A püspökök Krisztustól kapják kormányzói feladataikat, nem a római pápától

A püspöki szinódus XVI. rendes közgyűlése keretében megrendezett negyedik teológiai-pasztorális fórum új és eredeti módokat keresett a primátus gyakorlására az egyházban, amelyek összhangban vannak az egyház közösségi modelljével.

Az október 16-án este megrendezett fórum központi témája a primátus napjainkban szükséges gyakorlatát járta körbe. Bár azt hihetnénk, hogy egy abszolút új, a 2024-es októberi ülésszakhoz kapcsolódó eseményről van szó, a szinódus testületét VI. Pál pápa alapította 1965-ben, és ennek keretében tartották meg a tegnapi teológiai-pasztorális fórumot is. A jezsuita rend Generális Kúriájában rendezett fórum pedig egy újabb mérföldkövet jelentett, amellyel egyidejűleg zajlott egy másik megosztás is, amely a helyi egyházak és az egyetemes egyház kapcsolatát vizsgálta. De nézzük, milyen kijelentések hangzottak el ezen a jelentőségteljes estén a primátussal foglalkozó fórumon!

A primátus történelmi fejlődése

A központi téma a pápai szolgálat és a szinodalitás-kollegialitás-primátus körforgása volt, amelyet Dario Vitali atya, a Pápai Gergely Egyetem ekkléziológiai professzora és a Püspöki Szinódus konzultánsa ismertetett. Vitali atya három különböző történelmi korszakot vázolt fel az egyház fejlődésében: az első fázisban a primátus nélküli szinodalitás, a másodikban a szinodalitás nélküli primátus dominált. Míg harmadik fázisként egy olyan időszakot jelölt meg, amelyben remélhetőleg a szinodalitás és a primátus egyensúlya lesz jellemző az egyházban. Vitali atya kifejtette, hogy az első évezred egyházai nem a római püspök, hanem Róma egyházának primátusát ismerték el, és ez a történelmi minta adhat útmutatást a mai kor egyházi modelljéhez is. Róma széke nem csupán a város ősi és tiszteletre méltó státuszának köszönhette tekintélyét, hanem annak is, hogy itt halt mártírhalált Szent Péter és Szent Pál.

Modern kori primátus

A fórum előadója emlékeztetett, hogy az egyház történetében jelentős változást hozott, amikor a pápaság szembeszállt a Nyugat politikai rendszerének szélsőségeivel, és a római pápa egyetemes vezetői szerepre törekedett. Ez a változás pedig nemcsak az egyház önképét alakította át, de egyúttal a primátus gyakorlatát is. Vitali atya szerint a központosított hatalom túlzott hangsúlyozása apologetikus teológiát eredményezett, amelyet „pápaimádatnak” nevezett. Az atya kifejtette, hogy a II. Vatikáni Zsinat idején a kollegialitás kérdése volt az egyik legfontosabb kérdés, és ezzel a zsinat megerősítette a primátus fontosságát, viszont

a kollegialitás gyakorlása az ezt követő időszakban továbbra is gyenge maradt.

Többek között ezért olyan fontos a jelenleg zajló szinódusi folyamat, amely egy olyan új és eredeti primátusgyakorlatot hoz az egyház számára, amely megfelel az egyházak közösségi modelljének. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a római püspök az egységet képviseli – ez szinodális cselekvésre hívja az egyházat.

A kérdés nehezebb, mint gondoltuk

Ahogy a szerda délutáni sajtótájékoztatón, úgy az esti fórumon is kiemelt szerepet kapott a Spanyolországból érkező José San José Prisco atya, a Salamancai Pápai Egyetem kánonjogi dékánja, aki ezúttal a fórumon a decentralizáció kérdéseivel foglalkozott. Kiemelte, hogy a II. Vatikáni Zsinat elősegítette a kánonjog reformját, és már 1967-ben megfogalmazták a decentralizáció alapelveit, ebben pedig a helyi egyházak autonómiájának biztosítása fontos szerepet játszik, méghozzá annak érdekében, hogy az egyház pluralitása ne váljon megosztottsággá, hanem inkább az egység megerősítését szolgálja. Prisco atya hangsúlyozta, hogy

a püspökök Krisztustól kapják kormányzói feladataikat, és nem a római pápától, így az egyház jövője szempontjából fontos a püspöki hatalom és a pápai primátus közötti egyensúly megtalálása.

Ehhez kapcsolódóan Vitali atya rámutatott, hogy az új teológiai kérdések új válaszokat igényelnek. A II. Vatikáni Zsinat öröksége ma is érvényes, és a szinódusi folyamat arra törekszik, hogy az egyház hiteles módon reagáljon a modern kor kihívásaira. Emlékeztetett arra, hogy az egyház feladata, hogy a „sensus fidei”, vagyis a hívek hitének érzékelése alakítsa az egyház jövőjét.

Summa

A teológiai-pasztorális fórum arra hivatott, hogy segítsen megtalálni az egyház számára az egyensúlyt a kollegialitás és a primátus között, miközben biztosítja az egységet, és tiszteletben tartja a helyi egyházak különbözőségét. Ami pedig a beteljesedést illeti, minden kétséget kizáróan emlékeztette a teológusokat és a megszentelt életet élő vezetőket, hogy az egyház jövője a szinódusi folyamat során napról napra formálódik, és ebben a hívőknek is nagy szerepe van. Ebben áll az új közösségi modell lényege is, amely a gyakorlatban is megvalósítható és megvalósítandó. Éppen ezért az egyház feladata az is, hogy a jövőben is megőrizze az egységet és a pluralitást, mindezt a modern korban.