„Két lábon járó szinodalitás” – ünnepi kötet Német László bíboros 70. születésnapjára
Hamarosan ünnepi kötet jelenik meg Német László bíboros, belgrádi érsek 70. születésnapjára. A Vigilia Kiadó gondozásában készülő könyvbe a Szemlélek Alapítvány elnöke, Gégény István is írt köszöntőt. Ebből idézünk részleteket.
(…) 2025 tavaszának első napja, március 1. sokak számára talán nem tűnik különösebben jelentős fordulópontnak a magyar katolikus egyház életében, ám ekkor tartották Budapesten azt a szinodális megújulási konferenciát, amelyre még a Vatikán is odafigyelt. Olyannyira, hogy Nathalie Becquart szerzetesnővér, a Szinódus Főtitkárságának altitkára személyesen részt vett a programon, előadást is tartott. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola nagytermét megtöltő résztvevői közösség hűen tükrözte az egyház sokszínűségét, hiszen püspökök, papok, szerzetesi közösségek tagjaival együtt számos laikus is jelen volt, a korosztályi megoszlás ugyancsak széles skálát fedett le. Öröm volt megtapasztalni a kimagasló érdeklődés mellett az aktív bevonódást, a Párbeszéd a Lélekben módszer mentén zajló csoportbeszélgetések dinamizmusát, az új dolgokkal szembeni kétségek oszladozását, a nyitottságot, az együtt haladni vágyást. E konferencia abban is párját ritkította, hogy két bíboros volt a fővédnöke: Erdő Péter és Német László. A belgrádi érsek előadást is tartott, majd részt vett a szinodalitásról szóló szinódus magyar ajkú résztvevőinek fórumbeszélgetésén.
Míg e program zajlott, aznap valami más is történt: az egyik legnézettebb hazai médiumban, a szekuláris Partizán műsorában épp Német László bíboros volt a vendég – a látszólagos bilokációt az tette lehetővé, hogy előző nap vették fel a beszélgetést. Már maga a csatorna léte is üzenetet hordoz, hiszen hagyományos értelemben nem televízióról van szó, az egyik videómegosztón érthetőek el a stáb élő és előre rögzített adásai, ám így is hatalmas nézettség, ezzel együtt jelentős társadalmi hatás társul a műsorokhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy a hazai médiavilág egyik legtrendibb, leginnovatívabb szereplőjénél vendégeskedett a katolikus főpásztor.
Egy olyan stúdióban ült Német László, amellyel kapcsolatban alighanem számos magyar püspök úgy gondolkodik: mi oda nem megyünk.
Hiszen nem „baráti médium”, nem várható el udvariaskodás, nem szabható meg, mit kérdezzenek tőlünk, egyszóval nem „kereszténybarát” hely, nem „hazai pálya”. Hogy mennyire fals az ilyen gondolkodás, azt az interjú – azonnal jelentkező – hatása is hűen tükrözi: 100 ezer feletti megtekintés, 300 körüli hozzászólás… (…)
Az említett hozzászólások szintén magukért beszélnek. Hosszan tudnék belőlük idézni, de csupán néhány reakciót hozok példaként: „Hívő katolikusként néztem ezt a műsort, és felettébb boldog vagyok, hogy végre sikerült behívni egy olyan embert egy ilyen közegbe, aki színvonalasan tudta képviselni az egyházunkat és nem kellett egyik mondata miatt sem szekunder szégyenérzetet megélnem. Köszönöm, Partizán, és köszönöm, bíboros úr!” / „Az egyháznak nem ezt az arcát láttam eddig. Ez egy jó beszélgetés volt!”/ „Feldobta a napomat ez az interjú, köszönöm Német László érseknek és Gulyás Mártonnak is.” / „Ez olyan volt, mint mikor hosszú idő után egy hatalmas oxigéndús lélegzethez jutsz!”
Mi a titka ennek a pozitív fogadtatásnak? Talán az, hogy nincsen titok, nincsen titkolózás, szépelgés, kimagyarázás: Német László egyenesen, világosan válaszolta meg a felé sorjázó kérdéseket, és mindez olyan derűvel, mosolyban gazdag kommunikációs attitűddel párosult, amely egy örömhír-ember benyomását keltette a befogadókban. (…)
Német László tud valamit, amit sokan mások is tudnak, mások pedig – még – nem sajátították le ezt a tudást.
Utóbbiak számára nagy öröm, hogy a bíboros, a „két lábon járó szinodalitás” itt van velünk, beszélgethetünk vele, tanulhatunk tőle, nevethetünk vele együtt saját esetlenségeinken, tervezgethetjük közösen a jövő egyházát, akár pizzázhatunk vele egy jót valamely római étterem hangulatos teraszán. Vagy választhatjuk azt – hiszen szabad akaratot kaptunk Istentől –, hogy a sérelmeinkre fókuszálunk, ostromlott várként tekintünk egyházunkra, amit meg kell védenünk az „ellenségektől”, elbújhatunk politikai szekértáborok palástja mögé, begubózva várva a tavaszt. (…)
