Úton vagyunk – a magyar jezsuiták konferenciája a szinodalitásról

A szinodalitás a Szentlélekre figyelő, egymás meghallgatására épülő közös gondolkodás és cselekvés – fogalmazták meg az egyházban megkezdett folyamat eredményeiről és kihívásairól szóló konferencia résztvevői.  Az alábbiakban a jezsuita.hu beszámolóját olvashatják az Úton vagyunk címmel megtartott rendezvényről.

„A szinodalitás nemcsak egy új egyházprogram, hanem az mód, ahogy Jézus népe együtt halad a közös úton” – fogalmazott a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia által szervezett konferenciát megnyitó beszédében András Attila jezsuita provinciális. Mint mondta, ez a mód lemondást kíván mindannyiunktól, valamint bizalmat és megbecsülést egymás iránt.

„Nem bezárkózik, hanem odafordul másokhoz. Meghallgatással kezdődik, azzal, hogy teret engedünk a másik tapasztalatának, azokénak, akiknek a hangja könnyen elveszik, legyenek azok szegények, fiatalok, csalódottak, keresők, peremen lévők.”

Hozzátette: a szinodalitás nem egyszerű közvéleménykutatás, hisz a Lélek vezetését keressük közösen, aki nagyon gyakran finom rezdüléseken keresztül szól hozzánk, mutatja az utat, hogyan éljük meg küldetésünket másokért. „Ha jelen van a Lélek, megszűnnek a címkék, megszülethet a közösség. Ez az ajándék. Legyen mindennapos a magyar egyházban, plébániáinkon, intézményeinkben is” – kívánta a tartományfőnök.

Hongkongi bíboros: a szinodalitás nem az érdekek harca, hanem a közös figyelem a minket egyesítő Szentlélekre

„Ez nem olyasmi, amit Rómától készen kapunk. Lényege a helyi kontextus, hisz minden egyházmegyének, szerzetesrendnek más a történelme, mások a kihívásai – hangsúlyozta a szinodalitással kapcsolatban Stephen Chow jezsuita. – Meg kell különböztetnünk, mi a legjobb a mi közösségünknek, rá kell találnunk, hogy tudjuk azt megvalósítani a saját valóságunkban.” A hongkongi bíboros előadásában a szinodális folyamat azon ázsiai tapasztalatairól számolt be, amelyek nekünk is tanulságosak lehetnek.

Chow bíboros kiemelte: nem baj, hogy különbözőek vagyunk és hogy nem értünk egyet bizonyos dolgokban. Fontos viszont figyelmesen meghallgatni egymást, mert így épül ki közöttünk az a bizalom, ami a különbségek feszültsége ellenére is közösséget teremt és segít együtt keresni a Szentlélek vezetését. A házasságok, a családok szintjén ez jól működik, egyházi szinten is meg kell tanulnunk ezt a mentalitást.

Előadásából az is kiderült, hogy a szinodális út nem pusztán struktúraváltás az egyház életében, hanem kapcsolataink, eljárásmódunk kultúrájának átalakulása is, amihez hosszú távú elkötelezettségre, türelemre és edukációra van szükség. Mint mondta, szükséges a hierarchia az egyházban, például a tanítás kérdésében, de vannak olyan területek, amelyeken az elöljárók támaszkodhatnának a közösségi megkülönböztetésre.

A másik hangja meghallásának jegyében a folyamatba Hongkongban és más ázsiai egyházmegyében is behívtak nőket, laikusokat, kisebbségeket. „Ugyanakkor a szinodalitás nem demokratizálni akarja az egyházat, ahol különböző pártok küzdenek egymással a saját érdekeikért. A szinodális egyházban a Szentlélekre figyelünk, aki egyesít minket, és az egész közösség javáért munkálkodunk. Így mutathatunk példát napjaink önző, populista vagy épp autoriter politikai berendezkedéseinek is” – hangsúlyozta a hongkongi egyházfő.

Szinódusi titkár: meg kell tanulni együtt járni a kirekesztettekkel

Nathalie Becquart XMCJ nővér arra kérte a konferencia résztvevőit előadásának kezdetén, hogy egy rövid csendben idézzék fel saját tapasztalatukat az egyházról és a meghallgatásról, és utána osszák meg szomszédjukkal. A konferenicateremben valóban egymás felé fordultak a szomszédok és beszélgettek, sokaknak még kevés is volt az erre szánt három perc.

Nathalie nővér, a Szinódus Általános Titkárságának altitkára, a legmagasabb rangú nő a Vatikánban, online jelentkezett be a konferenciára. Az egyház és a periférián élők kapcsolatáról tartott előadásában hangsúlyozta, hogy az egyháznak tanulni kell az evangelizáció folyamatát. Nemcsak oda kell mennie a kirekesztettekhez, hanem megtanulni velük együtt járni az úton, és tőlük tanulni. Több példát is bemutatott arra, hogy a szinodális meghallgatás hogyan tudott bekapcsolni a periférián élő embereket és csoportokat az egyházba – gyerekeket, kizsákmányolt etnikai csoportokat, nőket, fogyatékkal élőket, börtönben raboskodókat.

Ugyanakkor arra biztatott mindenkit, hogy a saját családjában kezdje el a szinodális folyamatot, az értő meghallgatást.
Hangsúlyozta, hogy a szinodalitásnak figyelemmel kell lennie a helyi sajátosságokra, más a szinodális folyamat Magyarországon, mint Afrikában vagy Ázsiában. Az egyház átalakulásához mindenhol szükség van helyi kezdeményezésekre, és ebbe a folyamatba is be kell vonni a periférián élő csoportokat, közösségeket.

Előremutató tapasztalatok a magyar egyház szinodális útján

A délutáni első kerekasztal-beszélgetésen különböző életállapotú résztvevők osztották meg magyarországi tapasztalataikat a szinodalitásról Szigeti Szabolcs kérdéseire válaszolva.

Elsőként Görföl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem tanára járta körül történelmi (John Henry Newman írásai), horizontális (Róma és az egyházmegyék, a hierarchia és a hívek viszonya) és vertikális szempontból (az Isten igazságának egyre mélyebb közös keresése) a szinodalitás fogalmát. Mint mondta: ha az igazság egyedüli, feltétlen letéteményeseinek tartjuk magunkat, Jézus Krisztust hazudtoljuk meg. Ha viszont meg tudjuk őrizni az egymás mellett létezés szembenállásainak termékeny feszültségét, kiderülhet a világ számára, hogy a Krisztust követő egyházban másfajta dinamikák működnek.

Szociológus kollégája, Révay Edit OCV épp azt vizsgálja, hogy a magyarországi szerzetesrendekben milyen szinodális folyamatok zajlanak. Sok közösség nagyon mélyen belebocsátkozott ebbe a folyamatba, és ha szembesültek is nehézségekkel, pozitívan értékelték a folyamatot – árulta el. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola munkatársa is azt hangsúlyozta, hogy az a jelenség, amit a szinodalitás takar, az egyháznak kezdettől sajátossága. Már Szent Benedek regulája is tanácsolja a vezetőknek, hogy fontos döntések előtt tanácskozzanak a közösség tagjaival, s arra is felhívja a figyelmet, hogy a Szentlélek sokszor a legfiatalabb tagon keresztül szólal meg.

Pecze Zsombor, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium hallgatója arról beszélt, hogy generációja ugyan hajlamos a bezárkózásra, a zárt gondolkodást viszont nehezen viseli. Egyetemistaként, amikor felfedezik a világot, különösen is fontos nekik, hogy gyakorolják magukat abban a kultúrában, amit a szinodalitás jelent. Szerinte ez a radikalizálódástól is megóvja a fiatalokat. Ezért indított társaival a szakkollégiumban a szinodalitással foglalkozó programsorozatot. Úgy látja, nem az aktuális társadalmi trendek másolása, hanem kereszténységünk hiteles megélése lehet vonzó a nem hívő fiatalok számára. A szinodális párbeszédet pedig egy olyan közösségnek látja, amelyben a világban szolgáló keresztények megerősödhetnek.

Huszár Domonkos, a Szentjánosbogár közösség elnöke korábban nem kísérte közelről az egyházban zajló szinodális folyamatokat, ám azok lelkisége az ignáci közösségben a kezdetektől élő. Akit meghallgatnak és megértenek, azt meg tudják szeretni – foglalta össze a Szentjánosbogarak mentalitását. Ezt a lelkületet (a majd én majd megmutatom helyett az én meghallgatom mentalitást) a viszik el évről évre táboraikkal az ország különböző településeire, a résztvevő fiatalok pedig otthoni közösségeikbe.

Félelmek, berögzöttségek és a személyes szint

Saját tapasztalatokról és nehézségekről, valamint a mentális egészség szerepéről beszélgettek a második kerekasztal résztvevői Lázár Kovács Ákos moderálásával.

Orosz Andrea, az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat vezetője, a bankonybéli bencés közösség oblátája a személyes szintet emelte ki, mint a szinodalitás alapját: „vegyem észre, ha a mellettem állók közül valakit most meg kell szólítani, és halljam meg, ha megszólítanak”. Értő figyelemmel kell hallgatni, akkor is, ha nem értünk egyet beszélgetőtársunkkal. El tudjuk-e fogadni egymást, félretéve az előítéleteket, van-e bennünk érdeklődés, kíváncsiság a másik ember és helyzete iránt – tette fel a kérdést.

Udvarhelyi Zsuzsanna teológus, a piliscsabai egyházközség szinodális munkacsoportjának vezetője az 1990-es évek magyarországi katolikus egyetemista mozgalmainak pezsgése és a szinodalitás között vont párhuzamot. Mint mondta, ugyanazt az örömöt érzi most, hogy újra együtt tesznek az egyházért, a közösségért. Saját plébániai közösségét hozva példának, arról beszélt, hogy azokat is meg kell hallgatni, akiknek ellenérzéseik vannak a szinodális folyamattal kapcsolatban, akik félnek annak következményeitől.

Martos Levente Balázs esztergomi segédpüspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora a lelkigondozáshoz hasonlította a szinodális utat: mindkettő lassú folyamat, amelyhez sok időre van szükség. Beszélt a magyar társadalomban és egyházban is meglévő központ–periféria ellentét nehézségeiről, amely régóta meglévő berögzöttség, és amelyről sok vidékinek van negatív személyes tapasztalata. Felidézte, hogy amikor Rómában tanult, jezsuita tanárai azt tanácsolták neki, hogy ne csak a négy fal között tanuljon, hanem menjen ki az utcára a rászoruló emberekhez. A periférián az ember olyannak mutatja magát, amilyen, nem tudja eltakarni az előnytelen oldalait. Ez egyrészt nehéz, ugyanakkor jó is, mert meg tudjuk mutatni önmagunkat, akik vagyunk – hangsúlyozta a püspök.