Szenvedély, bátorság, humor – a Szinodalitás magyarul konferencia a résztvevők szemével
Arra kértük az egyházi megújulás témájában március elején tartott rendezvény több száz fős közösségét, értékeljék a négy szervezet által közösen megvalósított programot.
Az Erdő Péter és Német László bíborosok fővédnökségével rendezett konferenciának az volt a küldetése, hogy közelebb hozza a magyar keresztényekhez a 2021–2024 között zajlott szinodális folyamat által felszínre hozott gondolatokat, valamint az ezek alapján a püspöki szinóduson meghozott döntéseket. A kimagasló érdeklődéssel kísért eseményről itt olvasható képes beszámolónk, és két olyan videós összeállítást is készítettünk, amelyekben a jelenlévők fogalmazzák meg saját szavaikkal, mit jelent számukra a szinodalitás kifejezés, illetve milyen egyházról álmodnak.
A négy szervező – a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, az Egyházi Fejlesztők, a Megújul.hu, valamint a Püspöki Szinódus Titkársága – összefogásával létrejött találkozót követően arra bátorítottuk a résztvevőket, hogy aki szívesen bekapcsolódna a márciusi konferenciával elindított gyakorlatias programsorozatunk fejlesztésébe, küldjön írásos visszajelzést számunkra. Az alábbiakban ezekből a reflexiókból adunk közre egy összefoglalót. A pozitív visszajelzések mellett kritikai észrevételek is érkeztek – hálásak vagyunk minden üzenetért!
„Szakmailag nagyon magas szintet ért el a konferencia. Mind a kiválasztott előadók személye, a nyomtatott munkafüzet. Klassz volt. Legyen még sok hasonló rendezvény.”
„Egyetlen negatívum, hogy az angol nyelvű előadás nagyon hosszú volt.”
„Igazi közösségi élmény volt, minden szervezőnek köszönöm minden percét, amit ez ügyben tett.”
„Nekem reményt adott, hogy a szinodalitás valósága, üzenete, tartalma megjelenhetett ezen a konferencián, a magyar egyház itt-ott-amott klerikális életében. Az igazi munka csak most kezdődik, hogy ez a magvetés növekedni tudjon és legyenek elkötelezett lelkek, akik ezt az igen komplex munkát tovább viszik a hit erejével és azzal a küldetéstudattal, hogy Isten ezt kéri a 3. évezred egyházától.”
„Jól szervezett volt a konferencia, az információ is jól áramlott. Esetleg a délutáni beszélgetéseknél a helyszínek megtalálását lehetett volna még gördülékenyebbé tenni.”
Amiről szívesen hallottak volna többet a résztvevők:
„Hogyan jelenik meg mindez egy plébános és a hívek viszonyában, hiszen püspökökkel alig találkozunk az életben, plébánosunkkal hetente akár többször is. S ezen a szinten történik a legtöbb esemény.”
„Konkrét gyakorlati tippek a konkrét kisközösségek, plébániai közösség életére vonatkozóan.”
„A szinodalitás konkrét jövője Magyarországon. Jó látni, hogy vannak, akik több szinten élik és gyakorolják a szinodalitást. Nem volt látható, hogy a puszta tényen túl, hogy megvolt ez a találkozás, mi lesz az ott történtek távlata.”
„Hogy mi ez az ellenállás a szinódussal kapcsolatban Magyarországon.”
„Ebbe az időbe ennyi fért és az is tömény volt.”
Az egyes előadásokról és a kerekasztalról is volt véleménye a szemmel láthatóan bevonódott közösség tagjainak:
„Mindegyik tetszett, mert mindenkiben ott volt a szenvedély, a tűz, a szinodalitás iránti elköteleződés, ezen túl a könnyedség, a jó humor, és az, hogy az előadó egy volt közülünk: közvetítő, aki átadott valamit a saját szinodális létéből, és ezzel nyomott hagyott a hallgatóságban.”
„Minden előadás, megszólalás érdekes, szép volt. Nekem különösen Német László (egyszerű, élményszerű személyes hang), Csiszár Klára (sok értékes magával ragadó kép, lényegi dolgok, az újdonság kiemelése) és Fülöp atya üzenete tetszett. Értékes volt Varga László püspök úr hazai tapasztalata!”
„Az őszinte, egyenes légkör hitelessé tette a megszólalókat. A humor oldotta a hangulatot és segítette a figyelem fenntartást.”
„Inkább érdekességnek volt jó a kerekasztal, de persze arra nagyon alkalmas volt. Engem érdekeltek volna a szinódusi folyamat további részei.”
„Valóban élményekről volt szó, és nem elméletről. Jólesett.”
„Fontos, bátor, belekérdezős kérdések, őszinte, időnként bevállalós válaszok. Köszönjük!”
„A kerekasztalban tetszett a személyes hangvétel. Hiányzott még néhány konkrét tapasztalat.”
A konferencia során kiscsoportos formában minden résztvevő kipróbálhatta a „Párbeszéd a Lélekben” módszert. Erről így vallottak a visszajelzők:
„Sokszínű megosztás volt, az időminimum miatt kapcsolódási lehetőség nélkül.”
„Jó volt, hogy kevesen voltunk. Intenzív volt és gondolatébresztő. Jó ötlet volt a képeslap!”
„Különleges élmény volt megtapasztalni azt, hogy együtt, azonos esélyekkel és a másikat tisztelettel hallgatva tudtunk gondolkodni.”
„A rendelkezésre álló idő kevés volt ahhoz, hogy a résztvevők megérezhessék a Párbeszéd a Lélekben új ízét.”
„Gazdag, színes beszélgetés volt, jók voltak a kérdések, mindenki figyelmesen hallgatta a másikat és mindenki betartotta az időkeretet, így lehetőség volt, hogy több körben is megszólaljunk.”
„A meghallgatás kultúráját élhettük meg mint kísérletet.”
És hogyan tovább?
„Bátorság! A türelem paraméter többször is előjött. Nem véletlen, egy kultúraváltásról van szó, az pedig nem megy máról holnapra.”
„Nagyon jó lenne egy gyakorlati segédletet készíteni a »Párbeszéd a Lélekben« módszerről, hogy azt használni lehessen helyi közösségek összejövetelein. Ezen kívül nagyon hálás vagyok, hogy megszerveztétek, óriási szolgálatot tettetek az egyháznak ezzel!”
A „Szinodalitás magyarul” programsorozat a mini szinódusok eseményeivel folytatódik tovább:
legközelebb 2025. június 7-én lesz ilyen összejövetel, a helyszín Debrecen, a házigazda a Hajdúdorogi Metropólia.
Ennek a találkozónak az előkészületeiről hamarosan részletesen is hírt adunk a Megújul felületén.
Fotók: Lambert Attila/Magyar Kurír