Építsük közösen a jövő egyházát!
  • Cikkek
  • Podcast
  • Videók
  • Egyházálmok
  • Tudástár
  • Kiadványok
  • Események
  • Menu Menu
egyetemisták

Az egyetemisták is feltették saját kérdéseiket, bátor felszólalások követték egymást 

2024.10.20./Vermes Nikolett

Az Egyesült Államokból érkeztek a fiatalok Rómába, hogy a Szinódusi Titkárság vezetőivel beszélgethessenek.  

Körülbelül 140 egyetemista kapott közvetlen betekintést a szinódusi munkafolyamatokba. A hallgatók többsége Észak-Amerikából érkezett, és csak azért tette meg ezt a hosszú utat, hogy személyesen tegyenek fel kérdéseket a szinódus képviselőinek. Ennek pedig megadták a módját: a fiatalokat ugyanabban a teremben, egészen pontosan a VI. Pál teremben fogadták, mint ahol maguk a szinódusi viták zajlanak nap mint nap. Ennek köszönhetően a diákok igazán közel kerültek az egyházban jelenleg zajló megbeszélésekhez, amelyeknek a végkimenetele döntő jelentőségű lesz az egyház jövője szempontjából. A kerekasztal-beszélgetés felépítése tehát szépen tükrözte a második ülésszakot, ahol az egyház tagjai meghallgatják egymást, és bekapcsolódnak a párbeszédbe, vagy ahogy maga Ferenc pápa fogalmaz: közösen lépnek arra az útra, amelyet a keresztényeknek együtt kell megtenniük.  

Nehezen élik meg a hitüket a fiatalok  

Az „Egyetemi diákok párbeszédben a szinódus vezetőivel” címet viselő esemény releváns kérdéseket foglalt magában, amelyek egytől egyig érintik és érdeklik a fiatal keresztényeket. A hallgatók Mario Grech bíborosnak, a Szinódus főtitkárának, Jean-Claude Hollerich bíborosnak, a szinódus relátorának, Leticia Salazar nővérnek, a San Bernardinói Egyházmegye kancellárjának, valamint Daniel Flores püspöknek, a Brownsville-i Egyházmegye (Dél-Texas) vezetőjének tehettek fel kérdéseket, és a fiatalok szívesen éltek a  lehetőséggel. Az első kérdést Asia Chan, egy Tobagóból származó hallgató tette fel, aki

kifejtette, hogy milyen nehezen tudja megélni a hitét a mai kultúrában, majd megkérdezte, hogyan tudna ezen javítani az egyház.

Grech bíboros válaszolt, elismerve ezt a fajta kihívást, és rámutatott, hogy valójában nagyon sokan küzdenek ezzel a problémával. Elismerte azt is, hogy van még hová fejlődnie az egyháznak, és reményei szerint ezen fog változtatni a szinódus. A bíboros elmondása alapján sokkal könnyebben megélhetnénk a hitünket a mai világban, ha több keresztény lenne. Ehhez pedig digitális misszióra van szükség, amelynek hatására valóban növekedhet a hívek száma.  

140 egyetmista érkezett a Vatikánba, hogy feltegyék kérdéseiket (Fotó: Vatican News)

Mi lesz a sebzett fiatalokkal?  

A következő kérdés Alejandrától, egy venezuelai származású hallgatótól érkezett, akt az érdekelt, hogyan segíthet az egyház azoknak a fiataloknak, akik megsérültek általa. Hollerich bíboros válaszolt, kiemelve, hogy eddig hallgatott az egyház a fiatalok sérelmeivel kapcsolatban, de ennek a hallgatásnak egyszer és mindenkorra vége. „Az egyház tisztán látja az emberek iránti odafigyelés szükségességét, különösen a mai világban. Ezért is vagyunk most itt a szinóduson, hogy lehetőséget teremtsünk a párbeszédre, és megmutassuk, hogy igenis lehet, sőt kell is beszélni ezekről a sérelmekről.”  Ezt követően egyre bátrabb és bátrabb kérdések érkeztek az egyetemistáktól, köztük egy New Orleans-i hallgatótól, Josephtől, aki a tanulmányai mellett egy ifjúsági intézményben dolgozik.

„Vagyon hogyan válthatók konkrét tettekre a szinódusi beszélgetések?”

– kérdezte a fiatal férfi, aki számára Salazar nővér adott választ. A szerzetesnővér hangsúlyozta a szinódus átalakító természetét. Kifejtette, hogy a szinódus formálja a jelenlévők lelkületét, és ezzel formálja az egyház lelkületét is. „Bízzunk benne, hogy a szinódus élő cselekedetté válik!”  

Az út még ködös előttünk, de lépésről lépésre tisztul  

Az egyetemisták egymás után tették fel kérdéseiket, a válaszadóknak pedig nem volt könnyű dolguk. Az egyház jövője láthatóan érdekli a fiatalokat, hiszen ők azok, akik saját életükben megtapasztalhatják az egyház megújulását. Kérdeztek arról is, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy több teológus legyen, vagy hogy többen válasszák az egyházi hivatást a pályaválasztás során. A szinóduson nap mint nap elhangzó javaslattételek és viták mellett óriási jelentőséggel bírt ez a péntek esti megosztás, hiszen

kiderült, hogy mi foglalkoztatja leginkább a mai huszonéves keresztényeket.

Legyen szó a hitük megéléséről, az egyház által okozott sebekről, a párbeszéd hiányáról, az egyház digitális jelenlétének hiányáról, vagy magáról az egyház jövőjéről. Most a fiatalok is közvetlenül részesei lehettek ennek a történelmi jelentőségű eseménynek, amelyet szinódusnak nevezünk. A következő napokban pedig várhatóan még több felmerülő kérdésre kapunk választ, és már nem az egyetemisták kérdésein keresztül, hanem a világegyház kérdésein keresztül. Mert napról napra közeledünk ahhoz a bizonyos startvonalhoz, amelyről indul a megújuló egyház.  

Bejegyzés megosztása
  • Megosztás Facebook
  • Megosztás Twitter
  • Megosztás Pinterest
  • Megosztás Reddit
https://megujul.hu/wp-content/uploads/2024/10/cq5dam.thumbnail.cropped.1500.844_1.jpg 801 1500 Vermes Nikolett https://megujul.hu/wp-content/uploads/2023/09/megujul-logo-dark.svg Vermes Nikolett2024-10-20 18:00:522024-10-21 14:04:42Az egyetemisták is feltették saját kérdéseiket, bátor felszólalások követték egymást 

Legfrissebb cikkeink

  • „Hogy ne váljanak megkeményedett szívű felnőttekké” – Szőke Tibor útja a függőségektől a Szeretetsuliig
  • Szinodalitás a gyakorlatban – Konferencia az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében
  • Létezik-e demokrácia egy plébánián?
  • Milyennek szeretné a jövő egyházát? Most elmondhatja a véleményét!

Meghallgatlak podcast

  • Felszabadító kimondani, hogy nem értem
  • Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk
  • Milyen nyelven beszél Isten?
  • Videók
  • Ajánlók
  • Egyházálmok
  • Kiadványok
  • Események
  • Tudástár

Megujul.hu 2023. Minden jog fenntartvaImpresszumDesign és fejlesztés: Doppio Creative – Online Marketing Ügynökség

Lépjünk ki a kényelmes megszokásból, és segítsünk végre a krízist...migrációLászló Német: Meine Ernennung zum Kardinal könnte mit meinem Engagement...
Scroll to top