Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket!

Mohos Gábor segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa a magyarországi római katolikus közösség képviseletében vett részt a 16. püspöki szinódus első ülésszakán. Tapasztalatairól, valamint az esemény során elhangzott pápai buzdításokról beszélgettünk.

– Személyesen is jelen volt a szinóduson. Kérem, meséljen az előzményekről! Mikor tudta meg, hogy Ön fogja képviselni közösségünket ezen a rendkívül fontos eseményen?
– A szinódus előtt megközelítőleg egy évvel értesültem a megtisztelő hívásról. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia – mivel létszáma nem haladja meg a 25 főt – egy résztvevőt delegálhatott, és a püspök testvérek engem jelöltek erre a feladatra. Személy szerint nagy lehetőségként tekintettem a részvételre, hiszen ilyen módon újra bekapcsolódhattam egy világegyházi eseménybe. Ma is szívesen emlékszem vissza életem első világegyházi élményére, amikor harmadéves szeminaristaként Rómában folytathattam tanulmányaimat a Pápai Gergely Egyetemen, ahova több mint száztíz országból érkeztek hallgatók. Hatalmas ajándék megtapasztalni, hogy egy kulturálisan sokszínű világegyház tagjai vagyunk, akiket összeköt a Jézus Krisztusba vetett közös hit. Ez tapintható volt a szinódus ideje alatt is, ugyanis – annak ellenére, hogy néhány kérdésben alapvető véleménykülönbség volt köztünk – közös hitünk révén mély egységben voltunk egymással.

– Volt alkalma szentmisét bemutatni Ferenc pápával?
– A nyilvános szentmisék során volt lehetőségem koncelebrálásra, de a magánmiséin nem vettem részt. Kegyelmi időszak volt ez, és szívesen emlékszem vissza arra, hogy a szinódust megelőző hónapokban plébánosként, a magyar püspöki karral is volt alkalmam fogadni Ferenc pápát a Szent István-bazilikában.

– Sokan egészen új egyházi “műfajként” tekintenek a szinódusra. Valójában milyen múltra tekint vissza?
– A II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban Szent VI. Pál pápa alapította meg a püspöki szinódus intézményét. Éppen ezért

nem új dologról van szó, hanem egy olyan intézményről, amely több mint ötven éve működik, és rendszeres időközönként ülésezik.

Meg kell említeni a rendkívüli szinódusokat is, mint amikor Szent II. János Pál pápa idején a kétezredik nagy jubileumi évre készülve földrészenként is szerveztek püspöki szinódust. Az intézmény közel fél évszázada ismert, tehát nem újdonság, ellentétben azokkal a módosításokkal, amelyeket maga Ferenc pápa kezdeményezett az utóbbi években. Korábban jól körülhatárolt kérdéseket tárgyaltak a püspöki szinódusok alatt, mint a papnevelés, a püspöki szolgálat, az ifjúság, a család, vagy egy-egy földrész konkrét kérdései. A szinodalitás ennél általánosabb téma, amely bizonyos értelemben az egész egyházat érinti, ezért Ferenc pápa úgy döntött, hogy immár világi személyek is részt vehetnek a szinóduson, szavazati joggal – egészen pontosan hetvenen csatlakoztak így hozzánk. Érthető, hogy ez a változtatás sok kérdést vetett fel, többek között azt, hogy ezentúl is püspöki szinódusnak, vagy Isten népének szinódusaként fogjuk nevezni az eseményt? A Vatikán határozottan kijelentette, hogy ezentúl is püspöki szinódusnak nevezzük, de vitathatatlan, hogy több tekintetben megváltozott.

– Tehát a megújulás nem most kezdődött?
– A szinódus a II. Vatikáni Zsinat gyümölcse. A megújulás folyamatosan zajlik, és nem a teljes átalakulás a cél, hanem az, hogy Isten népeként – ahogyan 2000 éve a történelemben – ezután is úton legyünk. Emlékezzünk, hogy az 1960-as években létrejött az új misekönyv, majd a latin helyett népnyelven kezdtek szentmisét celebrálni. 1983-ban megjelent az új egyházi törvénykönyv, amely a zsinati változtatásokat volt hivatott átültetni az egyházi törvénykezésbe. Később, 1992-ben Szent II. János Pál pápa kiadta A Katolikus Egyház katekizmusát. Ezek a változások mind részei voltak annak, hogy a II. Vatikáni Zsinat döntései megjelenjenek a gyakorlatban. De szeretném megemlíteni a pápai enciklikák fontosságát is az utóbbi évtizedekből, amelyek az Egyház tanításait fogalmazzák meg a mai korban, mint alapvető hitbeli vagy szociális kérdésekre irányuló enciklikák. A haladás nem most kezdődött – mi már kétezer éve járjuk ezt az utat. Nem a nulláról kellett elkezdenünk, ahogy a civil világban olyan gyakran előfordul. Illetve

az Egyházunkat nem mi, emberek újítjuk meg, hanem a Szentlélek. Az októberi szinódus központi gondolata is ez volt: figyeljünk oda a Szentlélekre!

A gyakorlatban ez nagyon szépen és jelenvaló módon valósult meg azáltal, hogy a felszólalások között időről időre imádkoztunk, valamint minden új szakasz előtt részt vettünk egy közös szentmisén a Szent Péter-bazilikában. Maga Ferenc pápa is hangsúlyozta, hogy itt nem az emberi szempontjainkat ütköztetjük, hanem a Szentlélek sugallataira nyitottan tárgyalunk egyes kérdéseket. Meg kell értenünk, hogy a megújulás nem megy a Szentlélek nélkül.

– Mit üzen ezen kívül a szinodalitás?
– Felmerült, hogy mennyire tudunk egységes közösséget alkotni, meghallgatni egymást, figyelni egymásra? Ferenc pápa erre szerette volna felhívni a figyelmet a szinodalitás szóval, amelyet még sokan ízlelgetünk. Személy szerint az Apostolok Cselekedetein keresztül tudom leginkább megragadni a jelentését, amikor a legelső hívő közösségről azt olvassuk, hogy egy szív és egy lélek volt minden hívő (vö. ApCsel 4,32), de ez nem zárta ki, hogy a közösségnek legyenek vezetői. Ugyanitt olvassuk, hogy az apostolok voltak a közösség gazdasági és lelki vezetői, és ezt a hívők elismerték (vö. ApCsel 4,34). Az apostolokat pedig maga Jézus Krisztus választotta ki, és kegyelmi többlettel ajándékozta meg őket – nem a képességeik alapján emelt ki egyes személyeket, nem azt nézte, hogy ki volt jó szónok, jó vezető, ki ismerte jól az ószövetségi írásokat. Az apostolok között volt halász és vámos is, akiket olyan kegyelemmel ruházott fel Jézus Krisztus, amely alkalmassá tette őket arra, hogy természetfeletti támogatással vezessék az Egyházat. Látni kell, hogy ez mind a mai napig így van, a püspökök ugyanezzel a különleges kegyelemmel felruházva végzik a szolgálatot az Egyházban. Nem azért, mert sokkal jobban értik a teológiát, vagy mert jobb szónokok lennének, hanem azért, mert Isten erre hívta őket, minket.

– A statisztikák alapján csökken a katolikus hívek száma. Hogyan látja, a szinódusnak lehet szerepe a folyamat megállításában?
– Érdekes kérdés, hogy milyen oldalról vizsgáljuk ezt a statisztikát. Mert bár Európa-szerte sajnos valóban arról tanúskodnak a felmérések, hogy fogy a katolikus hívek száma, viszont a világ más részein egyre többen csatlakoznak a Katolikus Egyházhoz, miközben a papok száma stagnál. Vegyük például Afrikát vagy a Távol-Keletet, ahol dinamikusan növekvő közösségek működnek. Hogy a szinódus erre milyen hatással lesz? Még nem tudjuk megmondani. Érdekes volt, amikor maguknak a szinódusi titkárság vezetőinek tették fel ugyanezt a kérdést, ők csak a következő választ adták: ezt mi sem tudjuk, hiszen a Szentlélek vezet minket – ha mi előre megterveztük volna, akkor nem hagytuk volna szóhoz jutni a Szentlelket.

A megújulás lényege, hogy nyitottak legyünk Istenre, Ő az, aki megújít,

Ő az, aki kreatív módon érint meg bennünket, és felszínre hozza a bennünk lévő kreativitást.

Beszélgetőtárs: Vermes Nikolett

Nyitókép forrása: Magyar Kurír