értenek.

Hiába beszélem a szép teológiai nyelvet, amit én annyira szeretek, ha mások nem értik. Meg kell találni a megfelelő szavakat, hogy az örömhírt hirdessük a világunknak. Ha nem sikerül, akkor máshová mennek az emberek.

Luxemburgban bekerült a parlamentbe egy fiatalember, aki egész gyerek- és ifjúkorában ministrált, és a plébániáján a ministránsok vezetője volt. Egy interjúban el is mondta, hogy rendszeresen jár misére. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy politikus ilyesmiről beszéljen.

– Mit jelent Ferenc pápa tanítása a mai világban, mit jelent, hogy radikálisan éli meg az evangéliumot? Hogyan tudunk közel lenni hozzá most, a betegségében?
– Vannak emberek, akik azt mondják, hogy a pápa liberális. Ez nem így van, ő radikális. Radikális az irgalmasságban is. Nekem nagyon sokat ad, elmondhatom, hogy megérintette a szívemet, nagyon szeretem őt. Azt gondolom, remélem, hogy Ferenc pápát hallgatva talán jobb emberré váltam. Úgy tudunk közel állni hozzá, ha imádkozunk érte, főként Szűz Máriához, akit mi Luxemburgban a Szenvedők Vigasztalójának hívunk. Imádkozhatunk Szent Péterhez is, én mindennap kérem az ő közbenjárását is.

(Forrás: Magyar Kurír)