Építsük közösen a jövő egyházát!
  • Cikkek
  • Podcast
  • Videók
  • Egyházálmok
  • Tudástár
  • Kiadványok
  • Események
  • Menu Menu

 A szinodalitás ne csak elmélet, hanem konkrét gyakorlat legyen – ülésezett a Bíborosi Tanács

2024.12.09./Vermes Nikolett

A szinodális szinódus lezárása óta először találkoztak a katolikus egyház legfőbb vezetőtestületének tagjai.

Advent első vasárnapja után nem sokkal összeült a Bíborosi Tanács, hogy együtt gondolkodjanak a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlésén megfogalmazott javaslatok gyakorlatba való átültetéséről. A formális csoport idei záróülése tehát a szinodalitás megvalósítására fókuszált, ezen belül is a nők egyházi szerepére, a kollegialitásra és a világot érintő válságokra..

A C9 döntő szava

A C9, vagyis a Bíborosi Tanács (Consilium cardinalium) kilenc kiválasztott bíborosból áll, akiknek fő feladatuk, hogy közvetlenül tanácsokat adjanak a pápának az egyház vezetésével kapcsolatos legfontosabb kérdésekben. A tanács megalapítását Ferenc pápa kezdeményezte 2013-ban, hogy ezzel is elősegítse az egyház megújulását, valamint a kormányzati struktúra átalakítását. A testületre jellemző, hogy mind földrajzi, mind kulturális értelemben igen sokszínű, ezzel biztosítva a világ minden táján élő keresztények képviseletét. Idén leginkább a szinodalitás gyakorlati megvalósítása foglalkoztatta a bíborosokat, hiszen ezzel nemcsak egy régiót segítenek, nemcsak egyes kérdésekben foglalnak állást, hanem a világegyház megújulását is szolgálják. Éppen ezért

a decemberi ülésen a kollegialitás és a nők egyházi szerepének megerősítése volt a fő téma.

„A kollegialitás erősítése lehetővé teszi, hogy az egyház helyi közösségei hatékonyabban működjenek együtt, miközben megőrzik autonómiájukat és ezzel segítik a világegyházat” – mondta Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusa, a C9 tagja, majd bíboros társa, Oswald Gracias bombayi bíboros rámutatott, hogy a nunciusok egyre fontosabb szerepet játszanak abban, hogy a szinodalitás szellemisége elérje a helyi közösségeket.

A C9 megújulásra buzdítja a világegyházat (Fotó: Vatican Media)

Átláthatóbb egyház

A Bíborosi Tanács tagjai mindannyian aktívan részt vettek a 2021-2024 között zajló szinódusi folyamatban, azonban egészen az októberi záróeseményig csupán elméleti síkon beszéltek a szinodalitásról. Nem úgy, mint idén adventkor, amikor határozott kijelentéseket tettek a gyakorlati megvalósítás érdekében. Az ott elhangzottakat most konkrét cselekvési tervekké formálják. A nők egyházi szerepéről folytatott párbeszéd példátlan mértékben kapott figyelmet mindkét eseményen. „A nők támogatása több, mint egy elvárás, ez egy valódi szükségszerűség, ezért nekünk újra kell gondolnunk a nők szerepét a katolikus egyházban” – mondta Oswald Gracias bíboros. Ezt követően a C9 tagjai megerősítették, hogy a Vatikán átláthatóbbá és hatékonyabbá kívánja tenni a működését,hhez pedig hozzátartozik a nők szerepének újragondolásáról folytatott nyilvános párbeszéd.

Legyünk hiteles egyház!

Ferenc pápa személyesen is részt vett a decemberi ülésen, és iránymutatásaival segítette a tanács munkáját. A pápa elkötelezett amellett, hogy az egyházban a szinodalitás ne csak elméleti fogalom legyen, hanem konkrét gyakorlat.

„Az egyház csak akkor lehet hiteles a mai világban, ha a nyilvános párbeszéd és az együttműködés alapvető,

és a mindennapokban is tapasztalható” – mondta a pápa a tanács tagjainak. Végül a C9 tagjai beszámoltak arról, hogy az általuk képviselt földrészeken a különböző keresztény közösségek milyen kezdeményezéseket indítottak, amelyekkel ezt a hitelességet erősítik. Bár még csak néhány hét telt el a szinódus lezárása óta, már több országban is zajlanak a szinodalitás szellemiségében szervezett programok. Mint a C9 ülésén kiderült, világszerte egyszerre több egyházmegye kezdte felülvizsgálni saját működését, hogy ezzel is erősítse az egyház hitelességét.

Az utolsó ülés célja

A szinodális szinódus célja, hogy az egyház inkluzívabbá váljon, miközben természetessé teszi a párbeszédet, a kollegialitást és a különböző csoportok együttműködését. Ezért is olyan fontos, hogy a Bíborosi Tanács utolsó 2024-es ülése során már úgy beszéltek a szinódusról, mint gyakorlati változásról, amely megújulást hoz a katolikus egyházba. Mert az egyház minden szintjén új korszak kezdődött – hol kevésbé látható, hol sokkal inkább jelenvaló módon.

 

 

Bejegyzés megosztása
  • Megosztás Facebook
  • Megosztás Twitter
  • Megosztás Pinterest
  • Megosztás Reddit
https://megujul.hu/wp-content/uploads/2024/12/20131001cnsbr1871.jpg 799 1500 Vermes Nikolett https://megujul.hu/wp-content/uploads/2023/09/megujul-logo-dark.svg Vermes Nikolett2024-12-09 07:00:212024-12-08 20:38:58 A szinodalitás ne csak elmélet, hanem konkrét gyakorlat legyen – ülésezett a Bíborosi Tanács

Legfrissebb cikkeink

  • „Hogy ne váljanak megkeményedett szívű felnőttekké” – Szőke Tibor útja a függőségektől a Szeretetsuliig
  • Szinodalitás a gyakorlatban – Konferencia az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében
  • Létezik-e demokrácia egy plébánián?
  • Milyennek szeretné a jövő egyházát? Most elmondhatja a véleményét!

Meghallgatlak podcast

  • Felszabadító kimondani, hogy nem értem
  • Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk
  • Milyen nyelven beszél Isten?
  • Videók
  • Ajánlók
  • Egyházálmok
  • Kiadványok
  • Események
  • Tudástár

Megujul.hu 2023. Minden jog fenntartvaImpresszumDesign és fejlesztés: Doppio Creative – Online Marketing Ügynökség

Itt olvasható magyarul a szinódus végleges záródokumentumaA szinódus jelentősége: Együtt gondolkodás az egyház jövőjéről
Scroll to top