Építsük közösen a jövő egyházát!
  • Cikkek
  • Podcast
  • Videók
  • Egyházálmok
  • Tudástár
  • Kiadványok
  • Események
  • Menu Menu

A szinodalitás próbája – plébánosok osztották meg egymással történeteiket

2024.05.03./Rab Kriszta

Az esemény a szinódus közgyűlésén résztvevők kérésére jött létre, akik korábban kritikaként fogalmazták meg, hogy az egyházközségi papok feltűnően távolmaradtak ezektől az alkalmaktól. A Plébánosok a szinódusért című rendezvény témái között szerepelt az egyház hitelességének válsága, a klerikalizmus, a hivatások csökkenése, a misszió, és a szinodális folyamat. A résztvevő plébánosoknak Ferenc pápa levélben fejezte ki háláját és megbecsülését

„azért a nagylelkű munkáért, amelyet nap mint nap végeztek, és amellyel az evangélium magvait mindenféle talajba vetitek”.

A püspöki szinódus tavaly őszi és idén októberi ülőszaka között félidőben megrendezett találkozón a helyi plébánosokon, a lelkipásztori munka frontvonalában tevékenykedő papokon volt a sor, hogy megosszák a szinodalitással kapcsolatos, saját egyházközségeikben megélt tapasztalataikat, és ezzel párhuzamosan megtapasztalják az egyetemes szinten zajló szinodális munka dinamizmusát, összevessék magukat a szinodalitás szellemével, módszerével és stílusával.

Mario Grech bíboros nyitóbeszédében arról szólt, hogy az emberi történetekben mindig jelen van Krisztus, így ezek Isten történetei is, ahogyan a plébániák „minden, csak nem tökéletes” történetei is azok, megosztásuk így kölcsönös segítséggé válik annak felismerésében, hogy

az isteni Gondviselés „ma is írja az Egyház történetét”.

– Nem azért jöttetek ide, hogy tanítást vagy kioktatást kapjatok a szinodalitásról, hanem azért, hogy elmondjátok a történeteteket, mert mindannyiótoké fontos számunkra – mondta nyitóbeszédében a szinódus főtitkára. – Hallani akarjuk a történeteiteket, hallani akarjuk, hogyan működik Jézus most is – hangsúlyozta, majd hozzátette: a sacrofanói találkozót az ilyen történetek elmondására szánják, mert „ez egy olyan hely, ahol együtt haladhatunk előre, és szembesülhetünk a valósággal”.

Lazarus You Heung-sik bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa kiemelte, hogy a találkozó nem elsősorban a beszédre, hanem egymás és a Szentlélek meghallgatására fókuszál. Emlékeztetett, hogy „a szinodális stílus minden megkereszteltet teljes mértékben be kíván vonni”, és kifejezte reményét, hogy a lelkipásztorok szolgálata gyümölcsöt hozhat, „hogy plébániai közösségeink olyan helyekké váljanak, ahol megtapasztaljuk a velünk járó Feltámadott Úr örömét”.

Tomáš Halík cseh teológus biztatta a plébánosokat, hogy legyenek alázatosak és realisták, Isten jelenlétét lássák a csalódásaikban és a kudarcaikban is:

– Amikor Jézus először találkozott leendő apostolaival, fáradt és csalódott halászok voltak, akik egész éjszaka halásztak, de a hálójuk üres volt. Jézus azt mondta nekik: „Próbáljátok meg újra. Menjetek, és eresszétek le a hálótokat!” Jézus ma ugyanezt mondja nekünk: ne essetek kétségbe, ne adjátok fel, próbáljátok meg újra. De újrapróbálkozni nem azt jelenti, hogy megismételjük a régi módszereket és a régi hibákat:

az újrapróbálkozás olykor új és friss módon való próbálkozás kell legyen.

Az ismert cseh teológus szerint a hit gyakran azt jelenti, hogy van bátorságunk elfogadni a titkot:

– Isten új, ismeretlen és meglepő jövőként jön hozzánk. Az élő, valóságos Krisztus legyőzi minden zárkózottságunkat, megnyitja lelkünk minden bezárt ajtaját. Lelkét adja nekünk, hogy új utakra vezessen minket.

 

Bejegyzés megosztása
  • Megosztás Facebook
  • Megosztás Twitter
  • Megosztás Pinterest
  • Megosztás Reddit
https://megujul.hu/wp-content/uploads/2024/05/nyito9.jpg 800 1500 Rab Kriszta https://megujul.hu/wp-content/uploads/2023/09/megujul-logo-dark.svg Rab Kriszta2024-05-03 19:38:242024-06-06 17:43:20A szinodalitás próbája – plébánosok osztották meg egymással történeteiket

Legfrissebb cikkeink

  • „Hogy ne váljanak megkeményedett szívű felnőttekké” – Szőke Tibor útja a függőségektől a Szeretetsuliig
  • Szinodalitás a gyakorlatban – Konferencia az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében
  • Létezik-e demokrácia egy plébánián?
  • Milyennek szeretné a jövő egyházát? Most elmondhatja a véleményét!

Meghallgatlak podcast

  • Felszabadító kimondani, hogy nem értem
  • Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk
  • Milyen nyelven beszél Isten?
  • Videók
  • Ajánlók
  • Egyházálmok
  • Kiadványok
  • Események
  • Tudástár

Megujul.hu 2023. Minden jog fenntartvaImpresszumDesign és fejlesztés: Doppio Creative – Online Marketing Ügynökség

Gedő Ágnes: A szinódus során szinte megfiatalodott a VatikánFény a sötétségben – megkezdődött a bemelegítés a szinódus második...
Scroll to top