Van kedved újjászületni?

Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke beiktatása óta különleges figyelemmel szervezi és gondozza azokat a közösségeket, amelyek a hívők életének fontos sarokkövei. Idén nagyböjtben lelki délutánokra hívja az egyházközösség tagjait.

Miközben Ferenc pápa az egész világegyházban meghirdette a megújulás szükségességét, néhány egyházmegyében gőzerővel folyik a jövő egyházának építése.

A megújulásra minden szinten szükség van, és a legjobb út kétségtelenül az, ha szembenézünk a problémákkal és közösen, a párbeszédet hangsúlyozva haladunk a megoldások felé.

A Pécsi Egyházmegye Felföldi László püspök vezetésével egy ideje már élen jár a közösségi programok szervezésében, emellett a nyitottság és az elfogadás gyakorlásában is – összhangban a Ferenc pápa által szorgalmazott szinodalitással.

A jó gyakorlatok bemutatása és továbbadása kiemelten fontos a világegyház fejlődése szempontjából. A megújulás egyik területe az Isten népének „átfogó (kezdeti és folyamatos) képzésének szükségessége”, mellyel a Szinódus munkadokumentuma is részletesen foglalkozik. A Pécsi Egyházmegye főpásztora már püspöki szolgálata kezdetén elindított olyan férfitalálkozókat, amelyek alkalmával a férfi lét és a családi élet kihívásaiból származó, sokszor jelentős nehézségek kérdéseivel foglalkoznak a résztvevők. A találkozók célja figyelmet fordítani a férfiak, az apák kulcsfontosságú szerepére a családok egészsége és vallási élete megteremtésében.

A harmadik éve megrendezésre kerülő összejöveteleket minden alkalommal nagy érdeklődés kíséri, a keresztény testvérfelekezetek férfi tagjai is előszeretettel látogatják a programokat.

„Legyen a szívünkben mindig egy szelet tápláló kenyér” – mondta beiktatásakor Felföldi László, akinek püspöki szolgálata megkezdése óta ez a kenyér szemmel láthatóan tovább szaporodott. A Pécsi Egyházmegye programjaira rendszeresen nagy számú érdeklődő jön el, nemcsak a hívek közül. Ilyen az „Újjá kell születnetek!” (vö. Jn 3,7) mottóval meghirdetett 2024-es programsorozat is, amely a 2023 nagyböjtjében megkezdett lelkiségi délutánok hagyományát követi.

A pécsi püspök büszkén vallja az alábbi videóüzenetben, hogy a tavaly először megtartott intenzív lelki gyakorlatra sok egyházközségből szép számban érkeztek a hívek, ezért most kibővítette a kezdeményezés időtartamát. Az eseménysorozat február 17-én vette kezdetét: 11 helyszínen szombaton és vasárnap 14:30 és 19:00 óra között várják az érdeklődőket, a híveket közös töltekezésre. A fő témák: a családi élet, a család hitélete, közösségi valósága.

A program keretében a lelkigyakorlatos előadásokon túl elmélkedéseken, illetve szentmisén vehetnek részt az érdeklődők, továbbá minden helyszínen Felföldi László főpásztori üzenettel fordul a hívekhez, közösségekhez. Az elmélkedéseket és az előadásokat az egyházmegye papjai, illetve világi meghívott szakemberek tartják. A programot püspöki szentmise zárja. Az egyes helyszíneken folyamatos gyónási lehetőséget biztosítanak.

A nagyböjti lelki délutánok sorozata remek példa arra, hogyan lehet

olyan összejöveteleket tartani, melyek kiemelt célja az együttműködés és a párbeszéd lehetőségének biztosítása az egyház minden tagja számára,

ezzel is segítve a világegyház megújulási folyamatát.

(Forrás: Pécsi Egyházmegye)

Kocsis Fülöp: Teljesítsük a szinodális missziót!

Milyen jelentőséggel bír a szinódus a görögkatolikus egyház számára? Hogyan befolyásolja a szinodalitás a görögkatolikus egyház jövőjét? A kérdésekre a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája válaszol.

– Egyike volt azoknak az egyházi vezetőknek, aki 2023 októberében részt vettek és felszólaltak a püspöki szinódus első ülésszakán. Hogyan készült az eseményre?
– Mint metropolita, hivatalból tagja vagyok a szinódusnak, ezért amikor értesültem az ülés szervezéséről, tudtam, hogy ott leszek. Az első ülésszakot hosszú előkészítő munka előzte meg, amelynek folyamatait végig figyelemmel kísértem. Összehívtam a magyar görögkatolikus egyház püspökeit – a Miskolci Egyházmegye püspökét, Orosz Atanáz atyát, és a Nyíregyházi Egyházmegye püspökét, Szocska A. Ábel atyát – is, hogy közösen gondolkodjunk a szinódusról.

– A szinódus ideje alatt olyan kérdések is előkerültek, amelyekkel korábban nem, vagy csak érintőlegesen foglalkozott a katolikus egyház. Okozott ez valamilyen feszültséget a jelenlévők között?
– Feszültséget nem tapasztaltam. A legrosszabb talán az volt, hogy néhány püspök megkérdőjelezte a szolidáris szinódus hitelességét: a világi személyek jelenléte miatt még az is felmerült, hogy beszélhetünk-e érvényes szinódusról. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy az ülésszak alatt napirendre került LMBTQ-kérdés megosztotta a jelenlévőket. Voltak, akik amellett érveltek, hogy igenis legyünk nyitottabbak a homoszexualitást érintő kérdésekben, és ennek sokan tapsoltak, míg mások elutasítók voltak a kérdéssel kapcsolatban. De

Ferenc pápa mindannyiunkat figyelmeztetett: nem szabad, hogy a média befolyásolja a véleményünket!

Vagyis nekünk az Egyház tanításai alapján kell véleményt alkotnunk, és nem a közvélemény alapján.

– Mi lett a konklúzió?
– Mindenkit be kell fogadnunk az Egyházba, aki kirekesztve érzi magát, a homoszexuálisakat sem lehet kizárni a közösségből. Magam is voltam már olyan helyzetben, amikor azzal szembesültem, hogy homoszexuális személyt kiközösítettek az egyházból, így kiálltam mellette. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy itt nem csupán a homoszexuálisokról van szó, hanem a kisebbségekről is: az Egyháznak gondolnia kell a romákra és a más etnikumból származó emberekre is. Lényeges, hogy ennél a kérdésnél különbséget tegyünk a kisebbségek és az LMBTQ-mozgalom között, és a kisebbségekre igent mondjunk, az LMBTQ-ideológiára pedig nemet. Ezzel kapcsolatban felszólaltam a szinóduson, és arról beszéltem, hogy az LMBTQ-ideológia összeférhetetlen a vallási tanítással, ezért semmilyen szinten nem támogathatjuk azokat, akik ezt az elvrendszert követik.

– Milyen hatást váltott ki a felszólalása?
– Megosztotta a résztvevőket: egyesek egyetértettek velem, üdvözölték a véleményem, mások viszont egyértelműen elutasították.

KOcsis Fülöp

(Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye)

– Hogyan hat a görögkatolikus egyházra, hogy az emberek mintha nyitottabbá váltak volna a keleti vallások iránt? Elképzelhető, hogy ez hatással lesz a hívő közösségek létszámának alakulására?
– Valóban igaz, hogy ma nem a ráció uralkodik a világban. A nyugati emberek szívesen fordulnak a keleti gyakorlatok felé, és be kell látnunk azt is, hogy a keleti egyházak gazdag hagyományaival szemben

a racionális nyugati egyházak nem képesek kielégíteni a modern emberek spiritualitás iránti vágyát. De semmi esetre sem gondolnám, hogy a hívek száma emelkedni fog a keleti egyházaknál.

Gondoljunk például arra, hogy a görögkatolikus egyház magas elvárásokat támaszt a liturgiában, a közösség tagjai nem válhatnak vasárnapi keresztényekké, akik kedvük szerint vesznek részt a liturgiában. Tehát komoly elköteleződésre van szükség, és ez nem vonzó a mai emberek számára, ezért a keleti egyházak sem fognak tömegeket vonzani. A mi feladatunk a görögkatolikus egyház tagjaiként, hogy felkínáljuk a római katolikus egyház tagjainak azt a gazdagságot, amelyet Egyházunk ismer, ahogy Szent II. János Pál pápa is buzdított minket: segítsük, hogy a nyugati egyházak megéljék a keleti egyházak mélységeit.

– Mindezek után, mit vár a szinódus második, egyben záró ülésszakától? Hogyan készíti fel erre a szívét?
– Nem tudom, nem tudhatom, hogy mi fog történni Rómában 2024 októberében. Azt állíthatom, hogy nem a szívemet készítem fel, hanem az egyházamat. A Hajdúdorogi Főegyházmegyében mozgósítottuk a szinódussal foglalkozó csoportokat, hogy teljesítsük a szinodális missziót. Ennek a missziónak része, hogy minden megkeresztelt ember az Egyház tagjának érezze magát, ahogy a tanítás is megfogalmazza. Sajnos gyakran tapasztalom, hogy a hétköznapi emberek úgy gondolják, nem lehetnek az Egyház tagjai, mert ez csak a papokat és a püspököket illeti meg. Pedig

mindenkinek van beleszólása az Egyház alakulásába, a harmincéves dolgozó fiatalnak éppúgy, mint az ötvenéves családfőnek.

A második ülésszakig várom az Egyházam tagjainak válaszait, és remélem, hogy teljesíteni fogjuk a küldetést, amelyre Ferenc pápa hívott mindenkit.

Beszélgetőtárs: Vermes Nikolett

Képek forrása: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Műhelymunkával is készül a Vatikán a szinódus második ülésszakára

Eldőlt a dátum: 2024. október 2-27. között tartják majd a jövő egyházáról szóló tanácskozás záró összejövetelét.

Február 17-én rövid közleményt adott ki a Szinódus Főtitkársága, amelyben bejelentik, hogy Ferenc pápa döntése alapján mely időszakban gyűlnek össze újra a résztvevők, hogy továbbgondolják az első ülésszakon és az azóta felszínre került témákat, várhatóan le is zárják a szinodális folyamat hivatalos részét.

Az ezúttal is szinte teljes októbert lefedő programot megint lelkigyakorlat vezeti fel, amit szeptember 30. és október 1. között tartanak.

A közelménnyel szinte egyszerre tette közzé a Vatikán Ferenc pápa azon rendelkezését, amellyel a „Preadicate Evangelium” („Hirdessétek az evangéliumot”) apostoli konstitúcióra hivatkozva konkrét, szoros együttműködés veszi kezdetét a római kúria és az említett szinódusi főtitkárság között. Ennek gyakorlati megnyilvánulásaként olyan csoportok fognak alakulni, amelyek műhelymunkában dolgozzák fel – szinodális módszertannal – az első ülésszak témáit. A munkacsoportok tagjait az érintett vatikáni dikasztériumok és a Szinódus Főtitkárságának munkatársai választják ki közösen.

Új szinódusi tanácsadókat is választottak az eddig szakemberek mellé:

  • Alphonse Borras katolikus pap, a Liège-i Egyházmegye apostoli kormányzója (Belgium)
  • Gilles Routhier katolikus pap, a Québec-i Laval Egyetem professzora (Kanada)
  • Ormond Rush katolikus pap, az Ausztrál Katolikus Egyetem docense
  • Birgit Weiler szerzetes nővér, a perui Pápai Katolikus Egyetem professzora
  • Tricia C. Bruce professzor, a „Sociology of Religion” társaság megválasztott elnöke (USA)
  • Maria Clara Lucchetti Bingemer, Rio de Janeiro Pápai Katolikus egyetemének teológus professzora (Brazília)

A nyitóképen a szinodalitásról szóló szinódust előkészítő munkacsoport tagjai láthatók (Forrás: therecord.com.au).

Kovács András Péter: Az egyház olyan, mint a Netflix

A katolikus gimnazistából lett jogászból lett humorista olyan egyházról álmodik, ahova jó megérkezni, ahol a pap szellemi ezermester, és ahol a kudarcok ellenére is lehetünk boldog katolikusok.

– Ferenc pápa arra buzdítja a hívő embereket, hogy álmodjuk meg együtt, milyen legyen a jövő egyháza. Neked mi az egyházálmod?
– Egy olyan hely, ahol mindenki jól érzi magát, ahová mindenki szívesen megy, mert úgy érzi, hogy kap. Ne gyomorgörccsel kerüljön az ember a pap elé. Ha valami húsbavágó kérdésem van, akkor ne azt mondja az egyház, hogy „imádkozom érted”, hanem adjon XXI. századi, épkézláb válaszokat. Annyi mindennek lett neve az elmúlt évtizedekben – ilyen például a depresszió, amit ma már nem intézhetünk el azzal, hogy ő most szomorú, rossz kedve van. Onnan kezdve, hogy neve van, hogy le tudjuk írni az agy kémiai reakciójaként, már nem kielégítő válasz, hogy „boldogok a szomorúak, mert majd megvigasztalódnak”. Ezeket a létező jelenségeket kellene az egyháznak is nevén neveznie és helyén kezelnie. Ahogyan kibillentünk abból az állapotból, hogy a Föld lapos, ugyanígy

fel kéne hagyni az ember kissé lelketlen megközelítésével, amit az egyház gyakran képvisel.

Erre mondhatjuk, hogy az élet a lemondásról, az önfeláldozásról is szól, de az emberek hihetetlenül szomjaznak a lelki értelemben vett valódi jóllétre. Az egyháznak ehhez van egy fontos adottsága: közösséget tud biztosítani. Minden olyan út, önismereti könyv, tanfolyam, ami nem von be egy közösségbe, szerintem zsákutca. Az egyház részéről a feladat fele meg is van oldva: létezik egy közösség, amiben az ember gyógyulást találhat, épülhet – már csak a másik felét kéne hozzátenni.

– Mintha épp ezekre a hiányokra adna választ a szavaival, tetteivel a már említett katolikus egyházfő. Neked mi a benyomásod Ferenc pápa személyiségéről?
– Nem vagyok büszke rá, de nem követem szorosan a pápa tevékenységét. Olyan lötyögősen illeszkedem évek óta a katolikus egyházhoz, hogy nem tudom sem méltatni, sem megítélni Ferenc pápa dolgait. Ha ez most egy vizsgatétel lenne, egy nagy egyest kéne beírnod nekem.

Kovács András Péter

(Fotó: Farbaky Tamás)

– Ám a beszélgetésünk nem a pápa értékeléséről szól, a válaszod pedig azt üzeni, hogy talán te is annak a hatalmas közösségnek a tagja vagy, akik hívő létükre eltávolodtak az egyház intézményétől – a legutóbbi népszámláláson is rengetegen üzentek olyasmit, hogy ne faggassák őket a vallási hovatartozásukról.
– A hit olyan dolog, amiről az ember nem szívesen nyilatkozik a népszámlálónak vagy egy online kérdőívnek. Eközben

nagyon sok emberben ott van a hely Isten számára. Szerintem az egyik legnagyobb bizonyíték Isten létezésére, hogy beszélünk róla.

Szükségünk van rá. Ott van az a bizonyos nem válaszoló 40 százalék, akik talán szeretnék betölteni ezt az űrt a lelkükben, de nem érzik, hogy ebben őket valamelyik felekezet segítené.

– Ha kicsit konkrétabban kéne meghatározni a jövő egyházát, milyen lenne szerinted az a szervezet, aminek elkötelezett, aktív tagja lennél?
– Ha a személyes tapasztalatomból indulok ki, akkor olyan egyházhoz tartoznék szívesen, ahol a pap megkereszteli a gyermekeimet – engem ilyesmi pattintott le a helyi egyházhoz tartozásról. Az akkor már ikervárandós feleségemmel háromszor mentünk el a megbeszélt időpontra a paphoz, hogy a keresztelés részleteiről egyeztessünk, de amikor harmadjára sem volt otthon, azt mondtuk, hogy köszönjük szépen… Vagy amikor a nagyobbik fiam elég nagy lett, gondoltam, elviszem cserkészkedni, és akkor azt mondták a katolikus cserkészeten, hogy nincsen hely. Ezzel engem a helyi katolikus közösség el is helyezett – valahol magán kívül. A jövő egyházában ne érezze úgy az ember, hogy felvételiznie kell – inkább legyen befogadó hely, ahova jó megérkezni. Ahol nem azzal kezdik, hogy „sorold fel a bűneidet!”, hanem hogy „hogy vagy?”.

Kovács András Péter

(Fotó: Farbaky Tamás)

– Miután te magad is fontolgattad a papi hivatást, adódik a kérdés: milyen szerinted a jó pap, milyenek legyenek a jövő papjai?
– Nem csak pap akartam lenni, sok más foglalkozás is vonzott, sok utat ki is próbáltam: elvégeztem a jogi egyetemet, álltam katedrán, színpadon, csináltam televíziós műsorokat, most podcastadásokat készítek. Szerintem a papoknak is valami hasonlóra kell készülniük. Ma már nagyon ritka, hogy kitanulsz egy szakmát, és amit megtanultál az iskolában, azt gyakorlod egy életen keresztül, aztán nyugdíjba mész. A papképzésben is idejétmúlt az a szemlélet, hogy tanuljanak meg jórészt több ezer éves dolgokat, és utána ebből éljenek, ahogy tudnak.

Egy papnak eleve szellemi ezermesternek kell lennie. Az, hogy jó latinból meg ógörögből, nagyon kevés.

Rendelkeznie kéne megfelelő pszichológiai érzékenységgel és szaktudással, üzleti ismeretekkel, alapvető jogi ismeretekkel. Egy plébánia megszervezése ma már komplex gazdasági, jogi környezetben történik, ahol a plébánosnak egyeztetnie kell a polgármesterrel, vállalkozókkal, támogatókkal, de értenie kellene az adománygyűjtéshez, és otthon kéne lennie a közösségi média világában is – miért ne lehetne egy papnak Insta- vagy YouTube-csatornája? És ez csak egy pillanatfelvétel, ahol a sokféleség mellett olyan adaptívnak, rugalmasnak is kellene lenni, amitől ma még fényévekre vagyunk. Ez főleg az idősebb papi generációra igaz, miközben ha a fiatalok nyitottak is erre, látjuk, hogy az hova vezet. Ráadásul a felgyorsult időben ennek az alkalmazkodóképességnek a gyakorlását az a centralizáltság sem segíti, ami jelenleg az egyházat jellemzi.

Kovács András Péter

(Fotó: Farbaky Tamás)

– Két olyan dolgot is említettél, amivel a szinodalitásról szóló szinóduson is foglalkoznak: egyrészt szükség van a papok – és a hívek – folyamatos képzésére, másrészt vége annak a kornak, amikor Róma, illetve Európa volt a katolikus egyház centruma, ezért az egyházi vezetésben is be kívánják vezetni a regionális szemléletet. Ezen a fórumon ugyan csak érintőlegesen került szóba, de sokakat foglalkoztató kérdés a cölibátus – te mit gondolsz a kötelező papi nőtlenségről?
– Az elhivatottság bizonyos szintje számos szakmában kizárja, hogy az illető képes legyen elegendő időt, figyelmet szentelni a párkapcsolatának, a családjának. Sok olyan zsenit láttunk már, akinek a családját bedarálta, hogy ő valamiben zseniális. A papi hivatásra is igaz ez, de nem minden pap zseni. Van, aki papként olyan hőfokon izzik, hogy a család csak hátráltatná a hivatásában, de van, akinek az egészséges létezéséhez, vagy a józan esze megőrzéséhez, a valódi világhoz való kötődéséhez pont hasznos lenne, ha hús-vér, intim kapcsolata volna. Ezért választhatóvá tenném a cölibátust, elismerve, hogy a papi hivatás eleve feltételez valamilyen nagyfokú elkötelezettséget. Ezek az emberek adnak, adnak, adnak, de mi sokszor elfeledkezünk a nagy kérdésről, hogy mikor, miből, kitől kapnak. Olyan nincs, hogy egy ember állandóan csak ad, és nem kap senkitől. Ha nincs az illetőnek házastársa, intim kapcsolata, amiből ő is kaphat, annak nagy baj lehet a vége. Vagy a lelke fogja megsínyleni, vagy mégis talál magának valamilyen intimitást, és akkor abból lesz a baj, vagy a hivatása kerül válságba. Kár emiatt elveszíteni hasznos, tehetséges embereket.

– Milyen bátorítást tudnál megfogalmazni a hozzád hasonló, részben csalódott, részben megfáradt híveknek?
– Az egyház olyan, mint a Netflix: nemcsak dokumentumfilmek, sorozatok, vagy akciófilmek vannak, hanem ott minden van. A te türelmeden múlik, hogy ki tudod-e bogarászni belőle azt, ami téged igazán megfog. Szerintem így kell tekinteni az egyházra is. Ha én is megállok ott, hogy nem fogadott a pap, és nem keresztelte meg a gyermekemet, akkor előbb-utóbb kizötyögök az egyházból, távirányítóval kikapcsolom az egészet. De

ha az ember kellő ideig keresgél, biztos meg fogja találni azokat a kezdeményezéseket, karizmatikus papokat, ügyeket, amik őt meg tudják ragadni.

Kovács András Péter

(Fotó: Farbaky Tamás)

Én például a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton belül találtam meg a szenvedélybeteg szülők mellett felnövekvő gyerekek megsegítésére létrejött programot. Azóta is nagyon szoros a kapcsolatom a máltaiakkal. Mindenkinek azt tudom javasolni, hogy az első kudarc után ne dobja el a távirányítót, hanem kicsit böngésszen még.

Beszélgetőtárs: Gégény István

Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket!

Mohos Gábor segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa a magyarországi római katolikus közösség képviseletében vett részt a 16. püspöki szinódus első ülésszakán. Tapasztalatairól, valamint az esemény során elhangzott pápai buzdításokról beszélgettünk.

– Személyesen is jelen volt a szinóduson. Kérem, meséljen az előzményekről! Mikor tudta meg, hogy Ön fogja képviselni közösségünket ezen a rendkívül fontos eseményen?
– A szinódus előtt megközelítőleg egy évvel értesültem a megtisztelő hívásról. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia – mivel létszáma nem haladja meg a 25 főt – egy résztvevőt delegálhatott, és a püspök testvérek engem jelöltek erre a feladatra. Személy szerint nagy lehetőségként tekintettem a részvételre, hiszen ilyen módon újra bekapcsolódhattam egy világegyházi eseménybe. Ma is szívesen emlékszem vissza életem első világegyházi élményére, amikor harmadéves szeminaristaként Rómában folytathattam tanulmányaimat a Pápai Gergely Egyetemen, ahova több mint száztíz országból érkeztek hallgatók. Hatalmas ajándék megtapasztalni, hogy egy kulturálisan sokszínű világegyház tagjai vagyunk, akiket összeköt a Jézus Krisztusba vetett közös hit. Ez tapintható volt a szinódus ideje alatt is, ugyanis – annak ellenére, hogy néhány kérdésben alapvető véleménykülönbség volt köztünk – közös hitünk révén mély egységben voltunk egymással.

– Volt alkalma szentmisét bemutatni Ferenc pápával?
– A nyilvános szentmisék során volt lehetőségem koncelebrálásra, de a magánmiséin nem vettem részt. Kegyelmi időszak volt ez, és szívesen emlékszem vissza arra, hogy a szinódust megelőző hónapokban plébánosként, a magyar püspöki karral is volt alkalmam fogadni Ferenc pápát a Szent István-bazilikában.

Magyar papok közös szentmiséje 2023. október 8-án, a szinódus idején a vatikáni magyar kápolnában (Forrás: Vatican News)

– Sokan egészen új egyházi “műfajként” tekintenek a szinódusra. Valójában milyen múltra tekint vissza?
– A II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban Szent VI. Pál pápa alapította meg a püspöki szinódus intézményét. Éppen ezért

nem új dologról van szó, hanem egy olyan intézményről, amely több mint ötven éve működik, és rendszeres időközönként ülésezik.

Meg kell említeni a rendkívüli szinódusokat is, mint amikor Szent II. János Pál pápa idején a kétezredik nagy jubileumi évre készülve földrészenként is szerveztek püspöki szinódust. Az intézmény közel fél évszázada ismert, tehát nem újdonság, ellentétben azokkal a módosításokkal, amelyeket maga Ferenc pápa kezdeményezett az utóbbi években. Korábban jól körülhatárolt kérdéseket tárgyaltak a püspöki szinódusok alatt, mint a papnevelés, a püspöki szolgálat, az ifjúság, a család, vagy egy-egy földrész konkrét kérdései. A szinodalitás ennél általánosabb téma, amely bizonyos értelemben az egész egyházat érinti, ezért Ferenc pápa úgy döntött, hogy immár világi személyek is részt vehetnek a szinóduson, szavazati joggal – egészen pontosan hetvenen csatlakoztak így hozzánk. Érthető, hogy ez a változtatás sok kérdést vetett fel, többek között azt, hogy ezentúl is püspöki szinódusnak, vagy Isten népének szinódusaként fogjuk nevezni az eseményt? A Vatikán határozottan kijelentette, hogy ezentúl is püspöki szinódusnak nevezzük, de vitathatatlan, hogy több tekintetben megváltozott.

– Tehát a megújulás nem most kezdődött?
– A szinódus a II. Vatikáni Zsinat gyümölcse. A megújulás folyamatosan zajlik, és nem a teljes átalakulás a cél, hanem az, hogy Isten népeként – ahogyan 2000 éve a történelemben – ezután is úton legyünk. Emlékezzünk, hogy az 1960-as években létrejött az új misekönyv, majd a latin helyett népnyelven kezdtek szentmisét celebrálni. 1983-ban megjelent az új egyházi törvénykönyv, amely a zsinati változtatásokat volt hivatott átültetni az egyházi törvénykezésbe. Később, 1992-ben Szent II. János Pál pápa kiadta A Katolikus Egyház katekizmusát. Ezek a változások mind részei voltak annak, hogy a II. Vatikáni Zsinat döntései megjelenjenek a gyakorlatban. De szeretném megemlíteni a pápai enciklikák fontosságát is az utóbbi évtizedekből, amelyek az Egyház tanításait fogalmazzák meg a mai korban, mint alapvető hitbeli vagy szociális kérdésekre irányuló enciklikák. A haladás nem most kezdődött – mi már kétezer éve járjuk ezt az utat. Nem a nulláról kellett elkezdenünk, ahogy a civil világban olyan gyakran előfordul. Illetve

az Egyházunkat nem mi, emberek újítjuk meg, hanem a Szentlélek. Az októberi szinódus központi gondolata is ez volt: figyeljünk oda a Szentlélekre!

A gyakorlatban ez nagyon szépen és jelenvaló módon valósult meg azáltal, hogy a felszólalások között időről időre imádkoztunk, valamint minden új szakasz előtt részt vettünk egy közös szentmisén a Szent Péter-bazilikában. Maga Ferenc pápa is hangsúlyozta, hogy itt nem az emberi szempontjainkat ütköztetjük, hanem a Szentlélek sugallataira nyitottan tárgyalunk egyes kérdéseket. Meg kell értenünk, hogy a megújulás nem megy a Szentlélek nélkül.

Mohos Gábor

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Mohos Gábor segédpüspök 2023. szeptember 30-án a Szent Péter téren, a szinódust felvezető Together programon (Fotó: Szefcsik Boldizsár)

– Mit üzen ezen kívül a szinodalitás?
– Felmerült, hogy mennyire tudunk egységes közösséget alkotni, meghallgatni egymást, figyelni egymásra? Ferenc pápa erre szerette volna felhívni a figyelmet a szinodalitás szóval, amelyet még sokan ízlelgetünk. Személy szerint az Apostolok Cselekedetein keresztül tudom leginkább megragadni a jelentését, amikor a legelső hívő közösségről azt olvassuk, hogy egy szív és egy lélek volt minden hívő (vö. ApCsel 4,32), de ez nem zárta ki, hogy a közösségnek legyenek vezetői. Ugyanitt olvassuk, hogy az apostolok voltak a közösség gazdasági és lelki vezetői, és ezt a hívők elismerték (vö. ApCsel 4,34). Az apostolokat pedig maga Jézus Krisztus választotta ki, és kegyelmi többlettel ajándékozta meg őket – nem a képességeik alapján emelt ki egyes személyeket, nem azt nézte, hogy ki volt jó szónok, jó vezető, ki ismerte jól az ószövetségi írásokat. Az apostolok között volt halász és vámos is, akiket olyan kegyelemmel ruházott fel Jézus Krisztus, amely alkalmassá tette őket arra, hogy természetfeletti támogatással vezessék az Egyházat. Látni kell, hogy ez mind a mai napig így van, a püspökök ugyanezzel a különleges kegyelemmel felruházva végzik a szolgálatot az Egyházban. Nem azért, mert sokkal jobban értik a teológiát, vagy mert jobb szónokok lennének, hanem azért, mert Isten erre hívta őket, minket.

– A statisztikák alapján csökken a katolikus hívek száma. Hogyan látja, a szinódusnak lehet szerepe a folyamat megállításában?
– Érdekes kérdés, hogy milyen oldalról vizsgáljuk ezt a statisztikát. Mert bár Európa-szerte sajnos valóban arról tanúskodnak a felmérések, hogy fogy a katolikus hívek száma, viszont a világ más részein egyre többen csatlakoznak a Katolikus Egyházhoz, miközben a papok száma stagnál. Vegyük például Afrikát vagy a Távol-Keletet, ahol dinamikusan növekvő közösségek működnek. Hogy a szinódus erre milyen hatással lesz? Még nem tudjuk megmondani. Érdekes volt, amikor maguknak a szinódusi titkárság vezetőinek tették fel ugyanezt a kérdést, ők csak a következő választ adták: ezt mi sem tudjuk, hiszen a Szentlélek vezet minket – ha mi előre megterveztük volna, akkor nem hagytuk volna szóhoz jutni a Szentlelket.

A megújulás lényege, hogy nyitottak legyünk Istenre, Ő az, aki megújít,

Ő az, aki kreatív módon érint meg bennünket, és felszínre hozza a bennünk lévő kreativitást.

Beszélgetőtárs: Vermes Nikolett

Nyitókép forrása: Magyar Kurír

„Nagyon vagány és bevállalós püspökeink vannak Magyarországon is”

Csiszár Klára, a szinodalitásról szóló szinódus résztvevője úgy gondolja, meg fogja érni, hogy nőket is diakónussá szenteljenek.

A Megújul.hu nagykövetével a Szabad Európa munkatársa készített terjedelmes interjút, amely ide kattintva olvasható teljes terjedelmében. Az alábbiakban néhány részletet idézünk a teológus válaszaiból.

„A szinodalitás az egyháznak – úgy mondjuk mi, hogy – konstitutív eleme, vagyis a természetében van benne. Az egyház azon ősi, kezdeti gyakorlatát eleveníti fel, hogy a lényeges döntések meghozatala egy folyamat, egy együtt haladás eredménye kell hogy legyen. Ennek értelmében tanácskozások előzik meg az igazán nagy döntéseket.”

„a szinodalitás a hierarchia szolgálatában áll. Minél inkább megtörténnek ezek a tanácskozások, az együtt haladás, a közös mérlegelés, annál inkább tud a hierarchia adekvát válaszokat adni az emberek aktuális kérdéseire.”

„A nők is egyenlő tagjai a katolikus egyháznak. A civil jog nem tesz különbséget férfi és nő között, az egyházjog igen. A nők hat, a férfiak hét szentség közül választhatnak.

Az egyház a nők egyháza is annyira, mint a férfiaké,

hihetetlen kompetenciáik, jövőre vonatkozó meglátásaik vannak a nőknek, akárcsak a férfiaknak. Nagyon gyakran már hihetetlen szaktudással is bírnak, akár a teológiában, akár az élet különféle területén. Mindemellett azt sem felejthetjük el, hogy a nők emancipációja nem minden kultúrában magától értetődő. Az egyház ezekben a kultúrákban is sürgeti a nők és a férfiak azonos méltóságának elfogadását, esélyegyenlőségét. Főleg az afrikai kultúrákra gondolok. Az egyház erre különösen odafigyel: a nőket felzárkóztatni, képzések által esélyt adni nekik, hogy egyenlő méltóságuk egyre inkább megmutatkozhasson társadalmi szinten is. A feladat az, hogy ezt a törekvést, amit az egyház évtizedek óta tesz és igyekszik megvalósítani a különböző kultúrákban, a saját berkeiben is próbálja következetesen átültetni a gyakorlatba.”

„én még meg fogom élni, hogy nőket diakónussá szentelünk. A kihívás abban lesz, hogy ami megengedett, az meg is valósul-e majd. Látjuk, hogy a nős diakónusok a mai napig nem tartoznak mindenhol az egyház képéhez. Az, hogy valaki állandó diakónus, Magyarországon bevett gyakorlat. Romániában – amúgy teológiailag abszolút téves érvelés mellett – évtizedek óta azt mondják, hogy amíg nincs paphiány, nem kellenek nős diakónusok.”

„A homoszexuális kapcsolatokban – mint ahogy a heteroszexuális kapcsolatokban – sem redukálhatunk mindent a szexre. Az a benyomásom, hogy amikor ilyen kapcsolatokról beszélünk egyházi kontextusban, gyakran arra redukálunk mindent. De ha egy évtizedek óta homoszexuális kapcsolatban élő embert megkérdeznek, hogy mi a szép a kapcsolatában, akkor ő biztos azt fogja válaszolni, hogy a közös élettapasztalat, az, hogy egymásért felelősséget vállalunk, a közösen átvészelt szenvedések, hogy kibírtuk egymást stb. Heteroszexuális, szentségi házasságban élők kapcsolatában valószínűleg nagyon hasonló válaszokat kapnánk. Nem a szexről fognak beszélni, hanem egymás vállalásáról, egymás vállalni akarásáról napról napra. Érdemes lenne beszélgetni az emberekkel, meghallgatni és megismerni őket, hogy mi fontos számukra az életben. Lehet, hogy meg fogunk lepődni. Nagy baj, ha valaki tudni véli, hogy mit érez a másik, hogyan él, mit gondol, és úgy tartja, hogy minek beszélgetni emberekkel, hiszen én úgyis mindent tudok.”

„Néha azt érzem, hogy azok kérdőjelezik meg jelenleg a leginkább a pápát meg a pápai primátust, akik a legnagyobb katolikusnak tartják magukat.”

„Ferenc pápa pedig együtt gondolkodásra hívja meg a világegyházat annak érdekében, hogy közösen építsük a jövő egyházát, és ne csak a püspökök gondoljanak ki egy irányt. Ehhez hozzátartozik az is, hogy megnézzük, hol milyen sürgető kérdések várnak válaszra, és mit jelentenek ezek a kérdések a kinyilatkoztatás fényében.”

„Ferenc pápa nem fél attól, hogy a másként gondolkodókat is bevonja. Amúgy is azt tartjuk, hogy a Szentlélek vezeti az egyházat. Akkor is, ha mi néha erre vagy arra rángatjuk a kormányt. De tessék, gyere el, másképp gondolkodsz, beszélgess az emberekkel, legyél jelen, aztán meglátjuk. Minden embernek megvan a józan ítélőképessége, a hitérzéke, a jövőről való elképzelése. Annak van itt az ideje, hogy ezt kibeszéljük, megosszuk. Ferenc pápa nem kizárja a másképp gondolkodókat, hanem meghívja.”

„Mindig lehet egy kicsit jobbnak lenni. Az egyházi hierarchia nem annyira borzasztó, amennyire néha hangzik. Nagyon vagány és bevállalós püspökeink vannak Magyarországon is, hála istennek. De azt, hogy én nap mint nap hogyan élem az életem, nem a püspököm mondja meg nekem. Nem tőle függ, hogy szóba állok-e a számomra kedves és kevésbé kedves emberekkel, hogy érdekel-e a sorsuk, hogy szeretem-e az embert, hogy kötekedő vagyok vagy nem vagyok az, milyen az imaéletem. Kultúrember vagyok-e? Olvasok-e? Utánajárok-e dolgoknak? Gondolkodom-e? Ez a lehetőség mindenki számára adott.”

„Nagyon szép és fontos feladat nem ráerőltetni az emberre saját magam, a saját véleményem, hanem teret adni az embernek, a szenvedő embernek, és bízni benne.

Gyakran azt látom, hogy nem tudunk bízni az emberben. Azt hisszük, hogy a bűnre való hajlama mindig el fogja téríteni.

Én nem hiszem ezt. Azt hiszem, hogy ha ennek a bizalomnak adunk teret, ha ennek a kísérésnek adunk teret, akkor közelebb visszük az embert az ő teremtőjéhez is. Hogy ő konkrétan Istennek fogja nevezni, Jézus Krisztusnak fogja-e nevezni azt a transzcendenst, nem tudom. De hiszem azt, hogy az az ember, aki a szépet, a jót, a szeretetet, a harmóniát, a békét akarja megteremteni maga körül, a jó együttélésen fáradozik társadalmilag, egyházilag, az az üdvösség útján jár.”

Forrás: Szabad Európa

Austen Ivereigh: Az egyház megváltozott

Ferenc pápa életrajzírója teológus szakértőként vesz részt a mostani szinóduson. Megosztotta velünk, miért kivételes ez a tanácskozás, és hogyan lehet fejlődni a szinodális megújulásban.

– A szinódus első ülésszaka után milyen benyomások vannak a szívében?
– A legtöbben úgy érezzük, hogy valami fontos történt, a kegyelem működött, a Szentlélek jelen volt. Az a megtapasztalásunk, hogy a különbözőségeink ellenére is egymáshoz tartozunk – ez is a Szentlélek üzenete számomra. Az októberi ülésszak lezárása, az összefoglaló jelentés többórás, maratoni felolvasása, majd a szavazás lenyűgöző volt. Feltűnően magas, 95 százalék feletti volt az igen szavazatok aránya a dokumentum szinte minden bekezdését érintően. A diakónusnőkről szóló két bekezdés volt a kivétel, de egyik sem állt közel ahhoz, hogy a szinódusi tagok harmada ellenezze. Mindez azt mutatja, hogy a szinóduson sokkal nagyobb volt az egység, mint reméltük. Valami megváltozott a tanácskozásaink során. Az ülésszak a nyitottság szellemében ért véget – olyasféle érzés van bennünk, hogy „megcsináltuk”. Hogy mi is történt konkrétan, azt nehezebb elmagyarázni, mert ha megnézzük a döntéseket, csupa javaslattal találkozunk: jöjjenek létre bizottságok ennek a témának a vizsgálatára, tárjuk fel alaposabban amazt a kérdést. De ha belegondolunk, hol tartottunk 2023 októberének elején, amikor a világegyház először gyűlt össze, hogy egyetemes szinten folytasson “párbeszédet a Lélekben” – erre korábban soha nem volt lehetőség –, akkor egészen figyelemreméltó, hogy úgy fejeztük be az ülést, ahogyan. Ha azzal álltunk volna fel, hogy „rendben, fogadjuk el, hogy mindannyian másképp gondolkodunk”, ha nem kísérte volna egyetértés a munkánkat összefoglaló jelentést, akkor azt kellene mondanunk, hogy sikertelenek voltunk. De nyilvánvalóvá vált, hogy megannyi kulturális különbözőségünk és a hittel kapcsolatos nézőpontjaink rendkívüli sokfélesége ellenére konszenzus van abban, hogy egységesnek kell lennünk ahhoz, hogy megbirkózzunk az előttünk álló összetett kérdésekkel, és közös utakat találjunk a jövő felé.

– Tehát Ön nem elégedetlen a szinódus munkájával?
– Egyáltalán nem, de az érdemi munka most kezdődik igazán, és természetesen 2024 októberére a felmerült kérdések aligha fognak megoldódni. Az a tény, hogy elköteleztük magunkat a közös úton haladásra – amellett, hogy ezeket a kérdéseket megvizsgáljuk kánonjogi, erkölcsi, teológiai, lelkipásztori szemszögből –, és ahogyan az egyház valóságának mélyebb megértésére irányuló döntésünk megszületett, azt mutatja, hogy mindannyian egy egyházmegismerési folyamatban vagyunk. Ezt figyelemre méltónak tartom. E folyamatnak köszönhetően

az egyház megváltozott és tovább is fog változni. Olyan járművel haladunk, ami jelentősen különbözik attól, amilyenben eddig utaztunk.

Austen Ivereigh (az interjú fotóit Gégény Balázs készítette)

– A szinódus közben tartott sajtóbeszélgetések révén lehetőségem nyílt távolról követni az első ülésszak eseményeit. Világossá vált számomra, hogy a beszélgetések egyik fontos gyümölcse annak felismerése, hogy ma már nem Európa az egyház központja: a katolikus egyház immár többpólusú és sokszínűbb, mint azt sokan elképzeltük. Gondolja, hogy e sokféleség tiszteletben tartása – akár örömteli üdvözlése, ünneplése – kihívást jelent majd a hívek számára?
– Igen. Könnyű azt mondani, hogy ünnepelnünk kell a sokszínűségünket, ez nagyon jól hangzik. Különbségeink ellenére az együttmaradás és a közös munka mellett dönteni meglehetősen nehéz feladat, és olyan egzisztenciális elmozdulást igényel, ami egyesek számára kifejezetten nehezen ment a tanácskozások során. Ennek megértéséhez nézzük meg a formát és a módszert! Ez volt az első alkalom, hogy egy püspöki szinóduson 25 százalékban nem püspökök vettek részt – néhány püspök ezt nehezen fogadta el. Akadtak olyanok, akik megkérdőjelezték a szinódus legitimitását. Voltak feszült pillanataink, ami jól mutatja, milyen kemény munkát végeztünk. Ráadásul olyan szinódusról beszélünk, amelyen nem a nyugati egyház, hanem a globális egyház szempontjai érvényesültek. Az afrikai, a közel-keleti résztvevők azt mondták: a ti prioritásaitok nem a mi prioritásaink; a ti templomaitok üresek, a mieink tele vannak; nálatok alig jelentkezik valaki papnak, a mi szemináriumaink tele vannak; ti „LMBT”-ről beszéltek, mi nem használunk ilyen nyugati, liberális, ideológiai jellegű kifejezést. Ezeket a mondatokat nem volt könnyű befogadni. És tudja, néha az ilyen hangok bizonyos arroganciával is párosulnak. Az a tény, hogy az „LMBT” kifejezés hiányzik a végleges dokumentumból, ennek a globális szempontnak a jele. Több kontinentális dokumentumban szerepelt, benne volt a munkadokumentumban (Instrumentum laboris), de az összefoglaló jelentés összeállításakor megváltunk tőle. Ez a tény is a történteket tükrözi. Azért sem kezdtünk alaposabb beszélgetést erről a témáról, mert nem állunk készen egy ilyen eszmecserére; az egyház egyes tagjai számára még az „LMBT” kifejezés használata is nehézségekbe ütközik. Ön mondhatja erre, hogy „lám, itt bizony történt egy elbukás”, de én nem tekintem kudarcnak, mivel globális egyházi szinten még soha nem folytattunk ilyen jellegű beszélgetést. Alapvető fontosságú, hogy mindenki elmondhassa, amit gondol, és őszintén szembesüljünk a nézeteltéréseinkkel. Csak ezután kezdhetünk együtt haladni valamerre. Míg bizonyos kérdésekben, például a nők egyházi szerepét illetően keményen dolgoztunk, és a dokumentumok néhány fontos áttörést mutatnak, például a diakónusnők ügyében, más kérdésekben elkezdődött ugyan a beszélgetés, de nem igazán haladtunk előre. Számos kérdésben tudtunk tehát együtt dolgozni, de nem mindenben. De ez még csak az első volt a két ülésszakból. Az a lényeg, már maga az sikernek tekinthető, hogy el tudtunk kezdeni egy őszinte beszélgetést, és az asztaltól felállva megállapodtunk ennek a beszélgetésnek a folytatásáról.

– Beszéljünk az Ön részvételéről! A szinóduson két nagyobb csoport volt jelen: a szavazati joggal rendelkező tagok és a teológus szakértők, vendégek csoportja. Mi volt az Ön feladata?
– A szinódus első ülésszakának 364 szavazati és felszólalási joggal rendelkező tagja volt. Ők részt vehettek a kis csoportos megbeszéléseken. Volt egy másik kör: a testvéri küldöttek, más egyházak meghívott képviselői. Ők is csoportokba rendeződtek; felszólalhattak, de nem volt szavazati joguk. És ott volt a szakértők csoportja, összesen körülbelül 80 fő. Legtöbbjük facilitátor volt, akik beültek a kis csoportokba, irányították a beszélgetéseket, de formálisan nem voltak tagjai a csoportnak. Az volt a dolguk, hogy megkönnyítsék a szinódus folyamatát. Végül volt egy kisebb, 24 teológusból álló kör, ide tartoztam én is. Nem ültünk együtt a szinódusi tagokkal a plenáris tanácskozásokon, hanem ugyanabban a teremben, de a saját asztalainknál foglaltunk helyet. Amikor a kis csoportokban beszélgettek, mi végeztük a saját dolgunkat: szakmai szemmel kellett átolvasnunk mindent, ami az üléseken vagy a kis csoportokban elhangzott, még az egyéni hozzászólásokat is. Az összefoglaló jelentés megírását is mi segítettük. Vagyis a háttérben figyeltünk, segítettük a szinódus folyamatát, a szövegek megalkotását. Az összefoglaló jelentés megírását egyébként a szinódus közgyűlése által választott szakmai bizottság felügyelte.

– Teológusként mit válaszol azoknak, akik kétségbe vonják a szinódus érvényességét?
– Erre a kérdésre világos választ adott Mario Grech bíboros a szinódus során, amikor a 2018-as Episcopalis Communio alapján mindenekelőtt egyértelművé tette, hogy a szinódus egy konzultatív testület, amelyet a pápa hív össze, hogy tanácsot adjon neki. A pápa pedig úgy szervezi meg a szinódust, ahogy helyesnek látja. Az is megerősítést nyert, hogy amíg a szavazásra jogosult tagok 75%-a püspök, addig ez püspöki szinódus. Most is ez történt: a szinódusi tagok mindössze 25%-át tették ki papok, szerzetesek és szerzetesnők, diakónusok és világi nők és férfiak, többségük 7 világrész delegáltja. Az ő hozzájárulásuk nagyon sokat számított, „a szinodális folyamat tanúiként” tekinthetünk rájuk. Grech bíboros szerint

ennek a szinódusnak valójában minden eddiginél nagyobb tekintélye van, mert Isten népe hitbeli tapasztalatának alapján áll. A püspökök tekintélyét tulajdonképpen erősítik a szinóduson jelen lévő „többiek”.

Az összefoglaló jelentésben foglaltak szerint kánonjogi kérdéseket kell megválaszolni azzal kapcsolatban, hogy a folyamat végén püspökeink hogyan tudják majd gyakorolni a hierarchiából fakadó tekintélyi karizmájukat. Néhányan például úgy gondolják, hogy csak püspökök szavazhatnak majd 2024 őszén, a folyamat végén. Mindenesetre meggyőződésem szerint egyetértés volt abban, hogy a szinódus gazdagabb lett a nem püspöki tagok jelenlétének köszönhetően. A világ minden tájáról sokféle ember jött össze, akik sokféle szerepet töltenek be az egyházban.

– Több püspöktől, még bíborostól is hallottam, hogy szerintük azért jobb ez a szinódus a korábbiaknál, mert nem egy nagy előadóteremben ül mindenki, ahol néhányan a főasztalnál felszólalnak, hanem a kerekasztalos elrendezésnek köszönhetően gyümölcsöző párbeszédek alakulnak ki.
– Tényleg jobb a mostani szinódus. A korábbi rendszerben, II. János Pál pápa és XVI. Benedek pápa idején az volt a szokás, hogy az első héten 10 percig beszélhetett bárki bármilyen kérdésről. Szó szerint mindenről! Kaotikus volt. Az egyik püspök úgy jellemezte ezt, mintha egy transzatlanti repülőút lenne, filmnézési lehetőség nélkül. Nem igazán voltak viták. Ferenc pápasága idején a szinódusok dinamikusabbak lettek, de a kétségtelenül nagy áttörést az jelentette, hogy az egész rendezvényt a közönség fogadására szolgáló épületbe költöztették, és kerekasztaloknál zajlanak a beszélgetések. Nem hiszem, hogy ezután bárki vissza akarna térni a korábbi rendszerhez. A résztvevők a bevezető lelkigyakorlatot is örömmel fogadták – sokat segített nekik, hogy imádságos lélekkel kapcsolódjanak be a folyamatba. A kerekasztal-beszélgetések középpontjában a „párbeszéd a Lélekben” módszerrel folytatott beszélgetés állt, ami szintén újdonság volt a püspöki szinódusokon: minden tag 4 percig beszélt, vita nélkül, a többiek hallgattak. Aztán csend. Aztán egy második kör következett, amelynek során ahelyett, hogy vitát kezdeményeztél volna, megosztottad azt, ami a szívedben visszhangzott az imént hallottak kapcsán. A harmadik szakaszban a csoporttagok megpróbáltak megegyezni abban, hogy miben értenek egyet, miben nem értenek egyet, és milyen további lépések szükségesek egy adott kérdés tisztázásához és az előrehaladáshoz. Ez a módszer azt feltételezi, hogy igazán mélyen oda kell figyelni másokra, de a parlamentáris logikával ellentétben nem a többiek meggyőzése a cél; ez nem tárgyalási, érvelési tevékenység. Az volt a szándék, hogy nagyon figyeljünk, így meghalljuk, mit mond nekünk a Szentlélek. És sikerült! Amikor valaki megpróbált meggyőzni a másikat az álláspontjáról, az jellemzően negatív reakciót váltott ki. Nem mások meggyőzése a cél, hanem annak felismerése, hogy mit akar üzenni a Szentlélek az egyháznak. Az igazság kollektív kereséséről beszélünk, aminek eléggé változatos dinamikája van. Sokan kifejezték: „nézd csak, felfedeztünk valamit, amire nagy szüksége van a világnak”. A háború és a polarizáció jelenlegi korszakában találtunk egy módszert – egy valójában nagyon régi, az egyház őskorából származó módszert –, amely egyszerre teszi lehetővé az egyetértést, de azt is, hogy az egyet nem értés alkotó, gyümölcsöző legyen, ahelyett, hogy megosztana bennünket. Nem többségi/kisebbségi szavazatokkal rendezzük ily módon a nézeteltéréseinket, hanem olyan konszenzusra juthatunk, ami nem A, nem is B, hanem valami más, új horizont. Ez tanulási folyamat volt minden szinódusi tag számára, és nem mindenkinek ment könnyen; néhányan türelmetlenek lettek. De a végén felismertük, hogy a dolog működik, és így kell működnünk egyházként, az egyház minden szintjén.

– Mit javasol olyan helyi és nemzeti egyházi közösségeknek, ahol a papság és a laikusok eltávolodtak egymástól?
– Az egyház válságban van a nyugati világban, mert a struktúrák és a gondolkodásmód sok tekintetben úgy formálódott, hogy meg kell védeni magunkat a modernitástól, az ellenséges államoktól és így tovább. De a modernitás összeomlóban van, az egyház viszont nincs megfelelően felkészülve arra a meghallgatásra és párbeszédre, amelyet a keresők posztmodern társadalma megkövetel. Ma már nem elég, ha a pápa, vagy a püspökök azt mondják az embereknek: „Mi tudjuk a válaszokat, ne aggódj, majd megmondjuk, mit tegyél, mit gondolj”. Ez egyszerűen nem működik. Felmerül a kérdés: hogyan tovább?

A patriarchális szemlélet, a tekintélyelvűség nem járható út. De a parlamentáris rendszer is bajban van, hiszen a demokrácia épp összeomlik. Leginkább vissza kellene állítanunk azt az utat, amelyet Jézus adott az egyháznak.

Azt mondta a tanítványoknak: ne aggódjatok, a Szentlélek vezet majd titeket – ez történt, amikor az apostolok mind összegyűltek a jeruzsálemi zsinaton, 20 évvel az első pünkösd után. Megvalósult a nagy megújulás, a Szentlélek által kitárt új horizont körüli együttlét. De ehhez mindenkinek benne kellett lennie az „együttben”, és mindenkinek részt kellett vennie a meghallgatásban és a megkülönböztetésben, az elöljáróknak pedig csak a meghallgatás és a megkülönböztetés alapján szabadott dönteniük. Ez maga a szinodalitás, amely gyakorlatba ülteti azt, amit a Lumen Gentium mond rólunk, hogy Isten népéhez tartozunk keresztségünkből fakadóan, és arról, hogy a Szentlélek kiárad minden megkereszteltre. El kell kezdenünk ezt komolyan venni az egyház struktúráiban és kultúrájában. Valójában erről beszélünk most, erről szól az egész aktuális szinódus. Ez az összejövetel egy kísérlet arra, hogy globálisan is gyakoroljuk mindezt, a püspöki szinódus által, mindenki részvételét fontosnak tekintve. Ebből fakad, hogy itt ül a bíboros, a püspök mellett egy apáca, egy diakónus, netán egy laikus is. Bár eltérő a szerepünk, mindannyian együtt veszünk részt ugyanabban a folyamatban. Mindenekelőtt Isten népe vagyunk, amelynek tagjai részt vesznek most ebben a kollektív felismerésben, odafigyelve, hogy mit üzen a Szentlélek az egyháznak.

– Hogyan tudjuk a legjobban kihasználni az időnket a szinódus két ülésszaka között?
– Grech bíboros az utolsó októberi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: reméljük, hogy amikor a szinódusi résztvevők hazamennek saját közösségeikbe, magukkal hordozva érzéseiket, formálódásukat, szinódusi tapasztalataikat, lépéseket tesznek a „Lélekben való párbeszéd” gyakorlására az egyház minden szintjén – egyházmegyei, plébániai szinten ugyanúgy. Amikor az emberek felelősségteljesen részt vesznek az egyház életében, akkor az egyház missziós, evangelizáló közösséggé válhat. A három együtt jár: misszionárius, evangelizáló és résztvevő. Kaptunk most egy évet, és ha végiglapozzuk az összefoglaló dokumentumot, láthatóan sok lépésnek kellene 2024-ben megtörténnie. A realitás talaján maradva úgy gondolom, hogy mindennek a nagy része nem fog megvalósulni, hiszen az útnak még csak az elején járunk. Az a gond, hogy a helyi gyülekezeteink – akár Magyarországon, akár Nagy-Britanniában, Amerikában vagy Franciaországban – nincsenek erre a folyamatra felkészülve. Nincsenek kéznél a megfelelő mechanizmusok, nincs szinodális kultúránk. Kétlem, hogy bármely egyházközség magától elővenné ezt a dokumentumot, és hirtelen csoportokat alkotna, vitákat folytatna. Az út ennél nehezebb lesz. De elkezdhetjük kitárni a szinódus által nevesített ablakokat, kialakíthatunk munkacsoportokat, megfogalmazhatunk javaslatokat, ezeket a tapasztalatokat pedig a következő közgyűlés elé lehet majd vinni.

– Utolsó kérdésem az Álmodjunk együtt című könyvéhez kapcsolódik. Mit tehetnének a katolikus hívek, hogy megvalósítsák álmaikat az egyházon belül?
– Gyakran mesélem el a következő történetet, amikor arról kérdeznek, hogyan működik mindaz a gyakorlatban, amit az imént elmondtam. 2022 februárjában a plébániámon workshopot tartottam a Lélekben való beszélgetésről. Tetszett a résztvevőknek, és azt mondták, jó lenne élni ezzel a módszerrel a plébánián. Aztán mindenki hazament, és sokáig nem történt semmi. Eltelt egy kis idő, Putyin lerohanta Ukrajnát, és a plébánosom, egy kolostor apátja megkérdezte, mit tegyünk. Egy szinodális ülés összehívását javasoltam. Az teszi szinodálissá, és nem mondjuk üzleti megbeszéléssé, hogy nem arra kerestük a választ, hogy miként segítsünk az ukránoknak. A kérdés ez volt: mit kér ebben a helyzetben tőlünk a Szentlélek? Itt kell kezdenünk, ez a szembenézés lépése. Meghirdettem hát az összejövetelt, és el is jöttek sokan a plébániánkra, de nem csak a saját templomunkból. Anglikánok, baptisták, metodisták is csatlakoztak… Fogalmuk sem volt a Lélekben való párbeszéd módszeréről, ezért először meg kellett tanítanom nekik. Erre alapozva négy különböző csoportba gyűltünk össze – katolikusok, anglikánok stb. – és mindannyian megvitattuk, mire vágyunk a Szentlélek részéről. Az egész délelőttös program gyümölcse az alábbi felismerés volt: meg kell nyitnunk házainkat a menekültek előtt, de ami ennél is fontosabb, hogy a jövőben egy közösségként kell működnünk együtt az egész térségben, ehhez egységet kell építeni magunk között. Rájöttünk, hogy a legfőbb kihívás számunkra nem az anyagi források megléte, hanem hogy képesek vagyunk-e együtt tevékenykedni? Valódi közösséget alkotunk-e? Ez a történet rámutat a szinodális módszer lényegére: a Szentlélek olyan dolgokra hívhat, amelyekre nem számítottál. Végül létrehoztunk egy felekezetközi csoportot, amely jelenleg hat családot fogadott be a környékünkön. Mindennek alapján azt tanácsolom, hogy mindig kezdjük ezzel a kérdéssel: mit kér tőlünk most a Szentlélek? A „tőlünk” lehet plébánia, iskola, lehet egy egész egyházmegye. Először is el kell kezdeni szembenézni azzal a valósággal, amelyben élünk. Ügyeljünk arra, hogy a lehető legszélesebb körre odafigyeljünk, vagyis hallgassunk meg minél több embert. Tartsunk egy konzultációs szakaszt, amikor csak figyelünk. Egy újabb szakaszban éljünk a megkülönböztetéssel, ehhez használjuk a „párbeszéd a Lélekben” módszert, így figyelve arra, hogy mit üzen a Szentlélek az elhangzottakon keresztül. Csak egy-két dologra fókuszáljunk, ne írjunk össze hosszú listát, keressük meg a legfontosabb kérdéseket! Az utolsó kérdés legyen az, hogy mit tegyük, hogyan tovább. De ez valóban az utolsó kérdés legyen, és csak akkor éljünk vele, ha az előzőekben konszenzusra jutottunk. Mindezt bármelyik szervezet, iskola, intézmény megteheti. Kezdjük imával, Isten szavával, tanuljunk meg hallgatni, használjuk a „párbeszéd a Lélekben” módszert, és legyünk tudatában annak a kísértésnek, hogy állandóan vitázni vágyunk, így tárgyalássá válhat a folyamat. Az egyház nem cég, nem világi szervezet. Ha üzleti találkozóra vágysz, tedd azt az üzleti életben! Ha egyházi közösségről van szó, akkor cselekedj egyházi módon, azaz: szinodálisan! Hiszem, hogy mindannyian erre kaptunk meghívást: csak gyakorlás útján tudjuk felfedezni, hogyan is működik ez az egész. A gyümölcseit fel fogjuk ismerni. És mi, akik Rómában megtapasztaltuk a szinódus valóságát, tudjuk, milyen kemény munkáról van szó, ami néha fájdalmas és nehéz, ami elkötelezettséget igényel, de a gyümölcsei nagyon-nagyon nagyszerűek. Ez megújít bennünket. A legtöbb ember, amikor ezen az úton jár, felismeri: ilyennek kell lennie az egyháznak.

Beszélgetőtárs: Gégény István

* * *

Austen Ivereigh legújabb könyve First Belong to God: On Retreat with Pope Francis (Leginkább Istenhez tartozunk: lelkigyakorlaton Ferenc pápával) címmel idén februárban jelenik meg a Messenger Press gondozásában.

Az egyház ne gnóm legyen, hanem kerek asztal, éles sarkok nélkül

A Ljubljanában tartott Taizé Találkozó egyik műhelybeszélgetése a szinodalitás folyamatáról és perspektíváiról szólt.

„Szinodalitás az egyházban – az együttlét új módja” – ezzel a címmel zajlott párbeszéd 2023. december 30-án a szlovén fővárosban. A meghívott előadók: Grzegorz Ryś bíboros, Łódz érseke, a szinódus tagja (Lengyelország), Maksimilijan Matjaž, Celje püspöke, a szinódus tagja (Szlovénia), Ove Sander megválasztott evangélikus-lutheránus püspök (Észtország) és Matej Cepin, a Socialna Akademija szervezet laikus igazgatója (Szlovénia). A műhelybeszégetést Gégény István katolikus teológus, a Szemlélek Alapítvány elnöke (Magyarország) vezette.

Kezdésként két kérdést tettek fel a workshop minden résztvevőjének, így kiderült, hogy

a többségnek már van némi információja a szinodalitásról, de eddig nagyon kevesen vettek részt aktívan a szinodális folyamatban.

Ryś bíboros kifejtette, hogy ez a szinódus fontos, de nem kivételes abból a szempontból, hogy a korábbi szinódusok témája is jelentős volt. Meggyőződése például, hogy a fiatalokra való összpontosítás az egyházban központi téma, mert a fiatalok nem a egyház jövőjét, hanem a jelenét alakítják.

Matej Cepin megosztott egy történetet, amely a szinodális folyamat előtti időket érinti: miután a világjárvány idején a Fratelli tutti című enciklika témájában „olvasóklubot” szervezett, felismerte, hogy a mostani szinódus arra a módszerre fókuszál, hogy miként valósítsuk meg az „együttlét” modelljét, amit az olvasói közösségével már korábban elkezdtek gyakorolni.

Kitért arra is, hogy az informatika embereként a szinergia logikáján alapuló szinodalitásban hisz, amely így fejezhető ki: 1+1=3. Ez azt jelenti

ha két személy kölcsönösen figyel egymásra, valódi párbeszédet valósítanak meg, akkor az eredmény több lesz, mintha külön-külön léteznének.

Ryś bíboros az érseksége kapcsán kifejezte: örül, hogy 7000 katolikus vett részt a szinodális folyamat lokális szakaszában, egyben sajnálja is, hogy több százezer hívőből mindössze 7000 katolikus kapcsolódott be.

Matjaž püspök úgy fogalmazott, hogy a szlovén hívek – főleg a papok, a püspökök – „fáradtak” voltak ahhoz, hogy aktívan részt vegyenek a folyamatban, ezt érdemes szerinte bevallani. Azt is hallottuk tőle, hogy a szlovén katolikus egyház „nagyon klerikális”.

Sander püspök figyelmeztetett, hogy ne legyünk elégedetlenek, türelmesnek kell lennünk:

az olyan nagy szervezetekben, mint az egyház, a nagy dolgoknak nem hónapokra, nem évekre, hanem évtizedekre van szükségük ahhoz, hogy megvalósuljanak.

Elhangzott, hogy más felekezetek és ökumenikus képviselők – például Alois testvér – részvétele a katolikus szinóduson nem csupán Ferenc pápa kedves gesztusa. Az egyházfő meggyőződése, hogy azoktól is tanulhatunk, akik nem részei a katolikus egyháznak, de nekik is van valamilyen tapasztalatuk a szinodalitásról.

Egy magyar felmérés rávilágított, hogy a kutatásban résztvevők többsége azért nem vett részt a szinodális folyamat helyi szakaszában, mert nem tájékoztatták őket arról, hogy ez lehetséges lett volna számukra.

Régiónkban a katolikus kommunikáció válságban van – hangzott el erős kijelentésként.

A műhelymunka során igyekeztünk megérteni, miért fontos részt venni a szinodális folyamatban, mi is ez a szinodalitás pontosan, mi „az együttlét új formája”.

Az egyik résztvevő – Németországból – azt javasolta, hogy helyezzük előtérbe a „Geschwisterlichkeit” kifejezést, ami nemi megkülönböztetés nélkül mutat rá a „testvériség” közösségi értékére.

Ryś bíboros egy másik egyházi vezető, Koch bíboros mondatát idézte, miszerint a szinodalitás nem arról szól, hogy sok ember együtt van, hanem együtt járunk a Szentlélekkel. Szentlélek nélkül nincs szinodalitás.

Egybehangzó állítás volt a vendégek részéről, hogy a szinodalitás nem olyan folyamat, aminek létezne végpontja. A szinodalitás különösen is nem dokumentumok megalkotásáról szól.

A szinodalitás egy út, ami nem is igazán új, helyesebb lenne úgy fogalmazni: „az Egyház eredeti útja”.

A szinodalitás hiányára is kitértünk a műhelybeszélgetés során.

A moderátor rámutatott, hogy ez volt az első szinódus, ahol a szervezők több tucat kerek asztalt használtak ahelyett, hogy az összes tagot egy nagy előadóterembe hívták volna össze, ahol néhány „vezető” beszél az „főasztalnál”. Ennek alapján a szinodalitás modellje olyan, mint egy kerek asztal, amelynek nincsenek éles szélei, ahol nem kevés fontos vezető beszél, a többségnek pedig csak hallgatni és engedelmeskedni van joga. A szinodalitásban mindannyian számítunk, mindannyiunknak vannak talentumaink, mindannyiunknak joga van beszélni és másokat meghallgatni. A hierarchia továbbra is hasznos, a vezetők vezetők maradnak, de

a döntéshozatal modellje legyen testvéribb, legyen vége a klerikalizmusnak.

Ryś bíboros óva intette a jelenlévőket attól, hogy „gnóm egyház” egyház legyünk, amelynek csak nagy feje és ujjai vannak (Clairvaux-i Szent Bernát szavai alapján).

Sander püspök megosztotta tapasztalatát, hogy a katolikus világegyházban zajló eseményeket jobban megértve felismerte, hogy az észt evangélikus-lutheránus egyház is valamiféle szinodális megújulás útján halad ezekben az években.

A műhelybeszélgetés eredményeként felismertük a szinodális folyamat nagy hiányosságát, amely terén változásra lenne szükség. Miközben laikusokat, szerzeteseket, lelkiségi mozgalmakat és értelemszerűen püspököket vontak be a szinódus közösségébe, nagyon hiányoznak a papok! Ők valahogy ki lettek felejtve, vagy a sor végén kerültek.

Ha valódi megújulást szeretnénk, az egyháznak jobban kell összpontosítania a papokra, odafigyelni a szavukra,

be kell vonni, motiválni kell őket, a képzésük is fontos, akár a szemináriumok szinodális megújítása terén is.

A fő üzenet, amit ezen a műhelymunkán keresztül megfogalmazódott: nincs „B” terv, az egyház jövője a szinodalitás. Ha nem valósul meg a szinodalitás, nem lesz egyház.

Német László: Beszélgessünk sokat, és hallgassuk meg egymást!

Ünnepi interjú a szinodalitásról szóló szinóduson résztvevő belgrádi érsekkel, a Megújul.hu nagykövetével.

– Két hónappal a szinódus első ülésszakának lezárását követően milyen érzésekkel tekint vissza arra a négy hétre?
– Nagy örömmel gondolok a XVI. püspöki szinódus rendes közgyűlésének első részére. Több püspöki szinóduson vettem már részt, ez azonban teljesen más volt, mint az előzőek. Más volt a munka metódusa, más volt a résztvevők összetétele, fizikailag is máshol voltunk, és ez a „másság” tényleg új erőket szabadított fel, motivált és aktív részvételre buzdított. Fontos volt számomra a szinódusi szintézis, amely az első szakasz munkáját foglalta össze. Minden bekezdését szavazással támogattuk, és jó volt látni, hogy

a 4 hét munkáját összegző dokumentumot minden várakozást felülmúló többséggel fogadtuk el.

– Nem hozott tétlenkedést az azóta eltelt időszak sem, hiszen az európai püspökök képviselői tartottak egy összejövetelt Máltán, amelynek következő alkalmára meghívta a résztvevőket házigazdaként Belgrádba. Mi volt a célja ennek a találkozónak, és milyen eredményt hozott a megbeszélés?
– Ez a rendezvény hosszú évek óta létezik, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának szokásos éves konferenciája. Európában 39 püspöki konferencia működik, ezeknek az elnökei jönnek össze évente egyszer, hogy megbeszéljék a közös témákat, feladatokat, kihívásokat. Idén ez a találkozó Máltán volt. A nemrég befejezett szinódusi ülést követően a beszélgetéseink fő témája a szinodalitásról szóló szinódus volt. Meghívtuk Mario Grech bíborost, a Szinódus főtitkárát, és több neves vendéget. Jó hangulatban folyt a négynapos találkozó, amelynek keretén belül el kellett azt is dönteni, hogy jövőre hol fogunk találkozni. 2024-ben az új egyházmegyém, a belgrádi érsekség megalapításának századik évfordulóját ünnepeljük, és erre az alkalomra invitáltam a testületet Belgrádba. A jelen levő elnökök egyhangúlag elfogadták a meghívást, aminek nagyon örülök. Eredményként könyvelhetjük el, hogy hosszú előkészület után jövőre áthelyezzük a Tanácsunk titkárságát és székhelyét az olasz fővárosba. Eddig a svájci Sankt Gallenben volt a központunk, ami a hidegháború időszakában jó megoldás volt, de ma már mindenki probléma nélkül mehet Rómába. Ezért remélem, hogy Tanácsunk tevékenysége is újra erőre kap, nem csak kullog az események után.

Német László érsek (b) és Csiszár Klára teológus (k), a szinódus résztvevői a Szemlélek munkatársaival Rómában, az első ülésszak lezárásakor

– Idehaza is belendülni látszik a szinodalitásról szóló gondolkodás, egyre többen kezdik megismerni Ferenc pápa egyházi működést megújító kezdeményezését. A Megújul.hu friss felmérése ugyanakkor azt mutatja, hogy kissé lassacskán jutnak el a magyar hívekhez az információk. Mit gondol ennek a kutatásnak az eredményéről?
– Úgy vélem, ez egy normális folyamat. 2022 októberében volt egy nemzetközi találkozó Budapesten, ahol a lengyel püspöki konferencia elnöke arról számolt be, hogy a 35 millió lengyel katolikusból csak 100 ezren vettek részt a szinódust előkészítő munkában. Nem volt az arány rosszabb Magyarországon, de Szerbiában sem.

Egy hatalmas folyamatról beszélünk, amelyet nem lehet csak úgy megindítani, mint egy focimeccset, amikor valaki a labdába rúg.

Még ott is kell idő ahhoz, hogy a játékosok bemelegedjenek, és a meccs is izgalmassá váljon. Meg kell egy gól is ehhez…

– 2024 októberében jönnek össze újra a Vatikánban a szinódus résztvevői, hogy a második ülésszak lezárásakor várhatóan pontot tegyenek a 2021-ben megkezdett folyamat végére. Ez nyilván nem befejezés, inkább egy új egyházi korszak kezdete lesz, de hogy sikeres legyen az Önök munkája, ahhoz mi, hívek is kellünk, nem várhatunk másokra. Mit tegyünk, mit tehetünk a következő hónapokban, ha részt szeretnénk venni az egyház megújításában?
– Sokat kell imádkozni azért, hogy az egyházi vezetők és a papok a szinódusi folyamatban ne veszélyt lássanak, hanem lehetőséget az evangélium hirdetésére. Fontos lenne az is, hogy kis csoportokban, családi, baráti körben, plébániákon beszélgessünk a szinódusi témákról. Örülök, hogy a Megújul.hu szerkesztői fontosnak tartották annak a dokumentumnak a magyar nyelvre való lefordítását, amely előkészít minket a szinódus második részére.

– Miként gyakorolhatnánk most, az ünnep napjaiban a szinodalitást saját családunkban, rokonságunk körében, plébániánkon?
– Beszélgessünk sokat, hallgassuk meg egymást, tiszteljük a másságot, imádkozzunk együtt, és

fogadjuk el, hogy az Egyház építése mindannyiunk feladata.

Ehhez kívánom Isten kegyelmét és áldását ebben a karácsonyi időben! Áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok minden jóakaratú embernek!

Beszélgetőtárs: Gégény István

Magyarul is elérhető a szinodális munkalap

Hasznos segédlet készült azok számára, akik be kívánnak kapcsolódni a katolikus egyház megújításának folyamatába.

Miután 2023 októberében lezajlott a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlésének első ülésszaka, a tagok szavazatai alapján elfogadtak és közreadtak egy Összefoglaló jelentést, amely ide kattintva érhető el magyar nyelven.

A Püspöki Szinódus Általános Bizottsága decemberben arra buzdítja a plébániákat, az egyházmegyéket, a püspöki konferenciákat, hogy a jelentés alapján tegyenek konkrét lépéseket abba az irányba, hogy a katolikus hívek megismerjék az eddigi témákat, kérdéseket, egyetértési pontokat, dilemmákat, azokra saját élethelyzetük, tapasztalatuk alapján reagáljanak, és juttassák el visszajelzéseiket a szinódusi titkárságra, hogy 2024 októberében hatékonyan tudjanak részt venni a szinódusi tagok a második ülésszakon.

Két folyamatábrát is közzétettek a szinódus központi honlapján: az egyik az első ülésszak állomásait, szakaszait szemlélteti, a második a 2023 decemberétől 2024 októberéig tartó tevékenységeket vázolja fel.

Az első ülésszak szakaszai (Forrás: Szinódusi Titkárság)

A második ülésszakig vezető út tennivalói (Forrás: Szinódusi Titkárság)

Hogy a két ülésszak közötti idő valóban gyümölcsözően teljen, elkészült egy szinodális munkalap, amely hasznos segédeszköz lehet a konkrét lépések megtételéhez. Ez a munkalap a Megújul.hu fordításában immár magyarul is elérhető, ide kattintva bárki letöltheti.