Csendre van szüksége az egyháznak, hogy meghallja a társadalom kiáltását
Kik kapjanak helyet az egyház asztalánál? Hogyan szülessenek a döntések a jövő egyházában? Ilyen kérdések is felmerültek az október 11-én tartott szinódusi sajtóbeszélgetésen.
Tucatnyi hasonló vatikáni sajtóbeszélgetés alapján minden arra utalt, az egyik legrövidebb ilyen eseménynek nézünk elébe. Sheila Pires és Paolo Ruffini tömören elsorolták a közelmúlt és a közeljövő eseményeit és témáit, amelyek kevés igazi különlegességet tartogattak. A szinódus résztvevői az egyházon belüli kapcsolatok témájánál tartanak, amelyhez kapcsolódva a bizalom és az átláthatóság szükségessége mellett a csend mint egymás meghallgatásának tere került előtérbe. Jól rímelt erre a péntek esti imaalkalom, amelyet Ferenc pápa vezetett Rómában, míg világszerte közel száz plébánia csatlakozott be lélekben a csendközpontú programba. Elsorolták a szinódusi résztvevők közül éppen születésnapjukat ünneplőket, itt egy fiatal görögkatolikus főpásztorra, a Gyulafehérvárhoz is kötődő Cristian Dumitru Crișan nevére figyelhettünk fel, aki most 42 éves, de még csak 38 volt, amikor püspökké szentelték.
A sokadik püspöki szinóduson résztvevő amerikai Joseph W. Tobin bíborost arra kérték, keressen egyedi vonásokat a mostani alkalom és korábbi tapasztalatai között. Nem volt nehéz, hiszen immár közismert, mennyire egyedi volt az a több éven át tartó előzetes meghallgatási folyamat, amelynek során a pápa szándéka szerint bárki jelezhette észrevételeit, s most ezekkel foglalkoznak a tanácskozásokon. Tobin bíboros fontosnak tartotta a felvezető lelkigyakorlatot is, mert, mint mondta,
rengeteg szó hagyja el a szánkat, de a legfontosabb dolgok csendben történnek.
Nagyjából itt kapott olyan sajátos hangvételt a sajtóbeszélgetés, ami információmegosztás helyett leginkább „kalandba hívásra” hasonlított. A következő megszólaló, az olasz Giuseppina De Simone asszony – egyike a házas, laikus nőknek a szinódusi tagok között – ugyanis nagyjából ott folytatta, ahol az amerikai főpásztor abbahagyta. Szerinte azért forradalmi a mostani szinódus módszertana, mert az egész emberiség együttműködésének modelljére épül. A „Párbeszéd a Lélekben” nem csupán üres csendre épül, hanem olyan közeget teremt, ahol belehelyezkedünk a felmerülő kérdések jelenlétébe. Ez a fajta csend abban segíti az egyházat a professzor szerint, hogy meghallja a társadalom kiáltását. Úgy véli, a szinodális asztalok is szép képi üzenetet hordoznak: sokféle ember, sokféle tisztség, életállapot, nemzetiség jól megfér egyazon kerek asztalnál.
Az Ausztráliát képviselő Shane Anthony Mackinlay mindehhez a kultúrák találkozásának szépségét és kihívását tette hozzá. Szerinte mindenképp szükség van annak a nézőpontnak a megváltoztatására, ahonnan a valódi egyházra tekintünk. Mi több, Sandhurst püspöke jelentőséget lát abban, hogy ez hivatalosan nem egy szinodalitásról szóló szinódus, hanem szinódus a szinodális egyházért. Számára ez azt üzeni, hogy
meg kell térnie az egyháznak, ők most épp ezen fáradoznak.
Azt akarják átgondolni, újragondolni, hogy a jövő egyházában hogyan szülessenek a „Párbeszéd a Lélekben” módszer alapján a döntések.
Az újságírói kérdések érintették a világban tapasztalható szenvedést, az LMBT-közösségekhez tartozó személyek egyházi recepcióját, a szinodális megújulásért kevésbé lelkesedő püspöktársakkal való párbeszédet is.
A válaszokban elhangzott, hogy egy nagy visszhangot kiváltó perui közösségi visszaélés ügyében az eset feltárásával kezdetben megbízott Tobin érsek jóval a mostani szinódus előtt szinodális módszerrel, figyelmes meghallgatással kezdte a rendezést. Sok gyerekvédelmi szakértőt is meghallgatott, mostanra pedig Ferenc pápa konkrét szankciókat rendelt el az adott esetek felelősei ügyében. Elhangzott az „egyház asztala” témájára visszautalva, hogy nem lehetünk személyválogatók, sőt
különösen fontos nőket is odaengedni az asztalhoz, mert az ő részvételükkel egészen más módon zajlik minden párbeszéd.
Az egyház szempontjából nem rendezett párkapcsolatban élők vonatkozásában a megszólalók rámutattak, hogy egészen máshol tart most a párbeszéd, mint egy éve ilyenkor, hiszen a két szinódusi ülésszak között megjelent a Hittani Dikasztérium Fiducia supplicans kezdetű dokumentuma, amely egyértelmű bizonyítéka annak, hogy van konkrét eredménye, hatása a szinódusi tevékenységnek, különösen a világ felől érkező kérések meghallgatásának.
A szinodalitás püspökök körét érintő elfogadottsága kapcsán az tűnik a leghelyesebb hozzáállásnak, ha nem akarjuk méricskélni, melyik egyházmegye, közösség szinodálisabb a másiknál.
Nincs tökéletes plébánia, nincs tökéletes egyházmegye.
Úton vagyunk, s arra törekszünk, hogy mindannyian haladjunk, fejlődjünk a megújulásban.
Lejegyezte: Gégény István