Új nevek, változatlan létszám – nyilvános a szinódus résztvevőinek listája
A szinodális szinódus közelgő októberi záróülésére készülve az alábbiakban részletesen áttekintjük, mely magyar képviselők lesznek ott a második ülésszakon, valamint hogy milyen változások történtek az első ülésszakhoz képest.
Kezdjük is a hazai képviselettel. Magyarországot a második szinódusi ülésszakon ezennel is Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Érsekség érsek-metropolitája, Mohos Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, és Szabó Péter görögkatolikus kánonjogász professzor, a szinódust előkészítő Teológiai Bizottság tagja képviseli. Továbbá magyar résztvevők között jelen lesz Csiszár Klára, a Linzi Katolikus Egyetem pasztorálteológia-professzora, Kovács Gergely érsek, a Gyulafehérvári Főegyházmegye vezetője, Pál József Csaba temesvári püspök, akik Romániát képviselik, illetve Szerbia képviseletében Német László belgrádi érsek, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke, a Megújul.hu nagykövete. Tehát a záróülés alkalmával is ugyanazok a magyar egyházi vezetők és magasan képzett teológusok kaptak részvételi lehetőséget a történelmi jelentőségű eseményen, akik a tavalyi évben is.
Kiemelt személyek a szinóduson
Minden résztvevő között a legkiemelkedőbb személy Ferenc pápa, aki a szinódus elnökeként vesz részt az októberi eseményen, és a katolikus egyház fejeként ad iránymutatást az egyházi és világi szolgálattevőknek. Továbbá Jean-Claude Hollerich luxemburgi bíboros, a szinódus relátora (főbeszámolója) szintén fontos szereplő, hiszen a bíboros felel a viták összefoglalásáért és a konklúziók levonásáért. Az egyházi vezetők közül jelentős szerepet kap Mario Grech bíboros is, a szinódusi titkárság főtitkára, aki kulcsszerepet kapott a szervezési és koordinációs feladatokban. De ezennel is
jelen lesz Luis Antonio Tagle bíboros, a filippínók egyik legismertebb egyházi személyisége, akit a világ misszionáriusi tevékenységének egyik élharcosaként ismerünk,
valamint Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Kongregáció frissen kinevezett prefektusa, aki híres arról, hogy progresszív hangot képvisel a doktrinális kérdésekben. További az ismert egyházi vezetők közé tartozik Robert Barron is, az amerikai katolikus egyház egyik leghíresebb püspöke, aki többek között annak köszönheti a világhírt, hogy évek óta hangoztatja a modern technológiai eszközök evangelizációs szerepét. Végül nem szabad megfeledkezni Timothy Broglioról sem, az amerikai katonai ordinariátus érsekéről, aki ezennel is részt vesz az ülésen.
Milyen változásokra számíthatunk?
Jean-Claude Hollerich a szinódus kapcsán kijelentette, hogy a második ülésszak résztvevőinek aránya hasonló az elsőhöz. Szám szerint ez azt jelenti, hogy összesen 368 szavazati joggal rendelkező tag, közöttük 272 püspök és 96 nem püspök alkotja majd a teljes képviseletet. A 2023-as évhez képest mindössze 26 személybeli változás történt, amelyek többségére helyettesítés miatt volt szükség. Idén 8 különleges meghívott lesz jelen, míg a testvéri delegáltak száma 12-ről 16-ra nőtt, ez pedig jól tükrözi a testvéregyházak növekvő érdeklődését a szinodális folyamat iránt. Hollerich bíboros megerősítette, hogy
Kínából két püspök is csatlakozik a záróüléshez.
A jelentősebb változások között kell megemlíteni, hogy az afrikai kontinens képviseletében is új szereplők jelennek meg, mint Nestor-Désiré Nongo-Aziagbia püspök a Közép-afrikai Köztársaságból, aki a békéért és az igazságosságért folytatott küzdelme kapcsán vált ismertté. Míg az Egyesült Államok képviseletét Daniel Flores püspök, a Brownsville-i egyházmegye vezetője fogja erősíteni. Ugyanakkor Európa tekintetében is történtek kisebb változások. Bár a német egyház képviseletében Georg Bätzing, Limburg püspöke továbbra is meghatározó szereplő lesz, ugyanakkor ezennel csatlakozik Bertram Johannes Meier augsburgi püspök is, aki a németországi szinodális út kérdéseiben érdekelt. A szinódus tehát új képviselőkkel kiegészülve folytatja az első ülésszakon megkezdett munkát, amelynek középpontjában olyan fontos kérdéseket tárgyal, mint a nők szerepének növelése az egyházban, a világi hívek nagyobb bevonása a döntéshozatalba, és az egyház küldetésének újragondolása a modern világ kihívásainak tükrében. De a résztvevők nyíltan beszélnek majd az egyházon belüli problémákról, beleértve a hatalmi struktúrákat, a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos kérdéseket és a fiatalok megszólításának nehézségeit.
Hogy milyen módon zárul a szinodális szinódus, azt nem lehet megjósolni, mindenesetre a Megújul.hu munkatársai napról napra friss információkkal jelentkeznek, míg Gégény István a helyszínről tudósít az eseményekről.