Az idegenben is meglátni Jézus arcát – Timothy Radcliffe bíboros szinodális előadása Pécsen

Szokatlan barátságokról, megbocsátásról, migrációról és a szinodalitásról beszélt Timothy Radcliffe magyarországi látogatásán. A domonkos szerzetes, bíboros Pécsett esetenként olyan hangsúlyokkal taglalta az egyes kérdéseket, amelyek a hazai katolikus közegben korántsem értetődnek maguktól.

Szőnyi Szilárd

Aki az elmúlt napokban valamelyik magyarországi programján találkozhatott Timothy Radcliffe-fel, hallhatta előadását, prédikációját, az első kézből tapasztalhatta meg, hogy milyen a 21. századi, mély lelkiségből táplálkozó, egyúttal két lábbal a földön álló kereszténység. Írásaival, beszédeivel, személyiségével az angol domonkos szerzetes már világszerte nevet szerzett magának, amikor Ferenc pápa felkérte, hogy 2023-ban vezesse a püspöki szinódus 16. rendes közgyűlésének első ülésszakát megelőző lelkigyakorlatot. (Beszédeinek első fele magyarul is olvasható, második fele pedig megjelenés előtt áll.) Aztán a néhai egyházfő bíborossá kreálta – külön pápai engedéllyel anélkül, hogy előtte püspökké szentelték volna.

A 81 esztendős szerzetes szeptember végén több napot töltött Magyarországon. Először Pannonhalmára utazott, hogy részt vegyen az ottani nemzetközi ökumenikus konferencián, majd Görföl Tibor teológus kalauzolásával Pécsre érkezett, az egyházmegye és a helyi – Forrai Tamás jezsuita szerzetes vezette – egyetemi lelkészség szervezésében létrejött szinodális napra. (Timothy Radcliffe magyarországi programjainak megvalósulását a Megujul.hu is támogatta.)

Hórihorgas termete, fehér rendi ruhája, ősz haja, fáradtan is élénk tekintete már messziről is valóságos jelenséggé teszi a dominikánus barátot.

A Magtár nevű egyházmegyei rendezvényházban a múlt vasárnapi eseményre főként azok a papok, szerzetesek, világiak gyűltek össze, akik a püspökség területén részt vesznek a Pécsen és környékén – az ugyancsak Forrai Tamás vezette Pécsi Szinodális Műhely koordinálásával – kibontakozó szinodális folyamatban. A Ferenc pápa által elindított és XIV. Leó által továbbvitt kezdeményezéshez az egyházmegyében első körben fél tucat plébánia csatlakozott. A szervezők kezdetben személyesen keresték fel az egyházközségeket, hogy a Lélekben való beszélgetés módszerével osszák meg gondolataikat, majd arra biztatták a résztvevőket, hogy önállóan vigyék tovább a párbeszédet.

Timothy Radcliffe pécsi előadását Három szokatlan barátság mottóval olyan témákra fűzte fel, amelyekhez itt, Magyarországon is könnyű kapcsolódni. Jár-e megbocsátás, hovatovább felebaráti szeretet azoknak, akik üldöznek, netán háborús ellenfélként meg akarnak semmisíteni minket? Hogyan ápolhatunk barátságot olyan emberekkel, akikkel nagyon nem értünk egyet?

És lehetséges-e a barátság az idegenekkel, a menekültekkel, a migránsokkal?

A bíboros szemléletes példákkal, derűs epizódokkal taglalta az egyes kérdéseket, azt is megvallva, hogy ő miként éli meg a fenti helyzeteket. Beszélt például a konzervatív Gerhard Ludwig Müller bíborosról, akivel „szinte semmiben nem értek egyet”, de személyiségének összetettségét mutatja, hogy szívélyes viszonyt ápolt a felszabadítás teológiájának képviselőjével, Gustavo Gutiérrezzel, és ez a tény Timothy Radcliffe-ben nagy tiszteletet ébresztett. „A katolikus egyház nem hisz a túlvilágban” – hökkentette meg teológus tolmácsát, Görföl Tibort, majd a mondatot így fejezte be: „Mi az örök életben hiszünk, ami itt és most, ebben a pillanatban kezdődik el”. Az előadó emellett hangsúlyozta: Jézus is migráns volt, a Szentírásban pedig gyakran megjelenik az idegenség kérdése, az evangéliumokban jellemzően a szamaritánusok példáján keresztül. Személyes történetekkel tarkított tanúságtételében arról beszélt, hogyan lehet felfedezni Isten arcát a másik emberben, különösen azokban, akik valamiért nem kedvesek számunkra.

Ebben az összefüggésben a domonkos szerzetes több olyan állítást tett, amelyek szokatlanul, akár idegenül csenghettek a hazai, az egyházban több tekintetben konzervatívabb gondolatokhoz szokott füleknek.

„A muszlimokban ne fenyegetést lássunk, hanem olyan embereket, aki szintén Istent keresik és imádják” – biztatta például a jelenlévőket. Ennek megfelelően a kérdések között több is szólt a muszlimokkal való együttélés kihívásairól, melyekre az előadó őszinte, de nem biztos, hogy mindenki számára megnyugtató válaszokat adott. Személyének integritása, barátságos egyénisége azonban valószínűleg még azokat is megnyerte, akik egyes, mifelénk baloldalinak elkönyvelt gondolataival nehezen tudtak mit kezdeni.

A kérdések között külön téma volt a szinodalitás, azon belül is a sokakat foglalkoztató dilemma: a kezdeményezés nem jár-e az egyház demokratizálódásának veszélyével, illetve a tanítóhivatal, valamint a hierarchia jelentőségének csökkenésével. Timothy Radcliffe szerint épp ellenkezőleg; azzal, hogy az egyház komolyan veszi a minden megkeresztelt ember méltóságából fakadó küldetést, papok és laikusok egyaránt erősödnek a hivatásukban.

A szinodalitás alapját jelentő Lélekben beszélgetés pedig a krisztushívők közösségének egészét segíti hozzá ahhoz, hogy ki-ki egyre mélyebben, a másik ember élethelyzetére, szempontjaira nyitottan, egymástól tanulva élje meg a kereszténységet.

Timothy Radcliffe programja vasárnap este az egyetemi lelkészség otthonául szolgáló Piusz templomban folytatódott. A katolikus egyház pont aznap tartotta az elvándorlók és menekültek világnapját, mely alkalomhoz a helyszín annyiban jól kapcsolódott, hogy a pécsi egyetemen rengeteg külföldi, köztük afrikai és ázsiai országokból származó diák tanul. Többük keresztény, így az egykori jezsuita templomban sokan megfordulnak, és ebben a nemzetközi környezetben a maguk természetességével érkeztek meg az angol vendég szavai.

(A hazai szinodális konferenciák sorozata november 12-én folytatódik a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.)

Nyitókép forrása: Pécsi Egyházmegye